Testvéri kötelék második felvonás 14 Rész

 

Bad End

Borzalmas fájdalmat éreztem a mellkasomban aztán azt,hogy valami forró folyadék folyik a mellkasomból. Próbálva a szemeimmel meglátni a körülöttem lévő személyeket láttam a vér tócsát is amelyben feküdtem. Láttam Alan könnyező szemeit és éreztem,hogy magához ölel. Beszélt valamit de én már nem értettem. Utolsó erőmet összeszedve megemeltem kezemet és Alan arcára helyeztem miközben enyhén elmosolyodtam. Ő a kezem felé helyezte tenyerét aztán megpuszilta azt. A könnyek nem álltak el. A vér egyre jobban ömlött a mellkasomból és a számból. Már lélegezni sem tudtam a sok vértől a torkomban és elkezdtem fulladozni. Alan a számra helyezte ajkait és elkezdte inni a véremet abban reménykedve,hogy így talán könnyebben fog menni a lélegzés aztán felszedve engem a földről elvitt valahová. Már a szemeimet sem bírtam tovább nyitva tartani...nem maradt egy csepp erőm sem. Lassan becsukva szemeimet az utolsó lélegzetem hagyta el ajkaimat....

********************** Alan szemszöge ***********************

Egy furcsa érzés fogott el és az udvarra siettem. Amint kiértem lesokkoltan álltam meg. Alice a „nagybátyánk” karjai között feküdt és mellkasán a fegyver volt elhelyezve. Gyors mozdulattal átszúrtam bácsikánk gyomrát de hiába....kilőtt Alice mellkasába és testéből megindult a vér. Annyira mérges lettem,hogy nem bírtam leállítani magamat és megközelítve Luka földön heverő testét a lábamat az átszúrt gyomrára helyeztem és egész erőmből rátaposva szúrtam át mellkasát és kitéptem a szívét a testből aztán összeszaratva azt kezemben dobtam a földre a holtest mellé aztán Alice-hez siettem. Karjaimba véve őt magamhoz öleltem. Az egész ruhám húgom vérében volt. A szemeim könnyeztek. Fájt a tudat,hogy nem érkeztem meg időben és nem tudtam megmenteni őt. Alice megérintette arcomat és próbált enyhén mosolyogni. Még mindig könnyező szemekkel néztem őt s megpusziltam kezét. Amikor ő elkezdett fulladozni a vér miatt és megcsókoltam őt és megittam azt a vért ami miatt ő fulladozott aztán felkapva őt a földről kivittem őt a birtok területéről. De.....a kastély területét már csak Alice holteste hagyta el.....

*********************** 5 évvel később ***********************

Enyhén meleg szél fújta hajamat és éj fekete palástomat. Egy tölgy melletti dombon álltam egy sír mellett és néztem a távolba. A szemeimben már nem voltak könnyek. D érzelmek vagy élet...szintén nem volt bennük. A számat egy hang sem hagyta el már jó 5 éve. A sírt sem látogattam meg szintén 5 éven keresztül....De....végre lett annyi erőm,hogy eljöjjek ide. A sír felé fordultam s leültem mellé elkezdve beszélni.
Alan:
- Szia húgi...most biztosan mérges vagy rá azért,hogy nem látogattalak meg ennyi ideig...ne haragudj...nem volt erőm...sem bátorságom...megjelenni itt egészen azóta,hogy itt temettünk el téged. Szeretlek húgi...és nagyon hiányzol...ha tudnád mennyire...nagyon sajnálom...nem tudtalak megmenteni akkor..Soha nem fogod elhinni mi történt...Miki végre férjhez ment ahhoz a butik vezetőhöz akivel mi próbáltuk őt összehozni...és már egy gyereke is született...méghozzá lánya...Szelina lett a neve. Engem választott a kislány keresztapjának. Nem igazán akartam elfogadni az ajánlatot de végül a sok rábeszélés után beleegyeztem. Ritkán..de meglátogatom őt. A haja színe egy kissé hasonlít a tiédre...és ő is nagyon sokat ordít és folyton a nyakamon lóg... pont úgy mint te.De ő nagyon jó kislány...csak szintén gyakran kisebb nagyobb bajba keveredik...nem lehet elmesélni mindent ami ennyi év alatt történt...sokkal jobb lett volna ha itt lennél és saját szemmel látnál mindent. Ja...majdnem elfelejtettem elmondani...én is vadász lettem....átvettem Miki helyét mivel neki a családjával kell foglalkozni. Jelenleg is a közelben volt munkám...ezért is összeszedve erőmet eljöttem ma hozzád de már máris mennem kell. Túl sok munka vár még rám...de ígérem...még eljövök hozzád...várj rám...egyszer úgy is...mi ketten...ÚJRA EGYÜTT LESZÜNK...
Egy fehér liliomokból álló csokrot helyeztem a sir mellé aztán zsebre vágva kezeimet lassú léptekkel mentem lefelé a dombról. Amikor már a domb lábánál jártam megálltam és visszapillantottam a sírra aztán elmosolyodva sisakot helyeztem a fejemre elrejtve könnyező szemeimet aztán egy nagyobb szélfújás felcsapta a földről a lehullott leveleket. Amikor a levelek lassan visszahullottak a földre eltűntem együtt a széllel.
Így értek véget a testvérek boldog és szeretettel teljes pillanatai együtt............

Happy End

********************** Alice szemszöge *********************
Borzalmas fájdalmat éreztem a mellkasomban aztán azt,hogy valami forró folyadék folyik a mellkasomból. Próbálva a szemeimmel meglátni a körülöttem lévő személyeket láttam a vér tócsát is amelyben feküdtem. Láttam Alan könnyező szemeit és éreztem,hogy magához ölel. Beszélt valamit de én már nem értettem. Utolsó erőmet összeszedve megemeltem kezemet és Alan arcára helyeztem miközben enyhén elmosolyodtam. Ő a kezem felé helyezte tenyerét aztán megpuszilta azt. A könnyek nem álltak el. A vér egyre jobban ömlött a mellkasomból és a számból. Már lélegezni sem tudtam a sok vértől a torkomban és elkezdtem fulladozni. Alan a számra helyezte ajkait és elkezdte inni a véremet abban reménykedve,hogy így talán könnyebben fog menni a lélegzés aztán felszedve engem a földről elvitt valahová.

*********************** 5 év elteltével **********************

Kellemes őszi nap volt. Én az udvaron ültem és Alan haját simogattam miközben ő a combjaimra helyezve fejét pihent. Egyszer csak ő kinyitotta szemeit és az arcomra helyezte kezét. Én a keze fölébe helyeztem tenyeremet aztán ő felülve magához ölelt és megcsókolt. Amikor elváltunk egymástól ő a hasamra helyezte kezét. Én és Alan...megszegtük a tabut....és ebből....történt meg az aminek meg is kellett volna történni. Én gyereket vártam Alantól. Akkor amikor az életem a hajszálon múlt Alan visszavitt engem a Klein birtokba...nem tudom hogyan tehette...hogyan sikerült neki ilyen gyorsan engem átvinni oda...hogyan sikerült neki megmenteni engem....de sikerült neki. Itami is eltűnt és azóta a nap óta egyszer sem láttuk. Mivel mi félvérek voltunk a vámpíri erő felébredt bennünk ami után emberi vért ittunk. Két hónap elteltével megszületett a kislányunk Beatrice. ( ejtsd: Beatrisz)
A Klein birtokon nem maradt senki csak én, Alan és a kislányunk Beatrice.... boldogan éltünk a házunkban élve boldog és örömmel teli napjainkat bezárva mindenki előtt a birtok hatalmas kapuit.

********************** 300 év elteltével **********************

A legendák szerint van egy birtok, amelyben örök fiatalsággal rendelkező szerelmes pár lakott. Egy kutató egyszer széttárta a birtok hatalmas kapuit és kiakarta deríteni az igazságot. Egy teremben rátalált egy családi portréra ahol egy Fiatal pár volt ábrázolva egy kisgyerekkel a lány kezében. Később ugyan az a kutató tovább szeretett volna jutni és körbe ment az egész birtok épületén. Egy elhagyatott részben ő egy szobára talált és kikerekedett szemekkel nézte azt amit látott. Egy fiatal pár feküdt holtan az ágyon összekulcsolt kezekkel. A kisgyermek nem volt sehol. A testeket ítélve ők sem voltak életben már elég régen de nem bomlottak fel. A kutató rájött arra,hogy kik voltak ezek. Hisz ők ugyan azok az emberek voltak akik a portrén is szerepeltek. Ezek után biztosra ment mindenki,hogy a legenda igaz történetek alapján íródott. A portrét a helyén hagyták és a kaput is bezárták...az emberek pedig semmiképp sem szerették volna megzavarni az örök fiatal pár nyugalmát.....
Innen eredt a Klein Birtok legendája az örök fiatal párról....Alan és Alice Kleinről.

 

Testvéri kötelék második felvonás 13 Rész: Utolsó lélegzet

 

***************************** Egy évvel később *****************************
Alan és én még mindig a szüleink halála után kutakodtunk....már több mint egy éve fojtattuk....de szinte eredménytelenül. Mostanában Alan egyre gyakrabban felhozza azt a témát,hogy már ideje lenne hazamennünk. „De hisz ez a mi otthonunk” válaszoltam neki mindig amire ő csak sóhajtott és annyit válaszolt,hogy „ nem...ez nem az a hely ahol lennünk kéne” és mindig témát váltott nehogy veszekedés legyen a végeredmény. Egy rész értettem miért akar ennyire elmenni innen....hisz...már háromszor is majdnem elvesztettem az életemet amíg itt voltam...de én nem akartam elmenni innen...épp ezért is folyton húztam az időt néha pedig úgy tettem mintha nem is halottam volna mondanivalóját. Nem akartam elhagyni ezt a helyet egészen addig amíg nem derítek ki mindent...de Alan folytonos nyavalygása...egyszerűen rákényszerített arra,hogy beleegyezzek és elutazzunk innen vissza Mikihez.
Jelen pillanatba is a ruháimat pakoltam. Egy kicsit mérges voltam magamra...nem akartam elmenni...de Alan túlságosan is féltett és az utolsó baleset után már végleg elege lett..hisz..akkor már tényleg egy hajszálon voltam a haláltól. Valaki...meg akart ölni engem. Nem tudom ki volt az. Nem láttam az arcát.Viszont a hangja nagyon s ismerős volt. Nem gyakran volt szerencsém hallani az ilyen férfi hangot. Nem sok mindent mondott...csak annyit.. „ Teljesen olyan vagy mint édesanyád...mindenbe beleütötted az orrodat...” Mindig amikor visszaemlékeztem erre a mondatra kirázott a hideg. Alan az utolsó pillanatban érkezett meg. Ő látta a férfi hátát...de amikor barnít is kérdeztem volna tőle ő letagadott mindent...és már az elejétől kezdve azt állítja,hogy csak álmodtam.
Jelen pillanatban is a ruháimat pakoltam. Nem igazán akartam elmenni innen....de Alan az Alan...ha ő a fejébe ver valamit akkor nem fog békén hagyni amíg bele nem egyezek. Nagyokat sóhajtva raktam be az utolsó ruhadarabokat a bőröndömbe és cipzárra zárva azt leültem az ablakpárkányra. Egyszer a kék eget...egyszer pedig a kertet néztem. Most kivételesen is örültem annak,hogy az ablakpárkánynál kötöttem ki hisz pont azt a férfi állt az udvar közepén amely másfél évvel ezelőtt anya testvéreként mutatkozott be nekem és testvéremnek. Gyorsan leugorva helyemről elhagytam a szobámat és az udvar felé vettem az irányt. Még két perc sem telt le de én már az udvaron voltam. Pontosan ugyan azon a helyen álltam ahol még egy perccel ezelőtt a férfi. Egyszer csak...tapsolást hallottam a fejem fölött. Az a férfi ült a fán. Fekete bőr palást és bőrből készült ruha volt rajta. Az előbb észre sem vettem. Túlságosan is gyanús volt Alan számára már az elejétől fogva...és igaza is volt.
*Luka:
- Nagyon gyorsan ideértél kicsi lány. Szerencse..nincs itt az a taknyos srác...így előbb veled aztán pedig a bátyáddal végzek majd.
*Alise:
- M...micsoda?! hehe ...végezni akarsz...VELEM?! Túl jónak képzeled magad ha azt hiszed,hogy lesz annyi erőd...
*Luka:
- Hidd el drága unokahúgocskám.
*Alice:
- Ne nevezz engem unokahúgocskának...
*Luka:
- Miért ne tenném? hisz rokonok vagyunk.
*Alice:
- És ezért akarsz megölni engem és Alant?
*Luka:
-Tudod...nem igazán jó kapcsolatban voltunk apáddal...
*Alice:
- Szóval apámmal való viszonyok miatt akarsz végezni velem...logikus...
*Luka:
- Akár tetszik akár nem de ez az igazság..
A férfi leugrott a fáról amelyen ült és lassan elővéve pisztolyát közeledett felém.
*Luka:
- Ne vedd magadra..ez személyes ügy.
Váratlanul ő felém rohant és még mielőtt bármit is tudtam volna tenni már a karjai között voltam a fegyver pedig a mellkasomon landolt.
*Alice:
- Ha ennyire utálod az apánkat....anyut is te ölted meg mi? Nem tetszett neked,hogy anya őt választotta...épp ezért is...
*Luka:
- Igen....én voltam...Ti épp akkor voltatok még alig egy évesek. Tudod...ha talán akkor...anyád nem futott volna össze velem...talán..de csak talán...ő életben maradt volna...
*Alice:
- Ezt nem hiszem el....megölted...a saját testvéredet.....
*Luka:
- Nem a legjobb érzés volt az ő tekintetét látni anno....

*************** Luka emlékei a vég éjszakáról *************

*********************Luka szemszöge***********************

A park közepében álltam a tekintetemet a holdra szegezve. enyhe szél fújta a hajamat. Körülöttem csend volt. Pont az a hatalmas csend amelyhez már annyira hozzászoktam. Már épp azon gondolkodtam,hogy indulnom kell amikor egy női hang zavarta meg a gondolataimat.

Yuki:
- Luka?
A fejemet a hang irányába fordítottam. Azt a személy pillantottam meg amelyet imádtam és gyűlöltem is egyben. Egy rész örültem annak,hogy viszont láthatom...de másrészt...nem akartam,hogy ez a nap is bekövetkezzen. Hisz...megesküdtem....hogy ha még legalább egyszer is látom húgomat viszont...ő életét fogja veszíteni Yoruval együtt....
Yuki egyből a nyakamba ugrott...én gyengéden visszaöleltem őt...Ő kérdezett..én nem válaszoltam...Ő aggodalmas tekintettel nézett engem...én hideg és egyben üres tekintettel válaszoltam neki. Ő sírt..én pedig csak semleges arccal néztem őt. ....
*Yuki:
- Annyira hiányoztál...mégis..hová tűntél el? több mint három év telt el az utolsó találkozásunk óta...de te semmit sem változtál velem ellentétben....soha nem fogod elhinni mi minden történt velem..és és Yoru összeházasodtunk és ikrein születtek...muszáj meglátnod őket...annyira aranyosak...talán már felébredtek...gyere..
Yuki életvidáman fogtam meg a karomat és elkezdet húzni a ház irányába. Én megállítottam őt. Ő újra aggodalmas arc kifejezéssel nézett rám.
*Yuki:
- Valami baj van?
*Luka:
- Bocsáss meg húgi....
Előragadva a pisztolyt a mellkasához szegeztem a fegyvert és meghúztam a ravaszt. Másodpercek elteltével már Yuki holtestét tartottam a karjaimban....Lassan a körülöttünk lévő hideg hófehér hó Vöröss színre váltott. Lerakva őt a földre elindultam a ház felé. Beérve az épületbe megöltem abban a pillanatban szolgáló összes embert. Talán a vég szagától...talán mástól...de Yoru is előbukkant. Amikor meglátott engem szemei kerekedtek aztán dühbe gurultak. Szemeiben könnyek álltak. Éreztem rajtam Yuki vérének a szagát.....Amikor én felé szegeztem a fegyvert ő nem ellenkezett. Egyszerűen csak állt és várt. Elfogott a düh és háromszor is meghúztam a ravaszt. Yoru a földre esett aztán szépen lassan hamuvá vált a teste....
*Luka:
- Az ezüst golyó...porrá változtatja a vámpírokat....ezt te is jól tudtad....
Lassú léptekkel ballagtam a folyosókon és megöltem mindenkit aki útba került. Egyszer csak...egy gyermek sírását hallottam meg. A hang felé vettem az irányt. A folyosó végén elhelyezett szobából eredt a sírás. Ajtót nyitva egy talán velem egy idős fiút láttam meg. Két gyereket tartott a kezében aztán az ablakhoz véve az irányt egy vigyort ejtett ki ajkán és leugrott mint a két gyerekkel együtt. Az ablakhoz osontam. Amikor kinéztem senkit sem vettem észre. Elrejtve a fegyveremet elhagytam a kastélyt. Megesküdtem,hogy soha nem térek ide vissza....de....15 év elteltével....mégis ....visszatértem erre a vérrel elontott helyre azért,hogy újabb vért ontsak ki ennek a kastélynak a földjére...

********************** Emlékek vége **********************

*Alice:
- Csak nem....visszaemlékeztél arra a pillanatra amikor hidegvérűen meggyilkoltad őket?
*Luka:
- Eltaláltad pici lány...na de...Isten veled...
Még jobban a mellkasomhoz nyomta a fegyvert....aztán kilőtt...

Testvéri Kötelék második felvonás 12 Rész: Vissza a régi kerékvágásba

 

Már egy hét telt el a hazatérésünk óta Londonból. Alice még mindig elég gyenge és törékeny volt de az állapota már lassan kezdett javulni ami nagyon is boldoggá tett. Szokás szerint reggelit készítettem a konyhán és vittem Alicenek a szobájába mivel neki még pihennie kellett a történtek után hisz úgy sem bírt még járni a saját lábain. Lassan felmentem a második emeletre s megállva az ajtó előtt sóhajtottam egy nagyot aztán bekopogtam. Amikor meghallottam az „ engedélyt” ahhoz,hogy bemehessek beléptem az ajtón s odasétálva a húgocskámhoz átnyújtottam neki a reggelit.
*Alan:
- Jó reggelt Alice.
*Alice:
- Jó reggelt bátyus.
*Alan:
- Hogy Érzed magad?
*Alice:
- Jól...
*Alan:
- Már megint ezek az egy szavas válaszok...kezdem újra azt hinni,hogy beléd szált valami lélek.
*Alice:
- Tévedsz. Minden rendben van.
Alice nyugodt arckifejezéssel elkezdett enni én pedig csak nyugodalmas arccal néztem rá aztán felállva az ablakhoz mentem s széthúzva a függönyt kinyitottam azt,aztán újra Alicere pillantottam.
*Alan:
- Több friss levegőre lenne szükséged.
*Alice:
- Megelékszem ennyi friss levegővel is.
*Alan:
- Jajj Alice...
Odamenve a húgomhoz megpusziltam a homlokát aztán végül az ajtó felé vettem az irányt.
*Alan:
- Miután megreggeliztél öltözz át. Kimegyünk egy kicsit az udvarra.
*Alice:
- Rendben.
Elhagyva a szobát bezártam a hátam mögött az ajtót aztán végül lementem az ebédlőbe és szintén megreggeliztem közben azon gondolkodva,hogy mihez fogunk kezdeni ezek után.
***************** **Alice szemszöge *************************
Ez a fiú....mit kerestünk abban a házban? és miért hozott el onnan ide? Ki ő? a bátyámnak nevezi magát de én nem emlékszem rá. Miért? miért....nem emlékszem semmire...senkire....de főleg rá....semmi sem ugrik be....azt mondta,hogy kimegyünk az udvarra....de hisz jól tudja,hogy szinte állni sem vagyok képes egyedül...mégis hogy gondolta ezt az egészet?
Épp amikor ezek a gondolatok forogtak a fejemben aj ajtóba újra bekopogott valaki. Egyből választ adtam.
*Alice:
- Szabad!
A szobába belépett egy cselédlány. Udvariasan meghajolva előttem ő lassan a szekrényhez lépett és elővett pár ruhát és elkezdte mutogatni nekem,hogy válasszam ki azt amelyet legszívesebben felvennék. Egy sötétlila térdig érő ruhát választottam ki. A cseléd lány segített nekem felöltözni aztán kifésülve a hajamat egy copfba fogta azt aztán kiment a szobából és úgy két perc elteltével vissza jött Alan. Nagyra nyílt szemekkel nézett rám aztán elmosolyodott s felém közeledett.
*Alan:
- Mindig ezt a ruhát veszed fel. Hiába vettem neked másikat.
*Alice:
- Ez tetszett meg.
*Alan:
- Nem is csodálom.
Egyszer csak felkapott a karjaiba és kivitt a szobából.
*Alice:
- Te meg hová viszel?
*Alan:
- Majd meglátod.
*Alice:
- Mond már eel!
*Alan:
- Majd mindjárt meglátod.
Ezek után akárhányszor is feltettem volna a kérdést,hogy hová megyünk nem kaptam választ. Lassan sétált velem a folyosókon a kastélyból. Amikor már a kastély hátsó részének a teraszának kijáratánál ballagtunk a távolban megláttam egy kerti fa hintát.
Felcsillantak szemeim mint egy óvodásnak. Körülötte annyi rózsa...minden színben pompáztak a kerti fa hinta körül. Csak gyönyörködni lehetett benne. De ez még nem minden. Úgy látszik Alan még egy pikniket is megszervezett a rózsakertben.
Nagyon jól esett,hogy igy gondoskodik rólam...csak,,,még mindig nem emlékeztem rá...csak próbáltam úgy viselkedni mintha minden rendben lett volna. Szerencsére megtaláltam a titkos füzetemet amelyben nagyon sok minden le volt írva. Így hát onnan visszaolvasva mindent sok mindent sikerült megtudnom. Például arról hogy,Alan egy balfácán akit nagyon is szeretek de főleg akkor ha alszik. Mivel akkor nyugodt és nem dumál sokat feleslegesen. A kedvenc ételem és italom nevét,kedvenc színemet, ruhámat stb. Szinte mindent felírtam oda. Mintha éreztem volna,hogy történni fog valami és jó lesz ha felírok mindent.
Amikor Alan beleültetett a kerti fa hinta ő is leült. De a földre. Egy kissé furcsállva pillantottam rá.
*Alice:
- Miért nem ülsz a hintába? van itt elég hely kettőnkre is.
*Alan:
- Nekem jó itt is.
*Alice:
- Ne butáskodj.
Nyújtottam felé a kezemet de ő továbbra is a földön ült. Elkezdtem duzzogni reménykedve,hogy erre reagálni fog de reakció nulla. Nem bírtam tovább és mindkét kezemmel elkezdtem kaparózni,hogy elkapjam a kezét és felhúzzam őt a hintára de ahelyett én estem előre s kiestem a hintából. De még mielőtt földet értem volna Alan sikeresen elkapott. Újra a karjai közt voltam. Micsoda véletlen. Mintha pont ez lett volna a fő célja..Alan csak nézett rám aggodalmas szemekkel amelyek szinte másodpercek elteltével bűnbánatosakká váltak és visszaültetve engem a lóca hintába ő lassan visszaült a földre. Nem tudtam és nem is értettem miért tehet ezt. Mintha félt volna feleslegesen is hozzám érni. Ez egy kissé nem jól esett. Nem bírtam ki és megszakítottam a csendet.
*Alice:
- Miért csinálod ezt?
Alan csak rám szegezte tekintetét de nem szólalt meg.
*Alice:
- Mi rosszat tettem,hogy igy bánsz velem?
Alan továbbra is figyelt de nem adott választ még egy feltett kérdésemre sem.
*Alice:
- VÁLASZOLJ MÁR!
*Alan:
- Nem tettél semmi rosszat. Épp ellenkezőleg.
*Alice:
- De hisz...nem s csináltál semmit.
*Alan:
- Csak azt ne mond,hogy nem emlékszel..
*Alice:
- Mégis miről beszélsz?
*Alan:
- Hát nem emlékszel arra amit veled tettem?
*Alice:
- Még mindig nem értem miről beszélsz...
*Alan:
- Szóval már elfelejtetted...én bolond...nekem pedig lelkiismeret furdalásom van egészen azóta...
*Alice:
- Öööm értem,hogy szeretsz titokzatos lenni de örülnék ha elmagyaráznád.
*Alan:
- Neked aztán jó memóriád van húgi. Elfelejteni azt,hogy megerőszakoltalak...szerencsés vagy..ilyenek után meg is őrülnek az emberek...te pedig úgy viselkedsz mint akit nem s érdekelne a dolog.
*Alice:
- .....................................
*Alan:
- Beugrott? végre visszaemlékeztél rá?
*Alice:
- ..................................
*Alan:
- Ha tudtam volna,hogy ilyen könnyen felejtesz...
*Alice:
- Hagyd abba!
*Alan:
- Heh, Csak nem mérges lettél?
*Alice:
- Ha egyszer sikerült elfelejtenem akkor ez azt jelenti,hogy nem bántam meg a történteket...
*Alan:
- ......................................
*Alice:
- Talán neked lelkiismeret furdalásod van de.....megnyugodhatsz....nem gyűlöltelek...nem gyűlöllek és soha nem is foglak meggyűlölni ezért..
*Alan:
- Buta vagy húgi....
Alan lassan feltápászkodott s megközelítve engem felém hajolt s megsimogatva a fejem megcsókolt. Egy kissé váratlanul ért ez a cselekedete de nem volt undorom. És félni sem féltem. Mintha....ennek így kellett volna megtörténnie...Amikor ő elhajolt a keze az arcomra csúszott ő pedig mélyen a szemembe nézett vörös tekintetével.
*Alan:
- Ugye tudod,hogy nem kellene egy férfinak ilyeneket mondani?
*Alice:
- Igen...tudom....na de hol látsz te itt férfiakat?
Néztem körbe gúnyosan. Nem tudom miért tettem,de úgy éreztem,hogy ez a rendje.Hallottam ahogyan Alan felsóhajtott s a keze lejjebb csúszott a derekamig aztán egy gyors mozdulattal már a karjai közt voltam.
*Alice:
- Hékás ez nem ér!
*Alan:
- Hmm?
*Alice:
- Te egyszerüen kihasználod azt,hogy jelenleg gyengébb vagyok nálad.
*Alan:
- Eddig is gyenge voltál szóval semmi sem változott ezen a téren.
*Alice:
- Ne okoskodj Inugawa uraság mert kapsz egy tockost.
*Alan:
- Te is Inugawa vagy szóval hallgass..
*Alice:
- Cserélek vezetéknevet..
*Alan:
- Azt teszed te meg.
*Alice:
- Azt hiszed nem merném megtenni?
*Alan:
- Megmerni talán megmernéd...csak,hogy én azt nem engedem meg.
*Alice:
- Nem emlékszem,hogy szükségem lenne az engedélyedre bármiben is.
*Alan:
- Addig beszéld az ostobaságot,hogy egy új vezetéknév helyett egy új koporsót fogsz kapni.
*Alice:
- Köszönöm bátyuskám de nem kérek új ágyat. Megfelel még a régi is. Nem vagyok én valami ős vámpír,hogy koporsóban aludjak.
*Alan:
- Ha tőlem függne...
*Alice:
- Alan....te is jól tudod,hogy anya mérges lenne ha ártatlan emberekre támadnál és a vérüket innád.
*Alan:
- És mi az ha mégsem?
*Alice:
-Nem hiszem,hogy örülne neki ha a gyermekei gyilkosokká válnának a vérszomjuk miatt.
*Alan:
- Nem is erre céloztam.
*Alice:
- Akkor?
*Alan:
- Hisz...apa is vámpír volt...és vért ivott...akkor mi miért nem tehetnénk meg? nem feltétlenül meg is kéne ölnünk valakit.
*Alice:
- Alan...NEM iszunk embervért...már megbeszéltünk és te beleegyeztél.
*Alan:
- Túlságosan felhúzod magad ezen a témán....
*Alice:
- Merrt félek...nem akarom,hogy bajod essen.
*Alan:
- Nem kell aggódnod...senki sem tudja,hogy kik Vagyunk valójában.
*Alice:
- Addig van szerencsénk.
*Alan:
- Az is igaz. De tényleg...teljesen feleslegesen aggódsz. Nem fogok emberekre támadni.
*Alice:
- Ne is merd megtenni. Te is jól tudod...ha egyszer hozzászoksz nem fogod tudni abbahagyni.
*Alan:
- Ne magadből indulj ki húgi.
*Alice:
- Csitt!
*Alan:
- Hát de most tényleg....te őrültél meg még régebben és nem én. Nekem sikerült leállnom időben.
*Alice:
- Ez csak azért sikerült mert erősebb a lelked és az akaratod az enyémnél.
*Alan:
- Nem csak ebben volt a különbség. De....jobb lesz ha lezárjuk ezt a témát.
*Alice:
- Igazad van...jobb lesz nem beszélünk a múltról.
*Alan:
- Éhes vagyok! együnk valamit.
*Alice:
- Hisz úgy is pikniket rendeztél. Akkor egyél ha egyszer éhes vagy.
*Alan:
- Neked volt készítve az étel. Én innen nem eszek meg semmit.
*Alice:
- Én nem fogok megenni enni mindent egyedül.
*Itami:
- Nem is egyedül kellesz megenned mindezt.
A semmiből előbukkant Itami és átkarolva a derekamat a nyakamba csókolt. Alan természetesen ideges lett.
*Alan:
- Még csak te hiányoztál a teljes boldogsághoz.
*Itami:
- Te is hiányoztál nekem szúnyogocska.
*Alan:
- Már azt hittem,hogy megdögöltél valahol.
*Itami:
- Tévedtél. Élek és virulok ahogy látod.
*Alan:
- Akkor miért tüntél el?
*Itami:
- Volt egy kis elintézni valóm.
*Alan:
- Pont akkor amikor Alice testében egy más lélek gazdálkodott?
*Itami:
- Tudtam,hogy megfogod menteni szóval nem aggódtam feleslegesen.
*Alan:
- És mi lett volna ha nem sikerül? itt sem voltál az elejétől fogva.
*Itami:
- Ahogy már mondtam....volt egy kis elintézni valóm.
*Alan:
- Ezt bővebben is elmagyarázhatnád.
*Itami:
- Nem kell mindent tudnod..
*Alan:
- De kell. Magyarázatokkal tartozol.
*Itami:
- Kevesebbet tudsz,nyugodtabban alszol.
*Alan:
- Hogy te milyen bölcs vagy..
*Itami:
- Na látod. Ellentétben veled nekem legalább van agyam,hogy gondolkozzam.
*Alan:
- Még egy ilyen beszólás és összeroppantom az összes csontodat.
*Alice:
- Naaa fiúk hagyjátok abba végre. Folyton csak veszekedtek ha látjátok egymást.
*Alan:
- Ha ő nem magyarázna túl sokat feleslegesen akkor még tűrném is.
*Itami:
- Te vagy itt az egyetlen aki feleslegesen ugat.
*Alan:
- Már megint megszólalt....
*Alice:
- Hadjátok már abba!
Én észre sem vettem,hogy az emlékeim nagy része újra visszatért hozzám. Legalább is minden emlék Itamival és Alannal kapcsolatban. Az első találkozásunk....minden egyes veszekedésük...azok a pillanatok amelyeken én kettesben töltöttem Itamival...minden. Nem tudom miért...de kitört belőlem a nevetés. Mind a két fiú engem nézett kikerekedett szemekkel. Én továbbra is hangosan nevettem. A szemeimből már kigyordultak a könnyek és a hasam is már megfájdult de én akkor sem bírtam abbahagyni a nevetést. Itami elengedett és leült a földre s a kezével egy jelet mutatott arra utalva,hogy meghibbantam. Alan csak bólogatott a fejével aztán végül ők is elkezdtek nevetni.
Úgy jó tiz percig nevettünk aztán végül sikerült elfojtanom a nevetésemet. Mély levegőt véve végleg megnyugtattam magam s megpróbáltam felállni de nem sikerült s a földre estem volna ha a fiúk nem kapnak el. Egy kissé viccesen nézett ki a dolog. Alan A derekamnál fogva kapott el Itami pedig szintén felpattanva a földről átkarolta a derekamat. Újra elkezdtem nevetni. Amint engem visszaültettek a lócahintára olyan tekintettel néztek rám mintha egy pszichopata ült volna előttük. Alan természetesen nem hagyhatta ki az alkalmat,hogy megvicceljen s elővéve a telefonját úgy tett mintha hívott volna valakit. A füléhez emelve a telefont elkezdett beszélni:
*Alan:
- Jó napot. Ez a bolondok háza? Igen. Van itt egy őrült lány akit jó lenne ha megvizsgálnának. Igen. Várni fogjuk önöket.
Alan a zsebébe tette a telefonját s rámnézett.
*Alan:
- Nos Alice...várjad a vendégeket.
*Itami:
- Pedig én mondtam,hogy még hamarabb fel kellett volna hivnod őket. Félek,hogy már késő lehet.
*Alan:
- Bevallom..Én hibáztam.
*Alice:
- Miiiiiii?! A bolondok házába akartok küldeni engem? itt ti vagytok az őrültek s nem pedig én ahogy ti ezt állítjátok.
*Alan:
- Igen igen...
*Itami:
- Ne aggódj picur. Az orvosok majd segítenek neked....
*Alan:
- Csak ne pánikolj...minden rendben lesz..
*Alice:
- IDIÓTÁK! ÉN MONDOM....IDIÓTÁK!
*Alan:
- Naaaa húgi...ne beszélj csúnyán.
*Alice:
- Akkor ne beszéljétek a butaságokat. Én teljesen egészséges vagyok. TELJESEN.
*Alan:
- Hiszünk neked.
*Itami:
- Hát persze,hogy egészséges vagy.
*Alice:
- Ezt akkora iróniával mondtad a hangodba,hogy el is hittem mindent.
*Itami:
- Mindig is így beszéltünk.
*Alan:
- Ott a pont.
*Alice:
- Alan Inugawa! Ha azonnal nem hagyod abba ezt a cirkuszt neked lesz szükséged orvosra!
*Alan:
- Oké oké....vettem a lapot főnök!
Összehúzott szemekkel pillantottam Itamira aki a földön heverve nevetett.
*Alice:
- Ne nevess mert te is megjárod!
*Itami:
- Hoppá hoppá...dühbe gurult a cica.
*Alice:
- Megfojtlak...ALAN!
Amint kiejtettem a számon a bátyám nevét Itami egyből felordított a fajdalomtól mivel kapott egy jó nagy fejest Alantól.
*Itami:
- Te meg mi a jó eget csinálsz?
*Alan:
- Teljesítem főnök parancsát.
*Itami:
- Papucs.
*Alan:
- De legalább ép csontokkal.
Alan vállat vont s közelebb lépve hozzám felkapott a karjaiba.
*Alan:
- Neked pedig már pihenned kell.
*Alice:
- Nem vagyok fáradt..
*Alan:
- Mindjárt leszel.
Alan megpuszilta a homlokomat és én egyből mély álomba merültem. Nem éreztem és nem halottam többe semmit. Csak nyugalmat.

Testvéri kötelék második felvonás 11 Rész: Szabad lélek

 

Marryvel lassan felmentünk a Klein birtok területére és én körbenéztem. Ahhoz képest,hogy már évszázadokon keresztül nem élt a birtok területén senki elég jól nézett ki. A falak szinte épségben...repedések nélkül álltak a helyükön. A kert is eléggé gondozott volt. Nagyon elcsodálkoztam. Amikor újra Marryre néztem vagyis arra a helyre ahol ő még pár másodperccel ezelőtt állt ő már nem volt sehol. Egy nagyot sóhajtva a tarkómra helyezve kezeimet elindultam keresni a kis taknyost.
Egy rövidebb vagy hosszabb idejű bolyongás után sem találtam meg Marryt. Kezdett idegesíteni a dolog. Az udvaron vagy annak környékén nem volt sehol. Így hát ideje volt bemenni az épületbe. Hatalmas volt. Éreztem,hogy nem lesz könnyű dolgom ha egyedül keresem de nem volt más választásom...egyedül voltam és nem tudtam segítséget kérni bárkitől is. Épp ilyenkor éreztem,hogy jobb lett volna ha inkább több barátra teszek szert...
Egy nagyot sóhajtva végül bementem. Belül még nagyobbnak tűnt az épület mint kívülről. Rácsapva egyet a homlokomra végig húztam az arcomon a kezemet s elindultam Marry keresésére. Tényleg HATALMAS volt az épület. Minél beljebb haladtam annál jobban éreztem azt,hogy kezdek eltévedni. Még a kastélynál sem sikerült eltévednem hiába bolyongtam folyosóról-folyosóra. Egyik teremből a másikba járkáltam de semmi. Marryt mintha elnyelte volna a föld. Egyszer csak megálltam egy ablaknál a lábammal dobogva a földet az ideg miatt kipillantottam. Elcsodálkoztam mivel a nap már kezdett lemenni. Az órámra pillantottam. A fejemet fogva dőltem neki az ablaknak mivel több mint 14 órán át kerestem Marryt de még mindig nem volt sehol. De muszáj volt megtalálnom mert akkor Alice soha nem lesz szabad. Újra nekiálltam a keresésnek. Az idő telt én pedig csak kerestem. Végül besötétedett. Végül egy olyan szárnyba bolyongtam amely a legrosszabb állapotban volt. A falak tele voltak repedésekkel és az ablakok üvegei is össze voltak törve. De.....egy teremből még is fényt láttam...valószínűleg gyertyák égtek ott...és a legfontosabb...zongora hangja hallatszott onnan. Már egyből tudtam,hogy Marry lesz az. Lassan bementem és megláttam őt....de már nem a húgom testében...Alice eszméletlenül a földön hevert. Marry pedig egy babával a kezében zongorázott. Egy kissé elcsodálkoztam,hogy egy „szellem” tud zongorázni de a lényeg az volt,hogy elhagyta a testet amely nem az övé. Egyre közelebb kerültem a kislányhoz. Egyszer csak ő felém fordult és mosolyogni kezdett.
*Marry:
- Köszönöm...
*Alan:
- Nem tudom,hogy miért vagy hálás nekem...
*Marry:
- Hazahoztál...
*Alan:
- Jaaa...hogy ezért....
*Marry:
- Ne haragudj,hogy elloptam a kedvesed testét...
*Alan:
- Kinek a testét?
*Marry:
- Annak a lánynak...
Marry rámutatott a földön fekvő Alicere.
*Alan:
- Ő nem a kedvesem..
*Marry:
- Nem? Akkor kicsoda?
*Alan:
- Ő a húgom.
*Marry:
- A húgod? nem hiszek neked.
*Alan:
- Miért is?
*Marry:
- Nem úgy nézel rá mint egy testvérre. Te szerelmes vagy belé.
*Alan:
- ................................
*Marry:
- Mondtam..
*Alan:
- Nem ez a lényeg,hogy ki kibe szerelmes...
*Marry:
- De neked igen. Csak nem szabad...
*Alan:
- Nem semmi....már egy 11 éves kis csaj oktat ki ....anyáám....
*Marry:
- Ha már senki sem teszi meg..
A kislány elnevette magát aztán eltűnt s az ablakpárkányon jelent meg.
*Marry:
- Itt estem ki.
*Alan:
- Szóval tényleg....a saját házadban...
*Marry:
- Sok évtizedet....vagy talán évszázadon át is képtelen voltam felfogni,hogy végül meghaltam...
*Alan:
- Elhiszem...nehéz felfogni ilyeneket...főleg ha még ilyen...
*Marry:
- Fiatal vagyok? ....igaz...túlságosan is nehéz....
*Alan:
- De...most már szabad vagy... végre elmehetsz a szüleidhez.
*Marry:
- Igen.
Marry boldogan felém rohant s megölelve újra az ablakpárkányon jelent meg. Integetve a kezével Marry állt az ablakpárkányon.
*Marry:
- Köszönök mindent!
Ezen szavak után a kislány leugrott. Én automatikusan odarohantam de ő már nem volt sehol. Mosollyal az arcomon visszasétáltam a szobába s felvéve Alicet a karjaimba szépen kisétáltam a szobából aztán végleg elhagytam a Klein birtokot.
*Alan:
- Ideje hazamennünk Alice...

 

Testvéri Kötelék második felvonás 10 rész: Utolsó napok együtt

Következő reggel Már mind a ketten a reptéren voltunk. Nem valami könnyű dolgom volt kiráncigálni ide Alicet de amit muszáj azt muszáj. Hisz csak is érte teszem. Másképp nem is utaztam volna ilyen sürgősen Londonba. Csak az egyetlen probléma még fenn állt. Nem tudtam a pontos helyet ahol apánk családja élt egykor és hol halhatott meg Marry. Nehéz dolgom lesz az egyszer biztos.
Lassan már meg is kezdődött a regisztráció. Mivel Alice ebben a helyzetben nem tudott beszélni azt mondtam,hogy ő néma és így még gyorsabban is átengedtek mint gondoltam. Megfogva a bőröndöt amelybe bepakoltam mindent amire csak szükség lehetne és leadtam a raktérre csak Alice kis táskáját hagyva magam mellett. Felszállva a repülőre megkerestük a helyünket és leültünk. Amint a repülő felszállt Alice szinte egyből mély álomba merült ezért megkönnyebbülést éreztem. De mégsem tudtam levenni róla a tekintetemet. Folyton aggódtam...mi fog vele történni? meddig bírja még így? létezik-e a lelke még egyáltalán vagy már rég Marry lett ura a testnek? nem tudtam. Csak arra vártam,hogy a repülő végre leszálljon Londonban és minél hamarabb elkezdjem annak a helynek a felkeresését amelyre most nagy szükségem volt. Több mint 10 óra elteltével a pilóta kijelentette a hangosbemondóba,hogy hamarosan leszállunk és elérjük a végállomást Londont. Már kezdtem izgatottá válni.
Amint a repülő leszállt átvettem a bőröndöt s megfogva Alice kezét elindultunk a reptér kijárata felé. Szerencsére elég sok üres taxi volt a közelben ezért nem volt nagy probléma elfoglalni egyet. Megkértem a sofőrt,hogy vigyen el minket egy közeli szállodához. Még szerencse,hogy Alice rám kényszerítette az angol nyelv tanulását mert akkor elég nagy bajban lettünk volna. 15 perc elteltével a taxi megállt egy 4 csillagos szállodánál. Apánknak hála elég sok pénzünk volt ezért megengedhettük magunknak,hogy egy drágább szállodában állunk meg meghatározatlan időre. Egy szobát kértem kettőnkre mivel nem akartam a húgomat egyedül hagyni hisz ki tudja mi történhet vele és átvéve a kulcsot lassan megkerestük a szobánkat és bementünk. Nem volt nagy szám. egy ágy,egy szekrény, egy plazmatévé, egy fürdő és polcok az ágy mellett na és persze két ablak és elég sok ablak volt a szobában. Minden szinte egy színben pompázott. Alice örült volna ennek de engem valahogy soha nem izgatott a dolog.

Mivel már elég későre járt amikor megérkeztünk már csak következő reggel indulhattam el a nekem szükséges épület felkutatására. Lefektetve Alicet aludni vártam amig elalszik. éjfél körül lehetett amikor ő végre elaludt. Egy kissé zűrzavarosak voltak a gondolataim. Nem tudtam egyszerre egy dologra koncentrálni. Folyton több dolog forgott a fejemben. De persze az első helyen akkor is az az épület volt ahol élhetett egykor apám családja és meghalhatott Marry. A bőröndből elővettem a laptopot és interneten elkezdtem úgy mond segítséget keresni. Elég sok minden volt fenn a világhálózaton de sajnos egyik információ sem lett túl hasznos számomra. Mindegyik adat hamisnak tűnt mivel minden helyen teljesen más adat volt megadva. Már csak abban tudtam reménykedni,hogy az emberek talán halhattak róla és lesznek olyan kedvesek,hogy megosztoznak az információjukkal amellyel rendelkeznek e téma körében.
Szinte semmit sem tudtam aludni. Folyton forgott valami a fejemben. Épp,hogy felkelt a nap én már készen álltam útnak indulni. Felébresztve Alicet ráadtam egy meleg felsőt ne,hogy megfázzon mivel ő beteges típus és megfogva a kezét eldúltunk a város központjába. Elég sok emlékmű mellett haladtunk el. Ha több időm lett volna tuti körbevezettem volna itt Alicet. De jelen pillanatban nem azért voltunk itt. Meg kellett találnom azt a helyet minden áron.
A város központjában és mellék utcáiban jártunk már órákon át de még semmi információt sem sikerült szereznünk. Egy régebbik játék boltnál sétáltunk amikor Alice megállt. Nekem is muszáj volt negálnom mivel ő semmi áron nem akart megmozdulni és csak nézte a kirakatot ahol a régi még szinte viktoriánus divatba öltöztetett babák voltak. Biztosan Marry emlékei miatt állhatott meg pont itt. Éreztem,hogy be kellett mennünk. És jól is tettük.
Az eladó mesélte,hogy még az ő nagyapja ismerte az Inugawa családot. De itt őket egész Angliában Klain ( ejtsd Klén) famíliaként ismerték. Az Inugawa vezetéknevet pedig a végéjszaka után vették magukra és elköltöztek más országba. Pontosan hová nem tudta senki mivel egy éjszaka távoztak. Az eladó elmagyarázta a vér éjszaka kifejezés jelentését is. Elmesélte,hogy a kicsi és egyben egyetlen lányuk a családban Marry meghalt abban az éjszakában. Valaki azt mondta,hogy betegség miatt halt meg valaki pedig azt állította,hogy kiesett a házuk ablakán valaki pedig azt mesélte,hogy a szülei ölték meg áldozatképpen,hogy a többi családtag megmeneküljön. De ahogyan kiderült akkor nem csak az egyetlen Marry esett áldozatául a vér éjszakának hanem Arthur ( Yoru) idősebb bátyja Krisztof is elhunyt és még azt is elmondta az eladó,hogy régen a kicsi lányuknak mindig ebben a baba boltban vásárolták neki a porcelánból készült babákat mivel a kislány nagyon szerette őket és soha nem vált el tőlük. Még a halála után is a kedvenc babájával együtt temették el őt mivel ő mindvégig őt a kezeiben szorongatta. De ami a legrémisztőbb volt..az nem más mint a baba neve...Marry Bajájának a neve teljesen ugyan olyan volt mint az én húgom neve. A babát is Alicenek hívták. Sikerült azt is megtudnom,hogy hol van a Klén família egykori háza. Utoljára a boltos még elmesélte,hogy a Klain birtokon már évszázadokon keresztül nem élt senki és az épület bármikor szét omolhat...na és persze a szellemes duma...hisz hogyan is menne minden a szellemek nélkül? Legalább ha nem lenne ennyi misztikus dolog körülöttem még talán meg is ijedtem volna...de ezek után amiket szinte pár hét alatt át éltem.....ezek után már semmi sem fog engem meg ijeszteni. Amikor már épp indulni készültem észrevettem,hogy Alice egy porcelán babát tart a kezében aztán lassan megfordulva felém indult és kinyújtotta a babát. Én megfogva a kezeimen jól megnéztem azt aztán Alice-re pillantottam aztán megszólaltam:

*Alan:
- Azt szeretnéd,hogy megvegyem?
*Alice:
- ..........................
Ahelyett,hogy bármit is mondott volna csak bólintott a fejével és továbbra is engem nézett. Felsóhajtva egy nagyot az eladó felé fordultam még mindig a kezemben tartva a porcelán babát.

*Alan:
- Mennyibe kerül ez a baba?
*Eladó:
- Hm....ez egy ritka darab. Összesen csak 2 ilyen baba volt. Az egyik pont Marry kisasszony babája volt. Még hozzá a legnagyobb kedvence.
*Alan:
/Hát ezért..../
- Na és....el tudná őt nekünk adni? nagy szükségem lenne rá.
*Aladó:
- Nem is tudom....ezt a babát már jó 200 éve senki sem akarta megvenni...
*Alan:
- Kérem uram. Ezzel talán életet is menthet.
*Eladó:
- Hát jó...legyen...nektek adom.
*Alan:
- Köszönöm....mennyivel tartozom?
*Eladó:
- Ha tényleg életet menthet meg ez a baba képtelen vagyok érte pénzt elfogadni...
*Alan:
- Magának arany szíve van.
*Eladó:
- Ho Ho Ho...én csak egy öreg eladó vagyok amely már semmire sem jó.
*Alan:
- Ne mondjon ilyeneket. Minden egyes embernek megvan a maga szerepe ebben a világban. Maga talán azt hiszi,hogy az amit tesz haszontalan de nagyon is téved. Azzal,hogy most nekünk adta ezt a babát megfogja menteni egy ember életét. Egy nagyon is jó tett és hasznos dolog.
*Eladó:
- Olyan lelkesen beszélsz fiatal ember.
*Alan:
- Hidje el...nálam ez nagyon ritkán fordul elő.
*Eladó:
- De biztosan nagyon jókor.
*Alan:
- Ez ellen nem fogadok. Most pedig ha megbocsájt elmegyünk.
*ELADÓ:
- Viszlát fiatalok. Vigyázzatok egymásra.
*Alan:
- Még egyszer nagyon szépen köszönöm.

Átnyújtva Alicenek a babát láttam ahogyan ő mosolyogva integet az eladónak. Ilyet sem láttam még az elmúlt napok során az hét szentség. Amikor pedig ő megfogta a babát egyből magához ölelte és továbbra is mosolygott. Túl sok időt töltöttünk el abban a porcelán baba boltban és már kezdett leszállni a nap és az utcák egyre sötétebbekké váltak. A lámpások fénye ragyogta be őket. Alice még mindig szorongatta a babát és mosolygott. Igazán jól esett újra látni őt mosolyogni. Csak.....ez nem az ő mosolya volt hanem annak a kicsi lánynak amelynek lelke még mindig a testben otthonoskodott nem is készülődve elhagyni a testet. De már nem túl sokáig fog ez tartani. Hamarosan Alice újra önmaga lesz...és minden rém álomnak végre vége lesz. Lassú séta közben értünk vissza a szállodához. Alice elég fáradtnak tűnt ezért nem habozva tovább egyből a szobába kísértem őt és lefektettem aludni. Én viszont pedig kiballagtam a teraszra amely az ablak előtt volt és nekidőltem a szélének nézve az éjszakai várost. A hatalmas és végtelennek tűnő sötétségben az utcákban álló lámpások bevilágítottak mindent. Az utcákon már nem voltak emberek. Már a járművek hangja is egyre ritkábban és ritkábban hallatszott a távolból. Gyönyörű kilátás volt. De engem még mindig nem fogott meg valamiért. Alicenek igaza van...túl kemény szívű vagyok....Felsóhajtva visszamentem a szobába és szintén lefeküdtem aludni.
Következő reggel amikor csak épp,hogy elkezdtem ébredezni megéreztem,hogy valami/ valaki mocorog mellettem. Kinyitva szemeimet Alicet láttam meg aludni. Meg sem éreztem amikor mellém feküdt az éjszaka alatt. Lágyan megsimogatva fejét felültem az ágyon s újra rá pillantva óvatosan kimásztam a takaró alól és lemásztam az ágyból és elkezdtem öltözni. Megnéztem az órát amely 8.54 ez mutatott. Sajnáltam őt felébreszteni de nélküle sem mehettem el. Elhatároztam,hogy várok még egy kicsit hátha nemsokára magától is felébred. Egy kis idő elteltével újra az órára néztem amely már 9.35 öt mutatott. Alice még mindig aludt. De mivel már nem várhattam tovább odamentem az ágyhoz amelyen aludt és elkezdtem rázni a vállát mivel máshogy eddig nem ment nála az ébredés.
Lassan Alice kinyitotta szemeit s megdörzsölve azokat engem nézett. Úgy nézett ki mint egy 10 éves gyerek....pont mint a lélek amey jelenleg a testben gazdálkodott. Kihúzva őt az ágyból egy ruhát nyújtottam át neki amelyet jó lett volna ha felvesz. Ő nem igazán akart öltözni de végül ami után rákiabáltam már engedelmeskedett. Néha néha morgott mint egy hamis kutya...de legalább megtette azt amit én mondtam neki. több mint 10 percig kellett várnom amíg ő kijött a fürdőből végre abban a ruhában amelyet én adtam neki,hogy felvegyen. De a haja.....kész borzalom volt. Leültetve őt egy székre elővettem a fésűjét és elkezdtem fésülni a hosszú arany színű haját. Amikor végeztem befontam. Muszáj volt a fonás technikákat is elsajátítanom mivel Alice is mindig azzal nyaggatott,hogy fonjam be a haját... Ami után ezzel is végeztünk elhagytuk a szobát aztán a szállodát és taxit fogva elindultunk a Klein birtokra. Amikor odaértünk teljesen ugyanaz az érzés fogott el amikor a mi házunkba ( ami kastély) érkeztünk meg.
*Alan:
- Már nincs vissza út....Gyere Marry...
/Ideje békén hagynod végre Alicet.../

Testvéri kötelék második felvonás 9 Rész : Két lélek egy testben

*Alan:
- Akkor hallgatlak. Kezd el a mondandót.
*Yuki:
- Te aztán nagyon türelmetlen vagy.
*Alan:
- Ha a húgom életéről van szó nem habozok.
*Yuki:
- Azt vettem észere.
*Alan:
- Na de a felelsleges beszélgetést most tegyük inkább félre és mond el hogyan menthetem meg Alicet.
*Yuki:
- Rendben,rendben. Úgy sincs túl sok időm szóval jól figyelj és próbálj logikusan gondolkodni amilyen gyorsan csak tudsz.
*Alan:
- A logikus gondolkodás nem az én erősségem de igyekszem majd.
*Yuki:
- Nos...ahogy mi már tudjuk a húgod testében jelenleg egy másik lélek gazdálkodik. Még szerencse,hogy Marry lelke nem akar bántódást okozni Alicenek és több időnk van. De mivel egy testben csak egy lélek lakozhat a gyengébb lélek elhagyja a testet vagy elpusztul.
*Alan:
- Várj...most azt akarod mondani...
*Yuki:
- Ha Alice gyengébbnek fog kiderülni mint Marry....akkor ő elfogja veszíteni a harcot és meghal.
*Alan.
/Ezt nem engedhetem meg.../
- És hogyan tudjuk kiszedni a gyerek lelkét a testből?
*Yuki:
- Ez egy kicsit bonyolult de megpróbálom érthetően elmagyarázni. Ahogyan már mondtam egy testben nem lakozhat több lélek egynél és ahhoz,hogy az egyensúly megmaradjon kell egy korlát. Épp ezért is ilyen esetekben olyan helyekre viszik azokat a megszállt testeket ahol a fölösleges lélek biztonságban elhagyhatja az emberek világát és visszatérhet a lelkek világába. Szóval..a kicsi Marryt ahhoz a helyhez kell elvinned ahol ő még réges-régen meghalt.
*Alan:
- De én honnan tudjam hol halt meg?
*Yuki:
- Ha nem szakítanál félbe ezt is elmondanám.
*Alan:
- N....ne haragudj...fojtasd csak.
*Yuki:
- Köszönöm. Nos...hol is tartottam....aha megvan. Na szóval Ada kell vinned őt ahol ő egykor meghalt .Pontosabban pedig Angliába.
*Alan:
-Angliába? de hogy került a lelke ide ha egyszer ő Angliában halt meg?
*Yuki:
- A ruha amelyben meghalt....ide hozták el...Alice pedig rátalált és megérintette és még fel is vette.
*Alan:
- De hisz a kislány tízen egy éves volt...hogy férhetett rá egy ilyen kisméretű ruha?
*Yuki:
- Eredetileg...a ruha nem az övé kellett volna,hogy legyen. De Marry mindig is szerette felvenni édesanyja ruháit nem nézve arra,hogy túl nagyok voltak neki. Épp ezért is pont akkor amikor ő felvette édesanyja ruháját valamilyen mádon kiesett az ablakon és mivel még túl gyenge volt a regeneráció képessége nem élte túl a zuhanást.
*Alan:
- Szóval...nem fogta fel a halálát mert amint a teste földet ért ő egyből meghalt....
*Yuki:
- Igen. Épp ezért is keres és megszáll mindenkit aki hasonlít rá...azt hiszi,hogy az az ő teste...csak egy másik lélek elfoglalta és nem akarja visszaadni neki.
*Alan:
- De honnan tudod mindezeket?
*Yuki:
- Édesapád mesélte még régen.
*Alan:
- Úgy látszik nem voltak titkok köztetek..
*Yuki:
- Tévedsz. Voltak olyan dolgok amelyekről még én sem tudtam.
*Alan:
- Kiváncsi vagyok de inkább nem kérdezgetek mivel jól tudom,hogy nem tartozik rám a ti életetek.
*Yuki:
- Ahogyan látom Miki nagyon jól megnevelt titeket.
*Alan:
- Hát igen. Ami után ti meghaltatok ő egyből a szárnya alá vett miket. Aztán az utazásunk előtt még megjelent ő....
*Yuki:
- Ő? Még is kire gondolsz?
*Alan:
- Ha jól emlékszem Luka Amori ként mutatkozott be és azt mondta,hogy a bátyád.
*Yuki:
- ..................................
*Alan:
- Anya..
*Yuki:
- ...........................
*Alan:
- Anya? Minden oké?
*Yuki?
- I...igen ...csak egy kicsit elgondolkodtam.
*Alan:
- Szóval...az a Luka valaki tényleg a testvéred?
*Yuki:
- Igen....
*Alan:
- Szóval vannak még élő rokonaink is...ez klassz.
*Yuki:
- Semmi jó nincs ebben...
*Alan:
- Ezt meg,hogy érted? Történt köztetek valami a múltban?
*Yuki:
- Úgy is mondhatjuk.
*Alan:
- Mesélj.
*Yuki:
- Nincs mit mesélni....de kérnék tőled egy szívességet..
*Alan:
- Érted bármit.
*Yuki:
- Ha Luka netán újra felbukkanna...szóba se álljatok vele és kerüljétek őt ahogyan ez csak lehetséges..
*Alan:
- Oooké de miért is?
*Yuki:
- Csak tedd azt amit mondok. Így nagyobb biztonságban lesztek. De nekem már nincs túl sok időm. muszáj mennem.
*Alan:
- Ne...anya..kérlek várj még...
*Yuki:
- Sajnálom fiam...de ígérem..még látjuk egymást.
*Alan:
- Anya....viszlát...
Egyszer csak minden elsötétült körülöttem és amikor kinyitottam szemeimet már Alice szobáját láttam magam előtt. A szobát a tulajdonosa nélkül. A homlokomra csapva kezem néztem a nyitva hagyott ajtót. Gyorsan odasiettem s körülnéztem a folyosón. Mivel nem tudtam merre mehetett ( jobbra és balra is végtelenül hosszúnak tűnő folyosó volt ) elindultam ahová a szívem hangja vezetett. Egy kisebb bolyongás után egy feldöntött asztallal és egy földön heverő törött vázával találtam szembe magamat véres lábnyomokkal. Már sejtettem ki lábnyoma lehetett. A nyomokat követtem és nem csalódtam a döntésemen. A zeneteremnél álltam meg amikor meghallottam a hegedű szót. A dallam eszméleten de egyben tele volt bánattal és fájdalommal. Két perc ácsorgás után bementem és megláttam a könnyes szemekkel hegedülő Alicet az ablaknál állni.
Nem reagált arra,hogy bejöttem....és arra sem,hogy megközelítettem őt. Csaj játszotta a bús dallamot és könnyezett. Borzasztó érzés fogott el. Mintha valami összenyomta volna a szívemet a mellkasomban. Abban a pillanatban mintha átéltem volna egy ezer éves ember fájdalmait és bús pillanatait. De sajnos nem tehettem ellene semmit. Lassan megérintettem a hegedűt aztán már teljesen megragadva azt kitéptem Alice kezeiből és kiráncigáltam őt a teremből és visszahúztam őt a szobájába. De most kulcsra zártam az ajtót és még az ablakokat is bezártam,hogy ne tudja elhagyni a szobáját és elővéve a telefont interneten keresztül jegyeket rendeltem Londonba.
*Alan:
- Már két nap múlva szabad leszel...csak bírd ki addig húgi...

Testvéri kötelék második felvonás 8 Rész : Marry..

Egyszer csak Alan felkapott a karjaiba és hercegnőként kivitt a teremből. A szemeimből valamiért kicsordultak a könnyek. Másodpercek alatt újra a szobámban voltam....de még mindig nem tudtam megszólalni...már kezdtem attól tartani....hogy ez a vég....a lábaim és kezeim le voltak bénulva. Nem tudtam mi történik velem. Csak tekintetemmel tudtam követni a történteket. Láttam ahogyan Alan újra és újra leguggol elém és a kezeimet szorongatta és ölelgetett. De valamiért...én nem éreztem a teste melegét....egyáltalán nem éreztem semmit. Alan keze egyre jobban reszketett. Itami pedig csak a szoba egyik sarkában állt nekidőlve háttal a falnak karba tett kézzel és engem nézet. A tekintete mindvégig rajtam volt. Egy pillanatra sem nézett máshová.
Egy kettőre besötétedett az ablak mögött. Alan még mindig a szobámban volt és oda-vissza járkált Itamival ellentétben. Ő már lég régen elhagyta a szobát.
A testvérem lefektetett az ágyra és reménykedett abban,hogy egy kis alvás után újra önmagam leszek. Egy kettőre mély álomba merültem. Ő lefeküdt mellém és szintén elaludt. Az éjszaka kellős közepén a testem újra önmagától kezdett el mozogni. Olyan óvatosan sikerült kimászni az ágyból,hogy Alan nem ébredt fel....még meg sem moccant. A testem lassan elhagyta a szobát és először a számomra már jól ismert aztán számomra még szinte ismeretlen folyosókon bolyongott és egy hatalmas ajtó előtt állt meg. Aztán az ajtóra helyezve a bal kezemet az ajtó egyszerűen széttárult előttem és a testem lassú léptekkel bement maga után húzva a hosszú földig érő fekete ruhát amelyet még anno magára vett. Amikor már a terem közepében járhattam felismertem a termet. Pontosabban a hangszereket amelyek még mindig ott álltak a helyükön. A fehér zongora és a fekete mint az éj hegedű. A testem kezdte megközelíteni a hangszereket és amikor odaért a hegedűért nyúlt a kezem. A kezembe vettem a hangszert. A kezem úgy mozgott mint egy profi brácsmüvészé. Eszméletlen dallamok és hangok szóltak. Pedig ha tényleg én önmagamnál lettem volna nem tudnék lejátszani egy kisebb dallamot sem.
A szobában nagyon sötét volt. Az udvaron szintén. Már megbékéltem azzal,hogy az én életemnek...tényleg vége...
**************************** Alan szemszöge *****************************
Ami után Alice elaludt én is fáradságomban lefeküdtem pihenni. Amíg el nem aludtam mindvégig azon gondolkodtam,hogy mi történhetett...miért viselkedett olyan furcsán a húgom? Újra rengeteg kérdés és semmire sem volt válasz. Kezdett idegesíteni engem a tétlenség.
Egy kis idő elteltével végül elaludtam. Elég furcsa álmom volt. Egy számomra ismeretlen helyen bolyongtam. Egy erdőre hasonlított amely mellett egy vízesés volt. De nem ez volt a legfurcsább. Nem messze a vízeséstől egy hosszú földig érő hófehér hajú nő ült a földön és a vizet nézte. Amikor felém fordult és észrevett mosolyogva felém nyújtotta kezét. Én nem tudva miért felé indultam s amikor odaértem leültem mellé. A nő csak nézett engem és könnyes szemekkel mosolygott. Felém nyújtva egyik kezét megsimogatta az arcomat. Melegséget éreztem érintésében. Olyan érzés fogott el mintha nagyon fontos személy ülne előttem.Nem bírtam tovább a csendet és megszakítottam a kérdésemmel :
*Alan:
- Mégis ki vagy te?
A nő nem válaszolt semmit csak felém hajolt és magához ölelt. Nem tudtam és nem s akartam kiszabadulni.
*Alan:
- Válaszolj....ki vagy?
*Nő:
- Az édesanyád vagyok Alan...
*Alan:
- Micsoda?
*Nő:
- Én vagyok az a nő aki világra hozott téged tízen hat évvel ezelőtt.
*Alan:
- Anya? de....de hogyan? hisz.....te meghaltál....
*Nő:
- A testemet megölték....de a lelkemet nem...
*Alan:
- Ezt nem hiszem el....életben láthatlak...annyi éven át én és Alice csak is arra vágytunk,hogy veled és apával lehessünk....
*Nő:
- Tudom fiam.....de sajnos nem volt annyi erőm,hogy eljöhessek hozzátok. Biztosan nagyon mérgesek vagytok ránk,hogy cserben hagytunk benneteket..
*Alan:
- Ne aggódj....nem vagyunk rátok mérgesek.. egy kicsit nehéz volt nélkületek élni de soha sem volt irántatok harag a szívünkben...
*Nő:
- Oh Alan...ha tudnád meddig vártam arra,hogy ti ketten végre megszülessetek....és apátok is....nagyon boldog volt.
*Alan:
- Elhiszem....
*Nő:
- Valami baj van kisfiam?
*Alan:
- Alice...elég furcsán viselkedik tegnap óta...mintha nem önmaga lenne...
*Nő/Yuki:
- Tudom....láttam mindent ami történt....
*Alan:
- Akkor miért nem próbáltál segíteni neki?
*Yuki:
- Sajnos nem tudtam...ne feledd... a testem már rég halott...én nem tudok úgy mozogni a földön mint te vagy húgod...
*Alan:
- Ne haragudj...csak...nem tudom hogyan segítsek neki...és azt sem tudom,hogy egyáltalán mi történt vele...
*Yuki:
- Egy régi kastélyszellem költözött a testébe...Alice oda kóborolt ahová nem gazán kellett volna,hogy menjen.
*Alan:
- Oda ahová nem kellett volna,hogy menjen? ezt hogy érted? hol van olyan hely nem messze a kastélytól ahová tilos belépni?
*Yuki:
- A hely nem a közelben van....hanem magában a kastélyban. Az épület bal szárnyában van...ez a szoba...egy szellem vagy más szóval egy lélek területe volt. Az édesapádnak szintén egy húga volt. De amikor ő tízen egy éves volt ismeretlen okok miatt elhunyt. Mindenki próbált rájönni az okára de senkinek sem sikerült. A kicsi lány eszméletlenül tudott játszani hegedűn és zongorán és az a terem amelyre te rátaláltál az elmúlt napokban az az ő kedvenc helye volt.
*Alan:
- Szóval....Alice testében jelenleg egy teljesen más lélek lakozik?
*Yuki:
- Pontosan.
*Alan:
- És....mi lesz a húgom lelkével? egy testben nem lakozhat több lélek egyszerre mert a test ezt nem bírja.
*Yuki:
- A kislány túl fiatalon vesztette el életét. Ő még mindig nem fogta fel,hogy meghalt. Épp ezért is elfoglalja mások testét reménykedve abban,hogy az egyik biztosan az övé lesz majd.
*Alan:
- De miért pont Alice testét fogalta el?
*Yuki:
- Marry ( ejtsd Merry )....teljesen úgy nézett ki mint Alice. ( ejtsd Elisz)
*Alan:
- Akkor...
*Yuki:
- Valószínű,hogy Marry azt hiszi,hogy ez az ő teste és vissza akarja szerezni azt ami az övé.
*Alan:
- Oh ne.....
*Yuki:
- Meg kell próbálnod megmenteni őt amíg nem késő.
*Alan:
- De mégis,hogyan? két lélek lakozik egy testben...mégis hogyan szedjem ki belőle egy tízen egy éves gyerek lelkét úgy,hogy ne okozzak kárt Alice lelkének?
*Yuki:
- Ne aggódj....mindent el fogok magyarázni...


Testvéri kötelék második felvonás 7 Rész : "Emlékképek?"

Ezzel elhagytam a szobámat és becsaptam az ajtót s elindultam a hosszú folyosókon nyugalmat és egy kis csendet keresve. Elég ideges voltam ezért észre sem vettem,hogy már egy számomra ismeretlen kastély részen bolyongtam. De csoda történt...egy cseppet sem ijedtem meg hanem pont fordítva...kíváncsi lettem erre a helyre.Elég sötét volt.Szinte csak pár ablak világította be az egész végtelenségig hosszúnak tűnő folyosót.Szokatlanul számomra az ablakokon fekete és vér vörös színű függönyök lógtak amik csak hozzáadtak egy kanállal a folyosók gótikus kinézetéhez.A folyosókon nem voltak szobák.....egy sem.Ez fura volt.Egyszer csak egy elágazáshoz értem.Jobbra,balra vagy visszafelé is tudtam menni.Egy kisebb gondolkodás után először úgy döntöttem,hogy balra megyek aztán pedig később felfedezem a jobb oldali folyosót is.

 

Egy jó ideig csak bolyongtam a sötétben és nem találtam szembe magam semmi érdekességgel ezért már kezdve feladni a reményt épp már visszafelé készültem menni amikor valami elsuhant mellettem.Gyorsan hátra fordultam de nem láttam meg semmit és senkit.Az elején csak azt hittem,hogy a szél volt...de mivel az ablakok zárva voltak ez a teória egyből kiesett így hát elindultam tovább.

 

Folyton az az érzés fogott el,hogy valami vagy valaki figyel engem.Megállás nélkül tekinteteket éreztem magamon.Nem nagyon tetszett nekem ez az egész de akkor sem hátráltam meg és csak haladtam előre.Egy újabb elágazással találtam szembe magam.De most Balra vagy előre tudtam haladni.Én újra a bal oldalt választottam.Újra egy jó húszon öt percig sétáltam s a folyosó végén egy ajtót vettem észre.Egyből odarohantam.Körbenéztem.Nem volt ott senki.A kilincsre tettem a kezem,hogy kinyithassam az ajtót de nem akart kinyílni. Már azon kezdtem gondolkodni,hogy jobb lesz ha itt hagyom az ajtót és visszamenjek...de....ha egyszer az ajtó zárva volt....ez csak is azt jelenthette,hogy valami nagyon értékes dolog rejlik mögötte.Győzött a kíváncsiság. Bármilyen áron ki akartam nyitni azt az ajtót.Használtam a hajcsatomat de az nem segített. Akkor jutott eszembe,hogy félvér vagyok és képes vagyok bármit vagy bárkit befagyasztani.Nem haboztam és befagyasztottam az ajtót.Aztán egy szép lyukat törve benne már könnyű dolgom volt és sikerült vére kinyitnom az ajtót.Magabiztos léptekkel ballagtam be a terembe de amint beléptem és körülnéztem a magabiztosság egyből eltűnt. A szoba a „ hozzá vezető úthoz” képest nagyon fényes volt.Minden hófehér színekben pompázott.Mintha a saját szobámba kerültem volna de nem.Ez nem az én szobám volt.

 

Az ágyhoz sétáltam és egy fekete esküvői ruhát láthattam. „Miért pont fekete? „ tettem fel magamnak a kérdést és megérintettem a ruhát.Egyből valami furcsa „ emlékképek?” bukkantak elő a fejemben és én véletlenül sem tudtam kinek lehettek az emlékei.Hisz...én nem szerepeltem bennük.Egy hosszú fehér hajú és karcsú testalkatú nőt láttam.Nagyon hasonlított anyára de a tekintete....teljesen üres és élettelen volt.

Na és persze a szemszín is különbözött anya szemszínétől. De a külseje...tényleg mintha anyáé lett volna.Csak,hogy sajnos nem volt már szerencsém ahhoz,hogy élőben is láthassam a szüleimet.Még amikor Alannal egészen kicsik voltunk pontosabban alig,hogy betöltöttük az első életévünket valaki meggyilkolta őket.

 

De most nem ez volt a fontos.

 

Egyből levettem a kezemet a ruháról.Szerencsére amint megtettem ezt az „emlékképek” eltűntek. De a fejem majd ezer darabra szakadt.Annyira fájt,hogy azt hittem megőrülök.A földre rogytam.Kikerekedett szemekkel néztem előre segítségért könyörögve.De nem jött senki.De miért is jönne bárki is? Hisz senki sem tudta,hogy hol vagyok.És méghozzá én magam sem tudtam pontosan,hogy hol lehetek jelenleg...

 

A fejfájás egyre erősebbé vált.Nem bírtam tovább. Felsikítottam a fájdalomtól.Már ahhoz is kész voltam,hogy mindjárt meghalok.De nem.A fájdalom visszalépett.Olyan mintha nem is lett volna semmi.Felálltam s dülöngve jobbra-balra majdnem oda tudtam érni de az ajtóhoz....de nem sikerült....úgy látszik,túl sok erő hagyta e a testemet...elájultam...

 

 

******************** Alan szemszöge ********************

 

Amint Alice kirohant a szobából utána akartam menni de az utamat elállta az a féreg. Meg Akartam fojtani. De nem akkor amikor a húgom ki tudja hová rohant.Nem érdekelve,hogy Itami előttem áll egyenesen mentem az ajtó irányába. Amikor már szinte 2 méter választott el minket szépen félre toltam és kiérve a folyosóra elkezdtem rohanni ki tudja hová Alice-t keresve....sehol sem találtam.Már kezdtem azt hinni,hogy elnyelte őt a föld.Egyszer csak elsuhant mellettem valami.... ( pont mint Alice előtt,vagy az előző részekből személyesen Alan előtt) .... megint....pont mint a múltkor.

 

Már kezdett az idegeimre menni ez az egész szellemes badarság ezért újra ahhoz a teremhez mentem ahol a zongora és a hegedű voltak.Csak,hogy amikor az ajtóhoz értem meghallottam,hogy valaki játszik a zongorán.Felkészülve mindenre benyitottam. Amikor megláttam,hogy ki játszik rajta megkönnyebbültem de közben még nagyon is furcsálltam a dolgot. Alice játszott rajta.

 

*Alan:

 

/ Nem emlékszem.....hogy én vagy bárki más bármikor is tanította volna őt zongorán játszani.../

 

 

Lassú léptekkel közelítettem meg a húgomat és amikor már a háta mögött álltam a vállára helyeztem a kezemet.De ő nem reagált. Csak játszott tovább. Nem értettem mi történik vele. Magam felé fordítottam,hogy láthassam az arcát. Egy üveg tekintet fogadott. Még soha sem láttam őt így nézni rám vagy bárkire is a környezetéből. Mindig is....élettel teli tekintetet láthattam. Még ha szomorú is volt...de most...mintha egy teljesen más ember ült volna előttem....és ez a fekete ruha....mégis honnan kotorhatta elő? nem tudtam. Mindkét vállára helyezve kezeimet elkezdtem őt rázni reménykedve,hogy magához tér...de nem....egyszerűen mintha csak a teste lenne itt de a lelke teljesen máshol. Ezt nem lehetett megmagyarázni. Ezt az egészet akkor sem lehetne normális nyelven megmagyarázni ha más is ott lenne és saját szemmel látná. Elég rémisztő látvány volt. Úgy döntöttem,hogy visszakísérem őt a szobájába....csak,hogy ő nem volt hajlandó velem jönni....miért? nem tudni...de amit észrevettem ez az volt,hogy ő folyton a zongorát nézte...lassan kezdtem azt hinni,hogy megszállta valami szellem.

 

Felkapva őt a karjaimba szinte erővel kivittem őt abból a teremből és akár tetszett akár nem az egyik képességemet használtam és pillanatok alatt már Alice szobájában voltunk.

 

 

************** Vissza Alice szemszögéhez ******************

 

Eszméletlenül a földön hevertem. Egyszer csak olyan érzés fogott el mintha eluralkodott volna valami a testem felett és én a saját akaratom ellenére is mozogtam. Újra az ágyhoz mentem és a ruhát néztem. A kezeim újra a ruhához értek. De most alkalommal már nem láttam azokat az „ emlékképeket” hanem már lassan felöltöztem és kezdtem felvenni azt a fekete esküvői ruhát.Amikor a ruha már rajtam volt elhagytam azt a szobát és elindultam számomra ismeretlen irányba. Nem tudom meddig ballaghattam a folyosókon de egy olyan teremhez értem ahol egy fehér zongora és egy fekete hegedű volt. A sarokban egy régimódi kanapé volt. Semmi több. A termet egyetlen egy ablak világította be..már amennyire képes volt fény bejutni rajta keresztül. Elég sok gyertya volt a teremben.

 

Leültem a zongora elé és elkezdtem játszani. Elég jól ment...csak,hogy én SOHA nem tudtam zongorázni vagy bármilyen más hangszeren is játszani. A lelkem remegett a testben. De nem tudtam átvenni az uralmat. Mintha valami más irányította volna.

 

Valaki belépett a terembe. Éreztem,hogy Alan volt az. De nem tudtam megfordulni,hogy rá nézzek.Nem engedte meg ezt nekem a testem. Alan aggodalmasan nézett rám mindvégig aztán jó erősen elkezdett rázni engem. Ha magamnál lennék biztosan leordibáltam volna a fejét és még kapott is volna egyet.De nem tudtam meg sem szólalni. Még rá sem tudtam nézni. A tekintetem folyton a zongorán összpontosult. Nem éreztem semmit abban a pillanatban.

 

Egyszer csak Alan felkapott a karjaiba és hercegnőként kivitt a teremből. A szemeimből valamiért kicsordultak a könnyek. Másodpercek alatt újra a szobámban voltam....de még mindig nem tudtam megszólalni...már kezdtem attól tartani....hogy ez a vég....

Testvéri Kötelék 2 felvonás.. 6 Rész: Két tűz között

 

**************** Alan szemszöge******************

A szobámban ültem és sokáig gondolkodtam.Nem akartam,hogy az akit én szeretek másé legyen.Nem akarom,hogy Alice az övé legyen.Nem hagyom....felállva a szobájához indultam. Amikor odaértem bekopogtam.Ő ártatlanul ajtót nyitott nekem.De ha tudta volna miért jöttem...biztosan nem tette volna meg...Az ágy szélére ültem és nem tudtam mondani neki egy szót sem....tudom,hogy a bűntudatom örökké követni fog de nem akarom,hogy az övé legyen.Nyugodtan közeledett felém.Meg akarta kérdezni,hogy mi a baj...de ahelyett,hogy hagytam volna neki bármit is mondani magamhoz húztam és megcsókoltam.Aztán még a véréből is ittam.És végül...magamévá tettem.Tudom...soha nem fog megbocsájtani nekem ezért...de nem volt más választásom.Túlságosan is hozzá kötődtem. Alice még mindig aludt. Viszont én nem tudtam nyugodtan aludni.Nem tudtam mit fogok neki mondani amikor kinyitja a szemeit és rám fog nézni.Tudtam,hogy biztosan gyűlölni fog ezért ami történt de hát lesz ami lesz.Nem lettem volna képes bárkinek is átadni Alicet. De nem is fogom....
Még egy kis idő elteltével végül sikerült elaludnom.

*********** Vissza Alice szemszögéhez **************

A szemeimből könnyek csordultak ki.Soha nem gondoltam volna,hogy a testvérem fog ilyet tenni velem. Fájt a tudat is,hogy tényleg Alan volt és tényleg megtette....De.....egyben meg is tudtam őt érteni...legalább is valamennyire.
Csak néztem a mellettem alvó Alan arcát és vártam.Egyszer csak....ő kinyitotta szemeit és álmos tekintettel nézett rám.Nem tudtam mit mondani.De úgy látszik,hogy ő sem.Csak bámultuk egymást.De én nem bírtam így tovább és megszakítottam a csendet.

*Alice:
- Alan én...
*Alan:
- Bocsáss meg húgi...

Kikerekedett szemekkel újra a bátyám arcára néztem.A szemeiben könnyek csillogtak. Bűntudata volt.Ettől a szívemet mintha összenyomta volna valami.Egyszer csak Alan felült az ágyon s lehajtott fejjel újra néma csendben ült.Én is felültem a hátára helyezve az egyik kezemet a másikkal pedig a takarót tartottam,hogy le ne csússzon rólam.

*Alice:
- Felejtsd el....
*Alan:
- Felejtsem el? Elég nevetséges vagy...ilyenek után nyugodtan képes vagy ezt mondani?
*Alice:
- Inkább nekem kéne panaszkodnom....hisz én lettem az áldozat...de ha egyszer én azt mondom,hogy felejtsd el akkor ez azt jelenti,hogy minden rendben van és nem vagyok rád mérges!
Alan megemelve a fejét kikerekedett szemekkel nézett rám.Szerintem még ő sem várt ilyen reakciót tőlem.Biztosan többé soha nem fog merni hozzám érni de nem érdekelt.
*Alice:
- Te is jól tudod,hogy szeretlek és féltelek téged Alan. Ikrek vagyunk.Egyet érzünk.Ezt azért ne feledd.Attól még,hogy idősebb vagy nálam még nem jelenti azt,hogy úgy kell viselkedned mint egy felnőttnek.Néha már túlságosan is gyerekes vagy.

Amíg én soroltam a mondanivalómat Alan szájából egyszerűen kitört a nevetés.Nem tudta abbahagyni.

*Alan:
- Komolyan mondom Alice...eszméletlen és pótolhatatlan vagy..még ilyenek után is két perc alatt képes lettél kihozni belőlem a nevetést.
*Alice:
- Már megint úgy viselkedsz mint egy óvodás. Gyerünk nevess csak. De majd ha egyszer egy kötéllel a nyakadon fogsz felébredni akkor majd meglátjuk ki fog nevetni.
*Alan:
- Csak nem újra előjött a szadista éned?
*Alice:
- Talááááán...
*Alan:
- Most félnem kéne tőled?
*Alice:
- Taláááán...
*Alan:
Ihatok a véredből?
*Alice:
- Neeeeem.
*Alan:
- Na végre valami más választ is hallok tőled nem pedig csak a „talán”-t.
*Alice:
- Unalmas vagy Alan.

A kezem amelyik eddig még Alan hátán volt hirtelen megmozdult és Alan egyszerűen másodpercek alatt lerepült az ágyról és a földre landolt. Érthetetlenül nézett engem de aztán a tarkójára helyezte az egyik kezét.

*Alan:
- Oké oké...ezt most megérdemeltem.

Gyorsan megragadva egy párnát egész erőből hozzá vágtam azt és magamra tekerve a takarót a szekrényhez mentem és elővettem a lila ruhámat.Meg sem érkeztem fordulni,hogy erős kezek öleltek át hátulról.Hátra fordítottam a fejem és Alan mellkasának döntöttem a fejem egy pillanatra aztán egy erős lökéssel eltoltam őt magamtól és berohantam a fürdőbe öltözni.
10 perc múlva már teljes készletben kijöttem.Vagyis....majdnem....a hajam borzalmas állapotban volt.Körbenéztem a szobámban.Teljesen rendbe volt hozva minden.a párnák amelyeket Alanra dobáltam már a helyükön voltak.Már csak a kezemben való takaró hiányzott. Alan az ágy sarkán ült és enyhén mosolyogva nézett engem.De amikor meglátta a hajam állapotát nevetésben tört ki aztán felállt és megközelített engem.Szerencsére már ő is felöltözött.Legalább is az,hogy ruha volt rajta annak is nevezhető,hogy felöltözött.Az inge még mindig ki volt gombolva és csak akkor vettem észre,hogy a nyakában pont ugyan olyan nyaklánc lóg mint az én nyakamon.Azt hittem elveszítette...de valójában mindvégig nála volt...
Alan egyre közelebb és közelebb lépett hozzám.Már szinte egy kartávolságnyi távolság választott el minket egymástól amikor ő a székre mutatott amely a tükör előtt állt. Amikor én leültem ő a kezébe vette a fésűt és lassú kézmozdulatokkal elkezdte fésülni a hajamat.....egy kettőre végzett én én felálltam.Egyszer csak Alan felém nyújtotta kezét és megszólalt:

*Alan:
- Válassz engem az a fura fazon helyett..
*Alice:
- H...hogy mi?
*Alan:
- Válassz engem...légy az enyém...
*Alice:
- Alan...te is jól tudod,hogy ez lehetetlen...mi..
Alan ne hagyta,hogy befejezzem a mondanivalómat és a földre döntött fölém hajolva.
*Alan:
- Folyton ezzel jössz.Felejtsd már el legalább egy percre azt,hogy a testvéred vagyok és válaszolj a kérdésemre nem az agyadra hanem a szívedre hallgatva.
*Alice:
- .........................
*Alan:
- Mit akar a szíved? tényleg azzal a fura fazonnal akarsz maradni az életed végéig?
*Alice:
- ...............................
*Alan:
- Válaszolj végre Alice...
*Itami:
- Nem szép dolog mások menyasszonyait csak így elvinni mások orra elől.
*Alan:
- Te kis....

Észre sem vettük ahogyan Itami a szobámba került. Alan elég mérgesnek tűnt Itamival ellentétben.Ő teljesen közömbös volt és csak vigyorgott.Lassan odaballagott az ágyamhoz és leült.

*Alan:
- Menj ki innen. Semmi jogod itt lenni.
*Itami:
- Megszólalt a kis szúnyog. Képzeld csak el...ugyan annyi jogom van bejönni ide mint neked.
*Alan:
- Hogy neveztél engem?
*Itami:
- A neveden.
*Alan:
- Nem a nevemen szólítottál az hét szentség.
*Itami:
- Hmm? nem kis szunyog a neved?
*Alan:
- Nem talált.
*Itami:
- Akkor biztosan szúnyogocska kisasszony vagy. Ne haragudj. Elnéztem.

Alan egész erejéből összeszorította a kezeit ökölbe próbálva visszafogni magát attól,hogy ne verje félholt állapotig.

*Alan:
- Jobb lesz ha elhallgatsz amig még élsz.
*Itami:
- Már megmondtam. Engem ne nem tudnál megölni.
*Alice:
- Igen,igen...ezt mondtad...de nem mondtad el,hogy miért nem sikerül meghalnod.
*Itami:
- Pedig úgy emlékeztem,hogy elmeséltem ennek az okát.
*Alice:
- Tévedsz. Nem mondtál el semmit.
*Tami:
- Nos akkor jól figyelj...a nagy titok....pontosabban a halhatatlanságom titka abban rejlik,hogy.....én sem tudom miért vagyok halhatatlan.
*Alice:
- Mi? Hogy hogy nem tudod?Hisz ez a te tested.Mégis hogyan nem tudod miért vagy halhatatlan?
*Itami:
- A tízen hetedik életévem előtt való történésekre nem emlékszem. Egyszerűen törölve lettek. Hogyan....azt nem tudom. Ki tehette....azt se tudom.
*Alice:
- Várj...azt mondod,hogy a tízen hetedik életéved előtti történtekre nem emlékszel....akkor...most pontosan te hány éves is vagy?
*Itami:
- Ha jól emlékszem....akkor huszonnégy
*Alice:
- Huszonnégy? Te jó ég.Te egy pedofil vagy tudtad?
*Itami:
- Nem tagadom.
*Alan:
- Most már végképp se foglak hozzáengedni Alice közelébe.
*Itami:
- Nem állt szándékomban megkérdezni az engedélyedet kis szunyog....jajj bocsáss meg ...szúnyogocska kisasszony...
*Alan:
- Véged..

Alan már neki akart indulni,hogy megüsse de én épp időben ugrottam Mindkettejük közzé.

*Alice:
- Higgadjatok le min a ketten különben nem lesz jó vége egyikőtöknek sem.
*Alan:
- Ch.
*Itami:
- Nem én kezdtem.

Szúrós tekintettel néztem Itamira amire ő csak elnevette magát s felállva hozzám közeledett s átkarolta a derekamat. Alan nagyon ideges lett.Nem akartam továbbra is két tűz között lenni ezért egész erőmből rátapostam Itami lábára a magassarkúmmal amire ő elengedett én pedig az ajtóig rohantam.


*Alice:
- Felőlem meg is ölhetitek egymást.De amikor visszajövök egy vércseppet sem akarok látni a fehér agyamon,szőnyegemen vagy falamon.Remélem érthető voltam.

Ezzel elhagytam a szobámat és becsaptam az ajtót s elindultam a hosszú folyosókon nyugalmat és egy kis csendet keresve.

Testvéri Kötelék 2 felvonás 5 Rész Titokzatos terem.

 

Kényelmesen visszaültem a helyemre és elkezdtem gondolkodni elfelejtve azt is,hogy Itami még mindig ott volt a teremben.Egyszer csak megéreztem,hogy valaki leült mellém.Na vajon ki lehetett az....hát természetesen Itami...amikor felé fordítottam a fejem,hogy beszóljak neki ő már újra meg akart csókolni engem...Még időben a szám elé csaptam a kezem csak,hogy ő ezt sec-pecalat eltakarította és újra megcsókolt.El akartam lökni őt de nem sikerült”.Pont mint az udvaron..” gondoltam magamban de nem...ez alkalommal rosszabb volt.
Ledöntve engem a kanapén nem hagyott megmozdulni sem.ÉS le sem mászott rólam.Felém hajolva csókolgatta a nyakamat de közben a kezét a számra helyezte,hogy nem tudjak kiabálni és Alan ne jöjjön be.Végül még talán öt perces mocorgás után feladtam.a testvérem úgy látszott,hogy nem is készült vissza bejönni, Itami pedig nem fogja abbahagyni.De egyszer csak ő elhajolt a nyakamtól és felettem lógva támasztotta meg magát s nézett rám.Nem bírtam ki a vigyorgó arc kifejezését és kihasználva a lehetőséget lelöktem őt a kanapéról s felültem. Itami szépen a földre landolt elég nagy zajt csapva mivel a fejét beütötte az üveg asztalba és a váza amely rajta állt szintén a földre esett és apró szilánkokra tört.
*Alice:
- Inkább te törtél volna össze a szép váza helyett...
*Itami:
- Milyen kedves vagy a vőlegényeddel..
*Alice:
- A kicsodámmal?
*Itami:
- Egyességet kötöttünk nem emlékszel? én elmesélek mindent te pedig nekem adod magadat..
*Alice:
- Szinte nem is mondtál el semmit...az alku érvénytelen..
*Itami:
- Abban alkudoztunk,hogy elmondok mindent amit tudok.Én teljesítettem az ígéretemet. Most pedig rajtad a sor,hogy megtedd azt amit ígértél.
*Alice:
- Te kis.....rendben.Ha már egyszer igy állunk...akkor tégy velem amit akarsz...
Nem tetszett,hogy ilyeneket kellett mondanom de az alku az alku.É n mindig betartottam amit ígértem. Akár tetszett akár nem.Szóval most sem tehettem mást. Egyszerűen muszáj volt beletörődnöm abba,hogy már az övé vagyok.És még elszökni sem tudok mert megőrültem és halvány fogalmam sincs miért keveredtem bele ebbe az egészbe. Itami csak vigyorgott s felállva a földről felém közeledett.Egyszer csak leülve a kanapéra a fejét a térdeimre tette s elaludt.
*Alice:
/Ezt nem hiszem el....komolyan itt akar aludni? de hisz itt hideg van.../
******************** Alan szemszöge ******************
Amikor elvettem Aliceútől a kulcsot és ott hagytam őt azzal az alakkal kettesben egyből lelki furdalásom lett.Nem szerettem ha bárki is a húgom közelében lógott.Megmagyarázni miért nem igazán tudtam.Talán csak azért mert a testvérem....de talán azért is mert az érzéseim már átlépték a bátyj-húgi közti határt és én már többre vártam.Csak,hogy nem szeretem volna rákényszeríteni dolgokat amelyeket a későbbiekben ő megbánhatna. Így is elég,hogy gyakran én miattam sír. Úgy döntöttem,hogy visszamegyek Alice-hez és ahhoz az Itami nevű ficsúrhoz de amikor a folyosókon mentem pontosabban épp egy elágazásnál sétáltam el amikor valami elsuhant az egyik folyosó másik végén.Ez a dolog nagyon felkeltette azé érdeklődésemet és elindultam oda az a valami vagy valaki elsuhant.Amikor odaértem ott nem volt semmi.S még és hozzá nyom sem volt. Mintha nem is járt ott volna senki az előbb.Túl kíváncsi voltam és elkezdtem bejárni a folyosókat.Észre sem vettem,hogy már a kastély azon részében járok ahol még eddig nem voltam.A folyosó hosszú és elég sötét volt.Nem volt túl sok ablak de még azokat is eltakarta a vérvörös színű függöny.A folyosó végén pedig egyetlen egy ajtó állt.Elég fura hely volt.Ha a testvérem itt lett volna egyből sikítozva elrohanna. De szerencsére nem volt itt és én nyugodtan nyomozhattam tovább. Megközelítettem az ajtót és a kilincsre helyeztem a bal kezem.Csodálkoztam mivel az ajtó nem volt kulcsra zárva.Nyugodtan be tudtam menni.Amikor beléptem az ajtón a szoba elég rémisztőnek tűnik. Az egész termet csak egy ablak világította be.Nem túl fényes volt.Mindenhol gyertyák álltak.Előkotorva a zsebemből egy gyújtót meg gyújtottam pár gyertyát.Már is jobban láttam és még a terem is teljesen más szemszögből mutatkozott be.A teremben szinte nem volt semmi.Egy régimódi kanapé a sarokban,egy hatalmas fehér zongora és egy fekete színű hegedű.
Elég érdekes volt ilyen színű hangszereket látni mivel régen elég ritkák voltak.Rajtuk pedig látszott,hogy nem egy-két éve vannak itt. Megközelítve a zongorát egy írást pillantottam meg rajta.Pontosabban egy nevet. „ Elizabeth Tepes” volt kikarcolva a zongorán.Biztosan ő lehetett az egykori gazdája.De vajon miért volt ez a szoba szinte elrejtve az embertől? és akkor miért vannak itt egy másik ember hangszerei? Talán apánk megvette őket még régen.Vagy még valamilyen ük-ük rokonunk....nem tudni.Mivel akkor még nem léteztem nem tudtam ilyen ostoba és egyben nem is annyira fontos kérdésekre választ adni.Még egy ideig csak néztem a zongorát aztán végül megnyomtam a „ Do” hang második oktávot aztán pedig még pár billentyűt. A hangszer nagyon jól szólt nem számítva azt,hogy ki tudta mennyi évtizedet tölthetett itt és mikor játszottak rajta utoljára.Pár perc elteltével már egy egész dallamot kezdtem el játszani.Utoljára talán kilenc évesen játszottam zongorán.De azt is csak Alice kedvéért tettem mivel ő imádta a hangszerek hangját de játszani rajtuk soha nem tudott és nem is akart megtanulni mondván,hogy neki van egy testvére aki megteszi ezt helyette ezért neki nem kötelező szintén hangszeren játszania.Amikor a húgom az eszembe jutott lezártam a zongorát s eloltva a gyertyák fényét elhagytam a termet bezárva magam mögött az ajtót zsebre vágtam a kezeimet és elindultam visszafelé.elég hosszú bolyongás során végül sikerült kijutnom gy olyan folyosóhoz amit már elég jól ismertem így hát már nem volt túl nehéz dolgom megtalálni azt a termet ahol Alice és az az alak volt.Nagyot tévedtem amikor kettesben hagytam őket.Mivel a múltkor is úgy bánt vele mint egy kutyával.Természetesen azért is még egyszer fél holtra fogom verni.Na de mindennek megvan a maga ideje.
Még egy kis idő elteltével megtaláltam a nekem szükséges termet s megvakarva a tarkómat a kilincsre helyeztem a kezemet s benyitottam.A következő képet láttam: Alice a kanapén ül és az a Itami gyerek a combjain nyugodtan szundít. Egyből felkaptam a vizet.
*Alan:
- Mit jelentsen ez az egész Alice?
****************************Vissza Alice szemszögéhez********************
Unottan ültem a kanapén várva,hogy Itami végre felébredjen.A lábaim már kezdtek zsibbadni attól,hogy nem mozgok.
*Alice:
/Én hülye...muszáj volt nekem épp ilyesmi ostobaságokat ígérgetnem...legközelebb megkérem Alant,hogy várjon fejbe valamivel ha ilyesmiken fog járni a fejem.../
Vártam és vártam és vártam. Itami pedig nem is készült felkelni.Olyan kényelmesen volt elhelyezkedve,hogy az egész napot és még az éjszakát is képes lett volna így át aludni.Csak,hogy én ebbe nem egyeztem bele.Már épp fel akartam őt ébreszteni,hogy a terembe belépett Alan. Az arckifejezését és hang nemét nézve nagyon mérges volt.Nem tudtam mit mondani mivel én is meglepődtem azon,hogy hogy került ide.Nem is gondoltam volna,hogy egyáltalán visszajön..
*Alice:
- A....Alan?!
*Alan:
- Mit jelentsen ez? Mit keres hozzád ilyen közel ez az alak?
*Alice:
- Félreértetted a dolgot bátyus...én csak...
*Alan:
- Félre...értettem?
*Itami:
- Mi ez a zaj?
*Alan:
- te meg inkább hallgass magi életben vagy.
*Itami:
- Nem lenne túl könnyű dolgod mivel engem még az ezüst golyó sem tud megölni.
*Alan:
- Mit érdekel engem ez? fegyver nélkül is félholtra verlek.
*Itami:
- Miért is? én semmi rosszat nem tettem.
*Alan:
- te csak azt hiszed...hogy mertél a húgom közelébe kerülni te szemét láda?
*Itami:
- Jogom van hozzá.
*Alan:
- Mid van?/
*Itami:
- Jogom van ahhoz,hogy a jövendőbeli feleségem közelében legyek.
*Alan:
- Mit dumálsz?!mégis mióta lett Alice a menyasszonyod?
*Itami:
- Amikor egyezséget kötöttünk.Nem emlékszel drága barátom? Én elmondtam mindet amit tudtam a születek halálához kapcsolatos információt...viszont cserébe Alice nekem ígérte a testét és a lelkét.
*Alan:
- Szinte el sem mondtál semmit. Alku nem arról szolt,hogy egy mondatot fogsz elmondani.
*Itami:
- Az alku arról szolt,hogy elmondok mindent amit tudok.De mivel ti nem néztetek szembe azzal a ténnyel,hogy én keveset tudhatok....
*Alan:
- Átvertél minket...
*Itami:
- Én nem vertem át senkit.
*Alan:
- Te kis..
*Alice:
- Nyugi bátyus.Minden a legnagyobb rendben van.
*Alan:
- Alice...mégis hogyan tudsz ilyen nyugodt lenni?
*Alice:
- Hogy őszinte legyek....én sem tudom...de érzem,hogy hamarosan rájövünk majd mindenre és fény derül az igazságra.
*Alan:
- Értem.
Hirtelen Alan újra Itami felé fordította a fejét.
*Alan:
- Ha akár egy újjal is hozzá érsz....vagy csak egyszer is de sírni fog....VÉGED...
*Itami:
- Hmmm hmmmm...milyen szigorú bátyus.Nyugi te őrült szadista.MÉG nem áll szándékomban magamévá tenni a pici hercegnődet..
*Alan:
- Csak azt próbálnád te meg..
*Alice:
- Na jó srácok. Hagyjátok abba a haszontalan ugatást.
*Alan:
- Haszontalan....UGATÁST??!!Mindjárt megugatlak én téged!
Alan pillanatok alatt már a hátam mögött volt és szorosan magához ölelt.
*Alan:
- Nem fogom megbocsájtani magamnak ha le fogsz feküdni ezzel az alakkal...

Amikor Alan a fülembe súgta ezeket a szavakat a szívem majdnem kiugrott a helyéről.Tudtam,hogy szeret engem és aggódik értem de,hogy ennyire...még csak nem is sejtettem.
A nap többi része elég nyugodtan telt el. Alan és Itami kerülték egymást ne,hogy újra összekapjanak én pedig csak újra és újra próbálkoztam megnyugtatni őket....de főleg a testvéremet. Neki aztán még egy elefánt adag nyugtató sem lenne elég.Túl ideges volt az egész nap folyamán.
Már besötétedett.Mindenki a saját szobájába ment.Természetesen én is.Már a hálóingembe öltöztem amikor valaki bekopogott a szobám ajtaján.Felvéve a selyem köntösömet megközelítettem az ajtót és lassan kinyitottam. Alan állt az ajtóban.Egy szót sem szólva odébb lépem,hogy ő bejöhessen. Ő sem szólva semmit csak bement és az ágy szélére ült.Becsukba az ajtót felé fordultam és láttam ahogyan ő engem nézett.Még soha sem láttam ezt a tekintetét. Amikor már épp hogy mellette álltam és a vállára akartam tenni a kezemet Alan megragadva a csuklómat s az ölébe húzott szorosan magához ölelte kezdte el lassan lefelé húzni rólam a köntöst amíg egyszer az a földre nem esett.Már csak az egy hálóing maradt rajtam. Alan csak nézett rám egy darabig aztán megcsókolt.Nem tudtam mi ütött belé.De valamiért akkor sem féltem.Az egyik kezével ő a derekamat fogta miközben a másikkal a hálóing pántját húzta le a vállamról miközben tovább csókolt. Egyszer csak az ágyra döntött és a nyakamhoz hajolt.Egy fájdalmas érzést éreztem aztán pedig a nyakam környékén minden elzsibbadt. Éreztem,hogy valami forró folyadék csúszott le a nyakamon. Alan nem volt képes visszafogni a vérszomját és megharapott.Nem volt túl jó érzés.A nyakam környékét már nem is éreztem.Már kezdtem elveszíteni az eszméletemet de ő még mindig nem hagyta abba vér ivását.A testem nem bírta tovább...elájultam....
Amikor magamhoz tértem Alan mellettem feküdt szorosan magához ölelve.De ami a legrosszabb...megtette azt amit nem akart,hogy bárki más megtegyen velem. magáévá tett engem az éjszaka folyamán.

*Alice:
/ Ezt nem hiszem el....Alan...mit tettél velem?.../

A szemeimből könnyek csordultak ki.Soha nem gondoltam volna,hogy a testvérem fog ilyet tenni velem. Fájt a tudat is,hogy tényleg Alan volt és tényleg megtette....

******************* Alan szemszöge******************
A szobámban ültem és sokáig gondolkodtam.Nem akartam,hogy az akit én szeretek másé legyen.Nem akarom,hogy Alice az övé legyen.Nem hagyom....felállva a szobájához indultam. Amikor odaértem bekopogtam.Ő ártatlanul ajtót nyitott nekem.De ha tudta volna miért jöttem...biztosan nem tette volna meg...Az ágy szélére ültem és nem tudtam mondani neki egy szót sem....tudom,hogy a bűntudatom örökké követni fog de nem akarom,hogy az övé legyen.Nyugodtan közeledett felém.Meg akarta kérdezni,hogy mi a baj...de ahelyett,hogy hagytam volna neki bármit is mondani magamhoz húztam és megcsókoltam.Aztán még a véréből is ittam.És végül...magamévá tettem.Tudom...soha nem fog megbocsájtani nekem ezért...de nem volt más választásom.Túlságosan is hozzá kötődtem. Alice még mindig aludt. Viszont én nem tudtam nyugodtan aludni.

 

Testvéri Kötelék 2 felvonás 4 Rész...Vér éjszaka...

A bátyámmal csak egymásra pillantottunk aztán segítve nekem lábra állni együtt eldúltunk az épület felé.Lassan haladtunk mivel Amikor Itami a földre lökött a bal lábamra estem a testem egész súlyával és ettől nagyon fájt.Beérve az épületbe kivételesen is nem a vendéglőbe mentünk..az apánknak volt egy kabinet szerű terme..elvolt zárva a külvilágtól így hát oda mentünk.Ami után mind a hárman bementünk a terembe én kulcsra zártam az ajtót.Mind a két srác engem nézett.Szerintem nem várták,hogy még kulcsra is zárom az ajtót.Na de ez nem fontos.A kezemben forgatva a kulcsot helyet foglaltam. Itami a velem szemben elhelyezett kanapén foglalt helyet míg Alan állva maradt és furcsa tekintettel nézte a másikat.Elegem volt ebből a megtört csendből ezért megszakítottam azt.


*Alice:

- Nos...akkor mesélj Itami.

*Itami:

- Mit szeretnél tudni kicsi lány?

*Alice:

- Mindent.

*Itami:

- Túl sok mindent éltem át és tudok.Egy év sem lenne elég ahhoz,hogy elmeséljek MINDENT amit én tudok.

*Alice:

- Ne játszd az eszedet...te is tudod miről beszélek.

*Itami:

- Wow a cica mérges.

*Alan:

- Te kis...

Még mielőtt Alan bármit is érkezett volna mondani félbeszakítottam mondanivalóját.

*Alice:

- Mi történt a szüleinkkel 14 évvel ezelőtt?

*Itami:

- A vér éjszakára gondolsz?

*Alice:

- Vér éjszaka?

*Itami:

- Szóval semmiről sem meséltek nektek...

*Alice:

- Ne szakitszd félbe a mondandódat és folytasd kérlek.Mit értesz a vér éjszaka kifejezés alatt? mit rejt ez a kifejezés?

*Itami:

- *motyog* A vér éjszaka....hmm...hogy is magyarázzam el nektek úgy,hogy ti is megértsétek...

*Alan:

- Ne motyogj az orrod alatt és mesélj végre...

*Alice:

- Alan....megbeszéltük..

Alan morogva a szemeit forgatta türelmetlenül dobogva a lábával.

*Itami:

- A vér éjszaka idején a vámpírok és különféle lények különleges erővel rendelkeznek...szinte ekkor bújik elő minden gonosz lélek a sötétségből..abban az éjszakában több száz ember vesztette életét...a szüleitek sem lettek kivételek...

*Alice:

- Biztosan tudod,hogy az apánk....nem volt ember..ő egy vámpír volt...

*Alan:

- Alice! Ezt nem...

*Itami:

- Igen...tudom...

*Alice:

- Tehát....a vér éjszaka idején...ő is különleges erőkkel rendelkezett...akkor mégis hogyan tudta megölni valaki?

*Itami:

- Logikus az amit mondasz...de ha feltételezzük....csak feltételezzük azt,hogy olyas valaki tette akiben nagyon is megbíztak....és közel engedtek magukhoz...

*Alice:

- De akkor miért nem öltek meg minket is? hisz még csak alig,hogy 1 évesek voltunk akkor...könnyű célpont lehettünk...

*Itami:

- Talán valami tervük volt veletek kapcsolatban...

*Alice:

- Mit rejtegetsz előlünk?

*Itami:

- Hmm??

*Alice:

- Érzem....te sokkal többet tudsz annál amit most elmondtál...Tudod ki volt a gyilkos..de valamiért mégsem akarod elmondani..

*Itami:

- Tévedsz kicsi lány...én nem az anyád és apád mellett voltam amikor őket gyilkolták...

*Alice:

- Akkor hol?

*Itami:

- Épp benneteket vittelek ki az épületből ami után az életben hagyott benneteket és elhagyta a szobátokat...

*Alice:

- Micsoda??!!

Ugrottam fel a helyemről ökölbe szorítva midként kezemet.

*Alice:

- A szüleink gyilkosa először mellettünk tartózkodott?!

*Itami:

- Igen...És méghozzá a kezében is tartott téged...

*Alice:

- Ezt nem hiszem el....az életem egy hajszálon lógott...

*Itami:

- Nem kell aggódnod...úgy sem hagytam volna,hogy megöljön...legalább is téged...

*Alice:

- Mi??

*Itami:

- Megígértem anyádnak még amikor gyerekek voltunk,hogy a jóságáért majd egyszer megkapja a jutalmát...később pedig megszülettetek ti ketten...én pedig megígértem,hogy vigyázok rád és meg foglak óvni a haláltól.

*Alice:

- És mi lett volna Alannal?

*Itami:

- Ő úgy sem halt volna meg gyerekkorában..

*Alice:

- Honnan tudod ezt?

*Itami:

- Vannak dolgok,amelyeket jobb ha nem tud az ember..

*Alice:

- Már megint ez a titkolózás...*sóhaj* na de most nem a mi gyerekkorunkat jöttünk megbeszélni...

*Itami:

- Ez igaz....szóvaal...hol is tartottam?

*Alice:

- Épp azon voltunk,hogy elmesélted,hogy a gyilkosunk akinek nem láttad az arcát először a mi szobánkban vendégeskedett aztán elment lemészárolni a szüleinket és a ház lakosait...

*Itami:

- És tényleg...ha röviden akarok fogalmazni akkor csak annyit mondhatok,hogy a gyilkos biztosan valami közeli barát vagy rokon lehetett...

*Alan:

- Apánknak nem voltak barátai Mikin kívül....nem bízott meg senkiben...

*Alice:

- De viszont anyának igen...és még nagyon is sok...

*Itami:

- Akkor azokat kell kikérdeznetek az esetről...

*Alice:

- Ahogy Miki mesélte...senki sem tud a halálukról...mivel a többieknek azt mesélték el,hogy Londonba utaznak...mindenki még mindig azt hiszi,hogy a szüleink ott élnek.Talán még a mi létezésünkről sem tudnak...

*Itami:

- Hmmm.....

*Alan:

- ÁÁÁ meguntam halgatni ezt a sok baromságot....

*Alice:

- Alan.....

*Alan:

- Nyisd ki az ajtót húgi. Lelépek.

*Alice:

- Nem mehetsz el..

*Alan:

- Miért is?

*Alice:

- Tud valamit....csak valamiért még nem hajlandó elmondani nekünk...

*Alan:

- Ha nem akarja,úgy sem fogja elmondani....add ide a kulcsot...

*Alice:

- Nem,nem adom.

*Alan:

- Ne akarj magadra dühíteni..

*Alice:

- Nem félek tőled...

*Alan:

- Ne akard felébreszteni bennem a vad állatot és add ide azt a kulcsot!

*Alice:

- Egy hörcsögtől én nem félek.


Alan egyre idegesebbé kezdett válni aztán egy cseles mozdulattal elvette tőlem a kulcsot s kicsukva az ajtót kiballagott a teremből ot hagyva engem Itamival.....kettesben...Hisz nekem csak is ez hiányzott a boldogsághoz....Én kényelmesen visszaültem a helyemre és elkezdtem gondolkodni elfelejtve azt is,hogy Itami még mindig ott volt a teremben.Egyszer csak megéreztem,hogy valaki leült mellém.Na vajon ki lehetett az....hát természetesen Itami...amikor felé fordítottam a fejem,hogy beszóljak neki ő már újra meg akart csókolni engem....

 

Testvéri kötelék 2 felvonás 3 Rész. Minden percben vendégek....

*Alice:

- Elég legyen ebből.Gyere elő és ne ijesztgess!!

Mondtam megemelve a hangom de újra csak a csend volt körülöttem.De jól éreztem,hogy valaki itt van.Csak,hogy ki az.....azt nem tudtam.Próbálva rájönni arra,hogy ki lehet az kivételes esetként használtam az erőmet,hogy megérezhessem ki az...Egy ismeretlen aurát észleltem.Még soha nem éreztem korábban.Nem akartam továbbra is ott maradni ezért elindultam az épület felé.De egy szempillantás alatt már egy sötét alak állt előttem.

*Alice:
- Szóval mégis nem tévedtem....Ki vagy?!
Kérdeztem kissé megemelve a hangom amire az alak csak elnevette magát és kilépett az árnyékból.Egy újabb számomra ismeretlen férfi állt meg előttem.

*Alak:
- A külsődet ezek szerint mégis apádtól örökölted...kár...tényleg nagy kár...
*Alice:
- Honnan ismered apámat? ki vagy te?
*Alak:
- De azért a szemedet édesanyádtól örökölted...ez megnyugtató....
*Alice:
- Figyelsz te rám egyáltalán? Ki vagy te?! és hogy kerültél ide?!
Kezdett idegesíteni az,hogy a számomra ismeretlen alak figyelmen kívül hagyva a szavaimat csak mondta a magáét mintha én ott sem lettem volna.
*Alice:
- Hát akkor csinálj amit akarsz....
Elindultam az épület felé.Amikor épp az alak mellett sétáltam el ő megragadta a karomat és kicsit közelebb húzott magához.
*Alak:
- Az illatod elég szokatlan....szóval a faterod tényleg nem ember volt....
*Alice:
- A családomhoz neked semmi közöd! engedd el a karomat!
Amikor kimondtam ezt,a srác még jobban összeszorította a csuklómat...már kezdett nagyon is fájni...
*Alice:
- Eressz el te undok féreg!
*Alak:
- Ne kiabálj.Már így is fáj a fejem.Ne adj hozzá még egy kanállal.
*Alice:
- Akkor azonnal eressz el...
*Alak:
- Hmmm....Had gondolkozzam.....NEM.
*Alice:
- AL.....
Épp kiabálni akartam de a fiú a számra helyezte a kezét és megrázta a fejét.
*Alak:
- Pedig kértem,hogy ne kiabálj....teljesen olyan ostoba vagy mint az anyád...
A srác levette a kezét a számról és hirtelen megcsókolt.Próbáltam kiszabadulni de nem sikerült.Túl erős volt.De egyszer csak Alan hangját hallottam meg a távolból.
*Alan:
- Te szemét láda!Hogy mertél egy újjal is hozzányúlni?!

Az alak elválva ajkaimtól végleg magához húzott s megfordítva a testemet úgy,hogy Alan arcát láthassam s nevetve újra átölelt.A testvérem arcán látni lehetett,hogy irtóan mérges.A szemei is izzó vörösekké váltak.Még sohasem láttam őt ennyire mérgesnek.Az engem ölelő srác pedig csak vigyorgott és nevetett ami még jobban idegesítette Alant.Én újra és újra próbáltam kiszabadulni de hiába.Még moccanni sem bírtam. Már a lábára is tapostam de ő úgy tett mintha meg sem érezte volna a fájdalmat s csak egyenesen állt a hátam mögött.Már engem is kezdett idegesíteni. Egyszer csak a srác megszólalt...

*Alak:
- Elment a kedvem...
A srác a földre dobott s hátat fordítva nekem elindult. Alan egyből hozzám sietett s letérdepelve elém nézett végig nem sérültem-e meg aztán közelebb húzott magához simogatva a fejem.
*Alice:
- Ki a fene vagy te és honnan ismered anyut és aput?
*Alak:
- Az,hogy ki vagyok nem fontos...a második kérdésedre pedig csak annyit tudok válaszolni,hogy az édesanyád barátja voltam...apád és a nagybácsikátok pedig irtóan utáltak.Vajon miért....erre már jöjjetek rá egyedül.A srác újra elkezdett nevetni de szinte másodpercek alatt a mosoly újra eltűnt az arcáról és egy hideg tekintet nézett ránk.
*Alice:
- Kérlek várj! Mondj el mindent amit tudsz!
*Alak:
- Na és mit kapok azzal ha megosztom veletek azt amit tudok?
*Alice:
- Cserébe?
*Alan:
- Ki vagy te,hogy még feltételeket is előírsz? félholtra verlek és akkor így is úgy is elfogsz mondani mindent...
*Alice:
- Alan...a gorombasággal nem megyünk sokra.
*Alak:
- A kicsi lány jól beszél.Fogadd el a tanácsát.
*Alan:
- Hallgass el te szemét!
*Alice:
- Alan...nyugodj meg végre...
*Alan:
- Alice..most az egyszer kérlek hallgass rám és ne egyezz.
Újra a távolabb álló pasasra pillantottam.
*Alice:
- Bármit....megkapsz bármit amit szeretnél...csak mondj el mindent amit tudsz a szüleinkről és arról az esetről..
*Alan:
- Megőrülrél?
*Alice:
- Ki kell derítenünk mindent.Bármilyen áron.
*Alak:
- Szóval bármit...
a srác elnevette magát és végleg felénk fordult.
*Alak:
- És mi lenne ha a szívedet,testedet és lelkedet kérném az információért cserébe?
*Alice:
- Ha segít az amit elmondasz ám legyen...De ha az információ haszontalan lesz vagy megtudom,hogy átvertél minket...Alan péppé ver mint egy box zsákot én pedig sem fogok szólalni,hogy megvédjelek...
*Alak:
- Áll az alkú.
*Alice:
- De a legelső dolog ami személyesen rólad érdekelne....Ki vagy? mi a neved?
*Alak:
- Hogy te mennyire kíváncsi vagy az emberek nevére...Nem hiszem,hogy ez a leglényegesebb dolog amit tudnotok kellene de ám legyen...Itami vagyok.És az,hogy honnan ismerem a szüleidet jobb lenne ha nem itt kéne elmesélnem hanem valami zártabb helyen...
*Alice:
- Félsz,hogy kihallgatnak minket?
*Itami:
- Talán igen talán nem.De hidd el...jobb lesz Ha minél kevesebb ember fog tudni arról,hogy ti ketten nyomoztok az eset után.
*Alan:
- Miért is?
*Itami:
- Nem itt,nem itt.

Itani a szája elé helyezte mutató ujját csendre utalva aztán a hátunk mögött álló épület ajtajára mutatott s zsebre vágva kezeit elindult. Testvéremmel csak néztünk utána s találgattunk,hogy mit fog elmesélni nekünk.....

 

Testvéri kötelék 2 felvonás 2 Rész.Sértő szavak.

 

Alannal elindultunk vissza az épületbe.Amikor viszont bementünk a szolga már várt minket mondván,hogy vendégünk érkezett.Értetlenül néztünk egymásra Alannal mivel Mikin kívül senki sem tudott arról,hogy mi ide jövünk.Sietve mentünk a vendéglő felé mivel a „vendég” már ott várt minket.Amikor odaértünk a testvérem újra elém lépett....pont úgy mint reggel.Ő ment be először én pedig egyből utána mentem be a terembe.

Egy hosszú fehér hajú és kék szemű férfi állt előttünk.

*Alan:

- Ki maga?!

Kérdezte egy kissé idegesen a testvérem még mindig előttem állva.A fehér hajú férfi csak felénk fordult és mosolyogva nézett ránk egy darabig aztán pedig pár lépéssel közelebb lépett hozzánk és megszólalt.

*Férfi:

- Nem kell félnetek tőlem.Nem vagyok az ellenségetek.

*Alan:

- Ch....és ki mondta,hogy félünk?

*Alice:

- Alan...

húztam meg a dzsekije szárát amitől ő rám nézett és elhallgatott.

*Alice:

- Nos...nem tudom ki maga és azt ,hogy honnan vagy miért jött...de igazán hálásak lennénk a bátyámmal ha legalább bemutatkozna.

*Férfi:

- Oh...bocsássátok meg az udvariatlanságomat.Luka Amori vagyok.

*Alice:

- Várjon csak....azt mondta Amori a vezetékneve?

*Luka:

- Igen.Édesanyátok testvére vagyok.

*Alice:

- De hisz...

Alan:

- Honnan tudjuk,hogy nem hazudik? Csak így előbukkan a semmiből és azt állítja,hogy az anyánk testvére.

*Luka:

- Megértem a bizalmatlanságotokat...de ez az igazság.

*Alice:

- Alannak igaza van....nincs bizonyítéka. Miki pedig soha nem mesélt arról,hogy anyának volt testvére.

*Luka:

- Szóval úgy döntött titokban tartja....értem is,hogy miért...

*Alice:

- Ne haragudjon uram de meg kell kérnem,hogy távozzon innen.

*Luka:

- Ám legyen.Elmegyek.De ha kíváncsiak lesztek a szüleitekkel kapcsolatos dolgokra keressetek meg...

A férfi felénk nyújtott egy cetlit ahol a telefonszáma volt aztán zsebre vágva kezeit elhagyta a vendéglőt aztán pedig az épületet és annak területét is. Megkönnyebbülve felsóhajtottam Alan pedig még mindig morgott előttem állva.Csak két lépésre állt előttem így hát könnyen hozzá tudtam érni. Így hát gyengéden megölelve őt hátulról és a fejemet a hátának döntve próbáltam felfogni a dolgokat.A bátyám megfogta a kezemet és erősen átszorította.

*Alan:

- Nagyon nem tetszik nekem ez a fazon...

*Alice:

- Nekem sem....rossz előérzetem van vele kapcsolatban...

*Alan:

- Utána nézek..

-Alice:

- Szerintem jobb lesz ha a kutatásokat titokban tartjuk...és legelőször csak Mikit kérdezzük meg...ő biztosan ismeri...

*Alan:

- Csak,hogy ő nincs most itt.

*Alice:

- Felhívjuk telefonon..

*Alan:

- Nem vagy az eszednél...mégis hogyan akarsz telefonon keresztül ilyenekről beszélni vele? Azt hiszed igazat fog mondani vagy mi? gondolkozz!!...

*Alice:

- Ne kiabálj rám!

*Alan:

- Akkor gondolkozz épp ésszel! nem vagy már gyerek!

*Alice:

- Pont te beszélsz? te viselkedsz folyton mint egy óvodás!

*Alan:

- Hallgass el végre! folyton az idegeimen lógsz és nem hagysz élni!

*Alice:

- Én.......

Alan szavai nagyon váratlanul értek.Egy kicsit fájt is az amit mondott.Hisz soha nem gondoltam volna,hogy ennyire idegesíti őt az én jelenlétem. Zokogva rohantam ki a teremből és a saját szobámba menve kulcsra zártam az ajtót s a fürdőbe mentem arcot mosni mivel a szemeimből könnyek folytak és az egész smink amely az arcomon volt szétfolyt.

*Alice:

/ Szóval nem hagyom élni....hát akkor teljesüljön a kívánságod....békén hagylak.../

Lassan kimentem a fürdőből és az ágyamhoz mentem.A mellette lévő polcba nyúltam s kivettem onnan egy könyvet.Ezt a könyvet még egykor anya olvasta.Szóval mindig magammal vittem...bárhová is vezetett volna engem az út.Kényelmesen elhelyezkedve az ágyon elkezdtem olvasni.De sajnos a nyugalmam sem tartott sokáig.Valaki bekopogtatott az ajtón.Az a valaki a testvérem volt.Csak,hogy engem annyira nem érdekelt most az amit ő akart,hogy meg sem mozdultam azért,hogy ajtót nyissak neki és csak olvastam tovább.

A kopogás nem fejeződött be...hanem egyre hangosabbá és idegesítőbbé kezdett válni.Morogva mentem az ajtóhoz és kinyitottam.

*Alice:

- Mit akarsz?!

*Alan:

- Elrohantál el sem magyarázva semmit.

*Alice:

- Mégis milyen magyarázatokat vársz te tőlem?

*Alan:

- Például azt,hogy miért futottál el?

*Alice:

- Csak hagylak élni.

*Alan:

- Tessék?

*Alice:

- Te magad mondtad az előbb,hogy az idegeiden játszadozok és nem hagylak élni.

*Alan:

- Csak ideges voltam.Te is jól tudod,hogy nem komolyan gondoltam.

*Alice:

- Persze,persze.

*Alan:

- Ne játszd a sértődöttet...te hoztad ki belőlem...

*Alice:

- Na látod...már megint kezded....

*Alan:

- Én nem kezdek semmit..

*Alice:

- Tudod....Tényleg jobb lett volna ha én egyedül jöttem volna ide..

*Alan:

- Alice...

Csendben bezárva Alan orra előtt az ajtót háttal fordultam s nekidőlve a mellette lévő falnak lecsúsztam rajta a földre.

*Alice:

/Biztosan fájhatott neki az amit mondtam.../

Mélyen elgondolkodva a történteken észre sem vettem,hogy az udvaron már sötét volt.Fel álva a földről az ablakhoz sétáltam s nekikönyökölve az ablak párkánynak a kezeimre helyeztem fejemet s úgy néztem kifelé gyönyörködve az éjjeli égboltban és kertben.

Talán egy fél..talán pedig egy óra telhetett el...de még mindig nem kerülgetett az álom. Így hát eldöntöttem,hogy teszek egy kört a rózsakertben.Nem ment velem senki.Őszintén szólva....ez volt az első alkalom,hogy Alan nem volt mellettem.Egy kicsit magányosnak éreztem magam.Csend volt.Túl nagy csend.Még a madarak sem csiripeltek. De egyszer csak a hátam mögött mintha elsuhant volna valami.Megijedtem.És nem is egy kicsit.

*Alice:

- Ki van ott?!

Kérdeztem magabiztos hangon próbálkozva nem mutatni ki azt,hogy félek.

*Alice:

- Te vagy az Alan?!

Adtam fel a következő kérdésemet de továbbra sem kaptam választ.

*Alice:

- Elég legyen ebből.Gyere elő és ne ijesztgess!!

Mondtam megemelve a hangom de újra csak a csend volt körülöttem.De jól éreztem,hogy valaki itt van.Csak,hogy ki az.....azt nem tudtam.Próbálva rájönni arra,hogy ki lehet az kivételes esetként használtam az erőmet,hogy megérezhessem ki az...Egy ismeretlen aurát észleltem.Még soha nem éreztem korábban.Nem akartam továbbra is ott maradni ezért elindultam az épület felé.De egy szempillantás alatt már egy sötét alak állt előttem.

*Alice:

- Szóval mégis nem tévedtem....Ki vagy?!

 

Testvéri kötelék 2 felvonás 1 Rész.

Már nagyon sok év telt el a szüleink halála óta.De bátyámmal még mindig nem tudjuk,hogy ki gyilkolhatta meg őket és miért.Talán mindez azért történhetett mert édesapánk vámpír volt...lehet más volt az oka...senki sem tudta...

Ami után valaki véget vetett szüleink életének a bátyámmal együtt az anyukánk legjobb barátnőjénél találtunk menedéket...Miki egyből a szárnya alá vett minket és védelmezett bennünket amiért természetesen nagyon hálásak voltunk,vagyunk és leszünk neki amíg csak élünk.
De már felnőttünk.Mind a ketten 16 évesek lettünk és meg akarjuk tudni az igazat.Azt....hogy ki és miért vette el a szüleink életét még 15 évvel ezelőtt. Megígértük egymásnak,hogy minden áron megtudjuk az igazságot és felfedjük a múlt összes titkát.Én és Alan....mi ketten...képesek leszünk megtalálni a kérdéseinkre való összes választ.
A bátyámmal épp az édesapánk régi házához értünk...inkább kastélynak volt nevezhető mint egy háznak de ez nem lényeges.

Mindketten egy hatalmas kovácsolt kapunál álltunk meg s azon keresztül néztünk fel a mögötte rejtőzködő hatalmas udvarra.
Egy mély levegőt véve elővettem egy kulcsot és belehelyeztem a kapun lógó lakatra amely nem engedte meg nekünk,hogy végre felmenjünk.A kulcs megfelelt s a hatalmas kovácsolt kapu kinyílott. Megfogva Alan kezét behúztam magam után a kapu túlsó oldalára.Egy csodaszép virág árka és sok-sok zöldbe borult fa és virágos, zöld fűvel borított földterület fogadott minket.
Elvarázsolt a hely.Amikor közeledni kezdtünk magához az épülethez az ajtóban már várt ránk egy szolga.Egy kissé persze csodálkoztam az elején mivel azt hittem,hogy senki sem lesz itt ennyi év után.Amikor Alan is észrevette az ajtóban álló személyt összeszorította a karomat és elém lépett.

*Alice:
- Nyugi Alan. Ez csak egy szolga.Nem hiszem,hogy bármi rosszat is tenne.
*Alan:
- Jobb az elővigyázatosság drága Alice.
*Alice:
- Pont te beszélsz nekem testvérkém...
*Alan:
- Ch...

Hirtelen Alan elengedte a karomat s morogva az orra alatt előre ment.Azért sem akarta,hogy én menjek elől...Ahhoz,hogy be tudjunk menni az épületbe egy hatalmas lépcsőn kellett felmennünk.
Amikor végül felértünk és már szinte az ajtóban altunk a szolga még jobban széttárta a hatalmas ajtót s udvariasan meghajolva előttünk a kezével az épület belsejébe mutatott mintha mondván,hogy fáradjunk beljebb. Alan elég furcsa tekintettel nézett a néma csendben álló szolgára és nem akart bemenni.De végül sikerült rábeszélnem őt,hogy mégis bemenjen velem.Pontosabban csak annyit mondtam,hogy ha ő nem akar bemenni velem akkor én egyedül megyek ő pedig menjen ahová akar.S mivel jól ismertem és nagyon is jól tudtam,hogy nem fog sehol sem egyedül hagyni engem csak egy picit kellett játszanom az irántam való érzésein és máris azt csinált amit én akartam. Így hát végül bementünk az épületbe.
A legelső dolog amit tettünk ez szobákat foglaltunk mivel úgy döntöttünk amíg nem derítünk ki mindent a szüleinkkel történt baleset után apánk házában fogunk lakni. Alan az én szobámmal szemben elhelyezett termet foglalta el mondván,hogy képtelen lennék nélküle még pár métert is megtenni mivel túl félénk vagyok.

Amikor kipakoltam kedvem támadt körbenézni egy kicsit.Természetesen Alant is húztam magammal akár tetszett ez neki akár nem.A folyosók amelyeken sétáltunk irtóan hosszúak de egyben gyönyörűek is voltak.A falak persze nem voltak festve és mintha elég egyszerűek lettek volna de a plafonból lógó lámpások eszméletlenül szépen festettek még több eleganciát adva a folyosók kinézetéhez.
De voltak olyan kastély részek is amelyek kevésbé voltak gyönyörűek. Inkább rémisztőeknek neveztem volna őket.És mi pedig pont a kastély kihalt részébe botlottunk.

*Alice:
- Elég rémisztő ez a hely...
*Alan:
- Tök ugyan olyan mint a kastély minden része.
*Alice:
- Nem is.
*Alan:
- Ha te mondod.
Hirtelen a hátunk mögött leesett valami én pedig ijedségemben felsikítottam.
*Alice:
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ!
*Alan:
- Ne kiabálj..csak leesett valami.Semmi nagy szám.
*Alice:
- De olyan hirtelen ért...
*Alan:
- Pedig nagyon is várható volt.Nézz a falak állapotára.Bármely pillanatban összedőlhet itt minden.
*Alice:
- De akkor is...kérlek Alan menjünk innen!
*Alan:
- Te kis nyuszi....na gyere.

A testvérem sóhajtva felém nyújtotta kezét én pedig félénken megfogva azt erősen átszorítottam. Egy kissé megijedtem attól a hirtelen hangtól.Még a további kastélyban való sétától is elvette a kedvemet.De viszont a hátsó udvarban egy hatalmas virágos kertnek kellett lennie ahová igen is volt kedvem még eljutni. Így hát lassan oda vettük az irányt.
Amikor odaértünk nagyra nyílt szemekkel néztem körbe.A hely egyszerűen eszméletlenül gyönyörű volt.Nem is gondoltam volna,hogy édesapám házában ennyi minden lehet...És méghozzá ennyi rózsa...


*Alice:
- Anya kedven virágai is a rózsák voltak...apa biztosan ezért ültetett ide ennyit belőlük..
*Alan:
- .....................
Odasétálva a fehér rózsákhoz le akartam szakítani egy szálat de a tüske annyira hegyes volt,hogy egyből átszúrta az ujjamon való bőrt és egy vörös vércsepp hullott a földre.
*Alice:
- Oh jajj nekem...

Amíg én egy zsebkendőt próbáltam kivenni a zsebemből,hogy letörölhessem a vért az ujjamról észre sem vettem,hogy Alan már mellettem állt s már magához húzva a kezemet épp leakarta nyalni a vért.Én egy gyorsan reagálva elhúztam a kezemet.

*Alice:
- Nem szabad Alan! te is jól tudod....nincs vér ivás.Megigérted.
*Alan:
- Ne haragudj...Időnként nehéz visszafognom magam..
*Alice:
- Elhiszem...hisz velem ugyan ez történik...ne feledd...ikrek vagyunk..én is ugyan olyan félvér vagyok mint te..
Öleltem meg a testvéremet ő pedig gyengéden visszaölelt.
Alice:
- Meg kell próbálnunk úgy élni mint az emberek.Nem akarok élni azzal a tudattal,hogy megöltünk valakit csak egy kisebb vérszomj miatt.
*Alan:
- Legközelebb visszafogom majd magam ígérem.
*Alice:
- Hiszek neked.De viszont most már menjünk be.Kezd sötétedni.
*Alan:
- És tényleg...menjünk.

Alannal elindultunk vissza az épületbe.Amikor viszont bementünk a szolga már várt minket mondván,hogy vendégünk érkezett.Értetlenül néztünk egymásra Alannal mivel Mikin kívül senki sem tudott arról,hogy mi ide jövünk.Sietve mentünk a vendéglő felé mivel a „vendég” már ott várt minket.Amikor odaértünk a testvérem újra elém lépett....pont úgy mint reggel.Ő ment be először én pedig egyből utána mentem be a terembe.
Egy hosszú fehér hajú és kék szemű férfi állt előttünk.
*Alan:
- Ki maga?!

 

20 Rész... A kaland vége... Vagy netán csak a kezdet?

Teltek a napok,hetek,hónapok....De Luka nem tért vissza.Yuki pedig csak az ablaknál ült és várt.Várt
arra a bizonyos pillanatra,amikor a bátyja végre hazajön.De hiába..a fiú nem jött vissza.A lány lassan
már elfelejtette azt,hogy mi az az alvás és evés....ő csak várt,várt és várt.De sajnos már ő is kezdte
elveszíteni a reményt.Mélyen a szívében már régen tudta,hogy a testvére nem fog visszajönni..Csak
az egyetlen dolog amit nem értett...” Miért ment el?! Mi olyan rosszat tehetett,hogy Luka csak úgy
magára hagyta? „ Ezek a kérdések forogtak a lány fejében nap mint nap..
Egy ugyan olyan Yuki számára magányos és borzalmas reggelen Miki újra oda ment és próbált
beszélni vele...
- Nyugodj meg...Biztosan vissza fog jönni...Hisz engem is sikerült megmentenie...- Szólalt meg
Miki enyhén mosolyogva és reménykedve arra,hogy Yuki arcán is meg fog jelenni a mosoly..

- ..............................

- Hé Yuki? Jól vagy? – Aggódva szólalt meg újra Miki.

- .................................

- Yuki?

- ..............................
Yuki nem válaszolt...Valójában ő már meg sem tudta különböztetni az álom világot a való világtól.A
lány nem csinált semmi mást csak ült és várt bámulva kifelé az ablakon.
- Hé..Yoru..Gyere ide...Yukival valami nagyon furcsa dolog történik... – Kiáltott fel Miki oda rohanva a szoba ajtóhoz.
Yoru majdnem egyből oda rohant a szobához ahol a lányok voltak.De amint belépett a szobába megkérte a másikat,hogy menjen ki.Így hát Yuki és Yoru kettesben maradtak a síri csendben álló szobában.

Yoru csendben oda lépve Yukihoz megölelte hátulról.

- Bárcsak tudnám enyhíteni a fájdalmadat....

- .........................

- Sajnálom...Annyira sajnálom mindazt ami történt...

- ....................

- Annyi mindent túl kellett élned..Talán ha nem találkoztunk volna akkor...
Amikor Yuki meghallotta ezeket a szavakat vissza tért a valóságba és megfogta Yuru kezeit amelyek épp ölelték őt.

- Te nem tehetsz semmiről.. – szólalt meg halkan a lány..

- Yuki....

- Én voltam túl figyelmetlen..
Yuki egy hamis mosolyt csalva a saját arcára próbálta vissza tartani a könnyeket.Yoru már túl jól
ismerte ezt a féle mosolyt.És tökéletesen tudta,hogy képtelen megjobbítani a lány kedvét..Ezért
jobbnak látta,ha most magára hagyja egy kis időre.
Amint Yuki egyes egyedül maradt a szobában elővett egy jegyzet füzet féleséget és elkezdett irni valamit..
*************************************************
************* A NAPLÓBAN LÉVŐ SZÖVEG ************* *************************************************
Mindenki azt mondja,Hogy örökre mellettem lesz...De a végén mindig egyedül maradok.Mindig azok
hagynak el,akiket a legjobban szeretek....Mindig azoktól kell búcsút vennem akik azt mondták,hogy
szeretnek,szükségük Van rám és soha de soha nem hagynak magamra...És most..egy újabb ember
ment el akit annyira szerettem és féltettem..De a legfurcsább dolog az,hogy miért ment el...
Miért?!
Miért?!
MIÉRT?!
Miért pont ő ment el amikor azt ígérte,hogy mindig mellettem marad? Már nem tudom mit
higgyek..Már nem tudom mit tegyek...Teljesen összetörtem...Az egyetlen ami még életben tart ez
szerelem..Habár...Már nem tudom meddig fogom még birni ezt az egészet...túl nehéz...Először a
gyerekemet vették el...Aztán a bátyám is eltűnt....Túl nehéz és felfoghatatlan......
Vajon jobb lenne ha meghalnék? De kinek lenne ettől jobb? Mikinek és Yorunak biztos nem....Ők
biztosan szenvednének...Vagy talán mégsem? Vajon mi lenne a reakciójuk ha megkérdezném őket?
Vagy inkább ne tegyem? Mégis mit tegyek?
Az ostoba gondolatok csak úgy jönnek és mennek....
Nem tudom mit tegyek...
Mentsen meg valaki...
Ez az őrület...
Mintha magával szívna a nagy és sötét semmibe...
Olyan helyre ahol biztos nem vár majd senki..
Olyan helyre,ahol csak a magány lesz az..ami mindig mellettem marad...
Magány...
Nem..
Én nem vagyok magányos...

Vannak emberek akik szeretnek engem és szükségük van rám ebben a világban.
Ezért is.....
Nem adom fel....
Élni fogok...
Csak is azokért az emberekért akik szeretnek engem...
Küzdeni fogok...
Egészen addig,amíg meg nem találom az igazi boldogságomat....
És találkozni fogok azokkal...Akiket már rég nem láttam...
BÁTYUS.....
Bármilyen hatalmas is köztünk most a távolság...Én várni fogok rád....Egészen addig...Amíg nem fog
vissza jönni hozzám és újra nem találkozunk...Hisz addig is..Van élet célom...És azok után,hogy
találkoztunk,biztosan lesz újabb életcél az én életemben amelyet véghez akarok majd vinni...
Ezért is...
Várlak haza......
*************************************************
*************************************************
Amikor Yuki befejezte az írás a párnája alá rejtette a naplót és kilépett a szobából.
Miki és Yoru teljesen lehangolva ültek a vendéglőben.Egyikőjük em szólalt meg.De amikor meglátták
az ajtóban álló és életvidám Yuki igazán elcsodálkoztak.Az elején azt hitték,hogy csak káprázik a
szemük.De nem.Yuki újra a régi lett.A lány úgy döntött,hogy nem fogja továbbra is néma csendben az
ablaknál várni a testvérét hanem egy új lappal kezdi majd életét együtt a szerelmével és barátaival.

***************** 3 ÉVVEL KÉSŐBB ****************

Yuki nem messze a házától lévő parkban olvasott ülve a lócán és néha néha gyönyörködve pillantott a körülötte lévő nyugodt téli tájra.

- Te már megint itt vagy? – lépdelt oda Yoru és leült mellé.

- Ne tán zavar téged,hogy pihenek? - nevetett fel Yuki.

- Egyébként pedig,hogy vannak az ikrek? Még mindig alszanak? – fojtatta a kérdezősködést a lány.

- Nyugodj meg...A gyerekekkel minden rendben van... – Mosolyodott el Yoru megpuszilva Yuki homlokát s magához ölelve kedvesét.

- Még mindig nem tudom elhinni,hogy Luka nincs itt...Már majdnem 4 év telt el azóta,hogy elment de nekem mintha csak pár nap telt volna el...

- Yuki....

- Felejtsd el... - mosolyodott el lány és ráfeküdt Yoru vállára.

- ........................

Yuki és Yoru még egy jó ideig néma csendben ültek a lócán és gyönyörködtek a téli tájban.
- Már kezd lassan hideg lenni...Na maradj kinn túl sokáig..Én vissza megyek a gyerekekhez....

egy gyors csókot nyomva Yuki ajkaira Yoru elment.
A lány úgy döntött,hogy még mielőtt bemegy a gyerekeihez még tesz egy kört a parkban.
Yuki néma csendben ballagott a fák között és néha néha nézett körbe.Mintha keresett volna valakit a
tekintetével.De akár hányszor is körbe nézett volna sajnos nem látott senkit.Amikor a lány épp már
vissza felé ment megpillantott valakit a fák között.Yuki bátortalanul közeledett a személyhez amely a
park közepében és a hold gyönyörű fénye alatt ált s a hófehér haja csak úgy fénylett a hold fényben.Amikor Yuki már elég közel került a személyhez a
szemei kikerekedtek...
- Luka?!...........................

19 Rész... A fájdalmas búcsú

A következő reggel minden csapatnak egy erdő tisztáson kellett megjelenni,hogy a tanárok el tudják
mondani nekik az utasításokat a következő napra.Amint Yuki és csapata a megbeszélt helyre értek a lány
nézelődni kezdett és abban reménykedett,hogy észreveszi bátyját vagy Mikit de furcsa módon egyikőjüket
sem látta sehol.Egy kicsit elszomorodva Yuki vissza akart menni a többi csapat társához de valaki kézen
ragadva hátrébb húzta és szorosan átölelte.Amikor a lány hátra fordult Yoru ált mögötte és mosolyogva
nézett rá s puszit nyomott homlokára amitől Yuki egyből elpirult.
- Kértem már,hogy ne csinálj ilyesmit emberek előtt.. – Szólalt meg a lány és egyre vörösebbé
vált az arca és lassan már olyan volt mint egy vörös rózsa.

- Ne haragudj...De képtelen vagyok állandóan vissza fogni magam – válaszolt vigyorogva a
srác és megpuszilva Yuki haját és megsimogatva a hasát elengedte. – Hogy van a picur?

- Jól van... – Yuki elmosolyodott.De a tekintetében lehetett látni az aggodalmat.Ő nem tudta hol
lehet a testvére és a legjobb barátnője.Féltette őket.Lassan már kezdte azt hinni,hogy történt velük
valami de hirtelen valaki újra átölelte őt és Yuki reflexből elkiáltotta magát és elkezdett kapálózni mint egy
kisgyerek.

- Naaa Yuki nyugodj már meg mert még ide vágsz a kezeddel...
Yuki hátra pillantott és a testvérét pillantotta meg és egyből abba hagyta a rugdosódást.
- Bátyus hol voltál? Annyira aggódtam érted... – mondta zokogva a lány lehajtva fejét.

- Ne haragudj...Lemaradtam egy kicsit a többi csapat társamtól... – válaszolt nevetgélve Luka
letörölve húga könnyeit a szeméről.

- Szerinted hol lehet Miki? őt sem látom sehol.. – nézett körbe a lány.

- Nincs itt? – csodálkozva nézett körbe Luka tekintetével Mikit keresve.. – Ez furcsa,itt kellett
volna lennie... – motyogta az orra alatt Luka újra és újra körbe nézve.
Yoru csak nézett a testvérekre de amikor meghallotta,hogy Miki eltűnt Megszólalt.
- Szólni kell a tanároknak mert még baj lesz... –Ezzel Yoru el is ment.

- Remélem nem lesz semmi baja.. – Yuki utolsó erejéből tartotta vissza könnyeit és belefúrta
arcát bátyja mellkasába.

- Nem lesz semmi baja,ne aggódj ennyire.. – Luka szorosan magához ölelte Yukit próbálván
megnyugtatni mindenféle módon.
Egy kis idő után a tájfutást lehatották és rendőrséget hívva mindeni elindult Miki keresésére.Luka
mélyen elgondolkodva járta az erdőt keresve az elveszett lányt.A fiú nagyon aggódott érte.Hisz szíve
mélyén szerette.Sokkal jobban és erősebben mint egy egyszerű barátot és elhatározta,hogy amint
megtalálják bevallja neki érzéseit bármi is lesz a lány válasza.
Már kezdett sötétedni de Mikit sehol sem találták.Mintha elnyelte volna a föld.Néhányan már azt is
mondták,hogy elrabolták őt vagy széttépték a vadak.Amikor Yuki meghallotta ezeket az ostobaságokat
majdnem összeesett annyira megijedt.A lány egyszerűen már szóról értve imádkozott,hogy barátnője
épségben legyen és minél hamarabb találják meg őt.
Márt teljesen besötétedett de a lányt sehol sem találták.Minden diákot haza küldtek.Amikor Yuki és a
többiek haza értek a lány sehogy sem tudott lenyugodni.
- Hozok neked meleg teát az majd segít megnyugodni. – mondta Luka és ki is ment a konyhába.

- Ne aggódj nem lesz semmi baja. – szólalt meg Yoru próbálva legalább egy kicsit is
megjobbítani kedvese kedvét de amikor meglátta,hogy ez nem vált magához ölelte és megcsókolta.
Yuki elsírta magát belefúrva Yuru mellkasába a fejét.Semmi sem tudta lenyugtatni őt.Épp ekkor tért vissza
Luka teával és átnyújtotta azt Yukinak.De még mielőtt a srác elhagyta volna konyhát egy elég erős mérget
öntött a lány teájába amitől biztos volt,hogy a gyereke meg fog halni de Yukinak tőle nem lesz semmi
baja.Luka nagyon is jól tudta,hogy ez borzalmas fájdalmat fog okozni húgának ezt a nagy veszteség hisz
nagyon várta,hogy a gyerek végre megszülessen, de nem volt más választása hisz nem akarta,hogy
hugicája akit annyira szeretett és féltett meghaljon egy gyerek miatt.- Ezt csakis a jövődért teszem.. –
gondolta magában Luka és nézte ahogy Yuki beleivott a teába amelyben az a bizonyos „ MÉREG ” volt aztán elrejtve minden érzését beleivott a saját teájába és
úgy tett,mintha semmi sem történt volna.
Amikor Yuki az utolsó cseppig is megitta a teáját amely a csészében volt hirtelen nagyon elálmosodott és
majdnem egyből el is aludt.
Amíg Yuki aludt,újra azt a furcsa álmot látta.Megint ott volt az a nő de most a helyett,hogy néma csendben
ült és mosolygott volna mint eddig ő sírt.Amikor Yuki körbenézett furcsának talált valamit.Nem látta azt a
kisfiút amely mindig mellette volt.A lány elcsodálkozott.Aztán bátorságot merítve ahhoz a nőhöz lépdelt
közelebb és leguggolva hozzá megszólalt :
- Hol van a kis fiú?
A nő csak hallgatott és sírt tovább.De Yuki nem értve semmit újra megkérdezte..
- Hol van az a kisfiú aki mindig itt volt eddig?
A nő megemelte fejét és mélyen Yuki szemébe nézett és aztán végre valahára megszólalt :
- Ő már halott...

- Halott? Hogy,hogy halott? hisz e csak egy álom..egy álomban lehetetlen meghalni...

A nő egy furcsa arcot vágva újra megszólalt :

- És miből vetted,hogy ez álom? Soha nem gondolkodtál el eddig,hogy ez maga a valóság? és
az álom pedig az ahová visszatérsz?
Yuki csodálkozva nézett a nőre és nem bírta felfogni,hogy azt mit mond.Egyszerűen badarságnak
szánta szavait de egy kis gondolkodás után mégis talált értelmet a szavaiban.
- De mégis,hogy halhatott meg a gyerek? hisz teljesen egészséges volt... – tért vissza újra az
előbbi témára Yuki.

- Az is maradt volna...ha ő nem öli meg szegénykét... – a nő újra sírni kezdett.

- Ő? ki az az Ő? kérlek magyarázd el nekem... – Yuki újra értelmetlenül pillantott a nőre mivel
nem értette,hogy kiről is beszélhet.

- Nem sokára te is rá fogsz jönni erre...De most viszont el kell,hogy búcsúzzunk egymástól.
Ezek a szavak után Yuki szemében elsötétült minden és az a földre esve amint kinyitotta szemeit már
újra a szobájában találta magát.Yuki felült az ágyra és a hasára tette a kezét.S abban a pillanatban
furcsa érzése támadt és aztán a lány felkiáltott..
- Yoru!
Amikor a srác meghallotta a nevét egyből Yuki szobájához rohant és amikor kinyitotta az ajtót és belépett a
lány szobájába borzalmas látvány fogadta.Yuki könnyes szemekkel szorongatta a hasát.Yoru majdnem
egyből rájött mi a baj és csalódott arc kifejezéssel ment oda a lányhoz és ölelte magához.

- Nem lesz semmi baj...

Yuki csak zokogott és nem tudott megnyugodni.Egy ideig Yoru még a lány mellett volt de aztán amint ő
elaludt csendben elhagyva a szobát dühöngve kereste Lukát.Nem tartott sokáig a keresés.Luka az
udvaron ült.Yoru egyből oda is rohant és megragadva a torkát a legközelebbik fához nyomva lehúzott neki
egyet.

- Miért tetted ezt vele? Boldogabb lettél attól,hogy most szenved?
Válaszul Luka nem mondott semmit.De a szemeiben lehetett látni a megbánás és fájdalmat azért amit
tett.Yoru nem bírván ki nézni a képét gyomorszájon ütötte a másikat az öklével.

- Nem volt más választásom..Nem akartam,hogy meghaljon...

- Miből vetted,hogy hagytam volna őt meghalni? – dühöngve tettel fel a kérdést Yoru.
Amikor Luka meghallotta Yoru szavait könnyek hullottak ki a szemeiből és az összerogyott.Azt hitte,hogy
megmenti őt miközben csak tönkre tette húga boldogságát...Hisz ő azt hitte,hogy húga meg fog halni de
kiderült,hogy Yorunak volt terve és Yuki nem halt volna meg amiután a gyerek megszületik...
- Sajnálom...Annyira sajnálom...

- ...........................
Yoru nem tudott mit mondani.Ő is nagyon sajnálta kedvesét mivel egy részben miatta történt minden
mivel a gyerek apja ő volt... De pár perc elmúltával mégis megszólalt :
- Yuki nem tudhatja meg,hogy te tehet erről az egészről...Szóval szedd össze megad és meríts
bátorságot mivel holnap amikor fel fog kelni a szemébe kellesz nézned és hazudnod neki azért,hogy
lenyugtasd.
Luka nem hitt a füleinek.Yoru segíteni próbált rajta mind azok után amiket tett.Hisz az ő gyerekét ölte
meg az előbb.
- Hisz a te gyerekedet öltem meg...Ilyen könnyen megbocsájtasz nekem?

- Ne értsd félre te idióta.. – mordult fel Yoru aztán fojtatta mondanivalóját. – Nem bocsájtottam
meg neked és soha nem is fogok.De most muszáj leszek kivételesen is későbbre tenni a halálodat.
Amint Yoru végig mondta a mondatát egész erőből rátaposott Luka gerincére.
- Egyszer úgy is meg foglak ölni ezért..Szóval készülj fel a halálra.. – Yoru gyilkos tekintettel
nézett a földön fekvő Lukára aki abban a pillanatban meg sem bírt mozdulni.Aztán hátat fordítva annak
elment a város irányába.
Körülbelül egy óra telhetett el azóta,hogy Yoru ellátta a másik baját.De végre összeszedve minden
maradék erejét Luka elment Yuki szobájához és letérdepelve az ágya mellett elkezdte simogatni a
haját.
- Sajnálom...Sajnálom...Kérlek bocsáss meg nekem... – Luka halkan újra és újra ezeket a
szavakat mondogatva és simogatta a húga haját a reszkető kezeivel.
De még mielőtt Yuki felébredt volna Luka már elment.És amikor a lány végre felébredt az ágya szélén
egy cetlit talált amelyen csak annyi volt írva,hogy „ SAJNÁLOM ” . Azt a cetlit Luka hagyta úgy mond
búcsúlevélként.Habár azt az egyetlen egy szót nem igazán lehetett volna nevezni LEVÉLNEK.Yuki
értelmetlenül ült az ágyon és nézett kifelé az ablakon értve azt,hogy ezt csak is szomorú és fájdalmas
BÚCSÚT jelenthet....

18 Rész.. A tájfutás

Az este nyugodtnak tűnt,de Luka szívében csak düh és bánat lakozott akkor.Ő nagyon jól tudta,hogy ha a húga
gyermeke meg fog születni a lány nem fogja túlélni és elveszíti testvérkéjét akit nagyon szeretett..De sajnos nem
tudta mit tehetne ebben az esetben..Nem akarta megölni a gyereket,de azt sem akarta,hogy Yuki meghaljon...Ezért is
kénytelen volt olyan döntés hozni amit reménykedett,hogy soha életében nem kellesz meghoznia..Hosszú
elmélkedés után Luka úgy döntött,hogy valamilyen módon megszabadul a gyerektől még mielőtt az a világra
született volna..De hogyan azt még ő sem tudta..A fiú egész éjjel csak azon volt,hogy megoldást találjon erre az
egészre de semmi sem jött a fejébe és mindig csak egy és ugyan az az ötlet ugrott agyába... „ ANNAK A GYEREKNEK
MEG KELL HALNIA” Végleg meghozva a döntés Luka megkereste Mikit és megosztotta vele gondolatát.A lány
próbálta lebeszélni a fiút arról az őrült ötletről amire ő készült,de amikor ő is alaposan végiggondolt mindent
beleegyezett abba,hogy segíteni fog Lukának a tervében.Már csak azt kellett kiagyalniuk,hogy hogyan tegyék.


Lassan telt múlt az idő és már majdnem megérkezett a tájfutás napja.Már csak az utolsó simítások voltak hátra és
már indulhatott s a rendezvény.A tanárok összehívták a diákokat a nagy terembe és ott elmeséltek mindent még
egyszer.De még a csapatokat is felsorolták.Kiderült,hogy a csapatok az iskolák között lettek összekeverve ezért egy
csapatba akár két vagy három iskola diákja is kerülhetett.Yuki imádkozott,hogy ne olyanokhoz osszák be egy
csapatba akiket nem ismert mert akkor biztosan vége lenne.De amint megérkezett a nagy pillanat nem csak
Yuki,hanem a diákok nagyobb része vett mély levegőt és várt arra,hogy végre megtudhassa kivel lesz egy csapatban
a tájfutás idején.
- Most pedig felsorolom a csapatok beosztását,mindenkit megkérek arra,hogy figyeljen – szólalt meg az egyik tanár
és elkezdte a felsorolást..

**************** **************

1 csapat :Ayame Ayanagi,Luka Amori,Mira Haga,Yoru Inugawa,Kai Otsutsuki.
2 csapat :Miki Hirase,Akira Hamamoto,Sasaki Hanase,Kiyone Yoriko,Ikari Hanabusa.
3 csapat :Akeno Irie,Hikari Onodera,Aoi ichigawa,Yuuichirou Igarashi,Akari Ishinomori.
4 csapat : Aika Kano,Aneko Kasai,Harue Izumi,Ammi Yoshuyo,Kichi shiguro.
5 csapat :Yuki Amori,Kiyo Ina,Haruka Tachbana,Akihiko Kenta,Akihiko Namika.

Stb.........

**************** ***************

A tanár majdnem két óráig sorolta a csapatokat és kiderült,hogy nem is voltak olyan kevesen mint hitték volna.Yuki

pedig megkönnyebbülve sóhajtott fel mivel jó ismerőseivel és barátaival lesz egy csapatban.Ellentétben Lukával és
Yoruval.A fiúk egy csapatba kerültek és ezért majd meg akarták ölni a tanárokat amiért így döntöttek.Ez lett volna az
első dolog amiben egyet értettek volna a srácok.De nem ez volt még számukra a legrosszabb..Mindkettejüknek az
volt a legnagyobb csalódás,hogy Yuki egyikőjükkel sem került egy csapatba.Nagyon féltették,mivel túl nagy távolság
lesz köztük mivel ők az első Yuki viszont az ötödik csapat tagja lett.Luka pedig tökéletesen kiagyalta azt,hogy hogyan
fogja megölni húga gyerekét úgy,hogy testvére sejteni sem fog arról,hogy ő tehet majd róla.Amint a csapatok végleg
el lettek osztva következő reggel el is kezdődött a nagy tájfutás.A résztvevőket hatalmas buszokkal vitték el a
bizonyos erdőhöz ahol zajlani fog az egész rendezvény.


Minden csapat megtalálva társait elindult abban az irányban amelyben a térkép szerint menniük kéne.Az első
feladatuk arról szolt,hogy minden csapatnak kellett jelölve egy bizonyos hely ahol tábort kellesz verniük és ott tölteni
majd az éjszakákat.Az ötös csapatnak az erdő közepén található tisztáson kellett elhelyezkedni.Amint a csapat
megtalálta a helyet rögtön hozzá fogott a sátrak fertilitásához és a tűzifa begyűjtéséhez.A fiúk foglalkoztak a
sátrakkal a lányok pedig gyűjtöttek száraz faágakat a tűz - hez valahol a közelben.Még mielőtt besötétedett volna a
srácok sikeresen végeztek a munkával és már meg is rakták a tábor tüzet és elkezdték készíteni a vacsorát és
természetesen sokat beszélgettek a munka közben.De viszont nem minden csapat állt olyan jól mint az ötös csapat.A
hetes csapat elhagyta a térképet és ezért sajnos nem sikerült megtalálniuk a helyet ahol tábort kellett volna verniük
ezért is visszatértek a starthoz mivel nem s volt más választásuk.A kilences és Hatos csapatok sem álltak túl jól mivel
senki sem tudott a csapatokban sátrakat állítani ezért nyílt égbolt alatt kellett aludniuk.A négyes csapat az ostoba tini
miatt elvesztette minden élelmét mivel az helyett ő a smink készleteit pakolta be a táskákba mivel neki az mindennél
fontosabb, ezért nekik éhezniük kellett.A többi csapat viszont elég jól ált.Hisz sikeresen meg volt találva a hely és
végrehajtva minden egyes feladat. Csak az egyes csapatban folyt veszekedés egészen a START óta.Luka és Yoru nem
tudtak megbékélni azzal,hogy egy csapatba kerültek és minden erejükkel fogták vissza magukat,hogy ne verjék be
egymásnak a pofáját.Viszont volt már olyan eset is a nap folyamán,hogy a fiúk majdnem egymásnak ugortak,de
szerencsére mindig megállította őket valaki és nem volt verekedés.
Amikor beesteledett mindenki a tábortűz körül ülve beszélgetve ölte meg az időt egészen addig amíg le nem feküdt
aludni.De viszont két ember nem aludt.Luka és Miki megbeszélték,hogy amikor az utolsó csapat tagjuk is elalszik
találkozni fognak,hogy megbeszéljék a továbbiakat.Így is történt.Amint mindenki elaludt ők tényleg találkoztak.Luka
már várt Mikire egy hatalmas fánál az erdő szélén amelyet az erdő bármelyik részéről lehetett látni.
- Már vártam rád....

- Bocsánat..a lányok nem akartak egy kettőre elaludni ezért altatót kellett öntenem az italukba,hogy hamarabb
elaludjanak.

- Jól is tetted... Nos,hogy állunk most? Minden készen áll?

- Igen.

- Tökéletes.De nagyon óvatosaknak kell lennünk.Ha Yuki megtudja mit akarunk tenni nem lesz jó vége...

- Ne aggódj..Ne feledd..Ezt csakis ő miatta tesszük..Nincs más választásunk..Vagy megtesszük vagy meghal...

- Nem akarom,hogy az egyetlen barátnőm meghaljon...

- Akkor tedd azt amit mondok és minden rendben lesz..

- Rendben...Mindent megteszek a barátnőmért...Csak ne haljon meg...

- Nem fog..Nem fogom hagyni,hogy meghaljon...De most viszont vissza kell menned a többi csapat társadhoz mert ha
felébrednem és rájönnek,hogy eltűntél csak baj lesz..

- Rendben..Akkor megyek is..

- Vigyázz magadra Miki..

- Te is magadra Luka...
A hosszú beszélgetés után mind ketten visszamentek a saját csapatjukhoz és úgy tettek mintha semmi sem történt
volna.De valójában csak a bizonyos pillanatra vártak,hogy lecsapjanak...

17 rész... Visszatérés a suliba avagy a pokol kezdete?!

Luka pedig leült az ágyra és elgondolkodott mindazon amit a húgának mondott..Még mindig képtelen volt elhinni
mindazt amit halott hisz csak most ébredt fel...De amint észbe kapta magát már nem a húga boldogságának és
örömének a mosolyát,hanem a fájdalom könnyeit látta az arcán.
- Most biztosan gyűlöl – gondolta magában a fiú..
Nem tudta,hogy most jobb lesz ha elmegy,vagy oda megy hozzá és megöleli...Nem tudta mit tegyen..Egyszerűen
eltévedt a saját gondolataiban de végül úgy döntött,hogy inkább kimegy egy kicsit.De amint elhagyta a szobát
szembe találta magával Mikit aki épp visszatért az utazásából.Luka azt mondta,hogy jobb lesz ha Yukit most egy
kicsit békén hagyják a lányt és hozzá tette azt is,hogy a lány nem egyedül van.Miki rögtön rájött kivel lehet Yuki de
Lukára hallgatva nem ment be hozzá hanem a fiúval együtt ment az udvarra.Ott beszélgettek egy jó ideig az
udvaron, aztán pár órával később visszamentek Yoruékhoz s nagy nehezen de megbeszélve mindent úgy
döntöttek,hogy tovább fojtatják az iskolába járást és a hiányzások kapcsán pedig ne aggódjanak mivel minden el lett
intézve.
*************** KÖVETKEZŐ REGGEL ***************
Egy újabb reggel következett be de Yuki nagyon izgult valamiért.Igazából attól félt,hogy hogyan fognak reagálni az
osztálytársak amikor újra meglátják őt de Miki lenyugtatta őt azzal,hogy elmesélte neki mi történik most a suliban és
a cserediákos tervről is elmondott mindent és mivel Yukinak és Mikinek mindig is kiváló jegyeik voltak és a fiúk sem
álltak rosszul a tanulásban mindenki el is hitte az egészet.De szerencsére amint a lány és barátai beértek az iskola
területére nem történt semmi olyasmi amitől ő tarthatott volna.Yuki csak attól félt egy kicsit,hogy mit kellesz
válaszolnia ha kérdezgetni fogják őt a “ külföldön lévő tanulás “ kapcsán de nem volt vészes...legalább is a nap
elején még az nem faggatták ki őt és barátait az osztálytársak csak pár pár kérdést tettek fel nekik amire könnyű volt
kifogást/hazugságot kitalálni.Amikor pedig becsengettek minden diák helyet foglalt és várta a tanárt aki szokatlanul
késett az órára az nap.
- A tanulás helyett ma a jövő hétre eső kirándulásról lesz szó –Kezdte a mondanivalóját a tanár amint belépett a
terembe.

- Mégis milyen kirándulásról lesz szó tanár úr? – szólalt meg az egyik hátul ülő diák.

- Ez egy meglepetés volt minden diák számára..Addig nem szerettünk volna mesélni nektek róla amíg nem sikerül
elrendeznünk mindent.A kirándulás egy erdőben fog megtörténni.Csapatokra lesztek osztva.Minden csapat minimum
5 személyből fog állni amit majd ki fogunk sorsolni a tanárokkal.Minden csapatnak az lesz a feladata,hogy bizonyos
tárgyakat kellesz megtalálni a erdőben amiket a tanárok el fognak majd rejteni.Este pedig bátorság próbákon és
csapat játékokon kellesz részt vennetek.......

A tanár még jó két óráig mesélte a diákoknak,hogy mit is várhatnak el a kirándulástól.Amikor pedig befejezte
mondanivalóját kiment az osztályteremből de a diákok még benn maradtak..De nem akár minek hanem kiakarták
faggatni Yukiéket,hogy milyen volt külföldön az élet stb mivel reggel nem volt rá alkalmuk.Természetesen minden
kérdésre kitaláltak valamilyen választ habár néha nehezebb volt kitalálni egy értelmes kifogást....

A tanítási nap hamarosan véget ért és azok a diákok akik valamilyen iskola klubokban vettek részt maradtak de
voltak olyanok is akik ellógtak,a többiek pedig haza mentek.Mivel Yuki az iskola diák tanács tagja volt és épp gyűlést
szeretett volna tartani a diáktanács elnöke neki muszáj volt maradni akár akarja ezt akár nem.A lány sejtette,hogy a
fő téma a kirándulásról fog szólni és jól is tippelt.De ahogy kiderült nem csak az ő iskolájuk,hanem a Nagano nevű
iskola is részt fog venni aztán még hozzá tették azt is,hogy a múlt éven az ő iskolájuk dökk elnöke volt itt a tájfutás
kapcsán.Ekkor a lánynak az eszébe jutott az az eset,amikor nekiment egy fiúnak egy másik iskolából és a dökk
elnökről és mindenről ami velük kapcsolatos.De mivel Yuki még a nagy táj futás előtt “ elutazott külföldre “ nem is
vett részt a rendezvényen ezért is elég lassan kapcsolt akkoriban és mivel pont szegény Yuki és Akira ( ő még egy
diák tanács tag ) bizonyos okok miatt nem vettek részt a tájfutás rendezésében ezért épp ő rájuk bízták a Nagano
iskolával való beszélgetés,pontosabban nekik kellett elmenniük abba az iskolába és a dökk elnökükkel megbeszélni
mindent a kirándulás kapcsán.Yuki nem igazán akarta elvállalni de sajnos nem igazán volt más választása úgyhogy
el is indult Akirával a Nagano nevű iskolába.Amikor a lányok odaértek rájöttek arra,hogy nem lesz túl könnyű
dolguk,mivel ez az iskola háromszor akkora volt mint az ő iskolájuk.

Nagyot sóhajtván a lányok
végül is elindultak megkeresni az iskola dökk elnökét,hogy megbeszéljenek mindent.De mivel az egész iskola három
emeletes volt és száz folyosóra lehetett minimum a lányok úgy döntöttek,hogy könnyebb lesz ha megkérnek
valakit,hogy kísérje el őket a diák tanács teremhez de mivel már elég késő volt már nem volt diák az iskolában ezért
a lányoknak még nehezebb dolguk lett.Még olyan jó tíz perc kószálás után megszólította őket valaki..

- Hé! Ti mégis mit kerestek itt? Hisz nem is ebbe az iskolába jártok..- morogva mondta a hang
tulajdonosa.
Yuki számára nagyon ismerős volt a hang és amikor megfordult felismerte a hang tulajdonosát.
- Rég láttalak Haruka – mosolyogva mondta a lány amikor megfordult.

- Picur? Csak nem azért jöttél ide,hogy engem láss? – széles mosollyal az arcán válaszolt a fiú.

- Nem azért vagyok itt...De azért örülök,hogy látlak...

- Most összetörted a szívem picur.. – a srác sóhajtott egy nagyot.
Na de akkor miért is vagytok itt?

- Ohh majdnem elfelejtettem...El tudnál kísérni a dökk elnökhöz? Megbeszélni valónk van vele a
kirándulás kapcsán.
- Kirándulás?... – gondolkozott el a fiú – jaaa most már emlékszem,Mira ( ő a Nagano iskola dökk elnöke ) emlegetett
valamit valamilyen kirándulásról de nem igazán figyeltem...Na de gyertek,nagy szerencsétek,hogy ő még itt van... –
Haruka elindult a lányok számára ismeretlen irányba de azért ő csak tudja,hogy hol lehet a diák tanács szobája,ezért
követték.

Pár perc elmúltával odaértek egy szobához.A fiú udvariasan bekopogott aztán amikor meghallotta az engedélyt
arra,hogy bemehet kinyitotta az ajtót és előre engedve a lányokat azután ő is bement és kényelmesen leült a
sarokban lévő kanapéra.

- A kirándulás miatt jöttek – szólalt meg Haruka miközben a lányokra nézett..

Mira megemelte a fejét és szintén rápillantott a lányokra..

- Te rád emlékszem..Yuiknak hívnak ha jól tudom..de javíts ki ha tévedek.. –Kedvesen mosolyodott el a dökk elnök.

- Nem tévedett Yuki a nevem..

- Szóval mit is akartál a kirándulásról mesélni? – Mira kényelmesen elhelyezkedett a székében aztán rámutatott két
kanapéra,hogy a lányok is üljenek le. Kértek teát?vagy esetleg kávét?

- Nem kérünk semmit köszönjük – majdnem egy időben válaszoltak a lányok aztán Yuki fojtatta a beszédét.

A lány elmondott mindent amit a megbeszélésen halott a kirándulás kapcsáról amit Mira jóvá is hagyott és nem is
szeretett volna még valamit hozzá adni vagy fordítva kivenni a programból.Amint minden meg lett beszélve és jóva is
lett hagyva a lányok elhagyták az iskolát és visszatértek a sajátjukba és ott is elmeséltek mindent a diák tanács
elnökének aztán haza mentek.De amint Yuki hazaért Yoru és a többiek leordibálták a fejét mivel a lány azt
monda,hogy maximum egy órával később fog hazaérni de jóval többit tartott minden és a lány csak sötétedéskor ért
haza.

- Mégis mit képzelsz? Tudod egyáltalán,hogy mennyi az idő? – mondta egy kicsit dühösen Yoru.

- Az idő nem eladó.. – poénkodott Yuki.
A fiú csak sóhajtott egy nagyot aztán magához ölelte a lányt.

- Tudod,hogy féltelek..Azt mondtad,hogy csak egy órába fog telni az egész..Legalább felhivhattál volna engem vagy
legalább az idióta bátyádat..Ő is betegre aggódta magát miattad...

- Egy- a bátyám nem idióta,kettő- lemerült a telefonom,három- nem vagyok kis gyerek nem kell engem ennyire
félteni...- a lány sóhajtott egy nagyot aztán Yoru mellkasába fúrta a fejét.
- Annyira elfáradtam... – fojtatta a mondanivalóját Yuki.
- Akkor jobb lesz ha most elmész pihenni. – Yoru megpuszilta a lány homlokát aztán a karjaiba vette és a szobába
vitte aztán letette őt az ágyra.

- Magam is képes lettem volna eljönni ide..De legalább megspóroltam egy kis energiát..- halkan nevetett fel a lány.

- Én csak is azért vagyok itt,hogy neked szolgáljak úrnőm.. – Yoru közelebb hajolt a lányhoz aztán megcsókolta.
Yuki igazán örült annak,hogy végre véget ért a nap és újra Yoru mellett lehet.

- Na és mi olyat csináltál,hogy ennyire elfáradtál? – kérdezte kíváncsian a fiú amikor elvált a lány ajkaitól.

- Az egyik iskolából a másikba rohangáltam mivel a kirándulás kapcsán kellett beszélnem a másik iskola dökk
elnökével.. –sóhajtott egy nagyot a lány aztán lefeküdt. - Elég fárasztó kilométereket gyalogolni...

- De miért pont te? Hisz nem te vagy a diák tanács elnöke. –Yoru felvonta az egyik szemöldökét.

- Mert neked hála,a múltkori tájfutáson nem vettem részt és ezért most nekem kell szerveznem mindent. – Yuki
duzzogni kezdett.

- Hát sajnálom.. – a fiú hangosan felnevetett aztán a lányra pillantott.. –Neked viszont már pihenned kell..
Yuki ásított egy nagyot aztán gyorsan átöltözve a pizsamájába az ágyba bújt.

- Jó éjt... – monda halkan a lány aztán majdnem egyből el s aludt.

- Jó éjt hercegnőm..- Yoru közelebb hajolt a lány arcához és megpuszilta aztán pedig kiment a szobából és halkan
bezárta maga után az ajtót.

- Hisz régebben mindig te altattad el őt nem igaz? – Pillantott fel Yoru a falra támaszkodó Lukára aki épp nem
messze ált az ajtótól.

- Na és? Netán problémád van ezzel? – A fehér hajú srác rá sem nézett az ajtóban álló Yorura.

- Nekem nincs vele semmi problémám viszont ti testvéri köteléketek lassan eltűnik..Yuki már rég nem a régi..Ő már
megváltozott..A húgod már hozzám tartozik..Szóval jobb lesz ha elfogadod ezt és végre békén hagyod..Már nincs
szüksége rád..- Mondta Yoru miközben elindult a lefelé vezető lépcső felé.

- Még,hogy hozzád tartozik...- Morogta Luka és tovább támaszkodva a falnak nézte ahogy a másik elmegy...

16 Rész... A boldog és boldogtalan percek

Yuki nagyon boldog volt attól,hogy Yoru újra mellette van.Már csak arra vágyott,hogy testvére végre
felébredjen és újra képes legyen beszélni vele....Yoru észrevette kedvese arcán az aggodalmat de nem
tudta miért is aggódik ennyire.

Valami baj van? – szólalt meg halkan a srác.



Nincs semmi... vagyis... – A lány képtelen volt normálisan elmagyarázni mindent ezért össze

vissza kezdett beszélni...


Nyugodj meg és mondj el mindent – a fiú enyhén elmosolyodott.

Yuki pár perc elmúltával összeszedte magát és mindent elmesélt Yorunak amit eddig ő is tudott.


Most már értem...- a fiú lehajtotta a fejét és a földet bámulta.



Jól vagy Yoru? – Aggódva kérdezte a lány és leguggolt,hogy láthassa a srác arcát.



Igen...Csak egy kicsit elgondolkodtam..Ne haragudj... – Zavartan válaszolt a fiú.


Yuki csak nézte a fiút és nem igazán értette a reakcióját.Pár percig próbált rájönni arra,hogy mi baja
lehet,de sajnos nem sikerült...Yoru mindig azt válaszolta minden kérdésére,hogy jól van és semmi
baja...Amit a lány természetesen nem hitt el.De nem is tudott többet kiszedni mivel Yoru néma volt mint a
sir. Egyszer csak Yuki nem bírta ki és átkarolva a fiú nyakát megint kérdezgetni kezdett...


Mond már el mi bajod.. Kééérleek – könyörögve monda a lány.



Mondtam már....semmi bajom...De viszont te jobban is vigyázhatnál magadra..- Válaszolt halkan
a fiú próbálván témát váltani.



Én? Ellentétben veled én vigyázok magamra..De ha nem akarsz mondani semmit akkor ne

mondj...
Yuki felállt elengedte Yoru nyakát és duzzogva bement a testvéréhez.De amikor odaért nem hitt a
szemeinek.Luka épp az ablaknál állt és öltözött.De amikor észrevette húgát enyhén elmosolyodott és őt
nézte.Yuki boldogságában rögtön a nyakába ugrott és szétcsókolta arcát.Yoru pedig csak állt a falnál és
nézte Yukit és testvérét.


Képzeld bátyus,babám lesz – boldogan mondta a lány.



Hogy mi? – a fiú összerezzent.

Mégis kitől?


Yoru a gyerek apja – válaszolt halkan a lány de látta,hogy a testvére sem örül a hírnek.
Miért pont ő? Nem találtál magadnak valaki mást? Miért pont azzal a vámpírral feküdtél le?
Miért? – Luka eldobta magától a húgát és dühében ökölbe szorította a kezét és a falba vágta.


Yoru nagyon dühös volt de még nem jött elő mert kíváncsi volt mi lesz ebből..


Mégis mi ütött beléd? –Kiáltott fel a lány miközben megsimogatta a hasát mivel egy kisebb

fájdalmat érzett.


Szabadulj meg ettől a gyerektől... – Mondta dühöngve a fehér hajú srác.



SOHA..Ez az én gyerekem és én döntöm el a sorsát..-Válaszolta a lány és a szeméből megindult

a könny..


Yuki.... – Luka abban a pillanatban nagyon dühös volt...De túlságosan is szerette húgát,hogy

elküldje magától....

*Ekkor lépett szinre Yoru *
- Csak nem képes lennél megölni a húgod gyerekét? – a fiú közelebb ment a lányhoz és felsegítette.
Jól vagy? Elég sápadt lettél...

Yuki csak megölelte Yorut és néma csendben maradt.Luka pedig egyre idegesebbé vált
Yoru láttától.


Te még is,hogy a francba kerülsz ide? KOTRÓDJ!



Ne parancsolgass kis herceg...Úgy sem érdekel a dumád.. – Bevágta flegmán Yoru és hideg

tekintettel nézett Lukára.

Luka csak sóhajtott egy nagyot és próbált lenyugodni mivel látta,hogy nem megy messzire a
veszekedéssel de nincs is túl nagy értelme veszekedni,hisz már úgy is minden megtörtént és az időt nem
lehet visszatekerni,hogy változtatni lehessen a múlton...Yuki pedig csak gyere jobban Yoru mellkasába
fúrta a fejét és zokogott.


Nyugodj meg Yuki,minden rendben lesz... – Biztatta Yoru a lányt.


Luka pedig leült az ágyra és elgondolkodott mindazon amit a húgának mondott..Még mindig képtelen volt
elhinni mindazt amit halott hisz csak most ébredt fel...De amint észbe kapta magát már nem a húga
boldogságának és örömének a mosolyát,hanem a fájdalom könnyeit látta az arcán.
“Most biztosan gyűlöl” – gondolta magában a fiú..Nem tudta,hogy most jobb lesz ha elmegy,vagy oda megy
hozzá és megöleli...Nem tudta mit tegyen..Egyszerűen eltévedt a saját gondolataiban..

15 rész... A nagy fordulat

- T.....te? tényleg te vagy az Yuki?................
A lány egy kicsit megemelte fejét és ránézett a bizonyos személyre aki megszólította.

Ismerjük egymást? – kérdezte halkan Yuki.
Hát nem emlékszel rám? – A hang tulajdonosa leguggolt a lányhoz és megsimogatta az arcát.
Sajnálom de nem emlékszem magára – Yuki mélyen a srác szemébe nézett.
Ne játszd itt a bambát..én vagyok az....... Itami......Miért nem emlékszel rám? mégis mit tett veled az a

szerencsétlen? – Mondta idegeskedve a fiú.
Ismered Yorut? – kérdezte halkan Yuki.
Azt a szörnyeteget mindenki ismeri. – sóhajtva válaszolt Itami.
Yoru nem szörnyeteg!....

Ne mert őt szörnyetegnek nevezni! Egyáltalán nem ismered őt..... – kiáltott fel a lány könnyes
szemekkel.

Rendben....Ne haragudj.....De most jobb lesz ha visszaviszlek a bátyádhoz.Szüksége van rád...

– mondta halkan a srác és a karjaiba véve a lányt elvitte őt egy bizonyos irányba.
Yuki nem ellenkezett de nem is értette mi történik.De annyira megijedt Yorutól abban a pillanatban hogy
bárkivel képes volt elmenni,csak hogy ne keljen visszamennie abba a kastélyba ahol eddig élt vele.
Letehetnél,képes vagyok magam is menni. – mondta halkan Yuki.
Félek hogy el fogsz szökni vagy elbóklászol valamerre.Ezért inkább jobb ha viszlek még egy
darabig. – poénkodva válaszolt neki a fiú.
Nem vicces. – ezután Yuki meg sem szólalt egészen addig amúgy nem érkeztek meg ahhoz a

helyhez ahol Luka tartózkodott.
Mi ez a hely? Miért jöttünk ide? – Kíváncsian nézett körbe a lány és lassan kezdett megismerni
dolgokat.
Itt laktál amíg az a szörny vagyis vámpír nem rabolt el téged. –Itami letette Yukit a földre. –
Kövess...Elkísérlek a bátyádhoz....
Yuki néma csendben követte a fiút.Amikor odaértek a szobához amelyikben Luka volt, a lány benyitott
és meglátott egy ágyban fekvő fiút és rögtön eszébe jutott szeretett testvére.Yuki elsírta magát amikor
meglátta, hogy milyen borzalmas állapotban is van bátyja.

Halálos sebeket kapott,de időben érkeztem segítséget hívni és meg érkeztük menteni.De

sajnos kómába esett....Attól a naptól kerek fél éve hogy már nem tér magához.

A hallottaktól Yuki nagyon megijedt és egy kicsit el is szédült.Nem emlékezett semmire és nem tudta azt,
hogy testvére bármelyik pillanatban meghalhat...


Ha emlékeztem volna....Bármi áron vissza tértem volna hozzá. – könnyes szemekkel Yuki

ránézett testvérére és homlokon puszilta.
Most már mindig itt leszek melletted Luka és soha többé ne hagylak magadra – mondta halkan a lány egy
enyhe mosollyal az arcán aztán megfogva testvére kezét az ágyra hajtotta fejét.
ELTELT 1 HÉT...................
Luka még mindig nem tért magához Yuki pedig egyre jobban félni kezdett testvére életéért. A fiú nagyon
sápadt volt.A lány akár egy percre sem akarta ott hagyni testvérét mert azt akarta,hogy amikor bátyja
felébred,ő legyen az első akit meglát.
Mikihez is eljutott a hír, hogy Yukit megtalálták,ezért a lány vissza is sietett barátnőjéhez.Amikor a lány
meglátta Yukit a nyakába ugrott boldogságában.A lányok egész éjjel fenn voltak és egymással
beszélgettek.Megosztottak egymással minden boldogságot és szomorúságot ami akkor a lelkük és szívük
mélyén volt.Yuki elmesélt mindent....Még azt is hogy gyereket vár Yorutól....De ez a hír nem tett boldoggá
senkit....Mindenki megutálta Yorut azért,hogy elrabolta Yukit és Lukát is majdnem megölte.....De Yuki akkor
is vágyott szerelméhez...Hiába látta,ahogy a cseléd lány vérét itta és ő ettől megijedt,de ő akkor is nagyon
szerette és vissza akart menni hozzá.De a testvérét is képtelen volt ott hagyni.Ekkor is jött rá a lány
valójában, hogy mi volt az a furcsa érzés ami annyi időn keresztül követte őt...Rábukkant arra,hogy
mindvégig a testvérét hiányolta...Akit valamiért elfelejtett...De aztán később elmagyarázták,hogy Yoru
képe emlékeket törölni és megváltoztatni és biztos ő tehetett a dologról...De Yuki tudta azt is,hogy a gyere
amelyet a szíve alatt hordoz nem nőhet fel az apja nélkül...Ezért is muszáj volt döntést hoznia afelől,hogy
visszamegy Yoruhoz,vagy pedig testvére mellett marad.A lány nagyon sokat gondolkodott mit is tegyen de
amint úgy gondolta,hogy végre meghozta a döntést kételkedni kezdett... A lány azt gondolta,hogy ha
kimegy az udvarra levegőzni egy kicsit talán frissebb fejjel képes lesz meghozni végre a döntést.De amint
a lány kilépett a ház ajtaján az udvaron megpillantotta Yorut...
Yoru....... – Yuki azt sem tudta mit mondhatna...hisz ott hagyta...elszökött...nem maradt vele

amikor a legnagyobb szükség volt rá...

A srác csak nézte a lányt de nem szólalt meg... Egyszer csak a háta mögött jelent meg és átölelte
kedvesét...

Sajnálom...... – súgta a fülébe Yoru.

Yuki szemeiből megindult a könny..Aztán megfordult és megölelt a fiút...
Ne haragudj...De annyira megijedtem...Nem akartalak magadra hagyni...Ne menj el...

–Könyörgött Yuki erősen ölelvén Yorut.

A srác csak megpuszilta Yuki homlokát és enyhén elmosolyodott.

Rád lehetetlen haragudni.... –ezek a szavak után Yoru megcsókolta kedvesét.
Yuki nagyon boldog volt és azt hitte hogy most már minden rendben lesz de sajnos nem ez
történt.Pillanatokon belül Yuki egy pisztoly hangját hallotta..Ekkor értette meg,hogy a golyó Yorut találta
el...Yukit újra félelem borította el...Azt hitte mindennek vége és nem fog senkit sem elveszíteni akit szeret
de nagyon tévedett...Yoru térde esve szorította át vállát és ekkor Yuki meglátta azt,hogy a golyó a srác
vállát találta el...A lány felemelte a fejét és a tekintetével kereste azt aki lőtt,de nem vett észre senkit a vak
sötétben,aztán visszanézett Yorura.
Ha iszol a véremből a sebed biztosan egy-kettőre begyógyul..
Ugye nem gondolod,hogy vért fogok inni belőled? Főleg,hogy gyereket vársz...-a srác teljes

komolysággal mélyen a lány szemeibe nézett.
Nem fogsz ártani neki...ne aggódj... – enyhe mosollyal az arcán válaszolt a lány.
De akkor is félek..- Yoru rátette a kezét Yuki hasára.

Hisz ez a gyerek az enyém...nem akarok kockáztatni.. – fojtatta a mondanivalóját a fiú a lány hasát
simogatva.
Ennyire biztos vagy abban,hogy képes lennél megölni engem?
Nem tudom...Nem tudom meg tudnék e állni időben...
Akkor én majd megálltalak még mielőtt baj lenne..
Biztos vagy benne Yuki? Nagyon kockáztatsz....
Én nem félek tőled és teljesen megbízom benned...
Yoru elmosolyodott és közelebb hajolt a lány nyakához.Először megpuszilta aztán belemélyesztette
fogait.Pár perc elteltével Yuki a megbeszélt jelet adta arra,hogy elég legyen és mindkettejük
szerencséjére Yoru képes lett megállni.

Na látod..Képes lettél megállni.. – mosolyogva mondta a lány.

A fú csak bólintott egyet és megnézte a vállán lévő sebet.

Szerencsére begyógyult..- mondta megkönnyebbülve a srác.
Máshogy nem is lehetne – Yuki elnevette magát amitől egy kisebb mosolyt csalt Yoru arcára.
Azt sem tudom mit tettem volna nélküled – Szólalt meg halkan Yoru aztán újra megcsókolta kedvesét...

14 rész Furcsa emlékképek

Már fél év telt el azóta,hogy Yuki eltűnt.Luka pedig kómába esett a mély sebe miatt és az az éjszaka óta
még egyszer se tért magához.Miki a gyermekkori barátnőjét próbálta megtalálni,de sajnos nem járt
sikerrel.Sok helyről halott és sok helyen is járt,ahol a pletykák szerint láttak egy lányt aki nagyon
hasonlított Yukira,de amikor Miki odaért,már nem volt ott a lány és mindenki úgy tett,mintha nem is látta
vagy legalább halott volna róla.De a lány nem adta fel a reményt és tovább kereste barátnőjét, akit fél
évvel ezelőtt elveszített.De a biztonság kedvéért mindenki aki tudott a történtekről úgy
viselkedett,mintha nem is halott volna semmiről.Telt múlt az idő.Mikihez eljutott egy újabb hír,miszerint
Yukihoz hasonló lányt egy kastélyba látták bemenni pár nappal ezelőtt.Miki természetesen nagyon
megörült ennek a hírnek és reménykedett abban,hogy most sikerrel fog is járni és a barátnője tényleg ott
lesz.De még mielőtt útnak indult volna, ki kellett találnia kire bízhatja a kómában fekvő Lukát akire vigyázni
kell nehogy megtámadják az ő távollétében,mivel mindennap történt valami a környéken.Amikor a lány
végre talált egy-két embert akiben tényleg megbízhat mivel elég régen ismeri őket,reménnyel a szívében
útnak indult.
Yuki tényleg abban a bizonyos “Kastélyban” volt amiről Miki halott,de ő még nem tudta azt,hogy a
barátnője már rég nem ugyanaz a kedves és barátságos lány akit ő gyermekkora óta ismert.Yuki nagyon
megváltozott és az ereje is, amely mélyen aludt benne végre valahára felébredt miután Yuki megtudta,
hogy gyereket vár.De a lány terhességéről senki sem tudott,csak ő, Yoru és a szolgák akik abban a
pillanatban ott szolgátak.

A KASTÉLYBAN

Amikor Yuki felébredt úgy viselkedett mintha semmi sem történt volna.Igazából Yoru letörölte minden
emlékét és a semmire sem emlékezett.Sem a barátaira,sem arra ami azon az éjszakán történt.A lány tovább
feküdt a hatalmas ágyban és egyszer a plafont,másodszorra pedig már vagy az ajtót,vagy az ablakot
nézte.Olyan érzése volt mintha elfelejtett volna valamit,valami nagyon fontosat,de mi is lehetett az sajnos
sehogy sem jutott az eszébe. Pár perccel később valaki bekopogott a szoba ajtaján és engedélyt kért
ahogy hogy bejöhessen.A lány természetesen behívta a bizonyos személyt.Az ajtóban megjelent egy
cseléd lány és a karjaiban ruház tartott.Az ajtóban álló cselédlány azt mondta, hogy az ifjú úr parancsolta
neki hogy hozza fel neki ezeket nehogy a kisasszony egész nap pizsamába kószáljon a házban.Yuki
megnézte a ruhákat amiket átnyújtott neki a szolgálóleány, aztán gyorsan felöltözvén elindult egy picit
sétálni az ebédig.A lány imádott néha néha kinézni az ablakon hogy megláthassa hogy nem jöttek e
vendégek,de soha nem jött senki.A lány időnként egy picit magányosnak érezte magát,de már lassan
megszokta azt,hogy mindig egyedül van.Yukinak mindig olyan furcsa érzése volt,mintha régen soha nem
volt egyedül és ezért érzi magát most ennyire magányosnak,de amikor ez a téma kezdett szóba jönni Yoru
igyekezett minél hamarabb másra terelni a lány figyelmét,hogy felejtse el amit kérdezni vagy épp mondani
akart neki.Mivel az ebédig maradt még egy kis idő Yuki kiakart menni a rózsás kertbe ami a ház mögött
volt, de útközben meghallott egy nagyon ismerős hangot aztán amikor közelebb ment megpillantotta Yorut
a folyosó végén és rögtön oda futva a nyakába ugrott és arcon puszilta.


Hát itt vagy? Már azt hittem soha nem talállak meg. – Mosolyogva mondta a lány.



- Ne haragudj,nem akartalak felébreszteni.Túl gyönyörű vagy amikor alszol. – szintén nagy

mosollyal az arcán válaszolt a srác.


- Oké,oké mindig ez a kifogásod.Csak valld be, már meguntad a társaságomat,ennyi az egész. –

Duzzogva szólalt meg újra Yuki.


- Ezt mégis miből vetted? – a srác felhúzta a szemöldökét.



- Meglátszik rajtad.Már eleged van abból hogy folyton hisztizek nem igaz? Csakhogy ne

felejtsd el,a te gyerekedet hordozom a szívem alatt..... – a lány újra mosolyogni kezdett és átölelte Yorut.


Nem felejtettem el... – a fiú szintén átölelte kedvesét.



Éhes vagyok,mikor lesz már ebéd? – Vigyorogva ordított fel a lány.



Már megint éhes vagy? Ezt nem hiszem el.Minden terhes lány ennyit eszik amennyit te? –

vihogva mondta a fiú.


Sajnálod tőlem az ételt? – a lány mosolyogva puszit adott a srác szájára.



Dehogy.Neked adnám az egész világot is ha tehetném. Ezt te is jól tudod. Na de ideje az

ebédlőbe menni.Gyere. – A srác megfogta Yuki kezét és együtt elmentek az ebédlő irányába.

Az egész ebéd közben Yuki vicces grimaszokat vágott hogy jó hangulatot keltsen magának és persze a
srácnak is.Miután a lány jó kedvűen megebédelt kiment a rózsakertbe, hogy gyönyörködhessen kedvenc
virágaiban.Yuki imádta a növényeket de a rózsák voltak a legkedvesebbek a szívének.Amikor a lány
közelebb ment, hogy leszakítson egy szálat a fehér rózsából, megszúrta az ujját és vörös forró vér indult
meg a sebéből.Egy kis ideig Yuki nézte ahogy a vér fojt az ujján, aztán furcsa képek kezdtek megjelenni a
szemei előtt.Egy hatalmas tócsa vérben fekvő fiú volt az hófehér hajjal.Ezektől a lány nagyon megrémült
és fogván a fejét kiabálni kezdett a fájdalomtól ami a számára furcsa pillanatképeket követte.Olyan érzése
volt, mintha ismerte azt a fiút és mindezeket igazából látta s óriási köze is van hozzá.A lány kiabálására
hamarosan összefutott a ház összes szolgája aki csak a közelben volt,de senki sem tudott neki segíteni.A
fájdalom nem gyengült,hanem csak egyre erősebbé és erősebbé vált.Az egyik cselédlány sietve indult el
az ifjúúrhoz hogy elmesélhesse neki mi történik a kisasszonnyal.Yoru azt parancsolta, hogy vigyék el a
lányt a szobájába és hadják ott.A szolgák úgy is tettek.Yuki az ágyon fekve könyörgött hogy múljon el
végre a fájdalom mert nem bírja tovább.Pár perccel később a fiú belépett az ajtón és a lány mellé ült az
ágyra.

- Yoru kérlek csinálj valamit....már nem bírom ezt tovább...ezek az emlékképek,honnan vannak?

Mikor történt ez? Mond már el,miért nem emlékszem semmire? Mégis mit csináltál velem? – A lány
szeméből egyszerűen ömlött a könny.


- Ne félj,a fájdalom hamarosan elmúlik. A gyermekünkért.. ki kell bírnod. – a fiú egy kicsit

elmosolyodott, aztán magához húzta a lányt és megcsókolta,amitől a lány teljesen lenyugodott és elaludt.


Tudtam hogy az emlékeid egyszer visszatérnek majd hozzád,de hogy ilyen gyorsan fog ez

megtörténni sajnos nem számítottam....- Yoru nagyot sóhajtván visszafektetve a lányt az ágyra és
betakarta.Aztán megpuszilván homlokát kiment a lány szobájából.


Épphogy Yoru elhagyta a lány szobáját ökölbe szorította a kezét és a falba vágta.



Miért..........Mégis miért nem tud soha elfelejteni téged? Mi olyat tettél érte hogy képtelen

elfelejteni? Mégis mi köt össze benneteket ennyire? Milyen kötelék létezik köztetek? Hisz csak testvérek
vagytok.....Semmi több....Semmi több....Akkor.... Mégis mi? – Yoru lecsúszott a földre és egy ideig ott ült a
hideg padlón.Aztán a fiúnak megint vérszomja lett.De most nem kedveséhez indult hogy vért igyon,mivel
félt hogy ezzel baj eshet a gyerekkel,hanem egy cselédlányt hivatott be magához.

Amikor Yuki felébredt már elmúlt a borzalmas fájdalom és a lány boldogan Yoruhoz indult.De amikor odaért
egy váratlan meglepetés érte.Yoru szobájának az ajtaja nem volt teljesen zárva és közte maradt egy
kisebb rés, amin keresztül Yuki két szemével látta,ahogy Yoru annak a cselédlánynak a vérét
iszogatja.Yuki nagyon megijedt.A lány a szájára csapta a két kezét ne hogy felkiáltson és
észrevegyék,aztán lassan hátrafelé kezdett menni de nekiment az asztalnak ami nem messze ált az ajtótól
és a rajta lévő váza lezuhant a földre és hatalmas zajt csapott.Yuki még jobban megijedvén gyorsan
elfutott az udvar irányába.Yoru természetesen meg hallotta a zajt és ki s nézett az ajtón de senki sem volt
ott és azt gondolta, hogy egy macska de az utolsó pillanatban észrevette a földön fekvő medált,amit Yuki
tőle kapott még kiskorában.Ekkor Yoru gyors lépésekkel elindult a lány szobája felé és amikor az ágyhoz
ért meglátta hogy ő nem volt ott.A srác megparancsolta,hogy kutassák át az egész házat és találják meg
bármi áron.De a lányt sehol sem találták mivel már rég nem a ház területén tartózkodott.Yuki a város
közepén járkált valahol.De sajnos még ő sem tudta azt,hogy hová is kéne mennie.Nem emlékezett az
útra.Nem emlékezett semmire sem.A lány csak abban reménykedett,hogy rátalál olyasvalaki aki ismeri és
segit majd hazatalálni.Őszintén,már nagyon bánta hogy elfutott Yorutól.A lány tele volt
félelemmel.Egyszerűen reszketett és alig volt képes menni.Aztán véletlenül nekiment valakinek.....

- B....bocsánat – nagyon halkan és félénken szólalt meg Yuki és ránézet arra akinek nekiment.
T.....te? tényleg te vagy az Yuki?................

13 Rész... Egy újabb fájdalom

Amikor Yuki sírt Felébredt Luka és meglátta húga könnyeit.A fiú aggódva megfogta a lány karját és
gyengén magához ölelte.

Mi a baj Yuki? Miért sírsz? – halkan szólalt meg Luka.

Senkinek sincs szüksége rám? Ez igaz? De miért? Mi rosszat tettem? – a lány továbbra is

fogta a fejét és sírt.
Hirtelen felébredt Yoru is de ő nem szólalt meg csak nézte az ölelkező testvéreket.A lány továbbra is
hullatta könnyeit.

Még sokáig készülsz sirni? Mégis mit érsz a könnyekkel? Én megmondom neked a választ :

semmit. – mondta dühösen Yoru.
Yuki könnyes szemekkel nézett Yorura és fogalma sem volt, hogy mi üthetett akkor a fiúba.

Yoru hagyd abba! – szólalt meg a fehér hajú.

Miért véded állandóan? Hisz meg sem érdemli ezt. – Szólalt meg újra Yoru.

Ő a húgom,mégis mit gondolsz? Azt hiszed hogy nem fogom megvédeni egy olyan
pszichopatától mint te? – dühösen válaszolt Luka.

Yoru meg sem szólalt csak felállt az ágyról és elindult a szoba kijárata felé.Yuki nézett rá egy rövid ideig
aztán felkiáltott....

Hát mégis elmész? Nem te ígérted hogy mindig mellettem maradsz bármi történjék is?Mégis mi

történt veled? Semmit sem magyarázol meg,furcsán viselkedsz.Ez nem vall rád,ez nem te vagy.
Yoru rápillantott az ágyon ülő lányra, aztán néma csendben kiment a szobából amitől a lány még jobban
sírni kezdett.

Mi rosszat tettem? Nem értem,fogalmam sincs mit tegyek – Csendben zokogta a lány.

Minden rendben lesz.Bízz bennem. – Luka még jobban magához ölelte húgát aztán homlokon

puszilta.Azután pedig szintén kiment a szobából.

Remélem igazad lesz – ismét szólalt meg Yuki,aztán lefeküdt az ágyra.

A lány nagyon sokat gondolkodott azon hogy mi történhetett azzal a vidám és kedves sráccal akit annyira
megszeretett,és azon,amit az álmában mondott neki az a gyerek.

EBBEN AZ IDŐBEN Luka ÉS Yoru KÖZELÉBEN
Yoru épp a ház melletti lévő parkban a szokásos helyén a fa alatt ült és gondolkodott valamin amikor
megszólította valaki.

Mégis mi történt veled Yoru? Netán beléd harapott valami? – szólalt meg a hang

- Neked pedig mindig bele kell ütnöd az orrod mások dolgaiba nincs igazam? – az arany hajú srác
továbbra is a helyén ülve a földet nézte.
- Ha nem róla lenne szó bele sem szólnék,tégy amit akarsz......De amikor ő az áldozat lesz hozzá
egy-két szavam ne aggódj.
- Tűnj innen,ez nem tartozik rád – Szólalt meg újra Yoru.
- Sajnálom,de most nem tehetem,Hisz szüksége van rám......
- Ne merd ezt még egyszer mondani.Soha nem fogod őt megkapni amíg én ezen a földön élek! – Yoru
felállt a földről és a fához vágta a mellette lévő fiút.
- Ostoba,hát még mindig nem érted? Yuki nem szeret téged......Egyszerűen utál,csak nem akar
megsérteni s nem mondja a szemedve – fojtatta a beszédét Yoru.
- Áj odébb,nem vitatkozni jöttem hanem beszélni a lány jövőjéről.Ugye jól tudod nemsokára
megérkezik az a bizonyos NAP amikor sok minden meg fog változni? – szólalt meg Luka.
- Tudom.De akkor is soha nem akarom újra elveszíteni.Egyszer már elég volt,de többet soha.
- Megértem.De akkor miért teszed ezt vele?Hisz reggel majdnem megölted őt.Úgy viselkedtél akár egy
teljesen más ember.Mintha nem is te voltál volna ott akkor.Magyaráz el mi történt. – Mondta aggódva
Luka.
- Ez nem a te bajod,nem kell beleavatkoznod.Mert a végén még meg is sérülsz. –Halkan mondta Yoru
aztán elindult egy ismeretlen irányba.
- Sajnálom,de itt és most el fogunk egymástól búcsúzni ÖRÖKRE...
Luka előrántott egy pisztolyt és Yoru felé szegezte.

Szóval mégis meg akarsz ölni? Már pedig azt hittem hogy végre valahára elkezdtük megérteni
egymást – Vigyorogva mondta az aranyhajú.

Így lesz a legjobb..... Sajnálom,de ez itt a végzeted.......
Yoru Luka felé fordult és mélyen a két szemébe nézett.Nem lehetett megérteni mi történik most a srác
fejében.Nem látszott rajta a félelem,izgalom,bűnvallomás semmi...... mintha nem is lett volna szíve
akkoriban.Csak nézett és hallgatott.Egy ember sem volt a parkban abban a pillanatban.Még a madarak sem
csiripeltek szokásuk szerint.Csak a hold fénye ragyogott.Aztán a síri csendben a pisztoly lövését leehetett
hallani.A madarak rémülve elszálltak a fák ágairól.Yuki meghallotta a pisztoly lövésének a hangját és
megrémült.Aztán észhez térve elindult a lövés hangjára.Yuki kiért az udvarra de fogalma sem volt honnan
érkezhetett az a lövés.Még egy kis ideig a lány kinn mászkált az udvarok a hold fénye alatt de nem járt
sikerrel és nem talált senkire.Elhatározván hogy nincs értelme továbbra is kinn maradni egyedül éjszaka
kellős közepén elindult a ház felé,de a háta mögött megszólalt egy nagyon ismerős hang.

Ha a két srácot keresed akik folyton melletted lógnak akkor a parkban vannak.De az egyikük
már biztosan halott – nevetve mondta valaki.

A lány gyorsan megfordult hogy meglássa a hang tulajdonosát de nem látott meg senkit.

Valószínűleg már nincs itt....- gondolta magában a lány és sietve elfutott a park irányába.


Amikor a lány odaért nem hitt a szemeinek.Luka csorom véresen feküdt a földön,Yoru pedig mellette ált
szintén véres ruhában.Yuki térdre esett és sokkos állapotban könnyek kezdtek hullani a szemeiből.Amikor
az aranyhajú srác megpillantotta a földön ülő lányt felé vette az irányt.A lány nagyon félt és reszketni
kezdett.Fogalma sem volt hogy most futnia vagy mit is kéne tennie igazából.Amikor Yoru odaért a lányhoz
mellé guggolt és a fülébe súgott valamit,amitől a lány még jobban reszketni kezdett.Aztán lefektette a lányt
a földre és közelebb hajolt a nyakához.Yuki néma csendben maradt.A fejében mindenféle gondolatok
repkedtek abban a pillanatban.Félt hogy elveszíti az életét aztán egy fájdalmas érzés futott át a nyaka
környékén.Yuki már jól ismerte ezt az érzést.Hisz Yoru nem először itta az ő vérét.A srác néhány percig
szívta a lány vérét de ő már attól is teljesen legyengült.Amikor a fiú végzett,felkapván karjaiba a lányt
elvitte őt valahová.Luka pedig mozdulatlanul feküdt tovább a földön.

Hát így kell mindennek végződnie? – Szólalt meg a srác aki a távolból nézte végig mindenki
szenvedését.Sajnálom Yuki,de úgy látszik mégsem tudunk együtt lenni – a srác mosolyogni
kezdett aztán leugorván a fáról eltűnt a sötétben....

12 Rész... A kétségbe esés tengere

- MÉGIS MI A FENE TÖRTÉNT?.......... Sokkos állapotban Yoru azt sem tudta mit tegyen,aztán villám
gyorsan felkapván magát elindult valamerre a vak sötétben.
Yuki nyugodtan aludt nem is gondolva arra hogy történhet valami.Egyszer csak arra az érzésre ébredt
fel,hogy valami vagy valaki szorosan összeaszottja.Amikor a lány kinyitotta szemeit , a mellette fekvő Yorut
pillantotta meg , akinek már a tekintetéből lehetett megérteni hogy történt vele valami.
- Mi történt? - aggódva kérdezte a lány.
A srác nem válaszolt semmit,csak még jobban lány mellkasába nyomta az arcát.
Yuki magához ölelvén megsimogatta a fiú fejét biztatván hogy bármi is történt csak véletlen volt.Yoru meg
sem szólalt.Egyszerűen azt sem tudta hogy mit mondhatna mentségül tettére.A lány egész éjjel fenn volt
és akár egy szót is próbált kihúzni a srácból.De sajnos nem járt túl nagy sikerrel.A Srác egy szót sem
tudott kinyögni.Így telt el a hosszú és szörnyű csendes éjszaka.
Kora reggel Yuki be akart menni a fürdőbe,hogy átöltözzön de Yoru megragadván a lány karját
visszarántotta az ágyra.

Mégis mit csinálsz? – kérdezte halkan a lány.

A fiú nem válaszolt semmit,csak közelebb hajolt a lány nyakához.
A lány már értette,hogy a srácnak vérre van szüksége , ezért hagyta magát. Yoru lehúzta a lány válláról a
ruhát és előbb megcsókolta aztán bele mélyesztette fogait.Yuki megsimogatta a fiú fejét aztán átölelte.

Elmondod nekem mégis mi bántja a lelked? – enyhe mosollyal az arcán suttogta a lány türve a fájdalmat..

A fiú csak itta tovább a vérét,figyelmen kívül hagyva a szavait.Yuki érezte hogy lassan Yorunak abba
kéne hagynia a vére ivását,mivel meg is ölheti.De a srác nem reagált a lány szavaira és ivott tovább.Yuki
lassan kezdte elveszíteni az eszméletét a vérhiány miatt,de az utolsó pillanatokban a szobába belépett
Luka és leszedte Yorut a lányról.Luka megragadta a másik srác ruhát és a falhoz vágta kiabálván rá.De
Yoru ezt figyelmen kívül hagyta,és az ágyon fekvő lányt nézte.Ekkor Luka nem bírta ki a fú ostoba
viselkedését és lehúzott neki egyet.

Mégis mit műveltél? Netán megakartad őt ölni mindazok után amit érted tett? – dühösen kiáltotta fel a fehérhátú srác.
Yoru továbbra is néma csendben maradt.

Válaszolnál végre te idióta? Vagy netán azt akarod hogy itt és most megöljelek? – enyhe kis mosollyal az arcán mondta Luka.
Az arany hajú srác továbbra is néma csendben nézte a lányt.
Lukának lassan elege volt Yoru ostoba viselkedéséből, ezért egyszerűen elengedte azt, és a húgához
ment.Megfogván Yuki kezét a szívéhez szorította,aztán mélyen a lány szemébe nézett, de abban a
pillanatban nem mondott még semmit. Yorunak ez nem igazán tetszett.A srác tekintetéből lehetett látni,
hogy megöli a fehér hajú fiút ha továbbra is a lány közelében marad.

Tényleg képes lennél egy újabb fájdalmat okozni neki? – kérdezte halkan a srác,átvezetvén a tekintetét Yorura.
Yuki csendben figyelte a történteket,mivel a vérvesztesége miatt nem tudott mozogni sem.

Válaszolnál kérlek? – Luka már lassan kezdett dühbe gurulni Yoru miatt.
A lány nem hozzád tartozik....................... – mondta halkan az aranyhajú.
Mit mondtál? Ezt mégis hogy értem? Miből veszed hogy nem tartozik hozzám? – dühösen

kiáltott fel Luka.

Nem tartozom neked magyarázattal * enyhe mosoly * , egyébként sem lehetne a tiéd,hisz a vér

szerinti testvérek között nem létezhet olyasmi féle kapcsolat mint a SZERELEM.........

Hallgass!!! Ez az egész véletlenül sem tartozik rád.Kotródj innen,és soha ne gyere vissza.......

Mert ha vissza térsz,a halál gyermekévé teszlek.... – dühösen mondta a fehér hajú srác,aztán visszafordult
húgához.

Majd akkor ha ezt Ő fogja nekem megmondani. – Yoru a még mindig az ágyon fekvő lányra

nézett.

...................

A lány nem tudott megszólalni.De a tekintetéből lehetett érteni,hogy egyikőjüket sem akarja
elveszíteni.De egyik fiú sem volt hajlandó őt ott hagyni a másikkal.A tekintetek összetalálkoztak.Mind a két
fiú a lányt bámulta.Yuki pedig egyszer Yoru,egyszer pedig testvére szemébe nézett.De megesett olyan
is,hogy a fiúk farkas szemet kezdtek nézni egymással.A lánynak olyan furcsa érzése támadt
olyankor,mintha őt ketten így próbálnának kommunikálni egymással,és hogy tökéletesen megértik egymást.
Yuki hirtelen elaludt.megint a furcsa álmát kezdte látni ami mindig mély nyomot hagyott benne.Újra és
újra látta azt a gyereket és azt a nőt,aki annyira hasonlított rá,csak a haja volt sokkal hosszabb mint
neki.De ezúttal a lány nem akarta ezt annyiban hagyni,és beszélni szeretett volna azzal a nővel.Először
nem merte megközelíteni,de pár perccel később,a lány összeszedvén minden bátorságát közelebb ment
ahhoz a nőhöz és megkérdezte a nevét.A nő nem válaszolt semmit,csak a lány felé nyújtotta a karját és
mosolyogva nézte őt.Yuki még közelebb ment.És ahogy ő közeledett,jobban és jobban látta,hogy az a nő
teljesen úgy méz ki mit ő,a kisfiú pedig nagyon hasonlított bátyjára csak sokkal kisebb és aranyosabb volt
nála.A lány mosolyogni kezdett.A félelme teljesen megszűnt.Már nem félt semmitől.Olyan lett volna,mintha
nem kéne eljátszania magát boldognak,mert ő tényleg az.......

Nem akarok felébredni – mondta halkan a lány.
Akkor ne tedd – mosolyogva mondta a gyerek,aztán megfogta Yuki kezét és magával húzta

valahova.

De várnak rám - lehangoltan válaszolt Yuki
Várnak? Mégis ki vár rád ott? Senkinek nincs szüksége rád.Itt pedig mindenki boldog amikor

eljössz – boldogtalanul válaszolt a gyerek.

Senki sem vár rám? Ezt mégis hogy érted? Ott van a családom,ott van minden barátom.Mégis

hogy nem vár rám senki? – a lány sokkba esett és remegve leesett a földre.

Ha tényleg éreznéd a szeretetüket most nem kételkednél – szólalt meg újra a gyerek.

A lány nem tudta mit válaszolhatna erre. Az álom ami olyan volt mit egy mese,hirtelen rémálommá vált.Az
egyetlen vágya az volt hogy felébredjen abból a rámalomból,és soha többé ne térjen oda vissza.Mindezek
után a lány kinyitotta szemeit és a szobájában az ágyán feküdt.Mellette pedig Luka és Yoru aludtak.Yuki
nagyon boldog volt hogy újra láthatja szeretteit.De amit az a gyerek mondott akkor a álmában a fejébe
vésődött : “ Várnak? Mégis ki vár rád ott? Senkinek nincs szüksége rád. Ha tényleg éreznéd a
szeretetüket most nem kételkednél “ Azok a szavak csak úgy forogtak a lány fejében és nem akarták
békén hagyni.

Ez nem igaz.Mindaz amit mondott.........egyszerűen nem igaz.Szeretnek engem és szükségük

van rám,én nem kételkedem.......nem kételkedem....... * fogja a fejét *

Most mégis mi tévő legyek? Kinek higgyek? – Yuki elsírta magát és abban a pillanatban a

kétségek tengerébe zuhant..........

11 Rész... Váratlan fordulat

Amikor Yuki ébredezni kezdett maga mellett találta az alvó Yorut.
- Olyan nyugodtan tud aludni,ezt el sem hiszem - dühöngve mondta halkan a lány. Na megállj csak - Yuki elő kapott egy párnát és azzal kezdte el ütni a fiút,amitől ő fel is ébredt.
- Mégis mit müvelsz? Megőrültél? - nevetve kérdezte a srác.
- Ezt a tegnapiért kapod - Yuki rá dobta a kezében lévő párnát.
- Szóval igy állunk * mosoly * Hát legyen - Yoru elő kapott egy párnát és rá dobta a lányra mitől ő leesett az ágyról.
- Hé ez nem ér,túl erős vagy - nevetve mondta Yuki ami közben már talpra is ált és készült rádobni a srácra a második párnát is.
- Nem ér? na és amikor én aludtam és te rám dobtad? *mosoly * Csak vissza kapod amit érdemelsz - a srác még jobban elnevette magát aztán a lány irányába dobta  a párnát,de az nem találta el.
- Ez mellé ment - Yuki kinyújtotta a nyelvét.
- Akár egy kis gyerek - mosolyogva mondta a srác felállván az ágyról.
- Meg se közelits - Yuki kifutott a konyhába hogy a srác ne tudja elkapni.
Amikor a lány kiért a konyhába Yoru rögtön utána ment és el is kapta.
- Hová - hová kislány? - Yoru átölelte a lányt hátulról. - Most már nem fogsz elfutni - a srác mosolyogni kezdett és még szorosabban magához ölelte kedvesét.
- Yoru mit csinálsz? eressz már el,mennem kell átöltözni vagy lekésem a sulit. * Sóhajt * De neked is jó lenne felvenned a suli egyenruhát. - mosolyodott el a lány.
- Ma nincs kedvem suliba menni - Yoru elengedte a lányt és leült egy székre összekulcsolván kezét.
- Hogy hogy nincs kedvem? ki kérdezett? - Felhúzta magát a lány. - Mégy és kész.... - Yuki megfogta a srác kezét és húzni kezdte a szobába,aztán leültette egy kanapéba és rá dobta
Yoru egyenruháját megparancsolván hogy vegye fel és mennyen a suliba,s ne játssza a bolondot.....

Amikor a gyerekes viselkedésnek a végéhez értek elindultak az iskolájuk felé. Épp hogy Yuki és Yoru a sulihoz értek megszólalt a csengő és minden diák elindult a saját órájára.A lány bemenvén az osztályba a szokásos pletykák részeit halhatta.De ezuttal ő volt a központban.Yuki gyorsan leült a helyére lesütvén a szemét,és a fejét belevervén a padba.

- Yoru tegnap aztán jól szégyenbe tett engem,és még hozzá az egész iskola tanulója előtt - a lány nagyon vörös lett és minden gondolata csakis a tegnapi nap történteiről szóltak.

Az órák nagyon unalmasak,hosszúak és fárasztóak voltak minden diák számára.De mivel Yuki a diákönkormányzat egyik tagja volt,segitenie kellett a klubboknak és az iskola
rendezvények megszervezésében.Ezúttal a diákönkormányzat egy tájfutást szeretett volna megrendezni. Yuki nem nagyon rajongott az ötletért,mivel soha sem szeretett a kirándulásokban vagy az ilyenfajta dolgokban részt venni.De ezúttal sajnos nem úszhatta meg mivel a dökk elnök rá bizta az előkészületeket,amiért a lány elég dühös volt.

- miért pont én? miért,miért,miért?!!!! - a fejében a lány teljesen ki volt ettől és észre sem vette hogy neki ment valakinek.
- Igazán nézhetnél hová mész pici lány - megszólalt a hang...
- S.Sajnálom - nyögte ki a lány felemelvén fejét hogy megnézze kinek is ment neki.
Egy srác volt az de Yuki véletlenül sem látta őt eddig.És még hozzá egy más iskola egyenruhája volt rajta.

- Nem túl gyakran jönnek az iskolánkba diákok más iskolákból - gondolta magában a lány közben a fiút nézvén.

- Mégis mit nézel? netán nem láttál még embert? - kérdezte morogva a srác miközben a lányt bámulta.

- Chh mégis hogy beszélsz velem? - Yuki kezdte felhúzni magát a srác viselkedésén. - Csak fúrcsáltam hogy nem ebbe a suliba jársz de még is itt vagy....

A srác csak nézett Yukira és meg sem szólalt.

- Mi az,mit nézel? netén nem láttál még lányokat? - kérdezte dühösen a lány próbálva utánozzni a srác hangját.
- Ne morogj!!!! - kiáltotta fel a srác megfogván a lány kezét és erősen átszoritván azt.
- Ez fáj.Eressz el - Yuki próbált kiszabadulni a fiú fogása alól de nem sikerült. - Mégis mirt képzelsz magadról? ide jössz egy másik iskola területére és azt csinálsz amit csak akarsz.
Ezt nem fogod szárazon megúszni ezt igérem neked - Yuki mélyen belenézett a srác szemeibe amitől ő eleresztette őt.

Ebben a pillanatban lépett szinre Luka megragadva a srác karját és kitekervén azt.
- Egy ujjal se érj többet hozzá - dühöngve szólalt meg a fiú.
- Mégis mit képzelsz? ki vagy te? eressz el de azonnal - kiabálta az ismeretlen a másik.
- Luka erezd el kérlek,minden rendben van - mondta mosolyogva a lány.
Luka elengedte a srác karját de továbbra is gyilkos tekintet figyelte őt.
- Mégis ki vagy te? úgy látom nem ebből a suliból vagy - morogva kérdezte Luka.
- A nevem Haruka Tachibana.... örvendek. - válaszolt a srác próbálkozva udvariasan válaszolni de nem nagyon sikerült neki.
- Én Yuki vagyok ő pedig itt a bátyám Luka - mosolyogva bekiabálta a lány.
- Értem. Eközben őket meg közelitette egy lány aki ahogy kiderült a szomszéd iskola dökk elnöke,és Haruka pedig a segéde volt.A srácok a tájfutás kapcsán érkeztek a suliba mivel más iskolákkal szerették volna megrendezni azt.

- Nos ha nem bánjátok mi mennénk is - mosolygott a dökk elnök és elmentek a saját iskolájukba.

- Ennyit erről - Sóhajtott fel a lány a testvére melkasába nyomván arcát. Mégis mikor érkeztél vissza jönni? legalább felhivtál volna - mondta mosolyogva a lány.
- Hamarabb érkeztem vissza mint vártam, ne haragudj - Luka átölelte húgát.
- Minden rendben van,de legközelebb szólj hamarabb. - a lány egy kicsit elnevette magát.
- Nos mivel mindennel végeztem haza is mehetnénk ,csak sehol sem látom Yorut. - Aggódva nézett szét Yuki.
- Nem lesz semmi baja ne aggódj,menjünk haza. - Mosolyogva mondta Luka megpuszilván
húga homlokát és gyengéden átölelvén őt.
- Akkor menjünk. - válaszolta boldogan Yuki.
Egész úton hazafelé Yuki a testvére külföldi utazásáról kérdezgetett.Még este sem akart neki békét hagyni.A lány mindenre kiváncsi volt.Mindent tudni szeretett volna,hisz ő nem mehetett testvérével.
- Ideje lenne lefeküdnöd. -Súgta meg halkan Luka.
- De hisz nem vagyok álmos. Naaa bátyus mesélj még egy kicsit kérlek.
- Azt mondtam alvás - A fiú eltakarta a lány fejét takaróval.
- Hülye bátyus - a lány kinyújtotta Luka felé a nyelvét aztán befordult a falnak és lassan el is aludt.
Luka pedig egyszer húgára egyszer pedig az ablakon nézett ki.Aztán kikapcsolván a villanyt Yuki szobájában becsukta az ajtót és elment a saját szobájába pihenni.
Yoru pedig egy sikátorban találta magát csorom véresen és egy holt test volt a karjai között.
- MÉGIS MI A FENE TÖRTÉNT?!!!!!!! .........................

10 Rész... Barátok és ellenségek egy helyen...

- Gyönyörű ez az éjszakai égbolt nem igaz? - szólalt meg először Luka.
- Te mégis mit keresel itt? Azt hittem már mindenki alszik.....De úgy látszik tévedtem. Még éjszaka sincs egy perc nyugtom... Mégis mit akarsz tőlem? - kiáltott fel Yoru.
- Menj el innen. Yukinak nincs szüksége rád. Hagyd őt békén, és távozz amíg még tűrlek. - Luka szemeiben a düh csillogott.
- Sajnálom de nem tehetem. Hisz nekem a kedvesem mellett van a helyem. - Mosolygott fel a srác.
- Mégis miről beszélsz? Hogy mered hívni a húgomat a kedvesednek? Ezt megbánod.
Luka előrántott egy pisztolyt, amit Yorura szegezett és amikor készült meghúzni a ravaszt megszólalt egy női hang.
- Állítsd le magad Luka. Mégis mit művelsz,megőrültél? Mégis mit nyersz azzal, hogy megölöd? - szólalt meg nyugodt hangon Miki, miközben a két fiút nézte.
- Miki mégis mit keresel itt? - Luka nagyra tágult szemekkel nézett a lányra. - Én csak....... nem tudom mitévő legyek. Ennyi éven keresztül csak arra vágytam hogy Yuki mellettem legyen, de úgy látszik ez lehetetlen.
Hirtelen a semmiből egy ismeretlen kacajt hallottak. A srácok nem tudták honnan jön a hang, ezért nem tudták megállapítani hogy hol is rejtőzik valójában az a személy.
- Ti aztán tényleg ostobák vagytok. - ismét megszólalt az a hang.
- Mégis ki vagy te? Bújj elő te nyuszi ha mersz!
- Még hogy én nyuszi?! Na ne nevettess!
Aztán a fáról leugrott egy srác akit Luka és Miki már láttak korábban. Ebben a pillanatban valamiért Yuki fuldokolni kezdett álmában és riadtan felébredt. Körbenézett a szobájában és mivel nem látott senkit közelében, elindult, és benézett először Luka, aztán Yoru és Miki szobájába is.
De amikor odaért, egyik szobában sem volt egyikőjük sem. Nem tudta hová tűnhetett mindenki így hirtelen.
Aztán a lány pisztoly lövéseket kezdett hallani amitől nagyon megijedt. Yuki nem igazán értette honnan jön a hang, de kirohant vékonyka és rövid pizsamájában, és az sem nagyon izgatta, hogy bőrét kissé megcsípte az éjszakai hideg levegő.
Yuki nem tudta merre fusson mivel a lövéseket egyszer közelebbről, egyszer távolabbról lehetett hallani. A lány azt hitte hogy meg sem találja őket, de amikor szerencsére ( legalább is már akinek szerencse) találkozott egy sráccal már nem örült ennyire.
Hisz Yuki Itamira bukkant rá amitől még nagyobb rémületbe esett. A lánynak eszébe jutott mindaz amit művelt vele a múltkor. A lány el akart menekülni, de az egész teste lebénult és szegény moccanni sem bírt. A srác csak nézte a riadt lányt, de mintha nem is létezne csak kikerülte.
Akkorra értek oda a többiek is, és amikor Yuki meglátta, hogy a bátyja meg van sebesülve minden félelme elszállt és csak azon agyalt, hogy mit tehetne testvéréért.
**************** Öt hónap elteltével ****************

Lukának meg Mikinek el kellett utaznia külföldre az ügyeik miatt, és ezt Yuki nagyon nehezen fogadta.
Ezek után Yuki nagyon megváltozott. Alig beszélt és a tanulásban is nagyon lemaradt. Akárki is szólította meg őt, nem reagált. Olyan lett akár egy lelketlen bábu, és az életének nincs többé értelme. A lány nem tudta mit kezdhetne magával, hisz a testvére is és a legjobb és egyetlen barátnője is elment.
Yorunak pedig más dolgai is voltak azon kívül, hogy csakis Yukival foglalkozzon, bár inkább vele maradna. Így múltak a lány unalmas hétköznapjai.
*************** még 3 hónapelteltével ***************

Lassan elérkezett a vizsgaidőszak, amit senki sem várt. Yukinak nagyon bele kellett húznia a tanulásba, vagy meg is bukhat. De a lánynak fogalma sem volt hogy mihez is kezdjen legelőször. De még segítséget sem kérhetett az osztálytársaitól mivel mindenki már az elejétől kezdve kiközösítette a lányt, mivel mindenki már az elejétől fogva furcsának tartotta őt.
- Jajj biztosan meg fogok bukni... - nyögött Yuki.
- Segíthetek valamiben kis hölgy? - lépett közelebb a lányhoz Kenta.
-Amm nem kell. Szerintem neked is bőven van dolgod, nem hogy még velem is foglalkozz....- mosolyodott el a lány.
- De együtt is tanulhatunk nem igaz? És közben elmagyarázhatom azokat a részeket, amiket nem igazán értesz. - mondta mosolyogva Kenta, és leült Yuki mellé.
Namika természetesen Kenta mellett állt, de később hozott egy széket és szintén leült melléjük. Mindenből együtt idejében felkészültek, mire elkezdődött a tanulók rémálma. A vizsgák hosszúak és fárasztóak voltak mindenki számára, de már nem lehetett javítani az eredményeken.
Az egyetlen dolog, amit a diákok tehettek, amíg várták azt eredményeket, hogy imádkoztak azért, hogy sikerüljön a vizsga és tovább mehessenek tanulni ki hová akart.
Yuki mindig is külföldön szeretett volna tovább tanulni, de már reménye sem volt arra hogy ez valóra válhat valaha is életében. Mivel a történtek miatt nagyon megváltozott. De amikor a lány meglátta az eredményeket a boldogsága határtalan volt. Nem is értette igazán, hogy hogyan jött ez az egész. Hisz a vizsgákon nem tudott igazán sokat, mégis az ő eredménye ott volt a legjobbak között.
- D-de ezt nem értem... Hogyan? - gondolta magában Yuki és nem is vette észre, hogy neki ment valakinek.
- Figyelj hová lépsz... - mordult rá az illető.
- Nagyon sajnálom. - mélyen meghajolt a lány.
- Te vagy az Yuki? Sajnálom,nem akartam rád kiabálni... Hogy sikerültek a vizsgák? Tovább jutottál? - szólalt meg már sokkal kedvesebben Yoru gyengéden megölelve a lányt mindenki előtt.
- Mégis mit csinálsz? Hisz most már mindenki minket bámul... - súgta halkan a srácnak Yuki.
- Na és aztán? Hadd nézzék. Hiszen már bevallottad nekem az érzésedet, amiket én viszonozok is. Mégis meddig akarod még rejtegetni mindenki elől? Vagy teljesen a házasságunkig ezt fogod művelni velem? - vigyorgott a srác a lány reakciójára várva.
- Természetesen nem... Csak szerintem így mindenki előtt ölelgetni engem... az még egy kicsit sok.... - Yuki zavarában elpirult, és kicsit félrenézett.
- Na, és ha megcsókollak? - a fiú egy kicsit közelebb hajolt a lányhoz, de Yuki ellökte magától. és rá kiabált, hogy még otthon tárgyalnak, és ezzel felkeltette mindenki figyelmét, azokét is, akik addig nem figyeltek.
A lány elvörösödött, akár egy rózsa, és hazaszaladt.
- Ezt direkt csinálta. Biztos vagyok benne, hogy ez az egész szándékos volt.Nos csak jöjjön haza és vége.
- gondolta magában a zavarba ejtett és dühös lány.
Yuki a futástól nagyon elfáradva nem bírta kivárni amíg Yoru hazaér, és elaludt a társalgó kellős közepén. Amikor a srác végre hazaért, rátalált a nappaliban szunnyadó lányra, bevitte őt a szobába, lefektette az ágyba, betakarta és ő is mellé feküdt gyöngéden megölelve kedvesét és ő is elaludt mellette.

9 Rész... A várva várt szerelem

Kora reggel Yuki egy rémálomtól riadt fel. Luka meglátta húga könnyező szemeit és gyengéden megölelte őt.
- Sajnálom, most el kell mennem egy kis időre de ígérem hamarosan visszatérek - lágy és nyugodt hangon szólalt meg a srác.
Yuki csak bólintott és visszafeküdt az ágyba pihenni még egy kicsit, mivel elég korán ébredt fel.
Később, amikor a lány kialudta magát, felöltözött, és kiment a konyhába, hogy egyen valamit, mert egy kissé megéhezett. Amikor a lány belépett a konyha ajtaján látta, hogy egy srác már reggelizett az asztalnál.
- Jó reggelt,hogy aludtál?! - kiáltott fel nagy mosollyal az arcán a fiú.
- Rémálmom volt és nem tudtam rendesen aludni - suttogva válaszolta a lány.
- Értem......Éhes vagy? készítettem enni - kiáltott fel Yoru.
- Épp azért jöttem ki - a lány elmosolyodott és a srác mellé ült.
Yuki enni kezdett, de észrevette hogy Yoru őt bámulja.
- M-mi az? Van valami az arcomon? - kérdezte Yuki.
Yoru bólintott: - Nincs semmi, csak amióta a bátyád hazahozott téged ide egyszer sem maradtunk kettesben. - szélesen elmosolyodott.
- Tényleg? - pislogott kicsit zavarában. - Bocsi, nem igazán emlékszem arra hogy mi történt velem.
Yoru közelebb hajolt a lány arcához amitől Yuki majd leesett a székről.
- Túl közel vagy dőlj hátrébb! - a lány arca vörös lett, akár a rózsa.
- Most igazán látnod kéne az arcodat... - Yoru hangosan nevetni kezdett. - Megígértem neked, hogy nem nyúlok hozzád, de nem bírom visszafogni magam......
Yoru még közelebb hajolt a lányhoz, és megcsókolta.Yuki nem tudta, hogy hogyan is reagáljon, ezért csak hagyta magát,de aztán egy fájdalmas érzés futott át az ajkai környékén amitől a lány egy kicsit megremegett a srác karjai között. Yoru megharapta őt a csók közben mivel nem bírt ellenállni a vérszomjának a lány közelében. De Yuki akkor sem tolta el magától, és hagyta hogy a vérét igya, amitől Yoru szemeiből könnyek hullottak.
Amikor a srác abbahagyta az ivást, nem tudta mit mondhatna a lánynak........ Még a szemébe sem mert nézni.
- Mi baj? Netán rosszul csináltam valamit? - kérdezte aggódva a lány.
Yoru nem válaszolt semmit.....Csak lassan felemelkedett és elindult az ajtó felé.
- Várj Yoru ne menj el! - kiáltotta a lány, utánafutott, és hátulról megölelte a fiút.
- Ne tedd ezt velem. Ha nem szeretsz akkor kerülj el, amikor csak tudsz. Számodra ez lesz a leghelyesebb. - válaszolt halkan a fiú.
- De......... - Yuki nem tudta, mint mondhatna erre, de érezte hogy, ha Yoru most elmegy akkor talán soha nem látja viszont. Ezért úgy döntött hogy be vallja az érzéseit bármi legyen is.
- Mondani szeretnék valamit! Meghallgatnál?! Azután dönts: mész vagy maradsz. De kérlek, hallgass meg, könyörgöm.....
- Hát legyen.Mit szeretnél mondani?
- Ömmmm....
- ............
- Szeretlek - suttogta alig hallhatóan Yuki.
- Micsoda? Nem igazán értem mit mondasz
- Azt mondtam szeretlek! - teli torokból kiáltott fel a lány amitől Yoru sokkos állapotban a mellette lévő kanapéra rogyott.
- Mit mondasz? - a fiú nagyra tágult szemekkel nézett a lányra.
- Szerintem igazán érthetően mondtam el ami akartam..... Most rajtad a sor. Elmész és örökre elveszítesz, vagy itt maradsz velem és együtt maradunk? Válassz!
Yoru közelebb lépett a lányhoz és megölelte őt
- Természetesen örökre veled maradok. - A srác újra megcsókolta Yukit, és a lány már viszonozni kezdett.
Ebben a pillanatban a szobába betoppant Miki, akinek leesett az álla a látottak miatt.
- Hát mégis van barátod? Jó kis hazug vagy. Pedig azt hittem mindent elszoktunk mondani egymásnak... - mondta kuncogva Miki.
Yoru és Yuki az elején úgy tettek mintha észre sem vették volna lányt, de később csak nevetni kezdtek a hülye pofákon, amiket akkor vágott.
- Bocsi, bocsi csak hülyéskedünk, ne haragudj Miki. - vágta oda mosolyogva Yuki.
- Nem is akartam haragudni. Jut eszembe jövő héten tesztet írunk a suliban szóval vagy le kell betegedned vagy utolérned a tananyagot amiről lemaradtál.
- Sohasem fogom tudni utolérni az egészet......Meg akarok halni... - mondta lehangoltan Yuki.
- Fel a fejjel, menni fog. Drukkolok majd. - mondta Yuru vigyorogva és ezzel egy kisebb mosolyt csalva Yuki arcára.
-Akkor kezdjük is el a rohadt tanulást mert sosem lesz vége... - Yuki kuncogni kezdett. A lányok tanultak, de Yuki türelme sajnos hamar véget ért, és nem akart többet tanulni semmit sem, akárhogy is könyörögtek volna neki.
- Nem, nem! És nem mondtam, hogy az agyamra ment ez az ostobaság?! Úgy sem érteeem! - kiabált körbe szaladgálva a házban Yuki.
- Úgy viselkedsz akár egy kis gyerek... - szólalt meg egy ismerős hang.
- Hagyatok nem akarok tanulniii! Bátyus szólj már rájuk, hogy hagyjanak békén! - Yuki Luka nyakába kapaszkodott szorosan átölelve őt.
- Ne hisztizz! Ha nem akarsz, ne tanulj csak hagyd abba a kiabálást kérlek.- szólalt meg Luka.
- Oké oké megértettem.
- Ezt elrendeztük. Most pedig ehetnénk is valamit végre, megéheztem. - kacagva bevágta a szokásos kajás dumát Yoru.
- Te mindig éhes vagy? - kérdezte Yuki és nevetni kezdett.
- Ez természetes. - válaszolt a srác.
Pár perccel ezután Miki betoppant a szobába és mindenkit a konyhába hívott vacsorázni. Mindenki jóllakva elment a saját szobájába.
Vagyis, majdnem mindenki. Yoru kiment a parkba, ami a házukkal szemben volt. Luka észrevette őt és utána ment.

8 Rész... Az iskola rendezvény

Mindenki megkapta saját feladatát, és azzal kellett foglalkoznia a rendezvény elkezdéséig......
Yuki még soha nem kapott olyan feladatot, mint amit akkor osztottak neki. Az iskola " legnépszerűbb" lányával került egy csapatba, (más szavakkal vele kelletett megcsinálnia a rá bízott feladatot, amit ő bizony nem nagy örömmel fogadott el).
Yuki és Hikari az ünnepség fő szervezői voltak. Yoru, Luka és Miki egy csapatba kerültek és nekik kellett díszíteni a nagy termet, ami tényleg óriási volt. A munka lassan haladt és néha felkerült az a tény is,hogy nem lesznek készek időben.
******************** másfél hét elteltével ********************
Lassan közeledett az iskola ünnepség napja, már csak egy nap maradt az ünnepségig, de ez a nap sem múlt el problémák nélkül... A diákok még reggel észrevették hogy az időjárás nem a legjobb, és attól tartottak, hogy az ünnepség el fog maradni.
Hirtelen elkezdett szakadni az eső. Ők tudták hogy ebből nem lesz semmi de még mielőtt minden holmit összeszedtek volna a sötét felhők alól látni lehetett a nap gyönyörű és meleg sugarait. Mindenki próbálta jóvátenni azt amit a rossz idő tönkretett és többé kevésbé sikerrel járt.
********************* Két óra elteltével *********************
Az ünnepség elkezdődött. Hikari egész idő alatt nem csinált semmit és az ünnepet élvezte, Yuki vállára pedig az egész ünnepség terhe nehezedett. Sajnos ideje sem volt arra hogy akár egy cseppet is élvezhesse az ünnep vidám hangulatát, hisz "mindennek tökéletesnek kell lennie!!".
Barátai mindezt tökéletesen előre látták, és kitalálták hogy hogyan is lehetne megkönnyíteni a lány dolgát. A srácok megszerezték a lány feladatainak másolatát és elosztották feladatait maguk között és még mielőtt a lány odaért volna, hogy megnézze, minden rendben van-e, minden véletlenszerű hiba már ki volt javítva, és a lánynak sokkal több szabad ideje maradt és végül ő is élvezhette az ünnepség vidám hangulatát és élményeit.
Az iskolai rendezvény végezetével Yuki nagyon elfáradt és rögtön haza szeretett volna menni pihenni. Így is tett. Hazaértve ő egyből vett egy jó meleg fürdőt aztán pizsamába öltözve egyből lefeküdt aludni.
****************** Egy újabb hét elteltével ******************
Már egy hét telt el a rendezvény óta, de az egész iskola még mindig erről beszélt. Yuki nagyon meg volt elégedve munkájával. Amikor elkezdődtek az órák arról beszélt az osztály, hogy már megint valamilyen új diákok érkeznek külföldről.
A tanár behívott maga után két diákot. Egy fiú és egy lány volt az....
A tanár megkérte az újoncokat, hogy mutatkozzanak be. A lány egy kissé szégyenlősnek derült ki és a fiú kezdte el bemutatkozásukat.
- Üdvözletem! A nevem Akihiko Kenta ő pedig a húgom Namika.
- Örvendek - mondta nagyon halkan a lány.
Yuki ránézett testvérére, aki úgy bámulta a két újoncot, mintha ebben a percben széttépné őket. A lány megfogta Luka kezét és szorosan a markában tartotta.
Ettől a fiú szemei csakis húgán álltak meg, és Yuki egy mosolyt pillantott meg testvére arcán, amitől szintén mosolyogni kezdett.A tanár megkérte Kentát és Namikát, hogy foglalják el helyüket, és végre elkezdhessék az órát. Yuki számára nagyon lassan telt az idő, és kíváncsi is volt, hogy miért nézett gyilkos szemekkel rájuk testvére.
- Vajon ismerik egymást? - gondolta magában, és észre sem vette hogy a tanár épp őt szólította meg.
- Így van kis hölgy? - szólt hozzá a tanár nyugodt hangon.
Yuki nem kapcsolt időben és ezért a tanár megemelte hangját.
- Talán nem is figyel arra, amit magyarázok?! - kiáltott fel, amitől természetesen a lány felugrott padjából, de nem tudott semmit sem mondani.
- Mostanság túl sokat hiányzol és még hozzá nagyon figyelmetlen lettél.... mi bajod? - a tanár hangja már sokkal szelídebben szólította meg a lányt.
- E-e-elnézést tanár úr, egy kicsit rosszul érzem magam... - suttogta halkan.
- Ha rosszul vagy szólj rögtön, nem hiányzik, hogy valami komolyabb......
A tanár még nem is tudta befejezni mondanivalóját, amikor Yuki szemében minden elhomályosodott és a lány elesett, majd beverte fejét az előtte álló padba.
Luka hirtelen felpattant padjából és karjaiba kapta a lányt és kivitte a teremből. Senki sem értette mi történt a lánnyal, csak ijedt sokkos tekintettel nézték végig, ahogy a lányt ájultan viszik ki a teremből.
A tanár igyekezett mindenkit lenyugtatni azzal hogy minden rendben lesz és hogy folytatni kell az órát, de Miki nem bírta tovább, és barátnője után futott ki.
Amikor odaértek a gyengélkedőhöz Luka letette húgát az ágyra és és az ájulás okát próbálta meghatározni. Egy kis idő múlva megérkeztek az orvosok akiket az igazgató hívott és ők azt mondták, hogy rögtön a kórházba kell hogy vigyék, mert így az iskola területén egyszerűen tehetetlenek.
De sok vizsgálat után sem tudták meghatározni az ájulás okát. Yuki teste egyszerűen jéghideggé és hófehérré vált. De a szíve a mellkasában még dobogott.
Ám az állapotát nézve csak jobbat lehetett kívánni a lány számára. Eltelt egy,két,három nap aztán már hetek múltak el de Yuki nem tért magához. Már senki sem hitte hogy a lány valaha is magához fog térni,de Luka nem akarta feladni a reményt. Yoru is minden percem megnézte hogy nem nyíltak-e ki gyönyörű vörös szemei, de hiába, azok nem nyíltak ki....
Így múlt el egy kerek év. Lassan minden barát, ismerős, rokon feladta a reményt és úgy tett mintha Yuki már halott lett volna.. Ez törte meg Yorut, Mikit, és még Lukát is. Mélyen a szívében érezte hogy felébred, de lelkileg már össze volt törve.
- De hisz ő nem halhat meg... - suttogta halkan Luka.
- Igazad van! A lány nem halhat meg most! Ez nem az ő sorsa! - szólalt meg egy hang.
Luka megemelte fejét és Kentát látta maga előtt.
- Mégis mit keresel itt? – semleges arccal fordult hozzá Luka.
- Te is jól tudod mi az oka. - vigyorogva válaszolt a srác.
- Kotródj innen! Neked ehhez semmi közöd.
-Igazad van. De viszont...az a vámpír srác..nagyon is érdekli a főnökséget . - mutatott egy rejtélyes mosolyt a fiú. -
- Na és Namika? Én úgy tudom hogy ő mindig fontos volt számodra... de hisz őc sem teljesen ember..és nem is a vér szerinti testvéred...- Luka mosollyal az arcán közelebb lépett Kentához.
- Egy ujjal se érj hozzá vagy megöllek!!
- Na látod mégis meg tudom keseríteni az életedet... - Luka még közelebb lépett a fúhoz és megsimogatta a fejét. - Légy jó kutyus és húzz innét amíg még jó vagyok.
Ezek a szavak után a srác lelépett és megesküdött, hogy ha egy ujjal is hozzá nyúl testvéréhez, Yuki nagy bajban lesz, ezzel mosolyt csalva Luka arcára.
- Először mosolyogsz mióta Yuki elaludt... - suttogta Yoru.
Egyszer csak Lukának fura érzése támadt, mintha a szíve gyorsabban dobogna és ebben a pillanatban Yuki szemei kinyíltak.
De Yuki már nem volt ugyanolyan. Amit mindenki észrevett rajta az az, hogy egy furcsa tetoválás jelent meg a nyaka körül akár egy nyakörv. Mindenki befutott a lányhoz, de ő senkit sem tudott felismerni.
- Kik ezek az emberek? Miért mosolyognak? Ki vagyok?... - ezek és hasonló kérdések kavarogtak a lány fejében.
- J-jól vagy Yuki? Mi a baj? - szólalt meg elsőnek Yoru.
A lány csak nézett rájuk vörös szemeivel nem értve, hogy hol van és kik ők.
- Yuki emlékszel rám? - szólalt meg halkan és bizonytalanul Luka.
A lány csak nemet bólintott a fejével. A szobába belépett az orvos és a lány megijedve a testvére nyakába ugrott, és könyörgött, hogy vigye el onnan. Senki sem volt képes megérteni a lány reakcióját.
Luka lenyugtatta a húgát, hogy az orvos nem tesz vele semmi rosszat csak megvizsgálja, így Yuki hagyta magát. A vizsgálat végén kiderült hogy a lány elvesztette az emlékeit, egy szóval amnéziája van.
Ennek ellenére az orvos biztatta a többieket, hogy ez csak ideiglenes állapot, és hogy csak több olyan helyre kell járni vele, ahol régen szeretett lenni.
Ezután ők elhagyták a kórházat, és természetesen haza vitték őt pihenni.
******************* egy óra elteltével *********************
Amint a srácok beléptek az ajtón, Yuki némely emléke visszatért. Vissza tudott emlékezni minden sarokra a házban, és a szobája felé vette az irányt. Ott keresgélni kezdett valamit. Barátai nem tudták, hogy a lány igazából mit keres, ezért megpróbálták kiszedni belőle.
A lány a gyűrűt kereste, amit testvérétől kapott szülinapjára.Luka csak elmosolyodott és magához húzta húga karját és az ujjára húzta a gyűrűt, amit annyira keresett.
- Most már boldog vagy kicsi hercegnő? - suttogta Luka, miközben gyengén ölelte testvérét.
Yuki csak bólintott mivel nem tudott megszólalni és csak mosolyogva nézte ujját amelyen a gyűrű csillogott.
- Nem akarom megzavarni ezt a szép pillanatot de enni kéne valamit, farkas éhes vagyok - kiáltott fel nagy mosollyal az arcán Yoru.
- Igazad van. - kiáltott fel Miki és kifutott a konyhába ennivalóért.
Mindenki csak mosolygott azon hogy Yoru, hogy csinál bohócot magából még Yuki is kellemesen érezte magát a saját bőrében, pedig nem nagyon emlékezett azokra, akik mellette voltak.
******************* még aznap éjjel ************************
Amikor eljött a lefekvés ideje, Yuki valamiért nem tudott elaludni. És valahogy a szeme előtt azok a képek táncoltak, amikor testvérével aludt és hirtelen felpattant ágyáról, majd Luka szobája felé vette az irányt. Először alig mert bemenni, de amikor összeszedte bátorságát és bement, látta hogy ő már alszik. Nem akarta felébreszteni, de még mielőtt észbe kapott volna Luka szemei már mélyen az övébe fúródtak.
- Mi a baj? Talán nem tudsz aludni? - suttogta álmos hangon a srác és felült az ágyon dörzsölgetve szemeit.
Yuki egy kissé bepirult és nem tudott kinyögni semmit csak bólintott. Luka csak elmosolyodott és a lány felé nyújtotta kezét. Yuki testvére mellé feküdt és rögtön elaludt. Luka betakarta őt nehogy megfázzon, gyengéden megölelte és ő is mély álomba merült......

7 Rész... Bánat és öröm

Itami szorosan megölelte Yukit, és magában tényleg nagyon örült, hogy végre megtalálta őt...
Yuki nem igazán értette az elején, hogy mi is történik most. Nem tudta,hogy Itami most kereste őt vagy,hogy értette,hogy végre megtalálta...
A srác nem akarta elengedni a lányt, de Yuki egyszerűen túl sokat vergődött próbálva kiszabadúlni ezért végül elengedte.Egy darabig Yuki néma csendben ült, nem tudva mihez kezdjen most.
*******************Eközben Luka mellett ********************
Ebben az időben Luka teljesen össze volt törve. Nem tudta hogy mitévő legyen. A húga nagyon fontos volt számára, de nem csak azért mert a testvére volt, hanem mert olyan erő lapult benne, ami az egész világra is veszélyes lehetett, ha rossz kezekbe kerül.
De erről nem sok személy tudott, mert ha bárki is rájönne, magáévá akarná tenni a lányt, ami pedig nagyon kockázatos lenne a világ, és Yuki számára is. A lány élete nagy veszélyben volt az ereje miatt, amit Luka úgy hitt, hogy teljesen lezárt, de a biztonság érdekében Yuki emlékeit is törölte, hogy ne emlékezzen arra, ami vele történt, de úgy látszott, el kell árulnia az egészet, mert tovább már nincs értelme titokban tartani előtte.
Azonban a fő feladat még előtte állt: meg kellett találnia Yukit, még mielőtt bármi baja esne, vagy elszabadulna az ereje, ami az egész világra kihathat ezért újra felkapva fekete bőr palástját elhagyta lakását és elindult a lány keresésére.
********************* Vissza Yukihoz ***********************
Mind ketten néma csendben ültek a szobában, és egyikőjük sem tudta mit mondjon a másiknak. Yuki csak pislogott miközben egyik pillanatban a fiút a másikban az ablakot bámulta. Hirtelen Itami felállt, és kiment a szobából. A lány kíváncsiságból utána ment, de igyekezett lehető legkevesebb zajt csapni, hogy ne vegye észre őt... mivel ki tudja, mi járhatott a srác fejében. Yukit a látottak teljesen megdöbbentették, és már épp szaladt volna vissza a "szobájába", de Itami észrevette, és elkapta a karját.
- Eressz el! - kiáltotta a lány, miközben próbált kiszabadulni.
- Ne is próbálkozz, nem fogsz elmenni, főleg ilyen gyengén nem! Hisz még előlem sem tudsz meglógni... - mondta gúnyos mosollyal az arcán a srác.
Eközben egy kést vett elő, amit Yuki nem vett észre időben, és a lány hasába döfött, amitől szemeiből kicsordultak a könnyek. Yuki nem értette mi történt, mi ez a fura fájdalom... Aztán észrevette a vért, majd térdre esett a hasát fogva és csak nézte a földön lévő kisebb vértócsát és kezeit amelyekkel a hasát szorongatta, hiszen az ujjai között kicsordogáló vér nem másé volt, mint az övé.
Ebben a pillanatban egy furcsa kép forgott a szeme előtt. Egy fehér hajú kislány állt egy nő és egy fiú mellett. A fiú a bátyára hasonlított, de nem látta az arcát mivel túl mesze voltak tőle, a nőt viszont felismerte, ugyanaz a nő volt akit a múltkor álmában látott.
A furcsa nő ránézett Yukira és a kinyújtotta a karját a lány felé, mintha azt akarná, hogy odamenjen hozzá, de a lány mozdulni sem bírt csak előre nyújtotta karját. Aztán Yukinak furcsa érzése támadt, mintha valaki, vagy valami húzná őt, de senki nem volt a közelében.
A lány kissé megijedt. Valahogy minden elhomályosodott a szemei előtt, és még mielőtt a földre esett volna, ismét kinyitotta szemeit, és Yoru arcát látta maga előtt. A lány örömében a nyakába ugrott és nagyon szorosan ölelte át őt.
- Annyira megijedtem... - suttogta sírva a lány.
- Arról a furcsa helyről beszélsz, ahol megtaláltalak? Nem csodálom, hogy megijedtél - mondta mosolyogva a srác, és lágyan megsimogatta Yuki fejét.
- Mégis miről beszélsz? És hol van Itami? És mi van a... - hirtelen Yuki arra a helyre nézett ahova Itami a kést döfte, és meglátta kötést.
Yoru látta, hogy Yuki nagyon meglepődött, de nem értette az okát és azt sem értette, hogy ki az az Itami akiről ő beszél.
- Egy utcában találtam rád egy tócsa vérben feküdve... - mondta Yoru.
- E-egy utcában? - csodálkozott a lány.
- Igen. Megéreztem egy ismerős vér szagot és utána mentem, és rád találtam. Az előbb egy srácról kérdeztél, ki az? - kérdezte már teljesen komoly arccal Yoru.
"Heh? Nem tudja ki ő? De várjunk csak egy percet, Yoru azt mondta, hogy egy utcában talált rám haldokolva, egy tócsa vérben feküdve, de Itami egyáltalán nem egy utcában vágott meg, hanem egy furcsa épületben, erre biztosan emlékszem! De, hogy kerülhetem oda ahol megtaláltak? Itami oda vitt volna? És ki volt az a nő az álmomból? Mennyi kérdés, és egy válasz sincs... Ráadásul nem ismerek senkit, aki tudna rájuk válaszolni..." - gondolta magában Yuki, majd elengedett egy sóhajt.
- Mi van veled? Miért nem válaszolsz? - ebben a pillanatban valaki belépett az ajtón.
- Már magadhoz tértél? Örülök neki - mondta a srác, aki újonnan csatlakozott.
Yuki rápillantott, és meglátta testvérét, ám úgy érezte, valami nem stimmelt. Valahogy furcsán érezte magát.
- Mi a baj? Szükséged van valamire? - kérdezte Luka.
- Ááá nem, semmi bajom, és nem köszönöm,csak elfáradtam egy kicsit, ennyi az egész. - válaszolt a lány nevetgélve, hogy palástolja zavarodottságát.
Luka odament az ágyhoz ahol Yuki feküdt, gyengéden megölelte kishúgát, aztán amikor Yuki végre elaludt, Luka mellé feküdt és ő is mély álomba merült. .
Kora reggel Yuki felébredt, és meglátta alvó testvérét maga mellett. A lány óvatosan kimászott az ágyából úgy, hogy ne ébressze fel őt, és kiment a konyhába reggelit készíteni.
Amikor Yuki a vendéglőn ment át, meglátta, hogy Yoru is náluk éjszakázott, és épp a kanapén aludt. A lány elmosolyodott és odasétált, hogy megigazítsa a takarót, ami majdnem lecsúszott róla.
Hirtelen Yoru kinyitotta szemeit, és magához húzta a lányt. Yuki észrevette, hogy a fiú szemei megint vörösek voltak, és ő nagyon jól tudta, hogy vérre van szüksége. Még mielőtt Yuki megszólalt volna, már érezte Yoru leheletét a nyakán. A lány az elején egy kicsit megijedt, de tudta jól, hogy ez fájdalommal jár...de ezzel segíthet barátjának. Ám még mielőtt Yoru megharapta volna, észhez tért, és ellökte magától a lányt, és megint az ígéretét juttatta a lány eszébe:
- "Soha többé nem fogom inni a véredet." Ezt ígértem meg neked. – Szóval menj innen!! - kiáltott rá.
A lány feltápászkodott, és gyorsan a konyha felé vette az irányt Yorut pedig ott hagyta a vendéglőben, égető kínok között. Segíteni akart neki, de nem tudta igazából hogyan tegye.
Míg Yuki a reggelit készítette mélyen a gondolataiba merült, és véletlenül megvágta az ujját. Yoru ezt rögtön megérezte és másodpercek alatt már Yuki törékeny testét szorította magához és már nem tudott küzdeni a borzalmas szomjúsága ellen, és a lány nyakába harapott.

Luka látta mindezt, de nem állította le Yorut, mivel Yuki egyik kérése ez volt. Még mielőtt a lány elvesztette volna eszméletét, Yoru elengedte őt.
A srác nagyon bánta amit tett, de egyszerűen már nem bírta tovább. Egy kis idő elteltével Yuki ismét remekül érezte magát, és már iskolába is mehetett.
Az egyetlen ember, akit látni akart abban a pillanatban, az Miki volt. Először is azért mert hiányzott neki,másodszor pedig ki akarta kérdezni őt a múltkori történtekről és arról,hogy hol tanult meg fegyvert használni...
Az iskolában egy sulirendezvényről beszélt mindenki. A tervek szerint 2 héttel később került rendezésre, és mivel a diákok rendezik, ezért sok mindent el kellett még készíteni. Mindenki megkapta saját feladatát, és azzal kellett foglalkoznia a rendezvény elkezdéséig......

6 Rész... Még egy barát vagy ellenség?

A lány kíváncsi lett, hogy ki lehet az, de nem szólalt meg hanem csak figyelmesen próbálta megfigyelni az alakot, aztán észrevette hogy az ember karja iszonyúan vérzett, és akkor kezdődött el az amire igazán nem számított...
Amikor észrevette Yukit hirtelen felé kezdett tartani, amitől a lány nagyon megijedt.
Ő azt sem tudta, hogyan reagáljon vagy mit tegyen. A lány félelme hatalmas volt, a lábai
mintha kővé váltak volna, meg sem bírta mozdítani őket. Amikor az ismeretlen alak megközelítette őt, Yuki kiabálni akart, de az ismeretlen tenyerét a szájára tette és elfojtotta a lány hangját. Yuki szokás szerint rúgni akart egy hatalmasan,hogy kibillentse egyensúlyából és akkor rohanjon el de ez sem sikerült neki.
Hirtelen a lány háta mögül egy lövés hallatszott és Yuki meglepődve észrevette, hogy a golyó a
fura srácba talált, ő súlyosan vérezni kezdett, de a sebe szinte rögtön összehúzódott, mintha
semmi sem történt volna. Yuki szemei kikerekedtek. Hirtelen egy ismerős hang kezdte szólítgatni őt, és Yuki megpillantotta bátyát és barátnőjét, Mikit, akik pisztolyt tartottak kezükben. A lány újra nagyon elcsodálkozott. Nem is tudta,hogy mind ketten képesek fegyvert használni.Ám amikor Luka meglátta hogy a seb összehúzódott, újra az ismeretlen alakra szegezte fegyverét.
Miki rögtön Yuki felé vette az irányt, hogy segítsen barátnőjének, de az ismeretlen srác maga
elé tartotta őt, mielőtt Miki közelebb érhetett volna hozzá. Tekintetével mintha azt mondta
volna, hogyha megközelíti őket megöli a lányt.
Ettől Miki megállt a helyén nehogy a barátnőjének bántódása essen, de Luka nem akarta
hagyni, hogy húgát akár csak egy percig tovább annál a személynél lássa, és még egyszer
kilőtt fegyveréből.
A lövedék eltalálta a lány fogva tartóját, Yuki kiszabadult és a földre esett, de a srác sebei
megint pillanatok alatt begyógyultak, amitől Luka csodálkozva mondta:
- Mégis ki vagy te, hogy még az ezüst golyó sem használ ellened?
Hirtelen a fura srác egy ördögi vigyort mutatott felé, majd megvető pillantásokat vetett
Yukira, aztán egy gyors mozdulattal kilökte Luka kezéből a pisztolyt.
- "Ő egy...egy olyan személy aki a TISZTAVÉRŰEK felett áll. Ő az, akire még az ezüst golyó
sincs hatással. Egy örök életű sebezhetetlen szörnyeteg." - emlékezett egy régen hallott
mondatra Luka.
A fiú észbe sem kapott egészen addig, amíg már a padlón nem feküdt és látta, hogy az a
szörnyeteg felkapta Yukit karjaiba és eltűnt a sötétségben nyomtalanul. Luka szemei
könnyekben álltak,amiért újra képtelen volt megvédeni húgát a veszélytől.Ökölbe szorítva kezét elkezdte ütni az aszfaltot vérig lehorzsolva róla a bőrt. Miki is képtelen
volt felfogni, hogy a teste miért nem mozdult, miért hagyta hogy elmenjen és még barátnőjét
is elvigye magával....
**************EBBEN AZ IDŐBEN YUKI MELETT **************
Yuki egy ágyon feküdt és látta, hogy az ismeretlen személy valamit egy injekciós tűvel
beleszúrt a kezébe, amitől az egész teste elnehezedett és megmozdulni sem volt képes.
- Úgy látszik nekem kell megtennem az első lépéseket - mondta.
A lány dühöngő szemekkel bámulta őt, de sajnos megszólalni sem volt képes. Egy idő múlva
a lány tompán érezni kezdte a testét, és ahogy telt az idő,képes volt egyedül felülni és
beszélni is. Ő nem tudta mire lehetett jó az,hogy lenémítja testét hisz úgy is végül képes lett újra mozogni.
Az első dolog amit tudni akart, hogy ki az aki elvitte őt testvére közeléből. Ezen kívül
szerette volna megtudni, hogy miért gyógyulnak be a sebei, és Luka miért hívta őt
szörnyetegnek, miért csinálta ezt az egészet? mi volt a célja ezzel az egésszel..stb...
Amikor belépett a szobába, Yuki egy kicsit megijedt de kíváncsi volt, és mint mindig,
megkérdezte azt, amit tudni szeretett volna. Ő csak perverz szadista vigyorral bámult a
lányra amitől Yuki egy kissé kellemetlenül érezte magát.Olyan fura érzése támadt mintha
bármelyik pillanatban valami rossz dolog történhetne.
Hirtelen a lány úgy érezte mintha mögé ült volna valaki, aztán észrevette, hogy az ajtóban
már nem állt senki, így gyorsan hátrafordította fejét és a fiút látta meg maga mellett. Ettől
kirázta őt a hideg, és közben érezte, hogy a ruhája mintha lassan csúszott volna lefelé a
válláról, de ő nem hagyta magát, lelökte a fiút az ágyról, és az ajtó felé kezdett futni, de nem
sikerült megszöknie.
Yuki érezte, hogy nem lesz jó vége, de azt is tudta hogy itt nem maradhat, viszont egyedül
képtelen lesz elszökni tőle, ezért elfogadta, hogy vele kell maradnia akár akarja ezt, akár nem és csak bizott abban,hogy testvére úgy s hamarosan megtalálja őt.
***************** egy hét elteltével **********************
Már egy hét múlt el, de még mindig nem tudta meg a srác nevét, akárhányszor kérdezte is
volna a válasz egyértelmű volt:
- Ezt nem muszáj tudnod. - ezzel fejeződött be minden áldott beszélgetés amiből Yukinak
lassan elege lett.
- Ha itt kell élnem melletted, akkor megtehetnéd, hogy legalább a nevedet elárulod - mondta
dühösen a lány egy alkalommal.
- Miért akarod ennyire tudni a nevemet? - kérdezte perverz mosollyal az arcán a srác.
- Már megmondtam, na ki vele – vágta hozzá flegmán Yuki.
- Ha már ennyire kíváncsi vagy, hát legyen. Itami vagyok. Remélem
most már boldog vagy. - morgott a fiú.
- Igen. De várjunk csak...ha jól emlékszem...a nevednek az a jelentése,hogy fájdalom...javits ki ha tévedek...egyébként s nagyon illik hozzád ez a név...
- Nem..nem tévedsz..a válasz helyes volt...vont vállat a fiú aztán az ajtó felé vette az irányt.
Yuki vigyorogni kezdett, aztán egy éneket kezdett el dúdolni, ami Itami számára
nagyon ismerős volt, és eszébe jutottak képek a múltjából, amikor mindenki egyedül hagyta
őt, egy vörös szemű kislány volt az egyetlen, aki vigasztalta őt és mellette maradt, és ő
ugyanezt az dalt énekelte.
Itami megállt az ajtóban és kikerekedett szemekkel nézett maga elé. Aztán visszafordulva a lány felé mellé ült s szorosan megölelte Yukit, és magában tényleg nagyon örülve, hogy végre megtalálta barátját.

5 Rész... Új érzelmek, új szövetségesek

 

A fiúk sokkos állapotban álltak, mert amikor meg hallották mint mondott Yuki majdnem mindketten kidőltek.

- Értem én,hogy Luka félt Yoru pedig egy pszichopata amely nem fog egy kettőre elengedni. De már itt tartunk akkor tartsunk össze. Találjuk megy együtt a kérdésekre a választ. Na mit szóltok? Leszünk barik?
Nézet Yuki egyik pasiról a másikra várva legalább valamilyen reakciót. Luka hirtelen magához ölelte húgát amitől Yoru arca egyből a semlegesből idegessé vált. Luka ezen csak elmosolyodott.
Amikor Yoru elindult a kijárat felé a lány hirtelen utána kiáltott:
- Yoru, várj! – szökött ki testvére karjai közül és nyakon húzta az épp elindult fiút.
- Nem emlékszem,hogy megengedtem volna,hogy itt hagyj engem te idegesítő szúnyog!
- Sz...szúnyog?
- Igen...mától úgy foglak hívni,hogy szúnyog. Na de a lényeg. Te hová is készültél?
- Neked ehhez semmi közöd.
- De igen is van. Tudom hibbant vagyok stb de neked sincs jogod csak úgy félbeszakítani a beszélgetést és lelépni mint egy gyáva nyúl.
- Ezt ne nekem mond hanem a hibbant testvérednek.
- Kit nevezel te hibbantnak?
- Pont téged...
A fiúk már majdnem összeverekedtek .Yukinak még épp időben sikerült lenyugtatni mindenkit.
*********************** egy hét elteltével *************************
Yoru Yukival és Lukával együtt kezdett el járni egy suliba. Az órák nagyon hosszúak és fárasztóak voltak mindenki számára, és suli után szegény lánynak még segítenie kellett a kertész klubban is, pedig nagyon nem volt kedve. Szóval az órák befejeztével egyből odament és belekezdett a munkába amelyet rábíztak.
******************* 3 óra elteltével **********************
Amikor Yuki végre befejezte a munkát, amit adtak neki már eléggé besötétedett. Hirtelen az
ég elborult, és az eső annyira szakadt, hogy szinte semmit sem lehetett látni.
Hirtelen valaki hátra húzta őt amitől a lány annyira megijedt, hogy lekevert egy pofont az
illetőnek. Amikor megfordult Yoru állt előtte és nevetve bámult rá.
- Te tényleg elképesztő vagy - mondta nevetve. Yuki sokáig kért bocsánatot a fiútól a pofonért
és azt mondta hogy ha megbocsát neki ihat a véréből. Erre a srác egy kissé felhúzta magát,
mivel megesküdött, hogy többé soha nem okoz fájdalmat kedvesének.Egy ideig néma
csendben álltak aztán Yuru felkapta a lányt és hirtelen a srác szobájában találták magukat.
- Ma itt fogsz aludni - mondta.
Az elején Yuki nem igazán értette, hogy miért is kell nála maradnia estére, de később Yoru
elmagyarázta, hogy bátyának el kellett mennie valahová valamiért, és mivel nem akarta,hogy ő egyedül maradjon és nem volt kire ráhagyni húgát,a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon húgára mert ha baja esik, drágán meg fog fizetni érte.
Yuki sokáig nem tudott aludni, mivel aggódott testvére miatt, és furcsa volt számára, hogy
megint Yoruval maradt kettesben, és nem tudta hogy mit várjon el attól aki elrabolta őt.
Végre amikor a lány el tudott aludni Yoru nyugodtabb lett. Attól félt, hogy a lány egész éjjel
félelmében nem fog tudni aludni, de amikor meglátta őt békésen aludni, teljesen
meggyőződött arról, hogy ez nem így van. Sokáig elnézte őt. Miközben figyelte hosszú
szempilláit azon elmélkedett, hogy úgy néz ki, mint egy gyerek és védelemre van szüksége.
Később Yoru mellé feküdt, megölelte őt mint egy könnyen eltörhető játék babát és elaludt
abban a reményben, hogy a lány egyszer megint belé fog szeretni, és mellette marad
mindvégig.
***************** Következő reggel *********************
Amikor felkelt a nap és sugarai csikizni kezdték Yuki arcát a fejét a takaró alá
akarta rejteni de ahelyett Yoru kezével takarta el arcát. Aztán észbe kapva gyorsan ledobta
magáról srác karjait és gyors mozdulattal lerúgva őt az ágyról mindenféle perverz állatnak kezdte lehordani őt, amitől Yoru megint majd megfúlt a röhögéstől.
/De végül is nem csinált velem semmi rosszat...az ő szerencséje..mert abban az esetben nem csak az ágyról repült volna le... /- gondolta magában. A lány elment a fürdőbe és figyelmeztette a kis álmost, hogy nehogy be merészeljen menni, amíg ő odabenn van.
Yoru ezt úgy vette, mint parancsot vagy kihívást. Yuki gyorsan megfürdött, és felöltözött a
sulis egyenruhába, aztán elindult az iskola felé. Ott először a legjobb barátnőjét Mikit vette
észre,( mivel másokat figyelmen kívül hagyott na és alapból is Mikit kereste) és rögtön egy nagy öleléssel kezdte köszönteni drága barátnőjét. Miki elvörösödött mivel úgy néztek ki mint az öt éves óvodás gyerekek, de Yukit ez nem igazán érdekelte. Nagyon boldog volt, hogy viszont láthatja barátnőjét, akit annyira hiányolt. Nagyon sokat beszélgettek,még az órán sem állt be a szájuk, ezért mindenki furán nézett a lányokra.
Hazafelé haladva a lányok megbeszélték, hogy beugranak egy kávézóba" BESZÉLGETNI " .
***************** 2 óra elteltével ********************
Amikor a barátnők elbúcsúztak egymástól Yuki egyedül ment tovább hazafelé. Már csak két utca maradt a házáig, de amikor befordult az egyik kanyarba, egy árnyékot látott meg, amelyikből egy ismeretlen alak lépett ki.
A lány kíváncsi lett, hogy ki lehet az, de nem mert megszólalni, aztán észrevette hogy az
ember karja iszonyúan vérzett, és akkor kezdődött el az amire igazán nem számított...

 

4 Rész... Minden percben új tények

 

Hisz "A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!" Ezekkel a gondolatokkal továbbra is keresték
Yukit, abban reménykedve, hogy a lány épségben van. Már nagyon hosszú ideje keresték,
de sehol sem találták.
Luka fáradtan hazaküldte Mikit pihenni, mivel így képtelenek lesznek odafigyelni. Miki természetesen az utolsókig maradni akart de Luka nem engedte meg neki. A fiú maga is végül hazament, hogy aludjon egy kicsit, de képtelen volt. Állandóan a húgán törte a fejét. Sok gondolkodás után, végül sikerült elaludnia.
(Ebben az időben egy elhagyatott házban)
- Hé mégis meddig akarsz még aludni? - hallott egy durva fiúhangot Yuki.
Hirtelen kinyitotta szemeit a lány egyből körbenézett és egy számára ismeretlen srácot pillantott meg.
- Hol vagyok? Mi ez a hely, és ki vagy te? - kérdezte a lány miközben mocorgott.
- Ch...Neked aztán van memóriád..- mondta a srác aki az ajtófélfának támaszkodva állt.
- Mégis miért hoztál ide? Hiányzik neked a balhé? – Kérdezte flegmán a lány.
- Memóriád nincs de nyelved van.
Yuki felugrott az ágyból és az ajtó felé vette az irányt, de mikor a fiú mellett elhaladt volna,
hirtelen a csípőjénél fogva elkapta és az ágyra lökte.
- Mégis mit képzelsz magadról hogy csak így megpróbálsz távozni? Mégis kinek hiszed
magad egy hercegnőnek? Hmmm, de nem csoda, mindig is ilyen voltál, mint egy igazi
hercegnő akinek mindig mindent megengedtek... De mától minden meg fog változni. Hisz
egyszerűen kénytelen leszel rám hallgatni, ha nem szeretnéd, hogy bajod essen. - a fiú
félelmetes vigyorra húzta az arcát, majd a lány nyakához hajolt és megharapta....

A lány borzasztó fájdalmat érzett a nyakánál. Azzal nyugtatta magát, hogy majd elmúlik, de a
fájdalom nem enyhült, és végül olyan kibírhatatlanná vált, hogy elvesztette az eszméletét.
Amikor felébredt úgy érezte, mintha erősen ölelte volna valaki. Amikor hátra fordult, hogy
megnézze ki fekszik mellette a fút látta maga mellett előző napról.
A srác hirtelen kinyitotta szemeit, ezzel megijesztve őt. Gyorsan vissza akart fordulni de
nem sikerült,a srác elkapta az állát, és ezzel kényszerítette, hogy rá nézzen. Az égszínkék
szemei vörössé váltak és a fiú ismét a vállába harapott.
Yuki megint borzalmas fájdalmat érzett, amitől bekönnyezett a szeme. Amikor a fiú meglátta a könnyeket elengedte a lányt.
Yuki újra és újra megkérdezte a fiú nevét, és hogy miért csinálja ezt vele, amire ő azt suttogta: Yoru, de a másik kérdést figyelmen kívül hagyta. Néha Yuki már alig bírta ki,hogy ne vágja fejbe valamivel de mivel jól tudta,hogy fizikailag gyengébb inkább nem kötekedett hisz még élni akart.
Már jó pár nap telt el azóta,hogy Yuki el volt rabolva. De ő néha úgy tett mintha otthon lenne és túl sok mindent engedett meg magának néhanapján. Például olyan rendetlenséget vagy zűrzavart csinált,hogy Yoru majdnem kidobta őt az ablakon. De utolsó pillanatokban mindig megállt és az ágyra vagy padlóra dobta őt mint egy zsák krumplit.
Minden éjszaka amikor Yuki elaludt ő egy kisfiút látott amely mindig maga után hívta őt. De hirtelen mindig egy lágy és kedves női hang szólította meg őt. Amikor megfordult mintha tükörbe nézett volna csak a nő haja sokkalta hosszabb volt az övénél. A ruhája gyönyörű és földig érő volt. De mielőtt mondott volna valamit a lányt mintha kidobta volna valami az álmából.
Yoru nem igazán értette hogy mi történt a lánnyal mivel ébredés után folyton furcsán nézett körbe aztán pedig könnyek indultak meg szemiből akaratlanul is. Yuki Mindent elmesélt Yorunak amit álmában látott. A srác rögtön megértette ki volt az,és elkezdte megmagyarázni:
- Figyelj ide Yuki, az a nő, akit az álmodban láttál az TE magad vagy. Ő az igazi éned.
Ezen szavak után Yuki nagyon sápadt lett, és azt se tudta, mit mondjon erre. Egy idő után
gondolatait összeszedve megszólalt.
- Szóval van egy második énem, amiről nem tudok? Klassz...egyre jobb... Egy
egyszerű lány voltam, akinek a legnagyobb gondja az volt, hogy mit vegyen fel az iskolába,
de aztán rémálommá vált az egész életem....de tényleg...minél tovább élek ezen a földön annál több furcsa tényt tudok meg magamról...
Hirtelen Yuki borzalmas fejfájást érzett és térdre esett. Yoru elkapta őt enyhitve ezzel esését.
Hirtelen álmából felébredt Luka is és nagyon furcsa érzése támadt. Mintha tudta volna, hogy hol is
találhatja meg húgát és azonnal elindult a kis húga keresésére. Úgy egy óra elteltével Luka megérkezett ahhoz a helyhez ahol Yuki volt.
Már amikor az épület bejáratánál állt a semmiből Yoru bukkant elő és elállta útját. Luka figyelmen kívül hagyva a másik jelenlétét bement. Yoru szokásosan is nyugodt maradt és lassú léptekkel a másik után ment. Amikor Luka belépett abba a szobába ahol Yuki volt elmosolyodott. Yuki az ágyon ült és nézett kifelé az ablakon. Amikor meghallotta,hogy belépett valaki odafordította fejét az ajtó irányába és testvérét pillantotta meg. Lassan felállva az ágyról a testvéréhez ballagott és a vállára tette kezét.
- Ahogy értelmezem...hazamegyünk.
Pillantott a lány az épp megérkezett Yorura.
- Köszönöm a vendéglátást de nekem most mennem kell a dinka bátyámmal amelynek oly sok időbe telt,hogy megtaláljon.
- Na panaszkodj...nem volt könnyű dolgom egy hatalmas várost átkutatni.
- Oké oké csak vicceltem. Ne húzd fel magad.
Amikor Yuki kimondta ezeket Luka elindult vele kifelé de Yoru újra elálta az útjukat . Yoru beleszeretett Yukiba még nagyon régen, és nem akarta elengedni azt aki ő szerinte hozzá tartozik, de sajnos nem tehetett ellene semmit, mert az utolsó döntés akkor is a lány kezében volt és bármit mondott volna neki, nem változtatott volna a döntésén. De ő tudta, hogy a lány a testvérét fogja választani.
Yuki sóhajtva egy nagyot a két srác közzé állt és megszólalt. Azonban amikor a lány elmondta mondanivalóját, mind a ketten sokkban álltak és nem tudtak szóhoz jutni, egyszerűen nem tudták hogy reagáljanak Yuki döntésére...

 

3 Rész... Az elrabolt hercegnő


- Várj már! ha elhagyod ezt a helyet az életed újra veszélybe kerül!
- Micsoda? Ezt meg hogy érted? Milyen veszélyben? Magyarázd már el kérlek!
-Már mondtam, hogy most nem mondhatok el neked sok mindent... de ígérem nemsokára mindent meg fogsz tudni. - próbálta megnyugtatni Yukit, aki ezt figyelembe sem vette.
- De én most akarom megtudni! Ember vagyok, jogom van tudni, mi folyik körülöttem!
Előbukkansz a semmiből és hozzám vágod azt a tényt,hogy a testvérem vagy és összezavarsz még jobban mint eddig. Most pedig azt mondod,hogy az életem veszélyben van...szuper....
- Ha ennyire tudni szeretnéd, hát legyen. Elmondok mindent, de a végén ne mondd hogy nem figyelmeztettelek. - kezdett bele Luka a történetébe. Yuki azonban egy szavát sem akarta hinni, mindaddig, amíg nem lát élő bizonyítékot. Mivel nem tehetett mást, végül hitt (pontosabban úgy tett mintha hinne,hogy később több információt tudjon kideríteni) hirtelen elő bukkant testvérének, akiről eddig nem is hallott.
A lánynak iskolába kellett volna mennie, de Luka megtiltotta neki hogy elhagyja a házat anélkül, hogy szólna róla. Yuki engedelmeskedett.Mivel nem is szeretett suliba járni de közben mindvégig Mikivel chetelt interneten keresztül. Nem ment iskolába, és nem hagyta el azt a bizonyos területet, amit Luka jelölt ki neki, hogy szabadon mozoghasson úgy, hogy nem kell félnie attól, hogy bármi is történni fog vele. Amikor Luka késő este hazaért, a lány már szinte mindig aludt.Ma éjjel sem lett kivétel. A fiú odament hozzá, és megsimogatta a fejét. Hirtelen valami furcsa zaj hallatszott
kintről, amitől Yuki felébredt.
- Mi ez a furcsa zaj? - kérdezte fáradt ijedtséggel a lány.
- Valószínűleg megint történt valami a környéken, de nem kell félned, én melletted maradok és megvédelek, bármi is legyen az! - Luka puszta jelenléte is megnyugtatta Yukit. Nem akarta, hogy ezt a fiú tudja, de amint kimondta ezeket a szavakat, az ijedtséget egy sokkal kellemesebb érzés váltotta fel, amitől feltűnően elmosolyodott egy picit.
A fiú is észre vette, és most először úgy mosolygott a lányra, hogy a szeme tele volt
szeretettel és melegséggel. Yukinak egyből jobb kedve lett. Ha tehette volna, örökké nézni tudta volna ezt a mosolyt. De Luka szavai és szeretetteljes mosolya olyannyira
megnyugtatták, hogy az álmosság visszatért a szemébe, nagyot ásított, még egyszer Lukára nézett, és visszadőlve párnájára átadta magát az álmoknak.
Luka és lefeküdt húga mellé és igyekezett elaludni, de nagyon féltette őt és ezért képtelen volt akár egy percre is lehunyni szemeit.
Éjjel Yuki felébredt mert megszomjazott és vizet kívánt és észrevette, hogy testvére fekszik mellette. Az elején nagyon is le akarta rúgni őt az ágyról de Végül úgy döntött,hogy hagyja aludni hisz ő is ember. Így hát ő nem akarta felébreszteni őt, így nagyon csendben elindult a konyha felé vízért.
Azonban amikor már visszafelé ment a szoba felé, hátulról elkapta valami és Yuki előtt
minden elsötétült.
*************** Következő reggel *****************
Amikor Luka felébredt látta többé maga előtt az alvó húga arcát.Felülve az ágyon kétszer is néven szólította a lányt aztán kibújva az ágyból megnézett minden szobát. A lány nem volt sehol és Luka egy kissé be pánikot. Elővette telefonját és egy számot hívott fel:
- Igen? - szólt bele egy halk női hang.
- Yuki eltűnt.
- Mi..micsoda? Hogyan? Mikor?
- Fogalmam sincs az ágyban aludt, de amikor felébredtem már sehol sem találtam őt.
- Nem lehet hogy talán kiment sétálni egy kicsit a friss levegőre?
- Ez lehetetlen. Betiltottam neki, hogy elhagyja nélkülem a házat. Nem hiszem,hogy ennyire őrült lenne,hogy az életével játszadozzon.
- Tényleg...igazad van..ne haragudj..de azért Yukit is jól ismerem. Van benne elég bátorság. Na de...ugye nem gondolod, hogy Ő térhetett vissza érte?
- De....pontosan erre gondoltam. Meg kell találnunk őt amíg nem késő!
- Várlak a parknál onnan kezdjük a keresést.....Siess!
- ...............
Amint Luka lerakta a telefont egyből elhagyta a lakást és a megbeszélt helyre sietett.Miki már ott várt rá. Még pár szót váltva ők elindultak Yuki keresésére.Az idő csak telt, de ők nem jártak sikerrel. Ennek ellenére ők akkor sem akarták abbahagyni a lány keresését..

2 Rész... Az igazság

- Húgica? tévedsz öregem. Nekem csak húgom van.

- De van, csak töröltek az emlékeidből, hogy ne keveredj bajba, mivel mindig is gyenge voltál.

- Ki itt a gyenge? ne akard,hogy nyakon huzzalak te hosszú hajú..

- Te is jól tudod,hogy nem sértésnek szántam.

- Ide figyelj hapsikám...Ne beszéld a bolondságokat mert mindjárt hívom a mentőt és visznek a bolondok házába.

- Nagyon éles nyelved van mondták már ezt neked?

- Igen....képzeld el..

- Biztosan nagyon kikapott az aki meg merte ezt neked mondani.

- Nem érdekel engem mások véleménye. Mindenki magára nézzen ne másokra.

- Nagyon megváltoztál.

- Honnan tudod? nem is ismersz.

- Mondtam már,hogy én a..

- Már elmondtam,hogy ne sorold a hülyeségeidet mert hívom a mentőket. Túl gazdag a fantázia világod haver.

- Vagy csak te nem akarod elfogadni az igazat.

- Mégis milyen igazságról beszélsz? ez csak egy kitalált ostobaság amivel át akarsz verni. De tudd...én nem az a fajta vagyok akit át lehet verni..Attól még,hogy örökbe fogadtak nem teszi lehetővé,hogy így gúnyolódj rajtam!

- Én nem gúnyolódom fogd már fel végre! Régen mi egy család voltunk de bizonyos okok miatt el kellett,hogy küldjünk téged minél távolabb a családtól.

- Bizonyos okok? mégis milyen okok lehetnek arra,hogy a gyerekedet kidobd mint egy szemetet? Fogjuk rá,hogy hiszek neked...mi az a „bizonyos ok? „

- Nem mondhatom el neked...

- Mert még nem találtad ki.

- Figyelj már rám Yuki! ez nem kitaláció hanem valóság!

- Akkor miért nem emlékszem rá? ha egyszer tényleg megtörtént...tényleg a testvérem vagy...akkor miért nem emlékszem semmire? legalább valamilyen részletekre? erre csak az a magyarázat megy,hogy nem történt semmi és mi SOHA nem is találkoztunk eddig.

- Tévedsz drága húgi.....nagyon tévedsz...

- Ne nevezz húginak kérlek. Már fáj miattad és a hülyeségeid miatt a fejem.

- Annyira....

- Annyira mi? fejezd be a mondatodat ha már elkezdted..

- Annyira...Nehéz veled beszélni....nem emlékszel semmire amnézia miatt és azt állítod,hogy nem is volt semmi....minden ami nyolc éves korodig történt veled elfelejtetted. Így van?

- Igen. De ez még...

- A gyermek otthon amelyben „ növekedtél „ nem mesélt az igazi szüleidről semmit...így van?

- ........... Igen .............. hiába kérdeztem bármi is....nem mondtak el semmit...

- Véletlenül....nem azt mesélték el neked,hogy az édesanyád egy autó-balesetet szenvedett és életét vesztette még amikor te hat hónapos voltál?

- Honnan...

- Én kértem meg őket,hogy ezt meséljék el neked ha egyszer kíváncsi leszel a „ múltadra „

- De....te....még is hogyan tudtál te ilyeneket kérni egy felnőtt embertől amik velem egyidős vagy?

- Én egy árva szóval sem említettem,hogy egy idősek vagyunk.

- Akkor te hány éves vagy?

- húszon hat.

- Mennyi??!! – Kerekedtek ki a lány szemei amikor ő meghallotta a számot.

- De hisz...nem is nézel ki annyinak. – fojtatta a mondanivalóját Yuki miközben Luka hangos nevetésben tört ki.

- Ezt már elég sokan mondták el nekem. De muszáj volt diáknak tettetnem magamat,hogy megtaláljalak.

- És a terved be is vált.... na és milyen érzés újra diáknak lenni,

- Nem a legjobb. Túl hangosak a többiek. Eléggé idegesítőek ezért.

- Ezzel egyet kell,hogy értsek...na de nekem most tényleg lépnem kell mert már a munkából is ne adj Isten kirúgnak....nem szóltam,hogy nem leszek és már jó két óra késében vagyok jelenleg...

- Elvigyelek?

- Nem kell. Fogok taxit.

- Motorral gyorsabban menne.

- Mondtam már,hogy erre semmi szükség. Még a végén azt hinné a főnököm,hogy randi miatt késtem ennyit...

- Nos....ahogy óhajtod húgi.

- Ne nevezz húginak hapsikám.

- De hisz a húgom vagy.

- Nem hiszek neked. Nincs semmi bizonyítékod arról,hogy igazat mondasz.

- Na és ha mutatok bizonyítékot?

- Akkor talán lesz arról szó,hogy végre hiszek neked....vagy nem.

- Pedig már kezdtem azt hinni,hogy végre hiszel a szavaimnak...

- És elhitte...- bevágta flegmán Yuki és már amikor épp az ajtónál járt hirtelen a semmiből egy alak tűnt fel.

 

- Végre te is előbukkantál vadász.. – szólalt meg a fura fazon.

- Ez meg miről beszél? magyarázatot! MOST!

- - Yuki erre most nincs időnk!

- - Pedig kéne,hogy legyen. Összebeszélsz nekem hetet-havat most pedig ez a fazon is itt van. Micsoda megtervezett előadás. Brávó. Mehettek színészeknek mind a ketten. – kezdett el tapsolni a lány.

- Úgy látszik a pici lány nem fogja fel a történteket vadász.

- Kotródj innen! – vett elő egy pisztolyt Luka és a fura alakra szemezte.

- Nem mintha lőni mernél...

- Hidd el....nem fogom sajnálni rád a golyót.

Yuki azt hitte,hogy Luka blöfföl és nem fog kilőni de nem az történt amire a lány várt. A srác meghúzta a ravaszt és kilőtt. A másik alak szóról érve hamuvá vált. Akkor már véletlenül sem tudtam,hogy mi a fene történik.

- Te meg mi a jó eget műveltél?! és mi történt vele?

- Ő egy vámpír volt aki már megőrült.

- Vámpír...megőrült.....tudod mit....te vagy itt az egyetlen őrült!

- Megmentettem az életedet!

- Megöltél egy embert!

- Ő nem volt ember! Nem láttad mi történt a testével?

- Láttam...nagyon is jól láttam...

- Akkor meg? még mindig azt hiszed,hogy az egy ember volt?

- Én..... – Yuki nem érkeze befejezni mondanivalóját. A nagy stressz miatt elájult.

Következő reggel..vagyis pontosabban dél után amikor a lány magához tért, nem emlékezett semmire sem, és az egész teste fájt valamitől.

- Annyira fáj a fejem, és semmire sem emlékszem. Mi történt velem? - kérdezte a lány

zavarodottan. Luka odament hozzá és leült mellé az ágyra.

- Elájultál tegnap este...és én magamhoz hoztalak el. - válaszolta a fiú.

- Szóval nálad vagyok. Várjunk csak...mi?!! Hogy mertél ide hozni engem te pedofil?!

- Ne kiabálj kérlek.

- Elhozol engem ki tudja hová és ki tudja milyen szándékkal és azt mondod ne kiabáljak? eszednél vagy hapsi?

- Nyugi...nem csináltam veled semmit.

- Addig élsz...

- Neked most pihenned kell. Majd beszélünk a tegnapról ha magadnál leszel.

- Hallgass el és vigyél haza. AZONNAL! - ordította Yuki.

- Nem mehetsz el most mert az életed veszélyben van!

1 Rész... A várva várt találkozás

 

Egy szép tavaszi reggelen Yuki az ágyában feküdt, nem tudván, hogy a mai naptól kezdve az

élete meg fog változni örökre.

Miután felébredt és magára vette még az este előkészített ruháját, vállig érő haját szokás szerint copfba fogta, és vörös szemeivel a tükörbe pillantott és megnézte magát.Nem igazán szerette a furcsa szem színét de nem tehetett róla.Sokak azt hitték,hogy csak kontaktlencséket hord. Yuki pedig,hogy ne keltsen fel még nagyobb zűrzavart e körül mindig azt mondta,hogy tényleg csak kontaktlencse.”Miért pont vér vörös színűek?”kérdezték tőle nagyon gyakran amire ő csak annyit válaszolt „ Én sem tudom miért....csak ez tetszett meg „.

Miután ezekkel végzett, lement az ebédlőbe a családjához.

- Jó reggelt. - mondta nagyon halkan a lány. A szülei nem csodálkoztak rajta hogy ennyire

halk, mivel nagyon nem szeretett a középpontban lenni.Ez már évek óta így volt. És még maga Yuki sem gondolta volna,hogy ez bármikor is meg fog változni.

Amint végzett a reggelivel, elindult az iskolába. Útközben szinte egyből találkozott egy osztálytársával és egyben gyermekkori barátnőjével Mikivel. Már évek óta jól ismerték egymást. Épp ezért is bármit képesek voltak elmesélni egymásnak. Nem voltak titkaik egymás elől. Mind a ketten nagyon megbecsülték a barátságot amely létrejött közöttük...ezért is nagyon gyakran együtt mentek. Még az iskolába is. A lányok direkt egy iskolába iratkoztak,hogy még ott is együtt legyenek. Miki a szomszéd utcában lakott. Maximum 200 méter választhatta el őket egymástól. De ők akkor is mindig együtt akartak maradni. Így hát...az iskolába is aznap szintén együtt mentek.

Amikor megérkeztek az iskolához és beértek az osztályterembe, minden lány valami új tanulóról beszélt, aki más országból érkezett a családjával. A fiúk teljesen mintha külön világban éltek volna...őket nem igazán érdekelte az,hogy új tanuló fog érkezni hozzájuk...biztosan csak azért mert jól tudták,hogy fiú lesz. Yukit nem igazán érdekelte az új tanuló megérkezése, mivel mindig is

társaságkerülő lány volt, inkább figyelmen kívül hagyta, és elment a helyére.

Amikor megszólalt a csengő mindenki sietve a helyére ült.A tanárra sem kellett túl sokat várni.Percek alatt már ő is meg érkezett, az osztályterembe, és egy fiút hívott be a terembe. Ahogy a srác belépett, zsebre vágott kézzel, magabiztosan csak annyit mondott:

- Üdv! A nevem Luka! - vigyorogta egy helyes, fehér hajú, kék szemű fiú.

A tanár gyorsan körbenézett és a Yuki melletti székre mutatott, mivel ő egyedül ült. Sajnálatos módon Miki a „ B” teremben amíg Yuki az „A” teremben tanult. Így hát nem ülhettek együtt..legalább is nem minden órán mivel voltak olyan tanórák is ahol mind a két osztály együtt tanult mert az adott terem amelyben azt a bizonyos órát levezették nagy volt és mindenki elfért ott.Furcsa volt számára a helyzet, mivel Mikin kívül nem nagyon ültek vele hiába volt elég népszerű a fiúk köreiben. Nem ám, hogy egy fiút ültessenek mellé!

De ezt ő inkább nem hangoztatta, csak néma csendben összehúzta magát s előkotorva a könyvét elkezdett olvasgatni,hogy jobban felfoghassa a tananyagot. Amikor Luka odaért a

„helyére”, halkan ült le, nehogy megzavarja a lányt mivel látta,hogy tanul. Yuki nagyon kényelmetlenül érezte magát a srác mellett mivel megszokta,hogy az órákon ő egyedül ül és az egész pad az övé és mindent szétszórhat rajta amit csak szeretne most pedig maximum egy fél padot foglalhat le a cuccaival, ráadásul az is nagyon zavarta, hogy Luka egész idő alatt őt bámulta. A lány Alig bírta ki,hogy be ne szóljon neki valamit mint például: „ Mit bámulsz?/ vagy : Ilyen szép vagyok,hogy folyton engem kell nézni? „ stb.

Amikor VÉGRE minden órának vége lett, a tanár megkérdezte az osztálytól,hogy ki vezetné körbe az újoncot de senki sem vállalkozott ezért Luka újra elővette a „ kedves és magabiztos „ vigyorát és modorát s szépen Yukira mutatott a mutató ujjával válaszolván mindenki helyett. A tanár pedig csak elégedett mosollyal az arcán „megkérte” a lányt,hogy vezesse körbe. Szegénynek nem volt más választása ezért akár tetszett neki akár nem....muszáj volt körbevezetnie őt a suli területén. Yuki gyors léptekkel haladt előre a folyosókon meg sem szólalván mivel minél hamarabb le akarta tudni az egészet és elmenni haza mivel otthon még volt elég sok dolga. A szülők külföldre utaztak jobb munkalehetőség reményében a kis húga pedig szépen a nagynénikéjükhöz utazott a szomszéd nagyvárosba egészen addigra amíg a szülők haza nem jönnek, Yukira pedig rámaradt az egész házi munka amit ő annyira „ szeretett „....főzés,mosás,takarítás stb ..... mivel ő nem akart szintén elutazni egy másik városba. De még a munka állása is ott volt minden mellett ahová az iskola körül vezető túra miatt már késében volt.

- Nagyon furcsa vagy Yuki - mondta a fehér hajú srác.

- Miért is? - kérdezte kíváncsian a lány.

- Mert meg sem szólaltál egyszer sem, pedig az iskolát akartad nekem megmutatni! -

nevetett.

-Miért? nins szemed? vagy netán nem tudsz olvasni drága barátom? oda van írva szépen minden na és ne nevess mert lekeverek neked. Miattad még itt kellett,hogy maradjak...nekem pedig így is elég dolgom van. Késésben vagyok.

- És mi van abból ha nem tudok olvasni? – szólalt meg újra nagyképűen Luka.

- Akkor tanulj meg.... – válaszolta flegmán a lány és tovább haladt.

A fiú sóhajtva egyet a tarkójára helyezte mind két kezét aztán egy enyhe mosollyal az arcán a lány után ment. Yuki továbbra is gyors léptekkel haladt és amikor épp a lépcsőn haladtak lefelé valami furcsa módon megbotlott és ha Luka nem kapta volna el időben a karját a lány szépen legurult volna szinte a második emeletnyi magas lépcsőről.

- Elég ügyetlen vagy. – Vigyorogva mondta a srác miközben még mindig a lány csuklóját szorongatta tenyerében.

- Pont te szólalsz meg... – újra flegmán válaszolt a lány s kitépve karját továbbment de már egy kissé lelassított.

- Meg is várhatnál...

- Akkor szedd a lábad. Nincs erre időm.

- Micsoda flegma kicsi lány.

- Hallgass már...- sóhajtott fel Yuki és a kijáratra mutatott.

- Már megmutattam mindent amit kellett. A kijárat arra van.

- Köszönöm a kedvességedet és azt,hogy körbevezettél engem.

- Ha nem szóltál volna a tanárnak,hogy én vezesselek körbe akkor az osztályvezér tette volna meg. Miattad elkéstem a munkából.....na de én léptem. Szia. – Yuki már elindult a kijárat felé amikor Luka újra elkezdett motyogni valamit.

- Remélem holnap viszont látjuk egymást.....drága kis húgica..