Testvéri Kötelék 2 felvonás 4 Rész...Vér éjszaka...

A bátyámmal csak egymásra pillantottunk aztán segítve nekem lábra állni együtt eldúltunk az épület felé.Lassan haladtunk mivel Amikor Itami a földre lökött a bal lábamra estem a testem egész súlyával és ettől nagyon fájt.Beérve az épületbe kivételesen is nem a vendéglőbe mentünk..az apánknak volt egy kabinet szerű terme..elvolt zárva a külvilágtól így hát oda mentünk.Ami után mind a hárman bementünk a terembe én kulcsra zártam az ajtót.Mind a két srác engem nézett.Szerintem nem várták,hogy még kulcsra is zárom az ajtót.Na de ez nem fontos.A kezemben forgatva a kulcsot helyet foglaltam. Itami a velem szemben elhelyezett kanapén foglalt helyet míg Alan állva maradt és furcsa tekintettel nézte a másikat.Elegem volt ebből a megtört csendből ezért megszakítottam azt.


*Alice:

- Nos...akkor mesélj Itami.

*Itami:

- Mit szeretnél tudni kicsi lány?

*Alice:

- Mindent.

*Itami:

- Túl sok mindent éltem át és tudok.Egy év sem lenne elég ahhoz,hogy elmeséljek MINDENT amit én tudok.

*Alice:

- Ne játszd az eszedet...te is tudod miről beszélek.

*Itami:

- Wow a cica mérges.

*Alan:

- Te kis...

Még mielőtt Alan bármit is érkezett volna mondani félbeszakítottam mondanivalóját.

*Alice:

- Mi történt a szüleinkkel 14 évvel ezelőtt?

*Itami:

- A vér éjszakára gondolsz?

*Alice:

- Vér éjszaka?

*Itami:

- Szóval semmiről sem meséltek nektek...

*Alice:

- Ne szakitszd félbe a mondandódat és folytasd kérlek.Mit értesz a vér éjszaka kifejezés alatt? mit rejt ez a kifejezés?

*Itami:

- *motyog* A vér éjszaka....hmm...hogy is magyarázzam el nektek úgy,hogy ti is megértsétek...

*Alan:

- Ne motyogj az orrod alatt és mesélj végre...

*Alice:

- Alan....megbeszéltük..

Alan morogva a szemeit forgatta türelmetlenül dobogva a lábával.

*Itami:

- A vér éjszaka idején a vámpírok és különféle lények különleges erővel rendelkeznek...szinte ekkor bújik elő minden gonosz lélek a sötétségből..abban az éjszakában több száz ember vesztette életét...a szüleitek sem lettek kivételek...

*Alice:

- Biztosan tudod,hogy az apánk....nem volt ember..ő egy vámpír volt...

*Alan:

- Alice! Ezt nem...

*Itami:

- Igen...tudom...

*Alice:

- Tehát....a vér éjszaka idején...ő is különleges erőkkel rendelkezett...akkor mégis hogyan tudta megölni valaki?

*Itami:

- Logikus az amit mondasz...de ha feltételezzük....csak feltételezzük azt,hogy olyas valaki tette akiben nagyon is megbíztak....és közel engedtek magukhoz...

*Alice:

- De akkor miért nem öltek meg minket is? hisz még csak alig,hogy 1 évesek voltunk akkor...könnyű célpont lehettünk...

*Itami:

- Talán valami tervük volt veletek kapcsolatban...

*Alice:

- Mit rejtegetsz előlünk?

*Itami:

- Hmm??

*Alice:

- Érzem....te sokkal többet tudsz annál amit most elmondtál...Tudod ki volt a gyilkos..de valamiért mégsem akarod elmondani..

*Itami:

- Tévedsz kicsi lány...én nem az anyád és apád mellett voltam amikor őket gyilkolták...

*Alice:

- Akkor hol?

*Itami:

- Épp benneteket vittelek ki az épületből ami után az életben hagyott benneteket és elhagyta a szobátokat...

*Alice:

- Micsoda??!!

Ugrottam fel a helyemről ökölbe szorítva midként kezemet.

*Alice:

- A szüleink gyilkosa először mellettünk tartózkodott?!

*Itami:

- Igen...És méghozzá a kezében is tartott téged...

*Alice:

- Ezt nem hiszem el....az életem egy hajszálon lógott...

*Itami:

- Nem kell aggódnod...úgy sem hagytam volna,hogy megöljön...legalább is téged...

*Alice:

- Mi??

*Itami:

- Megígértem anyádnak még amikor gyerekek voltunk,hogy a jóságáért majd egyszer megkapja a jutalmát...később pedig megszülettetek ti ketten...én pedig megígértem,hogy vigyázok rád és meg foglak óvni a haláltól.

*Alice:

- És mi lett volna Alannal?

*Itami:

- Ő úgy sem halt volna meg gyerekkorában..

*Alice:

- Honnan tudod ezt?

*Itami:

- Vannak dolgok,amelyeket jobb ha nem tud az ember..

*Alice:

- Már megint ez a titkolózás...*sóhaj* na de most nem a mi gyerekkorunkat jöttünk megbeszélni...

*Itami:

- Ez igaz....szóvaal...hol is tartottam?

*Alice:

- Épp azon voltunk,hogy elmesélted,hogy a gyilkosunk akinek nem láttad az arcát először a mi szobánkban vendégeskedett aztán elment lemészárolni a szüleinket és a ház lakosait...

*Itami:

- És tényleg...ha röviden akarok fogalmazni akkor csak annyit mondhatok,hogy a gyilkos biztosan valami közeli barát vagy rokon lehetett...

*Alan:

- Apánknak nem voltak barátai Mikin kívül....nem bízott meg senkiben...

*Alice:

- De viszont anyának igen...és még nagyon is sok...

*Itami:

- Akkor azokat kell kikérdeznetek az esetről...

*Alice:

- Ahogy Miki mesélte...senki sem tud a halálukról...mivel a többieknek azt mesélték el,hogy Londonba utaznak...mindenki még mindig azt hiszi,hogy a szüleink ott élnek.Talán még a mi létezésünkről sem tudnak...

*Itami:

- Hmmm.....

*Alan:

- ÁÁÁ meguntam halgatni ezt a sok baromságot....

*Alice:

- Alan.....

*Alan:

- Nyisd ki az ajtót húgi. Lelépek.

*Alice:

- Nem mehetsz el..

*Alan:

- Miért is?

*Alice:

- Tud valamit....csak valamiért még nem hajlandó elmondani nekünk...

*Alan:

- Ha nem akarja,úgy sem fogja elmondani....add ide a kulcsot...

*Alice:

- Nem,nem adom.

*Alan:

- Ne akarj magadra dühíteni..

*Alice:

- Nem félek tőled...

*Alan:

- Ne akard felébreszteni bennem a vad állatot és add ide azt a kulcsot!

*Alice:

- Egy hörcsögtől én nem félek.


Alan egyre idegesebbé kezdett válni aztán egy cseles mozdulattal elvette tőlem a kulcsot s kicsukva az ajtót kiballagott a teremből ot hagyva engem Itamival.....kettesben...Hisz nekem csak is ez hiányzott a boldogsághoz....Én kényelmesen visszaültem a helyemre és elkezdtem gondolkodni elfelejtve azt is,hogy Itami még mindig ott volt a teremben.Egyszer csak megéreztem,hogy valaki leült mellém.Na vajon ki lehetett az....hát természetesen Itami...amikor felé fordítottam a fejem,hogy beszóljak neki ő már újra meg akart csókolni engem....

 

Testvéri kötelék 2 felvonás 3 Rész. Minden percben vendégek....

*Alice:

- Elég legyen ebből.Gyere elő és ne ijesztgess!!

Mondtam megemelve a hangom de újra csak a csend volt körülöttem.De jól éreztem,hogy valaki itt van.Csak,hogy ki az.....azt nem tudtam.Próbálva rájönni arra,hogy ki lehet az kivételes esetként használtam az erőmet,hogy megérezhessem ki az...Egy ismeretlen aurát észleltem.Még soha nem éreztem korábban.Nem akartam továbbra is ott maradni ezért elindultam az épület felé.De egy szempillantás alatt már egy sötét alak állt előttem.

*Alice:
- Szóval mégis nem tévedtem....Ki vagy?!
Kérdeztem kissé megemelve a hangom amire az alak csak elnevette magát és kilépett az árnyékból.Egy újabb számomra ismeretlen férfi állt meg előttem.

*Alak:
- A külsődet ezek szerint mégis apádtól örökölted...kár...tényleg nagy kár...
*Alice:
- Honnan ismered apámat? ki vagy te?
*Alak:
- De azért a szemedet édesanyádtól örökölted...ez megnyugtató....
*Alice:
- Figyelsz te rám egyáltalán? Ki vagy te?! és hogy kerültél ide?!
Kezdett idegesíteni az,hogy a számomra ismeretlen alak figyelmen kívül hagyva a szavaimat csak mondta a magáét mintha én ott sem lettem volna.
*Alice:
- Hát akkor csinálj amit akarsz....
Elindultam az épület felé.Amikor épp az alak mellett sétáltam el ő megragadta a karomat és kicsit közelebb húzott magához.
*Alak:
- Az illatod elég szokatlan....szóval a faterod tényleg nem ember volt....
*Alice:
- A családomhoz neked semmi közöd! engedd el a karomat!
Amikor kimondtam ezt,a srác még jobban összeszorította a csuklómat...már kezdett nagyon is fájni...
*Alice:
- Eressz el te undok féreg!
*Alak:
- Ne kiabálj.Már így is fáj a fejem.Ne adj hozzá még egy kanállal.
*Alice:
- Akkor azonnal eressz el...
*Alak:
- Hmmm....Had gondolkozzam.....NEM.
*Alice:
- AL.....
Épp kiabálni akartam de a fiú a számra helyezte a kezét és megrázta a fejét.
*Alak:
- Pedig kértem,hogy ne kiabálj....teljesen olyan ostoba vagy mint az anyád...
A srác levette a kezét a számról és hirtelen megcsókolt.Próbáltam kiszabadulni de nem sikerült.Túl erős volt.De egyszer csak Alan hangját hallottam meg a távolból.
*Alan:
- Te szemét láda!Hogy mertél egy újjal is hozzányúlni?!

Az alak elválva ajkaimtól végleg magához húzott s megfordítva a testemet úgy,hogy Alan arcát láthassam s nevetve újra átölelt.A testvérem arcán látni lehetett,hogy irtóan mérges.A szemei is izzó vörösekké váltak.Még sohasem láttam őt ennyire mérgesnek.Az engem ölelő srác pedig csak vigyorgott és nevetett ami még jobban idegesítette Alant.Én újra és újra próbáltam kiszabadulni de hiába.Még moccanni sem bírtam. Már a lábára is tapostam de ő úgy tett mintha meg sem érezte volna a fájdalmat s csak egyenesen állt a hátam mögött.Már engem is kezdett idegesíteni. Egyszer csak a srác megszólalt...

*Alak:
- Elment a kedvem...
A srác a földre dobott s hátat fordítva nekem elindult. Alan egyből hozzám sietett s letérdepelve elém nézett végig nem sérültem-e meg aztán közelebb húzott magához simogatva a fejem.
*Alice:
- Ki a fene vagy te és honnan ismered anyut és aput?
*Alak:
- Az,hogy ki vagyok nem fontos...a második kérdésedre pedig csak annyit tudok válaszolni,hogy az édesanyád barátja voltam...apád és a nagybácsikátok pedig irtóan utáltak.Vajon miért....erre már jöjjetek rá egyedül.A srác újra elkezdett nevetni de szinte másodpercek alatt a mosoly újra eltűnt az arcáról és egy hideg tekintet nézett ránk.
*Alice:
- Kérlek várj! Mondj el mindent amit tudsz!
*Alak:
- Na és mit kapok azzal ha megosztom veletek azt amit tudok?
*Alice:
- Cserébe?
*Alan:
- Ki vagy te,hogy még feltételeket is előírsz? félholtra verlek és akkor így is úgy is elfogsz mondani mindent...
*Alice:
- Alan...a gorombasággal nem megyünk sokra.
*Alak:
- A kicsi lány jól beszél.Fogadd el a tanácsát.
*Alan:
- Hallgass el te szemét!
*Alice:
- Alan...nyugodj meg végre...
*Alan:
- Alice..most az egyszer kérlek hallgass rám és ne egyezz.
Újra a távolabb álló pasasra pillantottam.
*Alice:
- Bármit....megkapsz bármit amit szeretnél...csak mondj el mindent amit tudsz a szüleinkről és arról az esetről..
*Alan:
- Megőrülrél?
*Alice:
- Ki kell derítenünk mindent.Bármilyen áron.
*Alak:
- Szóval bármit...
a srác elnevette magát és végleg felénk fordult.
*Alak:
- És mi lenne ha a szívedet,testedet és lelkedet kérném az információért cserébe?
*Alice:
- Ha segít az amit elmondasz ám legyen...De ha az információ haszontalan lesz vagy megtudom,hogy átvertél minket...Alan péppé ver mint egy box zsákot én pedig sem fogok szólalni,hogy megvédjelek...
*Alak:
- Áll az alkú.
*Alice:
- De a legelső dolog ami személyesen rólad érdekelne....Ki vagy? mi a neved?
*Alak:
- Hogy te mennyire kíváncsi vagy az emberek nevére...Nem hiszem,hogy ez a leglényegesebb dolog amit tudnotok kellene de ám legyen...Itami vagyok.És az,hogy honnan ismerem a szüleidet jobb lenne ha nem itt kéne elmesélnem hanem valami zártabb helyen...
*Alice:
- Félsz,hogy kihallgatnak minket?
*Itami:
- Talán igen talán nem.De hidd el...jobb lesz Ha minél kevesebb ember fog tudni arról,hogy ti ketten nyomoztok az eset után.
*Alan:
- Miért is?
*Itami:
- Nem itt,nem itt.

Itani a szája elé helyezte mutató ujját csendre utalva aztán a hátunk mögött álló épület ajtajára mutatott s zsebre vágva kezeit elindult. Testvéremmel csak néztünk utána s találgattunk,hogy mit fog elmesélni nekünk.....

 

Testvéri kötelék 2 felvonás 2 Rész.Sértő szavak.

 

Alannal elindultunk vissza az épületbe.Amikor viszont bementünk a szolga már várt minket mondván,hogy vendégünk érkezett.Értetlenül néztünk egymásra Alannal mivel Mikin kívül senki sem tudott arról,hogy mi ide jövünk.Sietve mentünk a vendéglő felé mivel a „vendég” már ott várt minket.Amikor odaértünk a testvérem újra elém lépett....pont úgy mint reggel.Ő ment be először én pedig egyből utána mentem be a terembe.

Egy hosszú fehér hajú és kék szemű férfi állt előttünk.

*Alan:

- Ki maga?!

Kérdezte egy kissé idegesen a testvérem még mindig előttem állva.A fehér hajú férfi csak felénk fordult és mosolyogva nézett ránk egy darabig aztán pedig pár lépéssel közelebb lépett hozzánk és megszólalt.

*Férfi:

- Nem kell félnetek tőlem.Nem vagyok az ellenségetek.

*Alan:

- Ch....és ki mondta,hogy félünk?

*Alice:

- Alan...

húztam meg a dzsekije szárát amitől ő rám nézett és elhallgatott.

*Alice:

- Nos...nem tudom ki maga és azt ,hogy honnan vagy miért jött...de igazán hálásak lennénk a bátyámmal ha legalább bemutatkozna.

*Férfi:

- Oh...bocsássátok meg az udvariatlanságomat.Luka Amori vagyok.

*Alice:

- Várjon csak....azt mondta Amori a vezetékneve?

*Luka:

- Igen.Édesanyátok testvére vagyok.

*Alice:

- De hisz...

Alan:

- Honnan tudjuk,hogy nem hazudik? Csak így előbukkan a semmiből és azt állítja,hogy az anyánk testvére.

*Luka:

- Megértem a bizalmatlanságotokat...de ez az igazság.

*Alice:

- Alannak igaza van....nincs bizonyítéka. Miki pedig soha nem mesélt arról,hogy anyának volt testvére.

*Luka:

- Szóval úgy döntött titokban tartja....értem is,hogy miért...

*Alice:

- Ne haragudjon uram de meg kell kérnem,hogy távozzon innen.

*Luka:

- Ám legyen.Elmegyek.De ha kíváncsiak lesztek a szüleitekkel kapcsolatos dolgokra keressetek meg...

A férfi felénk nyújtott egy cetlit ahol a telefonszáma volt aztán zsebre vágva kezeit elhagyta a vendéglőt aztán pedig az épületet és annak területét is. Megkönnyebbülve felsóhajtottam Alan pedig még mindig morgott előttem állva.Csak két lépésre állt előttem így hát könnyen hozzá tudtam érni. Így hát gyengéden megölelve őt hátulról és a fejemet a hátának döntve próbáltam felfogni a dolgokat.A bátyám megfogta a kezemet és erősen átszorította.

*Alan:

- Nagyon nem tetszik nekem ez a fazon...

*Alice:

- Nekem sem....rossz előérzetem van vele kapcsolatban...

*Alan:

- Utána nézek..

-Alice:

- Szerintem jobb lesz ha a kutatásokat titokban tartjuk...és legelőször csak Mikit kérdezzük meg...ő biztosan ismeri...

*Alan:

- Csak,hogy ő nincs most itt.

*Alice:

- Felhívjuk telefonon..

*Alan:

- Nem vagy az eszednél...mégis hogyan akarsz telefonon keresztül ilyenekről beszélni vele? Azt hiszed igazat fog mondani vagy mi? gondolkozz!!...

*Alice:

- Ne kiabálj rám!

*Alan:

- Akkor gondolkozz épp ésszel! nem vagy már gyerek!

*Alice:

- Pont te beszélsz? te viselkedsz folyton mint egy óvodás!

*Alan:

- Hallgass el végre! folyton az idegeimen lógsz és nem hagysz élni!

*Alice:

- Én.......

Alan szavai nagyon váratlanul értek.Egy kicsit fájt is az amit mondott.Hisz soha nem gondoltam volna,hogy ennyire idegesíti őt az én jelenlétem. Zokogva rohantam ki a teremből és a saját szobámba menve kulcsra zártam az ajtót s a fürdőbe mentem arcot mosni mivel a szemeimből könnyek folytak és az egész smink amely az arcomon volt szétfolyt.

*Alice:

/ Szóval nem hagyom élni....hát akkor teljesüljön a kívánságod....békén hagylak.../

Lassan kimentem a fürdőből és az ágyamhoz mentem.A mellette lévő polcba nyúltam s kivettem onnan egy könyvet.Ezt a könyvet még egykor anya olvasta.Szóval mindig magammal vittem...bárhová is vezetett volna engem az út.Kényelmesen elhelyezkedve az ágyon elkezdtem olvasni.De sajnos a nyugalmam sem tartott sokáig.Valaki bekopogtatott az ajtón.Az a valaki a testvérem volt.Csak,hogy engem annyira nem érdekelt most az amit ő akart,hogy meg sem mozdultam azért,hogy ajtót nyissak neki és csak olvastam tovább.

A kopogás nem fejeződött be...hanem egyre hangosabbá és idegesítőbbé kezdett válni.Morogva mentem az ajtóhoz és kinyitottam.

*Alice:

- Mit akarsz?!

*Alan:

- Elrohantál el sem magyarázva semmit.

*Alice:

- Mégis milyen magyarázatokat vársz te tőlem?

*Alan:

- Például azt,hogy miért futottál el?

*Alice:

- Csak hagylak élni.

*Alan:

- Tessék?

*Alice:

- Te magad mondtad az előbb,hogy az idegeiden játszadozok és nem hagylak élni.

*Alan:

- Csak ideges voltam.Te is jól tudod,hogy nem komolyan gondoltam.

*Alice:

- Persze,persze.

*Alan:

- Ne játszd a sértődöttet...te hoztad ki belőlem...

*Alice:

- Na látod...már megint kezded....

*Alan:

- Én nem kezdek semmit..

*Alice:

- Tudod....Tényleg jobb lett volna ha én egyedül jöttem volna ide..

*Alan:

- Alice...

Csendben bezárva Alan orra előtt az ajtót háttal fordultam s nekidőlve a mellette lévő falnak lecsúsztam rajta a földre.

*Alice:

/Biztosan fájhatott neki az amit mondtam.../

Mélyen elgondolkodva a történteken észre sem vettem,hogy az udvaron már sötét volt.Fel álva a földről az ablakhoz sétáltam s nekikönyökölve az ablak párkánynak a kezeimre helyeztem fejemet s úgy néztem kifelé gyönyörködve az éjjeli égboltban és kertben.

Talán egy fél..talán pedig egy óra telhetett el...de még mindig nem kerülgetett az álom. Így hát eldöntöttem,hogy teszek egy kört a rózsakertben.Nem ment velem senki.Őszintén szólva....ez volt az első alkalom,hogy Alan nem volt mellettem.Egy kicsit magányosnak éreztem magam.Csend volt.Túl nagy csend.Még a madarak sem csiripeltek. De egyszer csak a hátam mögött mintha elsuhant volna valami.Megijedtem.És nem is egy kicsit.

*Alice:

- Ki van ott?!

Kérdeztem magabiztos hangon próbálkozva nem mutatni ki azt,hogy félek.

*Alice:

- Te vagy az Alan?!

Adtam fel a következő kérdésemet de továbbra sem kaptam választ.

*Alice:

- Elég legyen ebből.Gyere elő és ne ijesztgess!!

Mondtam megemelve a hangom de újra csak a csend volt körülöttem.De jól éreztem,hogy valaki itt van.Csak,hogy ki az.....azt nem tudtam.Próbálva rájönni arra,hogy ki lehet az kivételes esetként használtam az erőmet,hogy megérezhessem ki az...Egy ismeretlen aurát észleltem.Még soha nem éreztem korábban.Nem akartam továbbra is ott maradni ezért elindultam az épület felé.De egy szempillantás alatt már egy sötét alak állt előttem.

*Alice:

- Szóval mégis nem tévedtem....Ki vagy?!

 

Testvéri kötelék 2 felvonás 1 Rész.

Már nagyon sok év telt el a szüleink halála óta.De bátyámmal még mindig nem tudjuk,hogy ki gyilkolhatta meg őket és miért.Talán mindez azért történhetett mert édesapánk vámpír volt...lehet más volt az oka...senki sem tudta...

Ami után valaki véget vetett szüleink életének a bátyámmal együtt az anyukánk legjobb barátnőjénél találtunk menedéket...Miki egyből a szárnya alá vett minket és védelmezett bennünket amiért természetesen nagyon hálásak voltunk,vagyunk és leszünk neki amíg csak élünk.
De már felnőttünk.Mind a ketten 16 évesek lettünk és meg akarjuk tudni az igazat.Azt....hogy ki és miért vette el a szüleink életét még 15 évvel ezelőtt. Megígértük egymásnak,hogy minden áron megtudjuk az igazságot és felfedjük a múlt összes titkát.Én és Alan....mi ketten...képesek leszünk megtalálni a kérdéseinkre való összes választ.
A bátyámmal épp az édesapánk régi házához értünk...inkább kastélynak volt nevezhető mint egy háznak de ez nem lényeges.

Mindketten egy hatalmas kovácsolt kapunál álltunk meg s azon keresztül néztünk fel a mögötte rejtőzködő hatalmas udvarra.
Egy mély levegőt véve elővettem egy kulcsot és belehelyeztem a kapun lógó lakatra amely nem engedte meg nekünk,hogy végre felmenjünk.A kulcs megfelelt s a hatalmas kovácsolt kapu kinyílott. Megfogva Alan kezét behúztam magam után a kapu túlsó oldalára.Egy csodaszép virág árka és sok-sok zöldbe borult fa és virágos, zöld fűvel borított földterület fogadott minket.
Elvarázsolt a hely.Amikor közeledni kezdtünk magához az épülethez az ajtóban már várt ránk egy szolga.Egy kissé persze csodálkoztam az elején mivel azt hittem,hogy senki sem lesz itt ennyi év után.Amikor Alan is észrevette az ajtóban álló személyt összeszorította a karomat és elém lépett.

*Alice:
- Nyugi Alan. Ez csak egy szolga.Nem hiszem,hogy bármi rosszat is tenne.
*Alan:
- Jobb az elővigyázatosság drága Alice.
*Alice:
- Pont te beszélsz nekem testvérkém...
*Alan:
- Ch...

Hirtelen Alan elengedte a karomat s morogva az orra alatt előre ment.Azért sem akarta,hogy én menjek elől...Ahhoz,hogy be tudjunk menni az épületbe egy hatalmas lépcsőn kellett felmennünk.
Amikor végül felértünk és már szinte az ajtóban altunk a szolga még jobban széttárta a hatalmas ajtót s udvariasan meghajolva előttünk a kezével az épület belsejébe mutatott mintha mondván,hogy fáradjunk beljebb. Alan elég furcsa tekintettel nézett a néma csendben álló szolgára és nem akart bemenni.De végül sikerült rábeszélnem őt,hogy mégis bemenjen velem.Pontosabban csak annyit mondtam,hogy ha ő nem akar bemenni velem akkor én egyedül megyek ő pedig menjen ahová akar.S mivel jól ismertem és nagyon is jól tudtam,hogy nem fog sehol sem egyedül hagyni engem csak egy picit kellett játszanom az irántam való érzésein és máris azt csinált amit én akartam. Így hát végül bementünk az épületbe.
A legelső dolog amit tettünk ez szobákat foglaltunk mivel úgy döntöttünk amíg nem derítünk ki mindent a szüleinkkel történt baleset után apánk házában fogunk lakni. Alan az én szobámmal szemben elhelyezett termet foglalta el mondván,hogy képtelen lennék nélküle még pár métert is megtenni mivel túl félénk vagyok.

Amikor kipakoltam kedvem támadt körbenézni egy kicsit.Természetesen Alant is húztam magammal akár tetszett ez neki akár nem.A folyosók amelyeken sétáltunk irtóan hosszúak de egyben gyönyörűek is voltak.A falak persze nem voltak festve és mintha elég egyszerűek lettek volna de a plafonból lógó lámpások eszméletlenül szépen festettek még több eleganciát adva a folyosók kinézetéhez.
De voltak olyan kastély részek is amelyek kevésbé voltak gyönyörűek. Inkább rémisztőeknek neveztem volna őket.És mi pedig pont a kastély kihalt részébe botlottunk.

*Alice:
- Elég rémisztő ez a hely...
*Alan:
- Tök ugyan olyan mint a kastély minden része.
*Alice:
- Nem is.
*Alan:
- Ha te mondod.
Hirtelen a hátunk mögött leesett valami én pedig ijedségemben felsikítottam.
*Alice:
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ!
*Alan:
- Ne kiabálj..csak leesett valami.Semmi nagy szám.
*Alice:
- De olyan hirtelen ért...
*Alan:
- Pedig nagyon is várható volt.Nézz a falak állapotára.Bármely pillanatban összedőlhet itt minden.
*Alice:
- De akkor is...kérlek Alan menjünk innen!
*Alan:
- Te kis nyuszi....na gyere.

A testvérem sóhajtva felém nyújtotta kezét én pedig félénken megfogva azt erősen átszorítottam. Egy kissé megijedtem attól a hirtelen hangtól.Még a további kastélyban való sétától is elvette a kedvemet.De viszont a hátsó udvarban egy hatalmas virágos kertnek kellett lennie ahová igen is volt kedvem még eljutni. Így hát lassan oda vettük az irányt.
Amikor odaértünk nagyra nyílt szemekkel néztem körbe.A hely egyszerűen eszméletlenül gyönyörű volt.Nem is gondoltam volna,hogy édesapám házában ennyi minden lehet...És méghozzá ennyi rózsa...


*Alice:
- Anya kedven virágai is a rózsák voltak...apa biztosan ezért ültetett ide ennyit belőlük..
*Alan:
- .....................
Odasétálva a fehér rózsákhoz le akartam szakítani egy szálat de a tüske annyira hegyes volt,hogy egyből átszúrta az ujjamon való bőrt és egy vörös vércsepp hullott a földre.
*Alice:
- Oh jajj nekem...

Amíg én egy zsebkendőt próbáltam kivenni a zsebemből,hogy letörölhessem a vért az ujjamról észre sem vettem,hogy Alan már mellettem állt s már magához húzva a kezemet épp leakarta nyalni a vért.Én egy gyorsan reagálva elhúztam a kezemet.

*Alice:
- Nem szabad Alan! te is jól tudod....nincs vér ivás.Megigérted.
*Alan:
- Ne haragudj...Időnként nehéz visszafognom magam..
*Alice:
- Elhiszem...hisz velem ugyan ez történik...ne feledd...ikrek vagyunk..én is ugyan olyan félvér vagyok mint te..
Öleltem meg a testvéremet ő pedig gyengéden visszaölelt.
Alice:
- Meg kell próbálnunk úgy élni mint az emberek.Nem akarok élni azzal a tudattal,hogy megöltünk valakit csak egy kisebb vérszomj miatt.
*Alan:
- Legközelebb visszafogom majd magam ígérem.
*Alice:
- Hiszek neked.De viszont most már menjünk be.Kezd sötétedni.
*Alan:
- És tényleg...menjünk.

Alannal elindultunk vissza az épületbe.Amikor viszont bementünk a szolga már várt minket mondván,hogy vendégünk érkezett.Értetlenül néztünk egymásra Alannal mivel Mikin kívül senki sem tudott arról,hogy mi ide jövünk.Sietve mentünk a vendéglő felé mivel a „vendég” már ott várt minket.Amikor odaértünk a testvérem újra elém lépett....pont úgy mint reggel.Ő ment be először én pedig egyből utána mentem be a terembe.
Egy hosszú fehér hajú és kék szemű férfi állt előttünk.
*Alan:
- Ki maga?!

 

21 Rész... A kaland vége... Vagy netán csak a kezdet?

Teltek a napok,hetek,hónapok....De Luka nem tért vissza.Yuki pedig csak az ablaknál ült és várt.Várt
arra a bizonyos pillanatra,amikor a bátyja végre hazajön.De hiába..a fiú nem jött vissza.A lány lassan
már elfelejtette azt,hogy mi az az alvás és evés....ő csak várt,várt és várt.De sajnos már ő is kezdte
elveszíteni a reményt.Mélyen a szívében már régen tudta,hogy a testvére nem fog visszajönni..Csak
az egyetlen dolog amit nem értett...” Miért ment el?! Mi olyan rosszat tehetett,hogy Luka csak úgy
magára hagyta? „ Ezek a kérdések forogtak a lány fejében nap mint nap..
Egy ugyan olyan Yuki számára magányos és borzalmas reggelen Miki újra oda ment és próbált
beszélni vele...
- Nyugodj meg...Biztosan vissza fog jönni...Hisz engem is sikerült megmentenie...- Szólalt meg
Miki enyhén mosolyogva és reménykedve arra,hogy Yuki arcán is meg fog jelenni a mosoly..

- ..............................

- Hé Yuki? Jól vagy? – Aggódva szólalt meg újra Miki.

- .................................

- Yuki?

- ..............................
Yuki nem válaszolt...Valójában ő már meg sem tudta különböztetni az álom világot a való világtól.A
lány nem csinált semmi mást csak ült és várt bámulva kifelé az ablakon.
- Hé..Yoru..Gyere ide...Yukival valami nagyon furcsa dolog történik... – Kiáltott fel Miki oda

rohanva a szoba ajtóhoz.
Yoru majdnem egyből oda rohant a szobához ahol a lányok voltak.De amint belépett a szobába
megkérte a másikat,hogy menjen ki.Így hát Yuki és Yoru kettesben maradtak a síri csendben álló
szobában.

Yoru csendben oda lépve Yukihoz megölelte hátulról.

- Bárcsak tudnám enyhíteni a fájdalmadat....

- .........................

- Sajnálom...Annyira sajnálom mindazt ami történt...

- ....................

- Annyi mindent túl kellett élned..Talán ha nem találkoztunk volna akkor...
Amikor Yuki meghallotta ezeket a szavakat vissza tért a valóságba és megfogta Yuru kezeit
amelyek épp ölelték őt.

- Te nem tehetsz semmiről.. – szólalt meg halkan a lány..

- Yuki....

- Én voltam túl figyelmetlen..
Yuki egy hamis mosolyt csalva a saját arcára próbálta vissza tartani a könnyeket.Yoru már túl jól
ismerte ezt a féle mosolyt.És tökéletesen tudta,hogy képtelen megjobbítani a lány kedvét..Ezért
jobbnak látta,ha most magára hagyja egy kis időre.
Amint Yuki egyes egyedül maradt a szobában elővett egy jegyzet füzet féleséget és elkezdett irni
valamit..
*************************************
** A NAPLÓBAN LÉVŐ SZÖVEG ** *************************************
Mindenki azt mondja,Hogy örökre mellettem lesz...De a végén mindig egyedül maradok.Mindig azok
hagynak el,akiket a legjobban szeretek....Mindig azoktól kell búcsút vennem akik azt mondták,hogy
szeretnek,szükségük Van rám és soha de soha nem hagynak magamra...És most..egy újabb ember
ment el akit annyira szerettem és féltettem..De a legfurcsább dolog az,hogy miért ment el...
Miért?!
Miért?!
MIÉRT?!
Miért pont ő ment el amikor azt ígérte,hogy mindig mellettem marad? Már nem tudom mit
higgyek..Már nem tudom mit tegyek...Teljesen összetörtem...Az egyetlen ami még életben tart ez
szerelem..Habár...Már nem tudom meddig fogom még birni ezt az egészet...túl nehéz...Először a
gyerekemet vették el...Aztán a bátyám is eltűnt....Túl nehéz és felfoghatatlan......
Vajon jobb lenne ha meghalnék? De kinek lenne ettől jobb? Mikinek és Yorunak biztos nem....Ők
biztosan szenvednének...Vagy talán mégsem? Vajon mi lenne a reakciójuk ha megkérdezném őket?
Vagy inkább ne tegyem? Mégis mit tegyek?
Az ostoba gondolatok csak úgy jönnek és mennek....
Nem tudom mit tegyek...
Mentsen meg valaki...
Ez az őrület...
Mintha magával szívna a nagy és sötét semmibe...
Olyan helyre ahol biztos nem vár majd senki..
Olyan helyre,ahol csak a magány lesz az..ami mindig mellettem marad...
Magány...
Nem..
Én nem vagyok magányos...

Vannak emberek akik szeretnek engem és szükségük van rám ebben a világban.
Ezért is.....
Nem adom fel....
Élni fogok...
Csak is azokért az emberekért akik szeretnek engem...
Küzdeni fogok...
Egészen addig,amíg meg nem találom az igazi boldogságomat....
És találkozni fogok azokkal...Akiket már rég nem láttam...
BÁTYUS.....
Bármilyen hatalmas is köztünk most a távolság...Én várni fogok rád....Egészen addig...Amíg nem fog
vissza jönni hozzám és újra nem találkozunk...Hisz addig is..Van élet célom...És azok után,hogy
találkoztunk,biztosan lesz újabb életcél az én életemben amelyet véghez akarok majd vinni...
Ezért is...
Várlak haza......
*************************************
*************************************
Amikor Yuki befejezte az írás a párnája alá rejtette a naplót és kilépett a szobából.
Miki és Yoru teljesen lehangolva ültek a vendéglőben.Egyikőjük em szólalt meg.De amikor meglátták
az ajtóban álló és életvidám Yuki igazán elcsodálkoztak.Az elején azt hitték,hogy csak káprázik a
szemük.De nem.Yuki újra a régi lett.A lány úgy döntött,hogy nem fogja továbbra is néma csendben az
ablaknál várni a testvérét hanem egy új lappal kezdi majd életét együtt a szerelmével és barátaival.
************* 3 ÉVVEL KÉSŐBB *************
Yuki a nem messze a házától lévő parkban olvasott ülve a lócán és néha néha gyönyörködve pillantott
a körülötte lévő nyugodt őszi tájra.

- Te már megint itt vagy? – lépdelt oda Yoru és leült mellé.

- Ne tán zavar téged,hogy pihenek? - nevetett fel Yuki.

- Egyébként pedig,hogy vannak az ikrek? Még mindig alszanak? – fojtatta a kérdezősködést a

lány.

- Nyugodj meg...A gyerekekkel minden rendben van... – Mosolyodott el Yoru megpuszilva Yuki

homlokát s magához ölelve kedvesét.

- Még mindig nem tudom elhinni,hogy Luka nincs itt...Már majdnem 4 év telt el azóta,hogy

elment de nekem mintha csak pár nap telt volna el...

- Yuki....

- Felejtsd el... - mosolyodott el lány és ráfeküdt Yoru vállára.

- ........................
Yuki és Yoru még egy jó ideig néma csendben ültek a lócán és gyönyörködtek az őszi tájban.
- Már kezd lassan hideg lenni...Na maradj kinn túl sokáig..Én vissza megyek a gyerekekhez.... –

egy gyors csókot nyomva Yuki ajkaira Yoru elment.
A lány úgy döntött,hogy még mielőtt bemegy a gyerekeihez még tesz egy kört a parkban.
Yuki néma csendben ballagott a fák között és néha néha nézett körbe.Mintha keresett volna valakit a
tekintetével.De akár hányszor is körbe nézett volna sajnos nem látott senkit.Amikor a lány épp már
vissza felé ment megpillantott valakit a fák között.Yuki bátortalanul közeledett a személyhez amely a
park közepében és a hold gyönyörű fénye alatt ált s a hófehér haja csak úgy fénylett a hold fényben.Amikor Yuki már elég közel került a személyhez a
szemei kikerekedtek...
- Luka?!...........................

20 Rész... A fájdalmas búcsú

A következő reggel minden csapatnak egy erdő tisztáson kellett megjelenni,hogy a tanárok el tudják
mondani nekik az utasításokat a következő napra.Amint Yuki és csapata a megbeszélt helyre értek a lány
nézelődni kezdett és abban reménykedett,hogy észreveszi bátyját vagy Mikit de furcsa módon egyikőjüket
sem látta sehol.Egy kicsit elszomorodva Yuki vissza akart menni a többi csapat társához de valaki kézen
ragadva hátrébb húzta és szorosan átölelte.Amikor a lány hátra fordult Yoru ált mögötte és mosolyogva
nézett rá s puszit nyomott homlokára amitől Yuki egyből elpirult.
- Kértem már,hogy ne csinálj ilyesmit emberek előtt.. – Szólalt meg a lány és egyre vörösebbé
vált az arca és lassan már olyan volt mint egy vörös rózsa.

- Ne haragudj...De képtelen vagyok állandóan vissza fogni magam – válaszolt vigyorogva a
srác és megpuszilva Yuki haját és megsimogatva a hasát elengedte. – Hogy van a picur?

- Jól van... – Yuki elmosolyodott.De a tekintetében lehetett látni az aggodalmat.Ő nem tudta hol
lehet a testvére és a legjobb barátnője.Féltette őket.Lassan már kezdte azt hinni,hogy történt velük
valami de hirtelen valaki újra átölelte őt és Yuki reflexből elkiáltotta magát és elkezdett kapálózni mint egy
kisgyerek.

- Naaa Yuki nyugodj már meg mert még ide vágsz a kezeddel...
Yuki hátra pillantott és a testvérét pillantotta meg és egyből abba hagyta a rugdosódást.
- Bátyus hol voltál? Annyira aggódtam érted... – mondta zokogva a lány lehajtva fejét.

- Ne haragudj...Lemaradtam egy kicsit a többi csapat társamtól... – válaszolt nevetgélve Luka
letörölve húga könnyeit a szeméről.

- Szerinted hol lehet Miki? őt sem látom sehol.. – nézett körbe a lány.

- Nincs itt? – csodálkozva nézett körbe Luka tekintetével Mikit keresve.. – Ez furcsa,itt kellett
volna lennie... – motyogta az orra alatt Luka újra és újra körbe nézve.
Yoru csak nézett a testvérekre de amikor meghallotta,hogy Miki eltűnt Megszólalt.
- Szólni kell a tanároknak mert még baj lesz... –Ezzel Yoru el is ment.

- Remélem nem lesz semmi baja.. – Yuki utolsó erejéből tartotta vissza könnyeit és belefúrta
arcát bátyja mellkasába.

- Nem lesz semmi baja,ne aggódj ennyire.. – Luka szorosan magához ölelte Yukit próbálván
megnyugtatni mindenféle módon.
Egy kis idő után a tájfutást lehatották és rendőrséget hívva mindeni elindult Miki keresésére.Luka
mélyen elgondolkodva járta az erdőt keresve az elveszett lányt.A fiú nagyon aggódott érte.Hisz szíve
mélyén szerette.Sokkal jobban és erősebben mint egy egyszerű barátot és elhatározta,hogy amint
megtalálják bevallja neki érzéseit bármi is lesz a lány válasza.
Már kezdett sötétedni de Mikit sehol sem találták.Mintha elnyelte volna a föld.Néhányan már azt is
mondták,hogy elrabolták őt vagy széttépték a vadak.Amikor Yuki meghallotta ezeket az ostobaságokat
majdnem összeesett annyira megijedt.A lány egyszerűen már szóról értve imádkozott,hogy barátnője
épségben legyen és minél hamarabb találják meg őt.
Márt teljesen besötétedett de a lányt sehol sem találták.Minden diákot haza küldtek.Amikor Yuki és a
többiek haza értek a lány sehogy sem tudott lenyugodni.
- Hozok neked meleg teát az majd segít megnyugodni. – mondta Luka és ki is ment a konyhába.

- Ne aggódj nem lesz semmi baja. – szólalt meg Yoru próbálva legalább egy kicsit is
megjobbítani kedvese kedvét de amikor meglátta,hogy ez nem vált magához ölelte és megcsókolta.
Yuki elsírta magát belefúrva Yuru mellkasába a fejét.Semmi sem tudta lenyugtatni őt.Épp ekkor tért vissza
Luka teával és átnyújtotta azt Yukinak.De még mielőtt a srác elhagyta volna konyhát egy elég erős mérget
öntött a lány teájába amitől biztos volt,hogy a gyereke meg fog halni de Yukinak tőle nem lesz semmi
baja.Luka nagyon is jól tudta,hogy ez borzalmas fájdalmat fog okozni húgának ezt a nagy veszteség hisz
nagyon várta,hogy a gyerek végre megszülessen, de nem volt más választása hisz nem akarta,hogy
hugicája akit annyira szeretett és féltett meghaljon egy gyerek miatt.- Ezt csakis a jövődért teszem.. –
gondolta magában Luka és nézte ahogy Yuki beleivott a teába amelyben az a bizonyos „ MÉREG ” volt aztán elrejtve minden érzését beleivott a saját teájába és
úgy tett,mintha semmi sem történt volna.
Amikor Yuki az utolsó cseppig is megitta a teáját amely a csészében volt hirtelen nagyon elálmosodott és
majdnem egyből el is aludt.
Amíg Yuki aludt,újra azt a furcsa álmot látta.Megint ott volt az a nő de most a helyett,hogy néma csendben
ült és mosolygott volna mint eddig ő sírt.Amikor Yuki körbenézett furcsának talált valamit.Nem látta azt a
kisfiút amely mindig mellette volt.A lány elcsodálkozott.Aztán bátorságot merítve ahhoz a nőhöz lépdelt
közelebb és leguggolva hozzá megszólalt :
- Hol van a kis fiú?
A nő csak hallgatott és sírt tovább.De Yuki nem értve semmit újra megkérdezte..
- Hol van az a kisfiú aki mindig itt volt eddig?
A nő megemelte fejét és mélyen Yuki szemébe nézett és aztán végre valahára megszólalt :
- Ő már halott...

- Halott? Hogy,hogy halott? hisz e csak egy álom..egy álomban lehetetlen meghalni...

A nő egy furcsa arcot vágva újra megszólalt :

- És miből vetted,hogy ez álom? Soha nem gondolkodtál el eddig,hogy ez maga a valóság? és
az álom pedig az ahová visszatérsz?
Yuki csodálkozva nézett a nőre és nem bírta felfogni,hogy azt mit mond.Egyszerűen badarságnak
szánta szavait de egy kis gondolkodás után mégis talált értelmet a szavaiban.
- De mégis,hogy halhatott meg a gyerek? hisz teljesen egészséges volt... – tért vissza újra az
előbbi témára Yuki.

- Az is maradt volna...ha ő nem öli meg szegénykét... – a nő újra sírni kezdett.

- Ő? ki az az Ő? kérlek magyarázd el nekem... – Yuki újra értelmetlenül pillantott a nőre mivel
nem értette,hogy kiről is beszélhet.

- Nem sokára te is rá fogsz jönni erre...De most viszont el kell,hogy búcsúzzunk egymástól.
Ezek a szavak után Yuki szemében elsötétült minden és az a földre esve amint kinyitotta szemeit már
újra a szobájában találta magát.Yuki felült az ágyra és a hasára tette a kezét.S abban a pillanatban
furcsa érzése támadt és aztán a lány felkiáltott..
- Yoru!
Amikor a srác meghallotta a nevét egyből Yuki szobájához rohant és amikor kinyitotta az ajtót és belépett a
lány szobájába borzalmas látvány fogadta.Yuki könnyes szemekkel szorongatta a hasát.Yoru majdnem
egyből rájött mi a baj és csalódott arc kifejezéssel ment oda a lányhoz és ölelte magához.

- Nem lesz semmi baj...

Yuki csak zokogott és nem tudott megnyugodni.Egy ideig Yoru még a lány mellett volt de aztán amint ő
elaludt csendben elhagyva a szobát dühöngve kereste Lukát.Nem tartott sokáig a keresés.Luka az
udvaron ült.Yoru egyből oda is rohant és megragadva a torkát a legközelebbik fához nyomva lehúzott neki
egyet.

- Miért tetted ezt vele? Boldogabb lettél attól,hogy most szenved?
Válaszul Luka nem mondott semmit.De a szemeiben lehetett látni a megbánás és fájdalmat azért amit
tett.Yoru nem bírván ki nézni a képét gyomorszájon ütötte a másikat az öklével.

- Nem volt más választásom..Nem akartam,hogy meghaljon...

- Miből vetted,hogy hagytam volna őt meghalni? – dühöngve tettel fel a kérdést Yoru.
Amikor Luka meghallotta Yoru szavait könnyek hullottak ki a szemeiből és az összerogyott.Azt hitte,hogy
megmenti őt miközben csak tönkre tette húga boldogságát...Hisz ő azt hitte,hogy húga meg fog halni de
kiderült,hogy Yorunak volt terve és Yuki nem halt volna meg amiután a gyerek megszületik...
- Sajnálom...Annyira sajnálom...

- ...........................
Yoru nem tudott mit mondani.Ő is nagyon sajnálta kedvesét mivel egy részben miatta történt minden
mivel a gyerek apja ő volt... De pár perc elmúltával mégis megszólalt :
- Yuki nem tudhatja meg,hogy te tehet erről az egészről...Szóval szedd össze megad és meríts
bátorságot mivel holnap amikor fel fog kelni a szemébe kellesz nézned és hazudnod neki azért,hogy
lenyugtasd.
Luka nem hitt a füleinek.Yoru segíteni próbált rajta mind azok után amiket tett.Hisz az ő gyerekét ölte
meg az előbb.
- Hisz a te gyerekedet öltem meg...Ilyen könnyen megbocsájtasz nekem?

- Ne értsd félre te idióta.. – mordult fel Yoru aztán fojtatta mondanivalóját. – Nem bocsájtottam
meg neked és soha nem is fogok.De most muszáj leszek kivételesen is későbbre tenni a halálodat.
Amint Yoru végig mondta a mondatát egész erőből rátaposott Luka gerincére.
- Egyszer úgy is meg foglak ölni ezért..Szóval készülj fel a halálra.. – Yoru gyilkos tekintettel
nézett a földön fekvő Lukára aki abban a pillanatban meg sem bírt mozdulni.Aztán hátat fordítva annak
elment a város irányába.
Körülbelül egy óra telhetett el azóta,hogy Yoru ellátta a másik baját.De végre összeszedve minden
maradék erejét Luka elment Yuki szobájához és letérdepelve az ágya mellett elkezdte simogatni a
haját.
- Sajnálom...Sajnálom...Kérlek bocsáss meg nekem... – Luka halkan újra és újra ezeket a
szavakat mondogatva és simogatta a húga haját a reszkető kezeivel.
De még mielőtt Yuki felébredt volna Luka már elment.És amikor a lány végre felébredt az ágya szélén
egy cetlit talált amelyen csak annyi volt írva,hogy „ SAJNÁLOM ” . Azt a cetlit Luka hagyta úgy mond
búcsúlevélként.Habár azt az egyetlen egy szót nem igazán lehetett volna nevezni LEVÉLNEK.Yuki
értelmetlenül ült az ágyon és nézett kifelé az ablakon értve azt,hogy ezt csak is szomorú és fájdalmas
BÚCSÚT jelenthet....

19 Rész.. A tájfutás

Az este nyugodtnak tűnt,de Luka szívében csak düh és bánat lakozott akkor.Ő nagyon jól tudta,hogy ha a húga
gyermeke meg fog születni a lány nem fogja túlélni és elveszíti testvérkéjét akit nagyon szeretett..De sajnos nem
tudta mit tehetne ebben az esetben..Nem akarta megölni a gyereket,de azt sem akarta,hogy Yuki meghaljon...Ezért is
kénytelen volt olyan döntés hozni amit reménykedett,hogy soha életében nem kellesz meghoznia..Hosszú
elmélkedés után Luka úgy döntött,hogy valamilyen módon megszabadul a gyerektől még mielőtt az a világra
született volna..De hogyan azt még ő sem tudta..A fiú egész éjjel csak azon volt,hogy megoldást találjon erre az
egészre de semmi sem jött a fejébe és mindig csak egy és ugyan az az ötlet ugrott agyába... „ ANNAK A GYEREKNEK
MEG KELL HALNIA” Végleg meghozva a döntés Luka megkereste Mikit és megosztotta vele gondolatát.A lány
próbálta lebeszélni a fiút arról az őrült ötletről amire ő készült,de amikor ő is alaposan végiggondolt mindent
beleegyezett abba,hogy segíteni fog Lukának a tervében.Már csak azt kellett kiagyalniuk,hogy hogyan tegyék.


Lassan telt múlt az idő és már majdnem megérkezett a tájfutás napja.Már csak az utolsó simítások voltak hátra és
már indulhatott s a rendezvény.A tanárok összehívták a diákokat a nagy terembe és ott elmeséltek mindent még
egyszer.De még a csapatokat is felsorolták.Kiderült,hogy a csapatok az iskolák között lettek összekeverve ezért egy
csapatba akár két vagy három iskola diákja is kerülhetett.Yuki imádkozott,hogy ne olyanokhoz osszák be egy
csapatba akiket nem ismert mert akkor biztosan vége lenne.De amint megérkezett a nagy pillanat nem csak
Yuki,hanem a diákok nagyobb része vett mély levegőt és várt arra,hogy végre megtudhassa kivel lesz egy csapatban
a tájfutás idején.
- Most pedig felsorolom a csapatok beosztását,mindenkit megkérek arra,hogy figyeljen – szólalt meg az egyik tanár
és elkezdte a felsorolást..

**************** **************

1 csapat :Ayame Ayanagi,Luka Amori,Mira Haga,Yoru Inugawa,Kai Otsutsuki.
2 csapat :Miki Hirase,Akira Hamamoto,Sasaki Hanase,Kiyone Yoriko,Ikari Hanabusa.
3 csapat :Akeno Irie,Hikari Onodera,Aoi ichigawa,Yuuichirou Igarashi,Akari Ishinomori.
4 csapat : Aika Kano,Aneko Kasai,Harue Izumi,Ammi Yoshuyo,Kichi shiguro.
5 csapat :Yuki Amori,Kiyo Ina,Haruka Tachbana,Akihiko Kenta,Akihiko Namika.

Stb.........

**************** ***************

A tanár majdnem két óráig sorolta a csapatokat és kiderült,hogy nem is voltak olyan kevesen mint hitték volna.Yuki

pedig megkönnyebbülve sóhajtott fel mivel jó ismerőseivel és barátaival lesz egy csapatban.Ellentétben Lukával és
Yoruval.A fiúk egy csapatba kerültek és ezért majd meg akarták ölni a tanárokat amiért így döntöttek.Ez lett volna az
első dolog amiben egyet értettek volna a srácok.De nem ez volt még számukra a legrosszabb..Mindkettejüknek az
volt a legnagyobb csalódás,hogy Yuki egyikőjükkel sem került egy csapatba.Nagyon féltették,mivel túl nagy távolság
lesz köztük mivel ők az első Yuki viszont az ötödik csapat tagja lett.Luka pedig tökéletesen kiagyalta azt,hogy hogyan
fogja megölni húga gyerekét úgy,hogy testvére sejteni sem fog arról,hogy ő tehet majd róla.Amint a csapatok végleg
el lettek osztva következő reggel el is kezdődött a nagy tájfutás.A résztvevőket hatalmas buszokkal vitték el a
bizonyos erdőhöz ahol zajlani fog az egész rendezvény.


Minden csapat megtalálva társait elindult abban az irányban amelyben a térkép szerint menniük kéne.Az első
feladatuk arról szolt,hogy minden csapatnak kellett jelölve egy bizonyos hely ahol tábort kellesz verniük és ott tölteni
majd az éjszakákat.Az ötös csapatnak az erdő közepén található tisztáson kellett elhelyezkedni.Amint a csapat
megtalálta a helyet rögtön hozzá fogott a sátrak fertilitásához és a tűzifa begyűjtéséhez.A fiúk foglalkoztak a
sátrakkal a lányok pedig gyűjtöttek száraz faágakat a tűz - hez valahol a közelben.Még mielőtt besötétedett volna a
srácok sikeresen végeztek a munkával és már meg is rakták a tábor tüzet és elkezdték készíteni a vacsorát és
természetesen sokat beszélgettek a munka közben.De viszont nem minden csapat állt olyan jól mint az ötös csapat.A
hetes csapat elhagyta a térképet és ezért sajnos nem sikerült megtalálniuk a helyet ahol tábort kellett volna verniük
ezért is visszatértek a starthoz mivel nem s volt más választásuk.A kilences és Hatos csapatok sem álltak túl jól mivel
senki sem tudott a csapatokban sátrakat állítani ezért nyílt égbolt alatt kellett aludniuk.A négyes csapat az ostoba tini
miatt elvesztette minden élelmét mivel az helyett ő a smink készleteit pakolta be a táskákba mivel neki az mindennél
fontosabb, ezért nekik éhezniük kellett.A többi csapat viszont elég jól ált.Hisz sikeresen meg volt találva a hely és
végrehajtva minden egyes feladat. Csak az egyes csapatban folyt veszekedés egészen a START óta.Luka és Yoru nem
tudtak megbékélni azzal,hogy egy csapatba kerültek és minden erejükkel fogták vissza magukat,hogy ne verjék be
egymásnak a pofáját.Viszont volt már olyan eset is a nap folyamán,hogy a fiúk majdnem egymásnak ugortak,de
szerencsére mindig megállította őket valaki és nem volt verekedés.
Amikor beesteledett mindenki a tábortűz körül ülve beszélgetve ölte meg az időt egészen addig amíg le nem feküdt
aludni.De viszont két ember nem aludt.Luka és Miki megbeszélték,hogy amikor az utolsó csapat tagjuk is elalszik
találkozni fognak,hogy megbeszéljék a továbbiakat.Így is történt.Amint mindenki elaludt ők tényleg találkoztak.Luka
már várt Mikire egy hatalmas fánál az erdő szélén amelyet az erdő bármelyik részéről lehetett látni.
- Már vártam rád....

- Bocsánat..a lányok nem akartak egy kettőre elaludni ezért altatót kellett öntenem az italukba,hogy hamarabb
elaludjanak.

- Jól is tetted... Nos,hogy állunk most? Minden készen áll?

- Igen.

- Tökéletes.De nagyon óvatosaknak kell lennünk.Ha Yuki megtudja mit akarunk tenni nem lesz jó vége...

- Ne aggódj..Ne feledd..Ezt csakis ő miatta tesszük..Nincs más választásunk..Vagy megtesszük vagy meghal...

- Nem akarom,hogy az egyetlen barátnőm meghaljon...

- Akkor tedd azt amit mondok és minden rendben lesz..

- Rendben...Mindent megteszek a barátnőmért...Csak ne haljon meg...

- Nem fog..Nem fogom hagyni,hogy meghaljon...De most viszont vissza kell menned a többi csapat társadhoz mert ha
felébrednem és rájönnek,hogy eltűntél csak baj lesz..

- Rendben..Akkor megyek is..

- Vigyázz magadra Miki..

- Te is magadra Luka...
A hosszú beszélgetés után mind ketten visszamentek a saját csapatjukhoz és úgy tettek mintha semmi sem történt
volna.De valójában csak a bizonyos pillanatra vártak,hogy lecsapjanak...

18 rész... Visszatérés a suliba avagy a pokol kezdete?!

Luka pedig leült az ágyra és elgondolkodott mindazon amit a húgának mondott..Még mindig képtelen volt elhinni
mindazt amit halott hisz csak most ébredt fel...De amint észbe kapta magát már nem a húga boldogságának és
örömének a mosolyát,hanem a fájdalom könnyeit látta az arcán.
- Most biztosan gyűlöl – gondolta magában a fiú..
Nem tudta,hogy most jobb lesz ha elmegy,vagy oda megy hozzá és megöleli...Nem tudta mit tegyen..Egyszerűen
eltévedt a saját gondolataiban de végül úgy döntött,hogy inkább kimegy egy kicsit.De amint elhagyta a szobát
szembe találta magával Mikit aki épp visszatért az utazásából.Luka azt mondta,hogy jobb lesz ha Yukit most egy
kicsit békén hagyják a lányt és hozzá tette azt is,hogy a lány nem egyedül van.Miki rögtön rájött kivel lehet Yuki de
Lukára hallgatva nem ment be hozzá hanem a fiúval együtt ment az udvarra.Ott beszélgettek egy jó ideig az
udvaron, aztán pár órával később visszamentek Yoruékhoz s nagy nehezen de megbeszélve mindent úgy
döntöttek,hogy tovább fojtatják az iskolába járást és a hiányzások kapcsán pedig ne aggódjanak mivel minden el lett
intézve.
************************************ KÖVETKEZŐ REGGEL ***********************************
Egy újabb reggel következett be de Yuki nagyon izgult valamiért.Igazából attól félt,hogy hogyan fognak reagálni az
osztálytársak amikor újra meglátják őt de Miki lenyugtatta őt azzal,hogy elmesélte neki mi történik most a suliban és
a cserediákos tervről is elmondott mindent és mivel Yukinak és Mikinek mindig is kiváló jegyeik voltak és a fiúk sem
álltak rosszul a tanulásban mindenki el is hitte az egészet.De szerencsére amint a lány és barátai beértek az iskola
területére nem történt semmi olyasmi amitől ő tarthatott volna.Yuki csak attól félt egy kicsit,hogy mit kellesz
válaszolnia ha kérdezgetni fogják őt a “ külföldön lévő tanulás “ kapcsán de nem volt vészes...legalább is a nap
elején még az nem faggatták ki őt és barátait az osztálytársak csak pár pár kérdést tettek fel nekik amire könnyű volt
kifogást/hazugságot kitalálni.Amikor pedig becsengettek minden diák helyet foglalt és várta a tanárt aki szokatlanul
késett az órára az nap.
- A tanulás helyett ma a jövő hétre eső kirándulásról lesz szó –Kezdte a mondanivalóját a tanár amint belépett a
terembe.

- Mégis milyen kirándulásról lesz szó tanár úr? – szólalt meg az egyik hátul ülő diák.

- Ez egy meglepetés volt minden diák számára..Addig nem szerettünk volna mesélni nektek róla amíg nem sikerül
elrendeznünk mindent.A kirándulás egy erdőben fog megtörténni.Csapatokra lesztek osztva.Minden csapat minimum
5 személyből fog állni amit majd ki fogunk sorsolni a tanárokkal.Minden csapatnak az lesz a feladata,hogy bizonyos
tárgyakat kellesz megtalálni a erdőben amiket a tanárok el fognak majd rejteni.Este pedig bátorság próbákon és
csapat játékokon kellesz részt vennetek.......

A tanár még jó két óráig mesélte a diákoknak,hogy mit is várhatnak el a kirándulástól.Amikor pedig befejezte
mondanivalóját kiment az osztályteremből de a diákok még benn maradtak..De nem akár minek hanem kiakarták
faggatni Yukiéket,hogy milyen volt külföldön az élet stb mivel reggel nem volt rá alkalmuk.Természetesen minden
kérdésre kitaláltak valamilyen választ habár néha nehezebb volt kitalálni egy értelmes kifogást....

A tanítási nap hamarosan véget ért és azok a diákok akik valamilyen iskola klubokban vettek részt maradtak de
voltak olyanok is akik ellógtak,a többiek pedig haza mentek.Mivel Yuki az iskola diák tanács tagja volt és épp gyűlést
szeretett volna tartani a diáktanács elnöke neki muszáj volt maradni akár akarja ezt akár nem.A lány sejtette,hogy a
fő téma a kirándulásról fog szólni és jól is tippelt.De ahogy kiderült nem csak az ő iskolájuk,hanem a Nagano nevű
iskola is részt fog venni aztán még hozzá tették azt is,hogy a múlt éven az ő iskolájuk dökk elnöke volt itt a tájfutás
kapcsán.Ekkor a lánynak az eszébe jutott az az eset,amikor nekiment egy fiúnak egy másik iskolából és a dökk
elnökről és mindenről ami velük kapcsolatos.De mivel Yuki még a nagy táj futás előtt “ elutazott külföldre “ nem is
vett részt a rendezvényen ezért is elég lassan kapcsolt akkoriban és mivel pont szegény Yuki és Akira ( ő még egy
diák tanács tag ) bizonyos okok miatt nem vettek részt a tájfutás rendezésében ezért épp ő rájuk bízták a Nagano
iskolával való beszélgetés,pontosabban nekik kellett elmenniük abba az iskolába és a dökk elnökükkel megbeszélni
mindent a kirándulás kapcsán.Yuki nem igazán akarta elvállalni de sajnos nem igazán volt más választása úgyhogy
el is indult Akirával a Nagano nevű iskolába.Amikor a lányok odaértek rájöttek arra,hogy nem lesz túl könnyű
dolguk,mivel ez az iskola háromszor akkora volt mint az ő iskolájuk.

Nagyot sóhajtván a lányok
végül is elindultak megkeresni az iskola dökk elnökét,hogy megbeszéljenek mindent.De mivel az egész iskola három
emeletes volt és száz folyosóra lehetett minimum a lányok úgy döntöttek,hogy könnyebb lesz ha megkérnek
valakit,hogy kísérje el őket a diák tanács teremhez de mivel már elég késő volt már nem volt diák az iskolában ezért
a lányoknak még nehezebb dolguk lett.Még olyan jó tíz perc kószálás után megszólította őket valaki..

- Hé! Ti mégis mit kerestek itt? Hisz nem is ebbe az iskolába jártok..- morogva mondta a hang
tulajdonosa.
Yuki számára nagyon ismerős volt a hang és amikor megfordult felismerte a hang tulajdonosát.
- Rég láttalak Haruka – mosolyogva mondta a lány amikor megfordult.

- Picur? Csak nem azért jöttél ide,hogy engem láss? – széles mosollyal az arcán válaszolt a fiú.

- Nem azért vagyok itt...De azért örülök,hogy látlak...

- Most összetörted a szívem picur.. – a srác sóhajtott egy nagyot.
Na de akkor miért is vagytok itt?

- Ohh majdnem elfelejtettem...El tudnál kísérni a dökk elnökhöz? Megbeszélni valónk van vele a
kirándulás kapcsán.
- Kirándulás?... – gondolkozott el a fiú – jaaa most már emlékszem,Mira ( ő a Nagano iskola dökk elnöke ) emlegetett
valamit valamilyen kirándulásról de nem igazán figyeltem...Na de gyertek,nagy szerencsétek,hogy ő még itt van... –
Haruka elindult a lányok számára ismeretlen irányba de azért ő csak tudja,hogy hol lehet a diák tanács szobája,ezért
követték.

Pár perc elmúltával odaértek egy szobához.A fiú udvariasan bekopogott aztán amikor meghallotta az engedélyt
arra,hogy bemehet kinyitotta az ajtót és előre engedve a lányokat azután ő is bement és kényelmesen leült a
sarokban lévő kanapéra.

- A kirándulás miatt jöttek – szólalt meg Haruka miközben a lányokra nézett..

Mira megemelte a fejét és szintén rápillantott a lányokra..

- Te rád emlékszem..Yuiknak hívnak ha jól tudom..de javíts ki ha tévedek.. –Kedvesen mosolyodott el a dökk elnök.

- Nem tévedett Yuki a nevem..

- Szóval mit is akartál a kirándulásról mesélni? – Mira kényelmesen elhelyezkedett a székében aztán rámutatott két
kanapéra,hogy a lányok is üljenek le. Kértek teát?vagy esetleg kávét?

- Nem kérünk semmit köszönjük – majdnem egy időben válaszoltak a lányok aztán Yuki fojtatta a beszédét.

A lány elmondott mindent amit a megbeszélésen halott a kirándulás kapcsáról amit Mira jóvá is hagyott és nem is
szeretett volna még valamit hozzá adni vagy fordítva kivenni a programból.Amint minden meg lett beszélve és jóva is
lett hagyva a lányok elhagyták az iskolát és visszatértek a sajátjukba és ott is elmeséltek mindent a diák tanács
elnökének aztán haza mentek.De amint Yuki hazaért Yoru és a többiek leordibálták a fejét mivel a lány azt
monda,hogy maximum egy órával később fog hazaérni de jóval többit tartott minden és a lány csak sötétedéskor ért
haza.

- Mégis mit képzelsz? Tudod egyáltalán,hogy mennyi az idő? – mondta egy kicsit dühösen Yoru.

- Az idő nem eladó.. – poénkodott Yuki.
A fiú csak sóhajtott egy nagyot aztán magához ölelte a lányt.

- Tudod,hogy féltelek..Azt mondtad,hogy csak egy órába fog telni az egész..Legalább felhivhattál volna engem vagy
legalább az idióta bátyádat..Ő is betegre aggódta magát miattad...

- Egy- a bátyám nem idióta,kettő- lemerült a telefonom,három- nem vagyok kis gyerek nem kell engem ennyire
félteni...- a lány sóhajtott egy nagyot aztán Yoru mellkasába fúrta a fejét.
- Annyira elfáradtam... – fojtatta a mondanivalóját Yuki.
- Akkor jobb lesz ha most elmész pihenni. – Yoru megpuszilta a lány homlokát aztán a karjaiba vette és a szobába
vitte aztán letette őt az ágyra.

- Magam is képes lettem volna eljönni ide..De legalább megspóroltam egy kis energiát..- halkan nevetett fel a lány.

- Én csak is azért vagyok itt,hogy neked szolgáljak úrnőm.. – Yoru közelebb hajolt a lányhoz aztán megcsókolta.
Yuki igazán örült annak,hogy végre véget ért a nap és újra Yoru mellett lehet.

- Na és mi olyat csináltál,hogy ennyire elfáradtál? – kérdezte kíváncsian a fiú amikor elvált a lány ajkaitól.

- Az egyik iskolából a másikba rohangáltam mivel a kirándulás kapcsán kellett beszélnem a másik iskola dökk
elnökével.. –sóhajtott egy nagyot a lány aztán lefeküdt. - Elég fárasztó kilométereket gyalogolni...

- De miért pont te? Hisz nem te vagy a diák tanács elnöke. –Yoru felvonta az egyik szemöldökét.

- Mert neked hála,a múltkori tájfutáson nem vettem részt és ezért most nekem kell szerveznem mindent. – Yuki
duzzogni kezdett.

- Hát sajnálom.. – a fiú hangosan felnevetett aztán a lányra pillantott.. –Neked viszont már pihenned kell..
Yuki ásított egy nagyot aztán gyorsan átöltözve a pizsamájába az ágyba bújt.

- Jó éjt... – monda halkan a lány aztán majdnem egyből el s aludt.

- Jó éjt hercegnőm..- Yoru közelebb hajolt a lány arcához és megpuszilta aztán pedig kiment a szobából és halkan
bezárta maga után az ajtót.

- Hisz régebben mindig te altattad el őt nem igaz? – Pillantott fel Yoru a falra támaszkodó Lukára aki épp nem
messze ált az ajtótól.

- Na és? Netán problémád van ezzel? – A fehér hajú srác rá sem nézett az ajtóban álló Yorura.

- Nekem nincs vele semmi problémám viszont ti testvéri köteléketek lassan eltűnik..Yuki már rég nem a régi..Ő már
megváltozott..A húgod már hozzám tartozik..Szóval jobb lesz ha elfogadod ezt és végre békén hagyod..Már nincs
szüksége rád..- Mondta Yoru miközben elindult a lefelé vezető lépcső felé.

- Még,hogy hozzád tartozik...- Morogta Luka és tovább támaszkodva a falnak nézte ahogy a másik elmegy...

17 Rész... A boldog és boldogtalan percek

Yuki nagyon boldog volt attól,hogy Yoru újra mellette van.Már csak arra vágyott,hogy testvére végre
felébredjen és újra képes legyen beszélni vele....Yoru észrevette kedvese arcán az aggodalmat de nem
tudta miért is aggódik ennyire.

Valami baj van? – szólalt meg halkan a srác.



Nincs semmi... vagyis... – A lány képtelen volt normálisan elmagyarázni mindent ezért össze

vissza kezdett beszélni...


Nyugodj meg és mondj el mindent – a fiú enyhén elmosolyodott.

Yuki pár perc elmúltával összeszedte magát és mindent elmesélt Yorunak amit eddig ő is tudott.


Most már értem...- a fiú lehajtotta a fejét és a földet bámulta.



Jól vagy Yoru? – Aggódva kérdezte a lány és leguggolt,hogy láthassa a srác arcát.



Igen...Csak egy kicsit elgondolkodtam..Ne haragudj... – Zavartan válaszolt a fiú.


Yuki csak nézte a fiút és nem igazán értette a reakcióját.Pár percig próbált rájönni arra,hogy mi baja
lehet,de sajnos nem sikerült...Yoru mindig azt válaszolta minden kérdésére,hogy jól van és semmi
baja...Amit a lány természetesen nem hitt el.De nem is tudott többet kiszedni mivel Yoru néma volt mint a
sir. Egyszer csak Yuki nem bírta ki és átkarolva a fiú nyakát megint kérdezgetni kezdett...


Mond már el mi bajod.. Kééérleek – könyörögve monda a lány.



Mondtam már....semmi bajom...De viszont te jobban is vigyázhatnál magadra..- Válaszolt halkan
a fiú próbálván témát váltani.



Én? Ellentétben veled én vigyázok magamra..De ha nem akarsz mondani semmit akkor ne

mondj...
Yuki felállt elengedte Yoru nyakát és duzzogva bement a testvéréhez.De amikor odaért nem hitt a
szemeinek.Luka épp az ablaknál állt és öltözött.De amikor észrevette húgát enyhén elmosolyodott és őt
nézte.Yuki boldogságában rögtön a nyakába ugrott és szétcsókolta arcát.Yoru pedig csak állt a falnál és
nézte Yukit és testvérét.


Képzeld bátyus,babám lesz – boldogan mondta a lány.



Hogy mi? – a fiú összerezzent.

Mégis kitől?


Yoru a gyerek apja – válaszolt halkan a lány de látta,hogy a testvére sem örül a hírnek.
Miért pont ő? Nem találtál magadnak valaki mást? Miért pont azzal a vámpírral feküdtél le?
Miért? – Luka eldobta magától a húgát és dühében ökölbe szorította a kezét és a falba vágta.


Yoru nagyon dühös volt de még nem jött elő mert kíváncsi volt mi lesz ebből..


Mégis mi ütött beléd? –Kiáltott fel a lány miközben megsimogatta a hasát mivel egy kisebb

fájdalmat érzett.


Szabadulj meg ettől a gyerektől... – Mondta dühöngve a fehér hajú srác.



SOHA..Ez az én gyerekem és én döntöm el a sorsát..-Válaszolta a lány és a szeméből megindult

a könny..


Yuki.... – Luka abban a pillanatban nagyon dühös volt...De túlságosan is szerette húgát,hogy

elküldje magától....

*Ekkor lépett szinre Yoru *
- Csak nem képes lennél megölni a húgod gyerekét? – a fiú közelebb ment a lányhoz és felsegítette.
Jól vagy? Elég sápadt lettél...

Yuki csak megölelte Yorut és néma csendben maradt.Luka pedig egyre idegesebbé vált
Yoru láttától.


Te még is,hogy a francba kerülsz ide? KOTRÓDJ!



Ne parancsolgass kis herceg...Úgy sem érdekel a dumád.. – Bevágta flegmán Yoru és hideg

tekintettel nézett Lukára.

Luka csak sóhajtott egy nagyot és próbált lenyugodni mivel látta,hogy nem megy messzire a
veszekedéssel de nincs is túl nagy értelme veszekedni,hisz már úgy is minden megtörtént és az időt nem
lehet visszatekerni,hogy változtatni lehessen a múlton...Yuki pedig csak gyere jobban Yoru mellkasába
fúrta a fejét és zokogott.


Nyugodj meg Yuki,minden rendben lesz... – Biztatta Yoru a lányt.


Luka pedig leült az ágyra és elgondolkodott mindazon amit a húgának mondott..Még mindig képtelen volt
elhinni mindazt amit halott hisz csak most ébredt fel...De amint észbe kapta magát már nem a húga
boldogságának és örömének a mosolyát,hanem a fájdalom könnyeit látta az arcán.
“Most biztosan gyűlöl” – gondolta magában a fiú..Nem tudta,hogy most jobb lesz ha elmegy,vagy oda megy
hozzá és megöleli...Nem tudta mit tegyen..Egyszerűen eltévedt a saját gondolataiban..

16 rész... A nagy fordulat

- T.....te? tényleg te vagy az Yuki?................
A lány egy kicsit megemelte fejét és ránézett a bizonyos személyre aki megszólította.

Ismerjük egymást? – kérdezte halkan Yuki.
Hát nem emlékszel rám? – A hang tulajdonosa leguggolt a lányhoz és megsimogatta az arcát.
Sajnálom de nem emlékszem magára – Yuki mélyen a srác szemébe nézett.
Ne játszd itt a bambát..én vagyok az....... Itami......Miért nem emlékszel rám? mégis mit tett veled az a

szerencsétlen? – Mondta idegeskedve a fiú.
Ismered Yorut? – kérdezte halkan Yuki.
Azt a szörnyeteget mindenki ismeri. – sóhajtva válaszolt Itami.
Yoru nem szörnyeteg!....

Ne mert őt szörnyetegnek nevezni! Egyáltalán nem ismered őt..... – kiáltott fel a lány könnyes
szemekkel.

Rendben....Ne haragudj.....De most jobb lesz ha visszaviszlek a bátyádhoz.Szüksége van rád...

– mondta halkan a srác és a karjaiba véve a lányt elvitte őt egy bizonyos irányba.
Yuki nem ellenkezett de nem is értette mi történik.De annyira megijedt Yorutól abban a pillanatban hogy
bárkivel képes volt elmenni,csak hogy ne keljen visszamennie abba a kastélyba ahol eddig élt vele.
Letehetnél,képes vagyok magam is menni. – mondta halkan Yuki.
Félek hogy el fogsz szökni vagy elbóklászol valamerre.Ezért inkább jobb ha viszlek még egy
darabig. – poénkodva válaszolt neki a fiú.
Nem vicces. – ezután Yuki meg sem szólalt egészen addig amúgy nem érkeztek meg ahhoz a

helyhez ahol Luka tartózkodott.
Mi ez a hely? Miért jöttünk ide? – Kíváncsian nézett körbe a lány és lassan kezdett megismerni
dolgokat.
Itt laktál amíg az a szörny vagyis vámpír nem rabolt el téged. –Itami letette Yukit a földre. –
Kövess...Elkísérlek a bátyádhoz....
Yuki néma csendben követte a fiút.Amikor odaértek a szobához amelyikben Luka volt, a lány benyitott
és meglátott egy ágyban fekvő fiút és rögtön eszébe jutott szeretett testvére.Yuki elsírta magát amikor
meglátta, hogy milyen borzalmas állapotban is van bátyja.

Halálos sebeket kapott,de időben érkeztem segítséget hívni és meg érkeztük menteni.De

sajnos kómába esett....Attól a naptól kerek fél éve hogy már nem tér magához.

A hallottaktól Yuki nagyon megijedt és egy kicsit el is szédült.Nem emlékezett semmire és nem tudta azt,
hogy testvére bármelyik pillanatban meghalhat...


Ha emlékeztem volna....Bármi áron vissza tértem volna hozzá. – könnyes szemekkel Yuki

ránézett testvérére és homlokon puszilta.
Most már mindig itt leszek melletted Luka és soha többé ne hagylak magadra – mondta halkan a lány egy
enyhe mosollyal az arcán aztán megfogva testvére kezét az ágyra hajtotta fejét.
ELTELT 1 HÉT...................
Luka még mindig nem tért magához Yuki pedig egyre jobban félni kezdett testvére életéért. A fiú nagyon
sápadt volt.A lány akár egy percre sem akarta ott hagyni testvérét mert azt akarta,hogy amikor bátyja
felébred,ő legyen az első akit meglát.
Mikihez is eljutott a hír, hogy Yukit megtalálták,ezért a lány vissza is sietett barátnőjéhez.Amikor a lány
meglátta Yukit a nyakába ugrott boldogságában.A lányok egész éjjel fenn voltak és egymással
beszélgettek.Megosztottak egymással minden boldogságot és szomorúságot ami akkor a lelkük és szívük
mélyén volt.Yuki elmesélt mindent....Még azt is hogy gyereket vár Yorutól....De ez a hír nem tett boldoggá
senkit....Mindenki megutálta Yorut azért,hogy elrabolta Yukit és Lukát is majdnem megölte.....De Yuki akkor
is vágyott szerelméhez...Hiába látta,ahogy a cseléd lány vérét itta és ő ettől megijedt,de ő akkor is nagyon
szerette és vissza akart menni hozzá.De a testvérét is képtelen volt ott hagyni.Ekkor is jött rá a lány
valójában, hogy mi volt az a furcsa érzés ami annyi időn keresztül követte őt...Rábukkant arra,hogy
mindvégig a testvérét hiányolta...Akit valamiért elfelejtett...De aztán később elmagyarázták,hogy Yoru
képe emlékeket törölni és megváltoztatni és biztos ő tehetett a dologról...De Yuki tudta azt is,hogy a gyere
amelyet a szíve alatt hordoz nem nőhet fel az apja nélkül...Ezért is muszáj volt döntést hoznia afelől,hogy
visszamegy Yoruhoz,vagy pedig testvére mellett marad.A lány nagyon sokat gondolkodott mit is tegyen de
amint úgy gondolta,hogy végre meghozta a döntést kételkedni kezdett... A lány azt gondolta,hogy ha
kimegy az udvarra levegőzni egy kicsit talán frissebb fejjel képes lesz meghozni végre a döntést.De amint
a lány kilépett a ház ajtaján az udvaron megpillantotta Yorut...
Yoru....... – Yuki azt sem tudta mit mondhatna...hisz ott hagyta...elszökött...nem maradt vele

amikor a legnagyobb szükség volt rá...

A srác csak nézte a lányt de nem szólalt meg... Egyszer csak a háta mögött jelent meg és átölelte
kedvesét...

Sajnálom...... – súgta a fülébe Yoru.

Yuki szemeiből megindult a könny..Aztán megfordult és megölelt a fiút...
Ne haragudj...De annyira megijedtem...Nem akartalak magadra hagyni...Ne menj el...

–Könyörgött Yuki erősen ölelvén Yorut.

A srác csak megpuszilta Yuki homlokát és enyhén elmosolyodott.

Rád lehetetlen haragudni.... –ezek a szavak után Yoru megcsókolta kedvesét.
Yuki nagyon boldog volt és azt hitte hogy most már minden rendben lesz de sajnos nem ez
történt.Pillanatokon belül Yuki egy pisztoly hangját hallotta..Ekkor értette meg,hogy a golyó Yorut találta
el...Yukit újra félelem borította el...Azt hitte mindennek vége és nem fog senkit sem elveszíteni akit szeret
de nagyon tévedett...Yoru térde esve szorította át vállát és ekkor Yuki meglátta azt,hogy a golyó a srác
vállát találta el...A lány felemelte a fejét és a tekintetével kereste azt aki lőtt,de nem vett észre senkit a vak
sötétben,aztán visszanézett Yorura.
Ha iszol a véremből a sebed biztosan egy-kettőre begyógyul..
Ugye nem gondolod,hogy vért fogok inni belőled? Főleg,hogy gyereket vársz...-a srác teljes

komolysággal mélyen a lány szemeibe nézett.
Nem fogsz ártani neki...ne aggódj... – enyhe mosollyal az arcán válaszolt a lány.
De akkor is félek..- Yoru rátette a kezét Yuki hasára.

Hisz ez a gyerek az enyém...nem akarok kockáztatni.. – fojtatta a mondanivalóját a fiú a lány hasát
simogatva.
Ennyire biztos vagy abban,hogy képes lennél megölni engem?
Nem tudom...Nem tudom meg tudnék e állni időben...
Akkor én majd megálltalak még mielőtt baj lenne..
Biztos vagy benne Yuki? Nagyon kockáztatsz....
Én nem félek tőled és teljesen megbízom benned...
Yoru elmosolyodott és közelebb hajolt a lány nyakához.Először megpuszilta aztán belemélyesztette
fogait.Pár perc elteltével Yuki a megbeszélt jelet adta arra,hogy elég legyen és mindkettejük
szerencséjére Yoru képes lett megállni.

Na látod..Képes lettél megállni.. – mosolyogva mondta a lány.

A fú csak bólintott egyet és megnézte a vállán lévő sebet.

Szerencsére begyógyult..- mondta megkönnyebbülve a srác.
Máshogy nem is lehetne – Yuki elnevette magát amitől egy kisebb mosolyt csalt Yoru arcára.
Azt sem tudom mit tettem volna nélküled – Szólalt meg halkan Yoru aztán újra megcsókolta kedvesét...

15 rész Fúrcsa emlékképek

Már fél év telt el azóta,hogy Yuki eltűnt.Luka pedig kómába esett a mély sebe miatt és az az éjszaka óta
még egyszer se tért magához.Miki a gyermekkori barátnőjét próbálta megtalálni,de sajnos nem járt
sikerrel.Sok helyről halott és sok helyen is járt,ahol a pletykák szerint láttak egy lányt aki nagyon
hasonlított Yukira,de amikor Miki odaért,már nem volt ott a lány és mindenki úgy tett,mintha nem is látta
vagy legalább halott volna róla.De a lány nem adta fel a reményt és tovább kereste barátnőjét, akit fél
évvel ezelőtt elveszített.De a biztonság kedvéért mindenki aki tudott a történtekről úgy
viselkedett,mintha nem is halott volna semmiről.Telt múlt az idő.Mikihez eljutott egy újabb hír,miszerint
Yukihoz hasonló lányt egy kastélyba látták bemenni pár nappal ezelőtt.Miki természetesen nagyon
megörült ennek a hírnek és reménykedett abban,hogy most sikerrel fog is járni és a barátnője tényleg ott
lesz.De még mielőtt útnak indult volna, ki kellett találnia kire bízhatja a kómában fekvő Lukát akire vigyázni
kell nehogy megtámadják az ő távollétében,mivel mindennap történt valami a környéken.Amikor a lány
végre talált egy-két embert akiben tényleg megbízhat mivel elég régen ismeri őket,reménnyel a szívében
útnak indult.
Yuki tényleg abban a bizonyos “Kastélyban” volt amiről Miki halott,de ő még nem tudta azt,hogy a
barátnője már rég nem ugyanaz a kedves és barátságos lány akit ő gyermekkora óta ismert.Yuki nagyon
megváltozott és az ereje is, amely mélyen aludt benne végre valahára felébredt miután Yuki megtudta,
hogy gyereket vár.De a lány terhességéről senki sem tudott,csak ő, Yoru és a szolgák akik abban a
pillanatban ott szolgátak.

A KASTÉLYBAN

Amikor Yuki felébredt úgy viselkedett mintha semmi sem történt volna.Igazából Yoru letörölte minden
emlékét és a semmire sem emlékezett.Sem a barátaira,sem arra ami azon az éjszakán történt.A lány tovább
feküdt a hatalmas ágyban és egyszer a plafont,másodszorra pedig már vagy az ajtót,vagy az ablakot
nézte.Olyan érzése volt mintha elfelejtett volna valamit,valami nagyon fontosat,de mi is lehetett az sajnos
sehogy sem jutott az eszébe. Pár perccel később valaki bekopogott a szoba ajtaján és engedélyt kért
ahogy hogy bejöhessen.A lány természetesen behívta a bizonyos személyt.Az ajtóban megjelent egy
cseléd lány és a karjaiban ruház tartott.Az ajtóban álló cselédlány azt mondta, hogy az ifjú úr parancsolta
neki hogy hozza fel neki ezeket nehogy a kisasszony egész nap pizsamába kószáljon a házban.Yuki
megnézte a ruhákat amiket átnyújtott neki a szolgálóleány, aztán gyorsan felöltözvén elindult egy picit
sétálni az ebédig.A lány imádott néha néha kinézni az ablakon hogy megláthassa hogy nem jöttek e
vendégek,de soha nem jött senki.A lány időnként egy picit magányosnak érezte magát,de már lassan
megszokta azt,hogy mindig egyedül van.Yukinak mindig olyan furcsa érzése volt,mintha régen soha nem
volt egyedül és ezért érzi magát most ennyire magányosnak,de amikor ez a téma kezdett szóba jönni Yoru
igyekezett minél hamarabb másra terelni a lány figyelmét,hogy felejtse el amit kérdezni vagy épp mondani
akart neki.Mivel az ebédig maradt még egy kis idő Yuki kiakart menni a rózsás kertbe ami a ház mögött
volt, de útközben meghallott egy nagyon ismerős hangot aztán amikor közelebb ment megpillantotta Yorut
a folyosó végén és rögtön oda futva a nyakába ugrott és arcon puszilta.


Hát itt vagy? Már azt hittem soha nem talállak meg. – Mosolyogva mondta a lány.



- Ne haragudj,nem akartalak felébreszteni.Túl gyönyörű vagy amikor alszol. – szintén nagy

mosollyal az arcán válaszolt a srác.


- Oké,oké mindig ez a kifogásod.Csak valld be, már meguntad a társaságomat,ennyi az egész. –

Duzzogva szólalt meg újra Yuki.


- Ezt mégis miből vetted? – a srác felhúzta a szemöldökét.



- Meglátszik rajtad.Már eleged van abból hogy folyton hisztizek nem igaz? Csakhogy ne

felejtsd el,a te gyerekedet hordozom a szívem alatt..... – a lány újra mosolyogni kezdett és átölelte Yorut.


Nem felejtettem el... – a fiú szintén átölelte kedvesét.



Éhes vagyok,mikor lesz már ebéd? – Vigyorogva ordított fel a lány.



Már megint éhes vagy? Ezt nem hiszem el.Minden terhes lány ennyit eszik amennyit te? –

vihogva mondta a fiú.


Sajnálod tőlem az ételt? – a lány mosolyogva puszit adott a srác szájára.



Dehogy.Neked adnám az egész világot is ha tehetném. Ezt te is jól tudod. Na de ideje az

ebédlőbe menni.Gyere. – A srác megfogta Yuki kezét és együtt elmentek az ebédlő irányába.

Az egész ebéd közben Yuki vicces grimaszokat vágott hogy jó hangulatot keltsen magának és persze a
srácnak is.Miután a lány jó kedvűen megebédelt kiment a rózsakertbe, hogy gyönyörködhessen kedvenc
virágaiban.Yuki imádta a növényeket de a rózsák voltak a legkedvesebbek a szívének.Amikor a lány
közelebb ment, hogy leszakítson egy szálat a fehér rózsából, megszúrta az ujját és vörös forró vér indult
meg a sebéből.Egy kis ideig Yuki nézte ahogy a vér fojt az ujján, aztán furcsa képek kezdtek megjelenni a
szemei előtt.Egy hatalmas tócsa vérben fekvő fiú volt az hófehér hajjal.Ezektől a lány nagyon megrémült
és fogván a fejét kiabálni kezdett a fájdalomtól ami a számára furcsa pillanatképeket követte.Olyan érzése
volt, mintha ismerte azt a fiút és mindezeket igazából látta s óriási köze is van hozzá.A lány kiabálására
hamarosan összefutott a ház összes szolgája aki csak a közelben volt,de senki sem tudott neki segíteni.A
fájdalom nem gyengült,hanem csak egyre erősebbé és erősebbé vált.Az egyik cselédlány sietve indult el
az ifjúúrhoz hogy elmesélhesse neki mi történik a kisasszonnyal.Yoru azt parancsolta, hogy vigyék el a
lányt a szobájába és hadják ott.A szolgák úgy is tettek.Yuki az ágyon fekve könyörgött hogy múljon el
végre a fájdalom mert nem bírja tovább.Pár perccel később a fiú belépett az ajtón és a lány mellé ült az
ágyra.

- Yoru kérlek csinálj valamit....már nem bírom ezt tovább...ezek az emlékképek,honnan vannak?

Mikor történt ez? Mond már el,miért nem emlékszem semmire? Mégis mit csináltál velem? – A lány
szeméből egyszerűen ömlött a könny.


- Ne félj,a fájdalom hamarosan elmúlik. A gyermekünkért.. ki kell bírnod. – a fiú egy kicsit

elmosolyodott, aztán magához húzta a lányt és megcsókolta,amitől a lány teljesen lenyugodott és elaludt.


Tudtam hogy az emlékeid egyszer visszatérnek majd hozzád,de hogy ilyen gyorsan fog ez

megtörténni sajnos nem számítottam....- Yoru nagyot sóhajtván visszafektetve a lányt az ágyra és
betakarta.Aztán megpuszilván homlokát kiment a lány szobájából.


Épphogy Yoru elhagyta a lány szobáját ökölbe szorította a kezét és a falba vágta.



Miért..........Mégis miért nem tud soha elfelejteni téged? Mi olyat tettél érte hogy képtelen

elfelejteni? Mégis mi köt össze benneteket ennyire? Milyen kötelék létezik köztetek? Hisz csak testvérek
vagytok.....Semmi több....Semmi több....Akkor.... Mégis mi? – Yoru lecsúszott a földre és egy ideig ott ült a
hideg padlón.Aztán a fiúnak megint vérszomja lett.De most nem kedveséhez indult hogy vért igyon,mivel
félt hogy ezzel baj eshet a gyerekkel,hanem egy cselédlányt hivatott be magához.

Amikor Yuki felébredt már elmúlt a borzalmas fájdalom és a lány boldogan Yoruhoz indult.De amikor odaért
egy váratlan meglepetés érte.Yoru szobájának az ajtaja nem volt teljesen zárva és közte maradt egy
kisebb rés, amin keresztül Yuki két szemével látta,ahogy Yoru annak a cselédlánynak a vérét
iszogatja.Yuki nagyon megijedt.A lány a szájára csapta a két kezét ne hogy felkiáltson és
észrevegyék,aztán lassan hátrafelé kezdett menni de nekiment az asztalnak ami nem messze ált az ajtótól
és a rajta lévő váza lezuhant a földre és hatalmas zajt csapott.Yuki még jobban megijedvén gyorsan
elfutott az udvar irányába.Yoru természetesen meg hallotta a zajt és ki s nézett az ajtón de senki sem volt
ott és azt gondolta, hogy egy macska de az utolsó pillanatban észrevette a földön fekvő medált,amit Yuki
tőle kapott még kiskorában.Ekkor Yoru gyors lépésekkel elindult a lány szobája felé és amikor az ágyhoz
ért meglátta hogy ő nem volt ott.A srác megparancsolta,hogy kutassák át az egész házat és találják meg
bármi áron.De a lányt sehol sem találták mivel már rég nem a ház területén tartózkodott.Yuki a város
közepén járkált valahol.De sajnos még ő sem tudta azt,hogy hová is kéne mennie.Nem emlékezett az
útra.Nem emlékezett semmire sem.A lány csak abban reménykedett,hogy rátalál olyasvalaki aki ismeri és
segit majd hazatalálni.Őszintén,már nagyon bánta hogy elfutott Yorutól.A lány tele volt
félelemmel.Egyszerűen reszketett és alig volt képes menni.Aztán véletlenül nekiment valakinek.....

- B....bocsánat – nagyon halkan és félénken szólalt meg Yuki és ránézet arra akinek nekiment.
T.....te? tényleg te vagy az Yuki?................

14 Rész... Egy újabb fájdalom

Amikor Yuki sírt Felébredt Luka és meglátta húga könnyeit.A fiú aggódva megfogta a lány karját és
gyengén magához ölelte.

Mi a baj Yuki? Miért sírsz? – halkan szólalt meg Luka.

Senkinek sincs szüksége rám? Ez igaz? De miért? Mi rosszat tettem? – a lány továbbra is

fogta a fejét és sírt.
Hirtelen felébredt Yoru is de ő nem szólalt meg csak nézte az ölelkező testvéreket.A lány továbbra is
hullatta könnyeit.

Még sokáig készülsz sirni? Mégis mit érsz a könnyekkel? Én megmondom neked a választ :

semmit. – mondta dühösen Yoru.
Yuki könnyes szemekkel nézett Yorura és fogalma sem volt, hogy mi üthetett akkor a fiúba.

Yoru hagyd abba! – szólalt meg a fehér hajú.

Miért véded állandóan? Hisz meg sem érdemli ezt. – Szólalt meg újra Yoru.

Ő a húgom,mégis mit gondolsz? Azt hiszed hogy nem fogom megvédeni egy olyan
pszichopatától mint te? – dühösen válaszolt Luka.

Yoru meg sem szólalt csak felállt az ágyról és elindult a szoba kijárata felé.Yuki nézett rá egy rövid ideig
aztán felkiáltott....

Hát mégis elmész? Nem te ígérted hogy mindig mellettem maradsz bármi történjék is?Mégis mi

történt veled? Semmit sem magyarázol meg,furcsán viselkedsz.Ez nem vall rád,ez nem te vagy.
Yoru rápillantott az ágyon ülő lányra, aztán néma csendben kiment a szobából amitől a lány még jobban
sírni kezdett.

Mi rosszat tettem? Nem értem,fogalmam sincs mit tegyek – Csendben zokogta a lány.

Minden rendben lesz.Bízz bennem. – Luka még jobban magához ölelte húgát aztán homlokon

puszilta.Azután pedig szintén kiment a szobából.

Remélem igazad lesz – ismét szólalt meg Yuki,aztán lefeküdt az ágyra.

A lány nagyon sokat gondolkodott azon hogy mi történhetett azzal a vidám és kedves sráccal akit annyira
megszeretett,és azon,amit az álmában mondott neki az a gyerek.

EBBEN AZ IDŐBEN Luka ÉS Yoru KÖZELÉBEN
Yoru épp a ház melletti lévő parkban a szokásos helyén a fa alatt ült és gondolkodott valamin amikor
megszólította valaki.

Mégis mi történt veled Yoru? Netán beléd harapott valami? – szólalt meg a hang

- Neked pedig mindig bele kell ütnöd az orrod mások dolgaiba nincs igazam? – az arany hajú srác
továbbra is a helyén ülve a földet nézte.
- Ha nem róla lenne szó bele sem szólnék,tégy amit akarsz......De amikor ő az áldozat lesz hozzá
egy-két szavam ne aggódj.
- Tűnj innen,ez nem tartozik rád – Szólalt meg újra Yoru.
- Sajnálom,de most nem tehetem,Hisz szüksége van rám......
- Ne merd ezt még egyszer mondani.Soha nem fogod őt megkapni amíg én ezen a földön élek! – Yoru
felállt a földről és a fához vágta a mellette lévő fiút.
- Ostoba,hát még mindig nem érted? Yuki nem szeret téged......Egyszerűen utál,csak nem akar
megsérteni s nem mondja a szemedve – fojtatta a beszédét Yoru.
- Áj odébb,nem vitatkozni jöttem hanem beszélni a lány jövőjéről.Ugye jól tudod nemsokára
megérkezik az a bizonyos NAP amikor sok minden meg fog változni? – szólalt meg Luka.
- Tudom.De akkor is soha nem akarom újra elveszíteni.Egyszer már elég volt,de többet soha.
- Megértem.De akkor miért teszed ezt vele?Hisz reggel majdnem megölted őt.Úgy viselkedtél akár egy
teljesen más ember.Mintha nem is te voltál volna ott akkor.Magyaráz el mi történt. – Mondta aggódva
Luka.
- Ez nem a te bajod,nem kell beleavatkoznod.Mert a végén még meg is sérülsz. –Halkan mondta Yoru
aztán elindult egy ismeretlen irányba.
- Sajnálom,de itt és most el fogunk egymástól búcsúzni ÖRÖKRE...
Luka előrántott egy pisztolyt és Yoru felé szegezte.

Szóval mégis meg akarsz ölni? Már pedig azt hittem hogy végre valahára elkezdtük megérteni
egymást – Vigyorogva mondta az aranyhajú.

Így lesz a legjobb..... Sajnálom,de ez itt a végzeted.......
Yoru Luka felé fordult és mélyen a két szemébe nézett.Nem lehetett megérteni mi történik most a srác
fejében.Nem látszott rajta a félelem,izgalom,bűnvallomás semmi...... mintha nem is lett volna szíve
akkoriban.Csak nézett és hallgatott.Egy ember sem volt a parkban abban a pillanatban.Még a madarak sem
csiripeltek szokásuk szerint.Csak a hold fénye ragyogott.Aztán a síri csendben a pisztoly lövését leehetett
hallani.A madarak rémülve elszálltak a fák ágairól.Yuki meghallotta a pisztoly lövésének a hangját és
megrémült.Aztán észhez térve elindult a lövés hangjára.Yuki kiért az udvarra de fogalma sem volt honnan
érkezhetett az a lövés.Még egy kis ideig a lány kinn mászkált az udvarok a hold fénye alatt de nem járt
sikerrel és nem talált senkire.Elhatározván hogy nincs értelme továbbra is kinn maradni egyedül éjszaka
kellős közepén elindult a ház felé,de a háta mögött megszólalt egy nagyon ismerős hang.

Ha a két srácot keresed akik folyton melletted lógnak akkor a parkban vannak.De az egyikük
már biztosan halott – nevetve mondta valaki.

A lány gyorsan megfordult hogy meglássa a hang tulajdonosát de nem látott meg senkit.

Valószínűleg már nincs itt....- gondolta magában a lány és sietve elfutott a park irányába.


Amikor a lány odaért nem hitt a szemeinek.Luka csorom véresen feküdt a földön,Yoru pedig mellette ált
szintén véres ruhában.Yuki térdre esett és sokkos állapotban könnyek kezdtek hullani a szemeiből.Amikor
az aranyhajú srác megpillantotta a földön ülő lányt felé vette az irányt.A lány nagyon félt és reszketni
kezdett.Fogalma sem volt hogy most futnia vagy mit is kéne tennie igazából.Amikor Yoru odaért a lányhoz
mellé guggolt és a fülébe súgott valamit,amitől a lány még jobban reszketni kezdett.Aztán lefektette a lányt
a földre és közelebb hajolt a nyakához.Yuki néma csendben maradt.A fejében mindenféle gondolatok
repkedtek abban a pillanatban.Félt hogy elveszíti az életét aztán egy fájdalmas érzés futott át a nyaka
környékén.Yuki már jól ismerte ezt az érzést.Hisz Yoru nem először itta az ő vérét.A srác néhány percig
szívta a lány vérét de ő már attól is teljesen legyengült.Amikor a fiú végzett,felkapván karjaiba a lányt
elvitte őt valahová.Luka pedig mozdulatlanul feküdt tovább a földön.

Hát így kell mindennek végződnie? – Szólalt meg a srác aki a távolból nézte végig mindenki
szenvedését.Sajnálom Yuki,de úgy látszik mégsem tudunk együtt lenni – a srác mosolyogni
kezdett aztán leugorván a fáról eltűnt a sötétben....

13 Rész... A kétségbe esés tengere

- MÉGIS MI A FENE TÖRTÉNT?.......... Sokkos állapotban Yoru azt sem tudta mit tegyen,aztán villám
gyorsan felkapván magát elindult valamerre a vak sötétben.
Yuki nyugodtan aludt nem is gondolva arra hogy történhet valami.Egyszer csak arra az érzésre ébredt
fel,hogy valami vagy valaki szorosan összeaszottja.Amikor a lány kinyitotta szemeit , a mellette fekvő Yorut
pillantotta meg , akinek már a tekintetéből lehetett megérteni hogy történt vele valami.
- Mi történt? - aggódva kérdezte a lány.
A srác nem válaszolt semmit,csak még jobban lány mellkasába nyomta az arcát.
Yuki magához ölelvén megsimogatta a fiú fejét biztatván hogy bármi is történt csak véletlen volt.Yoru meg
sem szólalt.Egyszerűen azt sem tudta hogy mit mondhatna mentségül tettére.A lány egész éjjel fenn volt
és akár egy szót is próbált kihúzni a srácból.De sajnos nem járt túl nagy sikerrel.A Srác egy szót sem
tudott kinyögni.Így telt el a hosszú és szörnyű csendes éjszaka.
Kora reggel Yuki be akart menni a fürdőbe,hogy átöltözzön de Yoru megragadván a lány karját
visszarántotta az ágyra.

Mégis mit csinálsz? – kérdezte halkan a lány.

A fiú nem válaszolt semmit,csak közelebb hajolt a lány nyakához.
A lány már értette,hogy a srácnak vérre van szüksége , ezért hagyta magát. Yoru lehúzta a lány válláról a
ruhát és előbb megcsókolta aztán bele mélyesztette fogait.Yuki megsimogatta a fiú fejét aztán átölelte.

Elmondod nekem mégis mi bántja a lelked? – enyhe mosollyal az arcán suttogta a lány.

A fiú csak itta tovább a vérét,figyelmen kívül hagyva a szavait.Yuki érezte hogy lassan Yorunak abba
kéne hagynia a vére ivását,mivel meg is ölheti.De a srác nem reagált a lány szavaira és ivott tovább.Yuki
lassan kezdte elveszíteni az eszméletét a vérhiány miatt,de az utolsó pillanatokban a szobába belépett
Luka és leszedte Yorut a lányról.Luka megragadta a másik srác ruhát és a falhoz vágta kiabálván rá.De
Yoru ezt figyelmen kívül hagyta,és az ágyon fekvő lányt nézte.Ekkor Luka nem bírta ki a fú ostoba
viselkedését és lehúzott neki egyet.

Mégis mit műveltél? Netán megakartad őt ölni mindazok után amit érted tett? – dühösen

kiáltotta fel a fehérhátú srác.
Yoru továbbra is néma csendben maradt.

Válaszolnál végre te idióta? Vagy netán azt akarod hogy itt és most megöljelek? – enyhe kis

mosollyal az arcán mondta Luka.
Az arany hajú srác továbbra is néma csendben nézte a lányt.
Lukának lassan elege volt Yoru ostoba viselkedéséből, ezért egyszerűen elengedte azt, és a húgához
ment.Megfogván Yuki kezét a szívéhez szorította,aztán mélyen a lány szemébe nézett, de abban a
pillanatban nem mondott még semmit. Yorunak ez nem igazán tetszett.A srác tekintetéből lehetett látni,
hogy megöli a fehér hajú fiút ha továbbra is a lány közelében marad.

Tényleg képes lennél egy újabb fájdalmat okozni neki? – kérdezte halkan a srác,átvezetvén a

tekintetét Yorura.
Yuki csendben figyelte a történteket,mivel a vérvesztesége miatt nem tudott mozogni sem.

Válaszolnál kérlek? – Luka már lassan kezdett dühbe gurulni Yoru miatt.
A lány nem hozzád tartozik....................... – mondta halkan az aranyhajú.
Mit mondtál? Ezt mégis hogy értem? Miből veszed hogy nem tartozik hozzám? – dühösen

kiáltott fel Luka.

Nem tartozom neked magyarázattal * enyhe mosoly * , egyébként sem lehetne a tiéd,hisz a vér

szerinti testvérek között nem létezhet olyasmi féle kapcsolat mint a SZERELEM.........

Hallgass!!! Ez az egész véletlenül sem tartozik rád.Kotródj innen,és soha ne gyere vissza.......

Mert ha vissza térsz,a halál gyermekévé teszlek.... – dühösen mondta a fehér hajú srác,aztán visszafordult
húgához.

Majd akkor ha ezt Ő fogja nekem megmondani. – Yoru a még mindig az ágyon fekvő lányra

nézett.

...................

A lány nem tudott megszólalni.De a tekintetéből lehetett érteni,hogy egyikőjüket sem akarja
elveszíteni.De egyik fiú sem volt hajlandó őt ott hagyni a másikkal.A tekintetek összetalálkoztak.Mind a két
fiú a lányt bámulta.Yuki pedig egyszer Yoru,egyszer pedig testvére szemébe nézett.De megesett olyan
is,hogy a fiúk farkas szemet kezdtek nézni egymással.A lánynak olyan furcsa érzése támadt
olyankor,mintha őt ketten így próbálnának kommunikálni egymással,és hogy tökéletesen megértik egymást.
Yuki hirtelen elaludt.megint a furcsa álmát kezdte látni ami mindig mély nyomot hagyott benne.Újra és
újra látta azt a gyereket és azt a nőt,aki annyira hasonlított rá,csak a haja volt sokkal hosszabb mint
neki.De ezúttal a lány nem akarta ezt annyiban hagyni,és beszélni szeretett volna azzal a nővel.Először
nem merte megközelíteni,de pár perccel később,a lány összeszedvén minden bátorságát közelebb ment
ahhoz a nőhöz és megkérdezte a nevét.A nő nem válaszolt semmit,csak a lány felé nyújtotta a karját és
mosolyogva nézte őt.Yuki még közelebb ment.És ahogy ő közeledett,jobban és jobban látta,hogy az a nő
teljesen úgy méz ki mit ő,a kisfiú pedig nagyon hasonlított bátyjára csak sokkal kisebb és aranyosabb volt
nála.A lány mosolyogni kezdett.A félelme teljesen megszűnt.Már nem félt semmitől.Olyan lett volna,mintha
nem kéne eljátszania magát boldognak,mert ő tényleg az.......

Nem akarok felébredni – mondta halkan a lány.
Akkor ne tedd – mosolyogva mondta a gyerek,aztán megfogta Yuki kezét és magával húzta

valahova.

De várnak rám - lehangoltan válaszolt Yuki
Várnak? Mégis ki vár rád ott? Senkinek nincs szüksége rád.Itt pedig mindenki boldog amikor

eljössz – boldogtalanul válaszolt a gyerek.

Senki sem vár rám? Ezt mégis hogy érted? Ott van a családom,ott van minden barátom.Mégis

hogy nem vár rám senki? – a lány sokkba esett és remegve leesett a földre.

Ha tényleg éreznéd a szeretetüket most nem kételkednél – szólalt meg újra a gyerek.

A lány nem tudta mit válaszolhatna erre. Az álom ami olyan volt mit egy mese,hirtelen rémálommá vált.Az
egyetlen vágya az volt hogy felébredjen abból a rámalomból,és soha többé ne térjen oda vissza.Mindezek
után a lány kinyitotta szemeit és a szobájában az ágyán feküdt.Mellette pedig Luka és Yoru aludtak.Yuki
nagyon boldog volt hogy újra láthatja szeretteit.De amit az a gyerek mondott akkor a álmában a fejébe
vésődött : “ Várnak? Mégis ki vár rád ott? Senkinek nincs szüksége rád. Ha tényleg éreznéd a
szeretetüket most nem kételkednél “ Azok a szavak csak úgy forogtak a lány fejében és nem akarták
békén hagyni.

Ez nem igaz.Mindaz amit mondott.........egyszerűen nem igaz.Szeretnek engem és szükségük

van rám,én nem kételkedem.......nem kételkedem....... * fogja a fejét *

Most mégis mi tévő legyek? Kinek higgyek? – Yuki elsírta magát és abban a pillanatban a

kétségek tengerébe zuhant..........

12 Rész... Váratlan fordulat

Amikor Yuki ébredezni kezdett maga mellett találta az alvó Yorut.
- Olyan nyugodtan tud aludni,ezt el sem hiszem - dühöngve mondta halkan a lány. Na
megállj csak - Yuki elő kapott egy párnát és azzal kezdte el ütni a fiút,amitől ő fel is ébredt.
- Mégis mit müvelsz? Megőrültél? - nevetve kérdezte a srác.
- Ezt a tegnapiért kapod - Yuki rá dobta a kezében lévő párnát.
- Szóval igy állunk * mosoly * Hát legyen - Yoru elő kapott egy párnát és rá dobta a lányra
amitől ő leesett az ágyról.
- Hé ez nem ér,túl erős vagy - nevetve mondta Yuki ami közben már talpra is ált és készült
rádobni a srácra a második párnát is.
- Nem ér? na és amikor én aludtam és te rám dobtad? *mosoly * Csak vissza kapod amit
érdemelsz - a srác még jobban elnevette magát aztán a lány irányába dobta a párnát,de az
nem találta el.
- Ez mellé ment - Yuki kinyújtotta a nyelvét.
- Akár egy kis gyerek - mosolyogva mondta a srác felállván az ágyról.
- Meg se közelits - Yuki kifutott a konyhába hogy a srác ne tudja elkapni.
Amikor a lány kiért a konyhába Yoru rögtön utána ment és el is kapta.
- Hová - hová kislány? - Yoru átölelte a lányt hátulról. - Most már nem fogsz elfutni - a srác
mosolyogni kezdett és még szorosabban magához ölelte kedvesét.
- Yoru mit csinálsz? eressz már el,mennem kell átöltözni vagy lekésem a sulit. * Sóhajt * De
neked is jó lenne felvenned a suli egyenruhát. - mosolyodott el a lány.
- Ma nincs kedvem suliba menni - Yoru elengedte a lányt és leült egy székre
összekulcsolván kezét.
- Hogy hogy nincs kedvem? ki kérdezett? - Felhúzta magát a lány. - Mégy és kész.... - Yuki
megfogta a srác kezét és húzni kezdte a szobába,aztán leültette egy kanapéba és rá dobta
Yoru egyenruháját megparancsolván hogy vegye fel és mennyen a suliba,s ne játssza a
bolondot.....
Amikor a gyerekes viselkedésnek a végéhez értek elindultak az iskolájuk felé. Épp hogy Yuki
és Yoru a sulihoz értek megszólalt a csengő és minden diák elindult a saját órájára.A lány
bemenvén az osztályba a szokásos pletykák részeit halhatta.De ezuttal ő volt a
központban.Yuki gyorsan leült a helyére lesütvén a szemét,és a fejét belevervén a padba.
- Yoru tegnap aztán jól szégyenbe tett engem,és még hozzá az egész iskola tanulója előtt - a
lány nagyon vörös lett és minden gondolata csakis a tegnapi nap történteiről szóltak.
Az órák nagyon unalmasak,hosszúak és fárasztóak voltak minden diák számára.De mivel
Yuki a diákönkormányzat egyik tagja volt,segitenie kellett a klubboknak és az iskola
rendezvények megszervezésében.Ezúttal a diákönkormányzat egy tájfutást szeretett volna
megrendezni. Yuki nem nagyon rajongott az ötletért,mivel soha sem szeretett a
kirándulásokban vagy éa ilyesmi dolgokban részt venni.De ezúttal sajnos nem úszhatta meg
mivel a dökk elnök rá bizta az előkészületeket,amiért a lány elég dühös volt.
- Yuki - miért pont én? miért,miért,miért?!!!! - a fejében a lány teljesen ki volt ettől és észre
sem vette hogy neki ment valakinek.
- Igazán nézhetnél hová mész pici lány - megszólalt a hang...
- S.Sajnálom - nyögte i a lány felemelvén fejét hogy megnézze kinek is ment neki.
Egy srác volt az de Yuki véletlenül sem látta őt eddig.És még hozzá egy más iskola
egyenruhája volt rajta.
- Nem túl gyakran jönnek az iskolánkba diákok más iskolákból - gondolta
magában a lány közben a fiút nézvén.
- Mégis mit nézel? netán nem láttál még embert? - kérdezte morogva a srác miközben a lányt bámulta.
- Chh mégis hogy beszélsz velem? - Yuki kezdte felhúzni magát a srác viselkedésén. - Csak
fúrcsáltam hogy nem ebbe a suliba jársz de még is itt vagy....
- A srác csak nézett Yukira és meg sem szólalt.
- Mi az,mit nézel? netán van valami a hajamon? - kérdezte dühösen a lány.
- Ne morogj!!!! - kiáltotta fel a srác megfogván a lány kezét és erősen átszoritván azt.
- Ez fáj.Eressz el - Yuki próbált kiszabadulni a fiú fogása alól de nem sikerült. - Mégis mirt
képzelsz magadról? ide jössz egy másik iskola területére és azt csinálsz amit csak akarsz.
Eztr nem fogod szárazon megúszni ezt igérem neked - Yuki mélyen belenézett a srác
szemeibe amitől ő eleresztette őt.
Ebben a pillanatban lépett szinre Luka megragadva a srác karját és kitekervén azt.
- Egy ujjal se érj többet hozzá - dühöngve szólalt meg a fiú.
- Mégis mit képzelsz? ki vagy te? eressz el de azonnal - kiabálta az ismeretlen srác.
- Luka erezd el kérlek,minden rendben van - mondta mosolyogva a lány.
Luka elengedte a srác karját de továbbra is gyilkos tekintet figyelte őt.
- Mégis ki vagy te? úgy látom nem ebből a suliból vagy - morogva kérdezte Luka.
- A nevem Haruka Tachibana örvendek. - válaszolt a srác.
- Én Yuki vagyok ő pedig itt a bátyám Luka - mosolyogva bekiabálta a lány.
- Értem. Eközben őket meg közelitette egy lány aki ahogy kiderült a szomszéd iskola dökk
elnöke,és Haruka pedig a segéde volt.A srácok a tájfutás kapcsán érkeztek a suliba mivel
más iskolákkal szerették volna megrendezni azt.
- Nos ha nem bánjátok mi mennénk is - mosolygott a dökk elnök és elmentek a saját
iskolájukba.
- Ennyit erről - Sóhajtott fel a lány a testvére melkasába nyomván arcát. Mégis mikor
érkeztél vissza jönni? legalább felhivtál volna - mondta mosolyogva a lány.
- Hamarabb érkeztem vissza mint vártam, ne haragudj - Luka átölelte húgát.
- Minden rendben van,de legközelebb szólj hamarabb. - a lány egy kicsit elnevette magát.
- Nos mivel mindennel végeztem haza is mehetnénk ,csak sehol sem látom Yorut. - Aggódva
nézett szét Yuki.
- Nem lesz semmi baja ne aggódj,menjünk haza. - Mosolyogva mondta Luka megpuszilván
húga homlokát és gyengéden átölelvén őt.
- Akkor menjünk. - válaszolta boldogan Yuki.
Egész úton hazafelé Yuki a testvére külföldi utazásáról kérdezgetett.Még este sem akart neki
békét hagyni.A lány mindenre kiváncsi volt.Mindent tudni szeretett volna,hisz ő nem
mehetett testvérével.
- Ideje lenne lefeküdnöd. -Súgta meg halkan Luka.
- De hisz nem vagyok álmos. Naaa bátyus mesélj még egy kicsit kérlek.
- Azt mondta alvás - A fiú eltakarta a lány fejét takaróval.
- Hülye bátyus - a lány kinyújtotta Luka felé a nyelvét aztán befordult a falnak és lassan el is aludt.
Luka pedig egyszer húgára egyszer pedig az ablakon nézett ki.Aztán kikapcsolván a villanyt
húga szobájában becsukta az ajtót és elment a saját szobájába pihenni.
Yoru pedig egy sikátorban találta magát csorom véresen és egy holt test volt a karjai között.
- MÉGIS MI A FENE TÖRTÉNT?!!!!!!! .........................

11 Rész... Barátok és ellnségek egy helyen...

- Gyönyörű ez az éjszakai égbolt nem igaz? - szólalt meg először Luka.
- Te mégis mit keresel itt? Azt hittem már mindenki alszik.....De úgy látszik tévedtem. Még éjszaka sincs egy perc nyugtom... Mégis mit akarsz tőlem? - kiáltott fel Yoru.
- Menj el innen. Yukinak nincs szüksége rád. Hagyd őt békén, és távozz amíg még tűrlek. - Luka szemeiben a düh csillogott.
- Sajnálom de nem tehetem. Hisz nekem a kedvesem mellett van a helyem. - Mosolygott fel a srác.
- Mégis miről beszélsz? Hogy mered hívni a húgomat a kedvesednek? Ezt megbánod.
Luka előrántott egy pisztolyt, amit Yorura szegezett és amikor készült meghúzni a ravaszt megszólalt egy női hang.
- Állítsd le magad Luka. Mégis mit művelsz,megőrültél? Mégis mit nyersz azzal, hogy megölöd? - szólalt meg nyugodt hangon Miki, miközben a két fiút nézte.
- Miki mégis mit keresel itt? - Luka nagyra tágult szemekkel nézett a lányra. - Én csak....... nem tudom mitévő legyek. Ennyi éven keresztül csak arra vágytam hogy Yuki mellettem legyen, de úgy látszik ez lehetetlen.
Hirtelen a semmiből egy ismeretlen kacajt hallottak. A srácok nem tudták honnan jön a hang, ezért nem tudták megállapítani hogy hol is rejtőzik valójában az a személy.
- Ti aztán tényleg ostobák vagytok. - ismét megszólalt az a hang.
- Mégis ki vagy te? Bújj elő te nyuszi ha mersz!
- Még hogy én nyuszi?! Na ne nevettess!
Aztán a fáról leugrott egy srác akit Luka és Miki már láttak korábban. Ebben a pillanatban valamiért Yuki fuldokolni kezdett álmában és riadtan felébredt. Körbenézett a szobájában és mivel nem látott senkit közelében, elindult, és benézett először Luka, aztán Yoru és Miki szobájába is.
De amikor odaért, egyik szobában sem volt egyikőjük sem. Nem tudta hová tűnhetett mindenki így hirtelen.
Aztán a lány pisztoly lövéseket kezdett hallani amitől nagyon megijedt. Yuki nem igazán értette honnan jön a hang, de kirohant vékonyka és rövid pizsamájában, és az sem nagyon izgatta, hogy bőrét kissé megcsípte az éjszakai hideg levegő.
Yuki nem tudta merre fusson mivel a lövéseket egyszer közelebbről, egyszer távolabbról lehetett hallani. A lány azt hitte hogy meg sem találja őket, de amikor szerencsére ( legalább is már akinek szerencse) találkozott egy sráccal már nem örült ennyire.
Hisz Yuki Itamira bukkant rá amitől még nagyobb rémületbe esett. A lánynak eszébe jutott mindaz amit művelt vele a múltkor. A lány el akart menekülni, de az egész teste lebénult és szegény moccanni sem bírt. A srác csak nézte a riadt lányt, de mintha nem is létezne csak kikerülte.
Akkorra értek oda a többiek is, és amikor Yuki meglátta, hogy a bátyja meg van sebesülve minden félelme elszállt és csak azon agyalt, hogy mit tehetne testvéréért.
Telt, múlt az idő és Lukának meg Mikinek el kellett utaznia külföldre az ügyeik miatt, és ezt Yuki nagyon nehezen fogadta.
Ezek után Yuki nagyon megváltozott. Alig beszélt és a tanulásban is nagyon lemaradt. Akárki is szólította meg őt, nem reagált. Olyan lett akár egy lelketlen bábu, és az életének nincs többé értelme. A lány nem tudta mit kezdhetne magával, hisz a testvére is és a legjobb és egyetlen barátnője is elment.
Yorunak pedig más dolgai is voltak azon kívül, hogy csakis Yukival foglalkozzon, bár inkább vele maradna. Így múltak a lány unalmas hétköznapjai.
Lassan elérkezett a vizsgaidőszak, amit senki sem várt. Yukinak nagyon bele kellett húznia a tanulásba, vagy meg is bukhat. De a lánynak fogalma sem volt hogy mihez is kezdjen legelőször. De még segítséget sem kérhetett az osztálytársaitól mivel mindenki már az elejétől kezdve kiközösítette a lányt, mivel mindenki már az elejétől fogva furcsának tartotta őt.
- Jajj biztosan meg fogok bukni... - nyögött Yuki.
- Segíthetek valamiben kis hölgy? - lépett közelebb a lányhoz Kenta.
-Amm nem kell. Szerintem neked is bőven van dolgod, nem hogy még velem is foglalkozz....- mosolyodott el a lány.
- De együtt is tanulhatunk nem igaz? És közben elmagyarázhatom azokat a részeket, amiket nem igazán értesz. - mondta mosolyogva Kenta, és leült Yuki mellé.
Namika természetesen Kenta mellett állt, de később hozott egy széket és szintén leült melléjük. Mindenből együtt idejében felkészültek, mire elkezdődött a tanulók rémálma. A vizsgák hosszúak és fárasztóak voltak mindenki számára, de már nem lehetett javítani az eredményeken.
Az egyetlen dolog, amit a diákok tehettek, amíg várták azt eredményeket, hogy imádkoztak azért, hogy sikerüljön a vizsga és tovább mehessenek tanulni ki hová akart.
Yuki mindig is külföldön szeretett volna tovább tanulni, de már reménye sem volt arra hogy ez valóra válhat valaha is életében. Mivel a történtek miatt nagyon megváltozott. De amikor a lány meglátta az eredményeket a boldogsága határtalan volt. Nem is értette igazán, hogy hogyan jött ez az egész. Hisz a vizsgákon nem tudott igazán sokat, mégis az ő eredménye ott volt a legjobbak között.
- D-de ezt nem értem... Hogyan? - gondolta magában Yuki és nem is vette észre, hogy neki ment valakinek.
- Figyelj hová lépsz... - mordult rá az illető.
- Nagyon sajnálom. - mélyen meghajolt a lány.
- Te vagy az Yuki? Sajnálom,nem akartam rád kiabálni... Hogy sikerültek a vizsgák? Tovább jutottál? - szólalt meg már sokkal kedvesebben Yoru gyengéden megölelve a lányt mindenki előtt.
- Mégis mit csinálsz? Hisz most már mindenki minket bámul... - súgta halkan a srácnak Yuki.
- Na és aztán? Hadd nézzék. Hiszen már bevallottad nekem az érzésedet, amiket én viszonozok is. Mégis meddig akarod még rejtegetni mindenki elől? Vagy teljesen a házasságunkig ezt fogod művelni velem? - vigyorgott a srác a lány reakciójára várva.
- Természetesen nem... Csak szerintem így mindenki előtt ölelgetni engem... az még egy kicsit sok.... - Yuki zavarában elpirult, és kicsit félrenézett.
- Na, és ha megcsókollak? - a fiú egy kicsit közelebb hajolt a lányhoz, de Yuki ellökte magától. és rá kiabált, hogy még otthon tárgyalnak, és ezzel felkeltette mindenki figyelmét, azokét is, akik addig nem figyeltek.
A lány elvörösödött, akár egy rózsa, és hazaszaladt.
- Ezt direkt csinálta. Biztos vagyok benne, hogy ez az egész szándékos volt.Nos csak jöjjön haza és vége.
- gondolta magában a zavarba ejtett és dühös lány.
Yuki a futástól nagyon elfáradva nem bírta kivárni amíg Yoru hazaér, és elaludt a társalgó kellős közepén. Amikor a srác végre hazaért, rátalált a nappaliban szunnyadó lányra, bevitte őt a szobába, lefektette az ágyba, betakarta és ő is mellé feküdt gyöngéden megölelve
kedvesét és ő is elaludt mellette.

10 Rész... A várva várt szerelem

Kora reggel Yuki egy rémálomtól riadt fel. Luka meglátta húga könnyező szemeit és gyengéden megölelte őt.
- Sajnálom, most el kell mennem egy kis időre de ígérem hamarosan visszatérek - lágy és nyugodt hangon szólalt meg a srác.
Yuki csak bólintott és visszafeküdt az ágyba pihenni még egy kicsit, mivel elég korán ébredt fel.
Később, amikor a lány kialudta magát, felöltözött, és kiment a konyhába, hogy egyen valamit, mert egy kissé megéhezett. Amikor a lány belépett a konyha ajtaján látta, hogy egy srác már reggelizett az asztalnál.
- Jó reggelt,hogy aludtál?! - kiáltott fel nagy mosollyal az arcán a fiú.
- Rémálmom volt és nem tudtam rendesen aludni - suttogva válaszolta a lány.
- Értem......Éhes vagy? készítettem enni - kiáltott fel Yoru.
- Épp azért jöttem ki - a lány elmosolyodott és a srác mellé ült.
Yuki enni kezdett, de észrevette hogy Yoru őt bámulja.
- M-mi az? Van valami az arcomon? - kérdezte Yuki.
Yoru bólintott: - Nincs semmi, csak amióta a bátyád hazahozott téged ide egyszer sem maradtunk kettesben. - szélesen elmosolyodott.
- Tényleg? - pislogott kicsit zavarában. - Bocsi, nem igazán emlékszem arra hogy mi történt velem.
Yoru közelebb hajolt a lány arcához amitől Yuki majd leesett a székről.
- Túl közel vagy dőlj hátrébb! - a lány arca vörös lett, akár a rózsa.
- Most igazán látnod kéne az arcodat... - Yoru hangosan nevetni kezdett. - Megígértem neked, hogy nem nyúlok hozzád, de nem bírom visszafogni magam......
Yoru még közelebb hajolt a lányhoz, és megcsókolta.Yuki nem tudta, hogy hogyan is reagáljon, ezért csak hagyta magát,de aztán egy fájdalmas érzés futott át az ajkai környékén amitől a lány egy kicsit megremegett a srác karjai között. Yoru megharapta őt a csók közben mivel nem bírt ellenállni a vérszomjának a lány közelében. De Yuki akkor sem tolta el magától, és hagyta hogy a vérét igya, amitől Yoru szemeiből könnyek hullottak.
Amikor a srác abbahagyta az ivást, nem tudta mit mondhatna a lánynak........ Még a szemébe sem mert nézni.
- Mi baj? Netán rosszul csináltam valamit? - kérdezte aggódva a lány.
Yoru nem válaszolt semmit.....Csak lassan felemelkedett és elindult az ajtó felé.
- Várj Yoru ne menj el! - kiáltotta a lány, utánafutott, és hátulról megölelte a fiút.
- Ne tedd ezt velem. Ha nem szeretsz akkor kerülj el, amikor csak tudsz. Számodra ez lesz a leghelyesebb. - válaszolt halkan a fiú.
- De......... - Yuki nem tudta, mint mondhatna erre, de érezte hogy, ha Yoru most elmegy akkor talán soha nem látja viszont. Ezért úgy döntött hogy be vallja az érzéseit bármi legyen is.
- Mondani szeretnék valamit! Meghallgatnál?! Azután dönts: mész vagy maradsz. De kérlek, hallgass meg, könyörgöm.....
- Hát legyen.Mit szeretnél mondani?
- Ömmmm....
- ............
- Szeretlek - suttogta alig hallhatóan Yuki.
- Micsoda? Nem igazán értem mit mondasz
- Azt mondtam szeretlek! - teli torokból kiáltott fel a lány amitől Yoru sokkos állapotban a mellette lévő kanapéra rogyott.
- Mit mondasz? - a fiú nagyra tágult szemekkel nézett a lányra.
- Szerintem igazán érthetően mondtam el ami akartam..... Most rajtad a sor. Elmész és örökre elveszítesz, vagy itt maradsz velem és együtt maradunk? Válassz!
Yoru közelebb lépett a lányhoz és megölelte őt
- Természetesen örökre veled maradok. - A srác újra megcsókolta Yukit, és a lány már viszonozni kezdett.
Ebben a pillanatban a szobába betoppant Miki, akinek leesett az álla a látottak miatt.
- Hát mégis van barátod? Jó kis hazug vagy. Pedig azt hittem mindent elszoktunk mondani egymásnak... - mondta kuncogva Miki.
Yoru és Yuki az elején úgy tettek mintha észre sem vették volna lányt, de később csak nevetni kezdtek a hülye pofákon, amiket akkor vágott.
- Bocsi, bocsi csak hülyéskedünk, ne haragudj Miki. - vágta oda mosolyogva Yuki.
- Nem is akartam haragudni. Jut eszembe jövő héten tesztet írunk a suliban szóval vagy le kell betegedned vagy utolérned a tananyagot amiről lemaradtál.
- Sohasem fogom tudni utolérni az egészet......Meg akarok halni... - mondta lehangoltan Yuki.
- Fel a fejjel, menni fog. Drukkolok majd. - mondta Yuru vigyorogva és ezzel egy kisebb mosolyt csalva Yuki arcára.
-Akkor kezdjük is el a rohadt tanulást mert sosem lesz vége... - Yuki kuncogni kezdett. A lányok tanultak, de Yuki türelme sajnos hamar véget ért, és nem akart többet tanulni semmit sem, akárhogy is könyörögtek volna neki.
- Nem, nem! És nem mondtam, hogy az agyamra ment ez az ostobaság?! Úgy sem érteeem! - kiabált körbe szaladgálva a házban Yuki.
- Úgy viselkedsz akár egy kis gyerek... - szólalt meg egy ismerős hang.
- Hagyatok nem akarok tanulniii! Bátyus szólj már rájuk, hogy hagyjanak békén! - Yuki Luka nyakába kapaszkodott szorosan átölelve őt.
- Ne hisztizz! Ha nem akarsz, ne tanulj csak hagyd abba a kiabálást kérlek.- szólalt meg Luka.
- Oké oké megértettem.
- Ezt elrendeztük. Most pedig ehetnénk is valamit végre, megéheztem. - kacagva bevágta a szokásos kajás dumát Yoru.
- Te mindig éhes vagy? - kérdezte Yuki és nevetni kezdett.
- Ez természetes. - válaszolt a srác.
Pár perccel ezután Miki betoppant a szobába és mindenkit a konyhába hívott vacsorázni. Mindenki jóllakva elment a saját szobájába.
Vagyis, majdnem mindenki. Yoru kiment a parkba, ami a házukkal szemben volt. Luka észrevette őt és utána ment.

9 Rész... Az iskola rendezvény

Mindenki megkapta saját feladatát, és azzal kellett foglalkoznia a rendezvény elkezdéséig......
Yuki még soha nem kapott olyan feladatot, mint amit akkor osztottak neki. Az iskola " legnépszerűbb" lányával került egy csapatba, (más szavakkal vele kelletett megcsinálnia a rá bízott feladatot, amit ő bizony nem nagy örömmel fogadott el).
Yuki és Hikari az ünnepség fő szervezői voltak. Yoru, Luka és Miki egy csapatba kerültek és nekik kellett díszíteni a nagy termet, ami tényleg óriási volt.
Lassan közeledett az iskola ünnepség napja, már csak egy nap maradt az ünnepségig, de ez a nap sem múlt el problémák nélkül... A diákok még reggel észrevették hogy az időjárás nem a legjobb, és attól tartottak, hogy az ünnepség el fog maradni.
Hirtelen elkezdett szakadni az eső. Ők tudták hogy ebből nem lesz semmi de még mielőtt minden holmit összeszedtek volna a sötét felhők alól látni lehetett a nap gyönyörű és meleg sugarait.
Az ünnepség elkezdődött. Hikari egész idő alatt nem csinált semmit és az ünnepet élvezte, Yuki vállára pedig az egész ünnepség terhe nehezedett. Sajnos ideje sem volt arra hogy akár egy cseppet is élvezhesse az ünnep vidám hangulatát, hisz "mindennek tökéletesnek kell lennie!!".
Barátai mindezt tökéletesen előre látták, és kitalálták hogy hogyan is lehetne megkönnyíteni a lány dolgát. A srácok elosztották Yuki feladatait maguk között és még mielőtt a lány odaért volna, hogy megnézze, minden rendben van-e, minden véletlenszerű hiba már ki volt javítva, és a lánynak sokkal több szabad ideje maradt.
Az iskolai rendezvény végezetével Yuki nagyon elfáradt és rögtön haza szeretett volna menni pihenni. Így is tett.
Már egy hét telt el a rendezvény óta, de az egész iskola még mindig erről beszélt. Yuki nagyon meg volt elégedve munkájával. Amikor elkezdődtek az órák arról beszélt az osztály, hogy már megint valamilyen új diákok érkeznek külföldről.
A tanár behívott maga után két diákot. Egy fiú és egy lány volt az....
A tanár megkérte az újoncokat, hogy mutatkozzanak be. A lány egy kissé szégyenlős volt és testvére kezdte el bemutatkozásukat. - Üdvözletem! A nevem Akihiko Kenta ő pedig a húgom Namika.
- Örvendek - mondta nagyon halkan a lány.
Yuki ránézett testvérére, aki úgy bámulta a két újoncot, mintha ebben a percben széttépné őket. A lány megfogta Luka kezét és szorosan a markában tartotta.
Ettől a fiú szemei csakis húgán álltak meg, és Yuki egy mosolyt pillantott meg testvére arcán, amitől szintén mosolyogni kezdett.A tanár megkérte Kentát és Namikot, hogy foglalják el helyüket, és végre elkezdhessék az órát. Yuki számára nagyon lassan telt az idő, és kíváncsi is volt, hogy miért nézett gyilkos szemekkel rájuk testvére.
- Vajon ismerik egymást? - gondolta magában, és észre sem vette hogy a tanár épp őt szólította meg.
- Így van kis hölgy? - szólt hozzá a tanár nyugodt hangon.
Yuki nem kapcsolt időben és ezért a tanár megemelte hangját.
- Talán nem is figyel arra, amit magyarázok?! - kiáltott fel, amitől természetesen a lány felugrott padjából, de nem tudott semmit sem mondani.
- Mostanság túl sokat hiányzol és még hozzá nagyon figyelmetlen lettél mi bajod? - a tanár hangja már sokkal szelídebben szólította meg a lányt.
- E-e-elnézést tanár úr, egy kicsit rosszul érzem magam... - suttogta halkan.
- Ha rosszul vagy szólj rögtön, nem hiányzik, hogy valami komolyabb......
A tanár még nem is tudta befejezni mondanivalóját, amikor Yuki szemében minden elhomályosodott és a lány elesett, majd beverte fejét az előtte álló padba.
Luka hirtelen felpattant padjából és karjaiba kapta a lányt és kivitte a teremből. Senki sem értette mi történt a lánnyal, csak ijedt sokkos tekintettel nézték végig, ahogy a lányt ájultan viszik ki a teremből.
A tanár igyekezett mindenkit lenyugtatni azzal hogy minden rendben lesz és hogy folytatni kell az órát, de
Miki nem bírta tovább, és barátnője után futott ki.
Amikor odaértek az igazgatói szobába Luka letette húgát az ágyra és és az ájulás okát próbálta meghatározni. Egy kis idő múlva megérkeztek az orvosok akiket az igazgató hívott és ők azt mondták, hogy rögtön a kórházba kell hogy vigyék, mert így az iskola területén egyszerűen tehetetlenek.
De sok vizsgálat után sem tudták meghatározni az ájulás okát. Yuki teste egyszerűen jéghideggé és hófehérré vált. De a szíve a mellkasában még dobogott.
Ám az állapotát nézve csak jobbat lehetett kívánni a lány számára. Eltelt egy,két,három nap aztán már hetek múltak el de Yuki nem tért magához. Már senki sem hitte hogy a lány valaha is magához fog térni,de Luka nem akarta feladni a reményt. Yoru is minden percem megnézte hogy nem nyíltak-e ki gyönyörű vörös szemei, de hiába, azok nem nyíltak ki....
Így múlt el egy kerek év. Lassan minden barát, ismerős, rokon feladta a reményt. Ez törte meg Yorut, Mikit, és még Lukát is. Mélyen a szívében érezte hogy felébred, de lelkileg már össze volt törve.
- De hisz ő nem halhat meg... - suttogta halkan Luka.
- Igazad van! A lány nem halhat meg most! Ez nem az ő sorsa! - szólalt meg egy hang.
Luka megemelte fejét és Kentát látta maga előtt.
- Mégis mit keresel itt? - dühöngve fordult hozzá Luka.
- Te is jól tudod mi az oka. - vigyorogva válaszolt a srác.
- Kotródj innen! - Luka végül teli torokból kiabált, majd lekevert Kentának egy pofont. - Ha akár egy ujjal is hozzá mersz érni a húgomhoz, megkeserítem az életed...
- Te is jól tudod hogy nincsenek gyenge pontjaim. - mutatott egy rejtélyes mosolyt a fiú. - Add fel, nem sikerülne az életemet még jobban megkeserítened.
- Na és Namika? Én úgy tudom hogy ő mindig fontos volt számodra... - Luka mosollyal az arcán közelebb lépett Kentához.
- Egy ujjal se érj hozzá vagy megöllek!!
- Na látod mégis meg tudom keseríteni az életedet... - Luka még közelebb lépett a fúhoz és megsimogatta a fejét. - Légy jó kutyus és húzz innét amíg még jó vagyok.
Ezek a szavak után a srác lelépett és megesküdött, hogy ha egy ujjal is hozzá nyúl testvéréhez, Yuki nagy bajban lesz, ezzel mosolyt csalva Luka arcára.
- Először mosolyogsz mióta Yuki elaludt... - suttogta Yoru.
Egyszer csak Lukának fura érzése támadt, mintha a szíve gyorsabban dobogna és ebben a pillanatban Yuki szemei kinyíltak.
De Yuki már nem volt ugyanolyan. Amit mindenki észrevett rajta az az, hogy egy furcsa tetoválás jelent meg a nyaka körül akár egy nyakörv. Mindenki befutott a lányhoz, de ő senkit sem tudott felismerni.
- Kik ezek az emberek? Miért mosolyognak? Ki vagyok?... - ezek és hasonló kérdések kavarogtak a lány fejében.
- J-jól vagy Yuki? Mi a baj? - szólalt meg elsőnek Yoru.
A lány csak nézett rájuk vörös szemeivel nem értve, hogy hol van és kik ők.
- Yuki emlékszel rám? - szólalt meg halkan és bizonytalanul Luka.
A lány csak nemet bólintott a fejével. A szobába belépett az orvos és a lány megijedve a testvére nyakába ugrott, és könyörgött, hogy vigye el onnan. Senki sem volt képes megérteni a lány reakcióját.
Luka lenyugtatta a húgát, hogy az orvos nem tesz vele semmi rosszat csak megvizsgálja, így Yuki hagyta magát. A vizsgálat végén kiderült hogy a lány elvesztette az emlékeit, egy szóval amnéziája van.
Ennek ellenére az orvos biztatta a többieket, hogy ez csak ideiglenes állapot, és hogy csak több olyan helyre kell járni vele, ahol régen szeretett lenni.
Ezután ők elhagyták a kórházat, és természetesen haza vitték őt pihenni.
Amint a srácok beléptek az ajtón, Yuki némely emléke visszatért. Vissza tudott emlékezni minden sarokra a házban, és a szobája felé vette az irányt. Ott keresgélni kezdett valamit. Barátai nem tudták, hogy a lány igazából mit keres, ezért megpróbálták kiszedni belőle.
A lány a gyűrűt kereste, amit testvérétől kapott szülinapjára.L uka csak elmosolyodott és magához húzta húga karját és az ujjára húzta a gyűrűt, amit annyira keresett.
- Most már boldog vagy kicsi hercegnő? - suttogta Luka, miközben gyengén ölelte testvérét.
Yuki csak bólintott mivel nem tudott megszólalni.
- Nem akarom megzavarni ezt a szép pillanatot de enni kéne valamit, farkas éhes vagyok - kiáltott fel nagy mosollyal az arcán Yoru.
- Igazad van. - kiáltott fel Miki és kifutott a konyhába ennivalóért.
Mindenki csak mosolygott azon hogy Yoru, hogy csinál bohócot magából még Yuki is kellemesen érezte magát a saját bőrében, pedig nem nagyon emlékezett azokra, akik mellette voltak.
Amikor eljött a lefekvés ideje, Yuki valamiért nem tudott elaludni. És valahogy a szeme előtt azok a képek táncoltak, amikor testvérével aludt és hirtelen felpattant ágyáról, majd Luka szobája felé vette az irányt. Először alig mert bemenni, de amikor összeszedte bátorságát és bement, látta hogy ő már alszik. Nem akarta felébreszteni, de még mielőtt észbe kapott volna Luka szemei már mélyen az övébe fúródtak.
- Mi a baj? Talán nem tudsz aludni? - suttogta álmos hangon a srác.
Yuki egy kissé bepirult és nem tudott kinyögni semmit. Luka mindent megértett húga tekintetéből és magához húzta. Yuki testvére mellé feküdt és rögtön elaludt. Luka betakarta őt nehogy megfázzon, gyengéden megölelte és ő is mély álomba merült......

8 Rész... Bánat és öröm

Itami szorosan megölelte Yukit, és magában tényleg nagyon örült, hogy végre megtalálta őt...
Yuki nem igazán értette az elején, hogy mi is történik most, de később az eszébe jutott az a tény, hogy elvesztette az emlékezetét, és sok mindenről nem tud, vagyis inkább nem emlékszik rá.
A srác nem akarta elengedni a lányt, de nem ölelhette magához folyton mert még valami baja lesz...
Egy darabig Yuki néma csendben ült, nem tudva mihez kezdjen most. Olyan érzése volt mintha egy világ tört volna össze benne, de nem tudta miért. Aztán hogy elmeneküljön a valóság elől, elővette fülhallgatóját, és zenét kezdett el hallgatni ( https://www.youtube.com/watch?v=oq98nyawIJ0 ).
Ebben az időben Luka teljesen össze volt törve. Nem tudta hogy mitévő legyen. A húga nagyon fontos volt számára, de nem csak azért mert a testvére volt, hanem mert olyan erő lapult benne, ami az egész világra is veszélyes lehetett, ha rossz kezekbe kerül.
De erről nem sok személy tudott, mert ha bárki is rájönne, magáévá akarná tenni a lányt, ami pedig nagyon kockázatos lenne a világ, és Yuki számára is. A lány élete nagy veszélyben volt az ereje miatt, amit Luka úgy hitt, hogy teljesen lezárt, de a biztonság érdekében Yuki emlékeit is törölte, hogy ne emlékezzen arra, ami vele történt, de úgy látszott, el kell árulnia az egészet, mert tovább már nincs értelme titokban tartani előtte.
Azonban a fő feladat még előtte állt: meg kellett találnia Yukit, még mielőtt bármi baja esne, vagy elszabadulna az ereje, ami az egész világra kihathat.
Mind ketten néma csendben ültek a szobában, és egyikőjük sem tudta mit mondhatnának. Yuki csak pislogott miközben egyik pillanatban a fiút a másikban az ablakot bámulta. Hirtelen Itami felállt, és kiment a szobából. A lány kíváncsiságból utána ment, de igyekezett lehető legkevesebb zajt csapni, hogy ne vegye észre őt... mivel ki tudja, mi járhatott a srác fejében. Yukit a látottak teljesen megdöbbentették, és már épp szaladt volna vissza a "szobájába", de Itami észrevette, és elkapta a karját.
- Eressz el! - kiáltotta a lány, miközben próbált kiszabadulni.
- Ne is próbálkozz, nem fogsz elmenni, főleg ilyen gyengén nem! Hisz még előlem sem tudsz meglógni... - mondta mosolyogva a srác.
Eközben egy kést vett elő, amit Yuki nem vett észre időben, és a lány hasába döfött, amitől szemeiből kicsordultak a könnyek. Yuki nem értette mi történt, mi ez a fura fájdalom... Aztán észrevette a vért, majd összeesett mert megijedt, hiszen az ujjai között kicsordogáló vér nem másé volt, mint az övé.
Ebben a pillanatban egy furcsa kép forgott a szeme előtt. Egy fehér hajú kislány állt egy nő és egy fiú mellett. A fiú a bátyára hasonlított, de nem látta az arcát mivel túl mesze voltak tőle, a nőt viszont felismerte, ugyanaz a nő volt akit a múltkor álmában látott.
A furcsa nő ránézett Yukira és a kinyújtotta a karját a lány felé, mintha azt akarná, hogy odamenjen hozzá, de a lány mozdulni sem bírt. Aztán Yukinak furcsa érzése támadt, mintha valaki, vagy valami húzná őt, de senki nem volt a közelében.
A lány kissé megijedt. Valahogy minden elhomályosodott a szemei előtt, és még mielőtt a földre esett volna, ismét kinyitotta szemeit, és Yoru arcát látta maga előtt.
A lány örömében a nyakába ugrott és nagyon szorosan ölelte át őt.
- Annyira megijedtem... - suttogta sírva a lány.
- Arról a furcsa helyről beszélsz, ahol megtaláltalak? Nem csodálom, hogy megijedtél - mondta mosolyogva a srác, és lágyan megsimogatta Yuki fejét.
- Mégis miről beszélsz? És hol van Itami? És mi van a... - hirtelen Yuki arra a helyre nézett ahova Itami a kést döfte, és meglátta kötést.
Yoru látta, hogy Yuki nagyon meglepődött, de nem értette az okát és azt sem értette, hogy ki az az Itami akiről ő beszél.
- Egy utcában találtam rád egy tócsa vérben feküdve... - mondta Yoru.
- E-egy utcában? - csodálkozott a lány.
- Igen. Megéreztem egy ismerős vér szagot és utána mentem, és rád találtam. Az előbb egy srácról kérdeztél, ki az? - kérdezte már teljesen komoly arccal Yoru.
"Heh? Nem tudja ki ő? De várjunk csak egy percet, Yoru azt mondta, hogy egy utcában talált rám haldokolva, egy tócsa vérben feküdve, de Itami egyáltalán nem egy utcában vágott meg, hanem egy furcsa épületben, erre biztosan emlékszem! De, hogy kerülhetem oda ahol megtaláltak? Itami oda vitt volna? És ki volt az a nő az álmomból? Mennyi kérdés, és egy válasz sincs... Ráadásul nem ismerek senkit, aki tudna rájuk válaszolni..." - gondolta magában Yuki, majd elengedett egy sóhajt.
- Mi van veled? Miért nem válaszolsz? - ebben a pillanatban valaki belépett az ajtón.
- Már magadhoz tértél? Örülök neki - mondta a srác, aki újonnan csatlakozott.
Yuki rápillantott, és meglátta testvérét, ám úgy érezte, valami nem stimmelt. Valahogy furcsán érezte magát.
- Mi a baj? Szükséged van valamire? - kérdezte Luka.
- Ááá nem, semmi bajom, és nem köszönöm,csak elfáradtam egy kicsit, ennyi az egész. - válaszolt a lány nevetgélve, hogy palástolja zavarodottságát.
Luka odament az ágyhoz ahol Yuki feküdt, gyengéden megölelte kishúgát, aztán amikor Yuki végre elaludt, Luka mellé feküdt és ő is mély álomba merült.
Kora reggel Yuki felébredt, és meglátta alvó testvérét maga mellett. A lány óvatosan kimászott az ágyából úgy, hogy bátyát nem ébresztette fel, és kiment a konyhába reggelit készíteni.
Amikor Yuki a vendéglőn átment, meglátta, hogy Yoru is náluk éjszakázott, és épp a kanapén aludt. A lány elmosolyodott és odasétált, hogy megigazítsa a takarót, ami majdnem lecsúszott róla.
Hirtelen Yoru kinyitotta szemeit, és magához húzta a lányt. Yuki észrevette, hogy a fiú szemei megint vörösek voltak, és ő nagyon jól értette, hogy vérre van szüksége. Még mielőtt Yuki megszólalt volna, már érezte Yoru leheletét a nyakán. A lány az elején egy kicsit megijedt, de tudta jól, hogy ezzel segíthet barátjának. Ám még mielőtt Yoru megharapta volna, észhez tért, és ellökte magától a lányt, és megint az ígéretét juttatta a lány eszébe:
- "Soha többé nem fogom inni a véredet." Ezt ígértem meg neked. - már könnyezve mondta Yoru. - Hagy békén, menj innen!! - kiáltott rá.
Yuki értette, hogy ez valami fájdalmas érzés lehet és igazából ő sem akarta hogy újra megharapják, de aggódott Yoru miatt, hiszen nem látta, hogy ivott volna.
A lány feltápászkodott, és gyorsan a konyha felé vette az irányt Yorut pedig ott hagyta a vendéglőben, égető kínok között. Segíteni akart neki, de nem tudta igazából hogyan tegye.
Míg Yuki a reggelit készítette mélyen a gondolataiba merült, és véletlenül megvágta az ujját. Yoru ezt rögtön megérezte és másodpercek alatt már Yuki törékeny testét szorította magához és már nem tudott küzdeni a borzalmas szomjúsága ellen, és a lány nyakába harapott.
Luka látta mindezt, de nem állította le Yorut, mivel Yuki egyik kérése ez volt. Még mielőtt a lány elvesztette volna eszméletét, Yoru elengedte őt.
A srác nagyon bánta amit tett, de egyszerűen már nem bírta tovább. Egy kis idő elteltével Yuki ismét remekül érezte magát, és már iskolába is mehetett.
Az egyetlen ember, akit látni akart abban a pillanatban, az Miki volt.
Az iskolában egy sulirendezvényről beszélt mindenki. A tervek szerint 2 héttel később került rendezésre, és mivel a diákok rendezik, ezért sok mindent el kellett még készíteni. Mindenki megkapta saját feladatát, és azzal kellett foglalkoznia a rendezvény elkezdéséig......

7 Rész... Még egy barát vagy ellenség?

A lány kíváncsi lett, hogy ki lehet az, de nem mert megszólalni, aztán észrevette hogy az
ember karja iszonyúan vérzett, és akkor kezdődött el az amire igazán nem számított...

Amikor észrevette Yukit hirtelen felé kezdett tartani, amitől a szegény lány nagyon megijedt.
Ő azt sem tudta, hogyan reagáljon vagy mit tegyen. A lány félelme hatalmas volt, a lábai
mintha kővé váltak volna, meg sem bírta mozdítani őket.
Amikor az ismeretlen alak megközelítette őt, Yuki kiabálni akart, de az ismeretlen tenyerét a
szájára tette és elfojtotta a lány hangját.

Hirtelen a semmiből egy lövés hallatszott és Yuki meglepődve észrevette, hogy a golyó a
fura srácba talált, ő súlyosan vérezni kezdett, de a sebe szinte rögtön összehúzódott, mintha
semmi sem történt volna.
Hirtelen egy ismerős hang kezdte szólítgatni őt, és Yuki megpillantotta bátyát és barátnőjét,
Mikit, akik pisztolyt tartottak kezükben. Ám amikor Luka meglátta hogy a seb összehúzódott,
majdnem elájult úgy megijedt.
Miki rögtön Yuki felé vette az irányt, hogy segítsen barátnőjének, de az ismeretlen srác maga
elé tartotta őt, mielőtt Miki közelebb érhetett volna hozzá. Tekintetével mintha azt mondta
volna, hogyha megközelíti őket megöli a lányt.
Ettől Miki megállt a helyén nehogy a barátnőjének bántódása essen, de Luka nem akarta
hagyni, hogy húgát akár csak egy percig tovább annál a személynél lássa, és még egyszer
kilőtt fegyveréből.

A lövedék eltalálta a lány fogva tartóját, Yuki kiszabadult és a földre esett, de a srác sebei
megint pillanatok alatt begyógyultak, amitől Luka csodálkozva mondta:
- Mégis ki vagy te, hogy még az ezüst golyó sem használ ellened?

Hirtelen a fura srác egy ördögi vigyort mutatott felé, majd megvető pillantásokat vetett
Yukira, aztán egy gyors mozdulattal kilökte Luka kezéből a pisztolyt.
- "Ő egy...egy olyan személy aki a TISZTAVÉRŰEK felett áll. Ő az, akire még az ezüst golyó
sincs hatással. Egy örök életű sebezhetetlen szörnyeteg." - emlékezett egy régen hallott
mondatra Luka.

A fiú észbe sem kapott egészen addig, amíg már a padlón nem feküdt és látta, hogy az a
szörnyeteg felkapta Yukit karjaiba és eltűnt a sötétségben nyomtalanul. Luka szemei
könnyekben álltak,amiért újra képtelen volt megvédeni húgát a veszélytől. Miki is képtelen
volt felfogni, hogy a teste miért nem mozdult, miért hagyta hogy elmenjen és még barátnőjét
is elvigye magával.
EBBEN AZ IDŐBEN YUKI MELETT
Yuki egy ágyon feküdt és látta, hogy az ismeretlen személy valamit egy injekciós tűvel
beleszúrt a kezébe, amitől az egész teste elnehezedett és megmozdulni sem volt képes.
- Úgy látszik nekem kell megtennem az első lépéseket - mondta.

A lány könnyes szemekkel bámulta őt, de sajnos megszólalni sem volt képes. Egy idő múlva
a lány tompán érezni kezdte a testét, és ahogy telt az idő,képes volt egyedül felülni és
beszélni is.

Az első dolog amit tudni akart, hogy ki az aki elvitte őt testvére közeléből. Ezen kívül
szerette volna megtudni, hogy miért gyógyulnak be a sebei, és Luka miért hívta őt
szörnyetegnek.

Amikor belépett a szobába, Yuki egy kicsit megijedt de kíváncsi volt, és mint mindig,
megkérdezte azt, amit tudni szeretett volna. Ő csak perverz szadista vigyorral bámult a
lányra amitől Yuki egy kissé kellemetlenül érezte magát.Olyan fura érzése támadt mintha
bármelyik pillanatban valami rossz dolog történhetne.
Hirtelen a lány úgy érezte mintha mögé ült volna valaki, aztán észrevette, hogy az ajtóban
már nem állt senki, így gyorsan hátrafordította fejét és a fiút látta meg maga mellett. Ettől
kirázta őt a hideg, és közben érezte, hogy a ruhája mintha lassan csúszott volna lefelé a
válláról, de ő nem hagyta magát, lelökte a fiút az ágyról, és az ajtó felé kezdett futni, de nem
sikerült megszöknie.
Yuki érezte, hogy nem lesz jó vége, de azt is tudta hogy itt nem maradhat, viszont egyedül
képtelen lesz elszökni tőle, ezért elfogadta, hogy vele kell maradnia akár akarja ezt, akár nem.

Már egy hét múlt el, de még mindig nem tudta meg a srác nevét, akárhányszor kérdezte is
volna a válasz egyértelmű volt:
- Ezt nem muszáj tudnod. - ezzel fejeződött be minden áldott beszélgetés amiből Yukinak
lassan elege lett
- Ha itt kell élnem melletted, akkor megtehetnéd, hogy legalább a nevedet elárulod - mondta
dühösen a lány egy alkalommal.
- Miért akarod ennyire tudni a nevemet? - kérdezte perverz mosollyal az arcán a srác.
- Már megmondtam, na ki vele - kiabálta Yuki.
- Ha már ennyire kíváncsi vagy, hát legyen. Itami vagyok, ami fájdalmat jelent. Remélem
most már boldog vagy. - morgott a fiú.
- Igen. - Yuki vigyorogni kezdett, aztán egy éneket kezdett el dúdolni, ami Itami számára
nagyon ismerős volt, és eszébe jutottak képek a múltjából, amikor mindenki egyedül hagyta
őt, egy vörös szemű kislány volt az egyetlen, aki vigasztalta őt és mellette maradt, és ő
ugyanezt az dalt énekelte ( itt dal amit Yuki énekelt : https://www.youtube.com/watch?v=heNtOw9YMoE ).
Itami szorosan megölelte Yukit, és magában tényleg nagyon örült, hogy végre megtalálta.

6 Rész... Új érzelmek, új szövetségesek

A fiúk sokkos állapotban álltak, mert amikor meg hallották mint mondott Yuki majdnem mind
ketten kidőltek.
- Tudom hogy mind ketten csak a jót akarjátok nekem és azt, hogy én biztonságban legyek,
de ha folyton elraboltok engem, csak még fájdalmasabb és zavarosabb érzékeket fogtok
kelteni a szívemben,ezért mind kettőtöket arra akarlak kérni hogy inkább segítsetek nekem.
Segítsetek megtalálni a válaszokat a kérdéseimre és önmagamat, azt az énemet aki nem a
hülyét csinálja magából hanem képes minden problémát megoldani és nem zavart okozni... -
Yuki szemeiből könnyek hullottak, miközben eszébe jutott a gondolat, hogy ha így folytatja,
csak még több gondot fog okozni nekik.
Luka nem bírta ki és magához ölelte hugát amitől Yoru szíve majd ezer darabra tört össze.
Amikor Yoru elindult a kijárat felé a lány hirtelen utána kiáltott:
- Yoru, várj! - kiszökött testvére karjai közül és megölelte a fiút könyörögvén hogy ne menjen
el.Yoru nem tudott ellenállni a lány könnyeinek és úgy döntött hogy bármennyire is
fájdalmas lesz nézni a lányt Luka társaságában, kibírja szerelme érdekében. Yuki minden
nap a két srác társaságában ment az iskolába, és vissza. Luka Yuki mellé ült, Yoru pedig a
fiú háta mögött helyezkedett el.
Az órák nagyon hosszúak és fárasztóak voltak mindenki számára, és suli után szegény
lánynak még segítenie kellett a kertész klubban is, pedig nagyon nem volt kedve.

Amikor Yuki végre befejezte a munkát, amit adtak neki már eléggé besötétedett. Hirtelen az
ég elborult, és az eső annyira szakadt, hogy szinte semmit sem lehetett látni.

Hirtelen valaki hátra húzta őt amitől a lány annyira megijedt, hogy lekevert egy pofont az
illetőnek. Amikor megfordult Yoru állt előtte és nevetve bámult rá.
- Te tényleg elképesztő vagy - mondta nevetve.Yuki sokáig kért bocsánatot a fútól a pofonért
és azt mondta hogy ha megbocsát neki ihat a véréből. Erre a srác egy kissé felhúzta magát,
mivel megesküdött, hogy többé soha nem okoz fájdalmat kedvesének.Egy ideig néma
csendben álltak aztán Yuru felkapta a lányt és hirtelen a srác szobájában találták magukat.


- Ma itt fogsz aludni - mondta.

Az elején Yuki nem igazán értette, hogy miért is kell nála maradnia estére, de később Yoru
elmagyarázta, hogy bátyának el kellett mennie valahová valamiért, amit nem mondott el, de
a lelkére kötötte, hogy nagyon vigyázzon húgára mert ha baja esik, drágán meg fog fizetni
érte.

( logikus kérdés : Ha Yoru szereti a lányt mért hagyná, hogy baja essen? Ha még a
biztonsága érdekében el is rabolta? egy ideig ez még titok marad)
Yuki sokáig nem tudott aludni, mivel aggódott testvére miatt, és furcsa volt számára, hogy
megint Yoruval maradt kettesben, és nem tudta hogy mit várjon el attól aki elrabolta őt.

Végre amikor a lány el tudott aludni Yoru nyugodtabb lett. Attól félt, hogy a lány egész éjjel
félelmében nem fog tudni aludni, de amikor meglátta őt békésen aludni, teljesen
meggyőződött arról, hogy ez nem így van. Sokáig elnézte őt. Miközben figyelte hosszú
szempilláit azon elmélkedett, hogy úgy néz ki, mint egy gyerek és védelemre van szüksége.


Később Yoru mellé feküdt, megölelte őt mint egy könnyen eltörhető játék babát és elaludt
abban a reményben, hogy a lány egyszer megint belé fog szeretni, és mellette marad
mindvégig. Amikor felkelt a nap és sugarai csikizni kezdték Yuki arcát a fejét a takaró alá
akarta rejteni de ahelyett Yoru kezével takarta el arcát. Aztán észbe kapva gyorsan ledobta
magáról srác karjait és mindenféle perverz állatnak kezdte lehordani őt, amitől Yoru megint
majd megfúlt a röhögéstől.

( lehet hogy sokan azt hiszik szegész Yoruról hogy túl sokat nevet és fúlna meg végre de
pozitív személy is kell néha szerintem XD na szóval... ) De amint megnyugodott
elmagyarázta hogy véletlen feküdt mellé ( na persze véletlen jah XD )
A lány végül is elhitte, hogy tényleg nagyon álmosan nem tudta mit művel és ezért feküdt
mellé.

De végül is nem csinált velem semmi rosszat... - gondolta magában. A lány elment a fürdőbe
és figyelmeztette a kis álmost, hogy nehogy be merészeljen menni, amíg ő odabenn van.

Yoru ezt úgy vette, mint parancsot vagy kihívást. Yuki gyorsan megfürdött, és felöltözött a
sulis egyenruhába, aztán elindult az iskola felé. Ott először a legjobb barátnőjét Mikit vette
észre, és rögtön egy nagy öleléssel kezdte köszönteni drága barátnőjét.
Miki elvörösödött mivel úgy néztek ki mint az öt éves óvodás gyerekek, de Yukit ez nem
igazán érdekelte. Nagyon boldog volt, hogy viszont láthatja barátnőjét, akit annyira hiányolt.
Nagyon sokat beszélgettek,még az órán sem állt be a szájuk, ezért mindenki furán nézett a
lányokra.

Hazafelé haladva a lányok megbeszélték, hogy beugranak egy kávézóba" BESZÉLGETNI " (
egész nap fecsegtek de szegénykéknek még az sem volt elég... problémás gyerekek), és
amikor elbúcsúztak a lány egyedül ment tovább hazafelé. Már csak két utca maradt a házáig,
de amikor befordult az egyik kanyarba, egy árnyékot látott meg, amelyikből egy ismeretlen
alak lépett ki.
A lány kíváncsi lett, hogy ki lehet az, de nem mert megszólalni, aztán észrevette hogy az
ember karja iszonyúan vérzett, és akkor kezdődött el az amire igazán nem számított...

5 Rész... A döntés

Yuki összeszedve minden bátorságát megkérdezte a fiú nevét, és hogy miért csinálja ezt
vele, amire ő azt suttogta: Yoru, de a másik kérdést figyelmen kívül hagyta.

Ezután a lány ismét elvesztette az eszméletét...
Álmában egy kisfiút látott, aki maga után hívta őt.

Yuki sokáig képtelen volt rájönni arra hogy ki volt az a gyerek.De hirtelen egy lágy és kedves
női hang szólította. Amikor megfordult mintha tükörbe nézett volna csak a nő haja egy kicsit
hosszabb volt az övénél. A ruhája gyönyörü és földig érő volt. De mielőtt megszólította
volna a lányt mintha kidobta volna valami az álmából.
Yoru nem igazán értette hogy mi történt a lánnyal mivel ébredés után rögtön sírva fakadt. De
egy kis idő múlva végre sikerült lenyugodnia. Mindent elmesélt Yorunak amit álmában látott.
A srác rögtön megértette ki volt az,és elkezdte megmagyarázni:
- Figyelj ide Yuki, az a nő, akit az álmodban láttál az TE magad vagy. Ő az igazi éned.

Ezen szavak után Yuki nagyon sápadt lett, és azt se tudta, mit mondjon erre. Egy idő után
gondolatait összeszedve megszólalt.
- Szóval van egy második énem, amiről nem tudok? De miért történik mindez velem? Egy
egyszerű lány voltam, akinek a legnagyobb gondja az volt, hogy mit vegyen fel az iskolába,
de aztán rémálommá vált az egész életem
Hirtelen Yuki borzalmas fejfájást érzett. Yoru nem értette mi történik a lánnyal, és minden,
amit érte tehetett annyi volt, hogy nyugtatni próbálta, de sajnos nem járt nagy sikerrel.
Hirtelen felébredt Luka és nagyon furcsa érzése támadt. Mintha tudta volna, hogy hol is
találhatja meg húgát és azonnal elindult a kis húga keresésére.
A hosszú és fárasztó keresés után végül sikerrel járt, megtalálta azt a helyet ahol Yuki volt.

De mielőtt bemehetett volna, Yoru az ajtó elé állt és nem engedte be őt. Luka dühében majd
felrobbant annyira mérges volt rá, amiért elrabolta a lányt. Sokáig vitatkoztak, végül Luka
félretolta Yorut az ajtóból és elindult húgához, hogy ismét találkozhasson vele. Amikor
belépett, Yuki nem hitt a szemeinek

Nagyon boldog volt mikor meglátta testvérét. Örömében a nyakába is képes lett volna
ugrani.

Yoru belépett az ajtón, és szomorú csalódott szemekkel a lányra nézett. Yuki borzalmasan
érezte magát, mivel úgy gondolta hogy minden az ő hibája, és a srác ezért szomorú.

Valóban, Yoru beleszeretett Yukiba, és nem akarta elengedni szerelmét de sajnos nem
tehetett ellene semmit, mert az utolsó döntés akkor is a lány kezében volt és bármit mondott
volna neki, nem változtatott volna a döntésén. De ő tudta, hogy a lány a testvérét fogja
választani.

Azonban amikor a lány megszólalt, mind a ketten sokkban álltak és nem tudtak szóhoz jutni,
egyszerűen nem tudták hogy reagáljanak Yuki döntésére...

4 Rész... A titokzatos személy

Hisz "A REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA!" Ezekkel a gondolatokkal továbbra is keresték
Yukit, abban reménykedve, hogy a lány épségben van. Már nagyon hosszú ideje keresték,
de sehol sem találták.

Luka fáradtan hazaküldte Mikit pihenni, mivel így képtelenek lesznek odafigyelni. A fiú maga
is hazament, hogy aludjon egy kicsit, de képtelen volt. Állandóan a húgán törte a fejét. Sok
gondolkodás után, végül sikerült elaludnia.
(Ebben az időben egy elhagyatott házban)
- Hé mégis meddig akarsz még aludni? - hallott egy durva fiúhangot Yuki.

Hirtelen kinyitotta szemeit és rémülve nem tudva, hogy hol van, ijedt tekintettel gyorsan
körbenézett.
- Hol vagyok? Mi ez a hely, és ki vagy te? - kérdezte a lány.
- Ch hát nem emlékszel rám? Régebben nagyon sok időt töltöttünk együtt - mondta a srác
aki az ajtófélfának támaszkodva állt.
- D-de miért hoztál ide? A bátyám nagyon mérges lesz rám... Haza kell mennem.

Yuki felugrott az ágyból és az ajtó felé vette az irányt, de mikor a fiú mellett elhaladt volna,
hirtelen a csípőjénél fogva elkapta és az ágyra lökte.
- Mégis mit képzelsz magadról hogy csak így megpróbálsz távozni? Mégis kinek hiszed
magad egy hercegnőnek? Hmmm, de nem csoda, mindig is ilyen voltál, mint egy igazi
hercegnő akinek mindig mindent megengedtek... De mától minden meg fog változni. Hisz
egyszerűen kénytelen leszel rám hallgatni, ha nem szeretnéd, hogy bajod essen. - a fiú
félelmetes vigyorra húzta az arcát, majd a lány nyakához hajolt és megharapta....
A lány borzasztó fájdalmat érzett a nyakánál. Azzal nyugtatta magát, hogy majd elmúlik, de a
fájdalom nem enyhült, és végül olyan kibírhatatlanná vált, hogy elvesztette az eszméletét.
Amikor felébredt úgy érezte, mintha erősen ölelte volna valaki. Amikor hátra fordult, hogy
megnézze ki fekszik mellette a fút látta maga mellett előző napról.

A srác hirtelen kinyitotta szemeit, ezzel megijesztve őt. Gyorsan vissza akart fordulni de
nem sikerült,a srác elkapta az állát, és ezzel kényszerítette, hogy rá nézzen. Az égszínkék
szemei vörössé váltak és a fiú ismét a vállába harapott.
Yuki megint borzalmas fájdalmat érzett, amitől könnyek kezdtek hullani a szeméből. Amikor
a fiú meglátta a könnyeket elengedte a lányt.

Yuki összeszedve minden bátorságát megkérdezte a fiú nevét, és hogy miért csinálja ezt
vele, amire ő azt suttogta: Yoru, de a másik kérdést figyelmen kívül hagyta.

Ezután a lány ismét elvesztette az eszméletét..

3 Rész... Az elrabolt hercegnő

- Várj! Most nem mehetsz el! Veszélyben vagy! Yuki... - kérlelte a lányt.
- Micsoda? Ezt meg hogy érted? Milyen veszélyben? Magyarázd már el kérlek! - dühöngött
Yuki.
-Már mondtam, hogy most nem mondhatok el neked sok mindent... de ígérem nemsokára
mindent meg fogsz tudni. - próbálta megnyugtatni Yukit, aki ezt figyelembe sem vette.
- De én most akarom megtudni! Ember vagyok, jogom van tudni, mi folyik körülöttem!
- Ha ennyire tudni szeretnéd, hát legyen. Elmondok mindent, de a végén ne mondd hogy
nem figyelmeztettelek. - kezdett bele Luka a történetébe. Yuki azonban egy szavát sem
akarta hinni, mindaddig, amíg nem lát élő bizonyítékot. Mivel nem tehetett mást, végül hitt
hirtelen elő bukkant testvérének, akiről eddig nem is hallott.
A lánynak iskolába kellett volna mennie, de Luka megtiltotta neki hogy elhagyja a házat
anélkül, hogy szólna róla. Yuki engedelmeskedett. Nem ment iskolába, és nem hagyta el azt
a bizonyos területet, amit Luka jelölt ki neki, hogy szabadon mozoghasson úgy, hogy nem
kell félnie attól, hogy bármi is történni fog vele. Amikor Luka késő este hazaért, a lány már
aludt. A fiú odament hozzá, és megsimogatta a fejét. Hirtelen valami furcsa zaj hallatszott
kintről, amitől Yuki felébredt.
- Mi ez a furcsa zaj? - kérdezte fáradt ijedtséggel a lány.
- Valószínűleg megint történt valami a környéken, de nem kell félned, én melletted maradok
és megvédelek, bármi is legyen az! - Luka puszta jelenléte is megnyugtatta Yukit. Nem
akarta, hogy ezt a fiú tudja, de amint kimondta ezeket a szavakat, az ijedtséget egy sokkal
kellemesebb érzés váltotta fel, amitől feltűnően elmosolyodott egy picit.

A fiú is észre vette, és most először úgy mosolygott a lányra, hogy a szeme tele volt
szeretettel és melegséggel. Yukinak egyből jobb kedve lett. Ha tehette volna, örökké nézni
tudta volna ezt a mosolyt. De Luka szavai és szeretetteljes mosolya olyannyira
megnyugtatták, hogy az álmosság visszatért a szemébe, nagyot ásított, még egyszer Lukára
nézett, és visszadőlve párnájára átadta magát az álmoknak.

Luka és lefeküdt húga mellé és igyekezett elaludni, de nagyon féltette őt és ezért képtelen
volt akár egy percre is lehunyni szemeit.
Éjjel Yuki felébredt mert megszomjazott és vizet kívánt és észrevette, hogy testvére fekszik
mellette és ő nem akarta felébreszteni őt, így nagyon csendben elindult a konyha felé vízért.

Azonban amikor már visszafelé ment a szoba felé, hátulról elkapta valami és Yuki előtt
minden elsötétült.

Amikor Luka felébredt sehol sem találta húgát.és nagyon megijedt. Elővette telefonját és
egy számot hívott fel:
- Igen? - szólt bele egy halk női hang.
- Yuki eltűnt.
- Mi..micsoda? Hogyan? Mikor?
- Fogalmam sincs az ágyban aludt, de amikor felébredtem már sehol sem találtam őt.
- Nem lehet hogy talán kiment sétálni egy kicsit a friss levegőre?
- Ez lehetetlen. Betiltottam neki, hogy elhagyja nélkülem a házat.
- Ugye nem gondolod, hogy Ő tért vissza érte?
- De....pontosan erre gondoltam. Meg kell találnunk őt amíg nem késő!
- Várlak a parknál onnan kezdjük a keresést.....Siess!
...............
Luka Mikivel indult a kis Yuki keresésére abban reménykedve, hogy semmi baja és hamar
megtalálják majd a lányt. Az idő csak telt, de ők nem jártak sikerrel. Ennek ellenére ők akkor
sem akarták abbahagyni a lány keresését..

2 Rész... Az igazság

- Mi...micsoda? Mit mondtál? Nekem nincs bátyám vagy öcsém, csak egy kisebb húgom -
mondta a lány.

- De van, csak nem emlékszel rá, mert kitöröltek az emlékeidből, hogy ne keveredj bajba,
mivel mindig is gyenge voltál.
- De ez nem igaz! Nem lehet igaz! Miért tette volna ezt bárki is?! - kérdezte majdnem sírva
Yuki.
- Ne sírj! Nyugodj meg! - ölelte magához a lányt.

Hirtelen a semmiből egy alak tűnt fel.
- Te nem vagy normális - mondta nevetve. - Még meddig akarsz hazudni neki? Te nem is
vagy a testvére.
- HALLGASS!!! - kiáltott fel Luka. - Nem tudsz te semmit! Menj innen.
- Amíg nem veszem el ami az enyém, addig nem! - húzta maga felé Yukit.
- Kár hogy azt soha nem kapod meg! - húzta ő is a lányt. Ekkor azonban Yuki előtt minden
elsötétült. Elájult.
Amikor a lány magához tért, nem emlékezett semmire sem, és az egész teste fájt valamitől.
- Annyira fáj a fejem, és semmire sem emlékszem. Mi történt velem? - kérdezte a lány
zavarodottan. Luka odament hozzá és leült mellé az ágyra.
- Elájultál tegnap este...és én magamhoz hoztalak el. - válaszolta a fiú.
- Szóval nálad vagyok. Várjunk csak...mi?! Most viccelsz, ugye?! Komolyan nálad vagyok?
Ez csak egy vicc, ugye? És hogyhogy más ruhában vagyok?
- Pihenned kell. Nyugodj meg! El mondok mindent, ha eljön az ideje, de még nem kell
tudnod.
- Haza akarok menni!!!! - ordította Yuki.
- Várj! Most nem mehetsz el! Veszélyben vagy! Yuki...

1 Rész... A várva várt találkozás

Egy szép tavaszi reggelen Yuki az ágyában feküdt, nem tudván, hogy a mai naptól kezdve az
élete meg fog változni örökre.
Miután felébredt és felöltözött, vállig érő haját szokás szerint copfba fogta, és vörös
szemeivel a tükörben bámulta magát. Miután ezekkel végzett, lement az ebédlőbe a
családjához.

- Jó reggelt. - mondta nagyon halkan a lány. A szülei nem csodálkoztak rajta hogy ennyire
halk, mivel nagyon nem szeretett a középpontban lenni.Ez már évek óta így volt.
Amint végzett a reggelivel, elindult az iskolába. Útközben találkozott egy osztálytársával,
Mikivel. Mivel gyerekkori barátok voltak, és Miki volt az egyetlen, akivel bármiről tudott
beszélni, vagy bármit elmondhatott neki, együtt mentek tovább.

Amikor beértek az osztályterembe, minden lány valami új tanulóról beszélt, aki más
országból érkezett a családjával. Yukit ez nem igazán érdekelte, mivel mindig is
társaságkerülő lány volt, inkább figyelmen kívül hagyta, és elment a helyére.


Amikor megszólalt a csengő, a tanár belépett az osztályba, és egy fiút hívott be a terembe.
Mindenki arra gondolt hogy ő lehet az új diák. Ahogy belépett, magabiztosan csak annyit
mondott:

- Üdv! A nevem Luka! - vigyorogta egy helyes, fehér hajú, kék szemű fiú. A tanár a Yuki
melletti székre mutatott, mivel ő egyedül ült.
Furcsa volt számára ez a helyzet, mivel mindig is egyedül ült, nem ám, hogy egy fiú mellett!
Ezt inkább nem hangoztatta, csak félénken összehúzta magát. Amikor Luka odaért a
helyére, halkan ült le, nehogy megzavarja a lányt. Yuki nagyon kényelmetlenül érezte magát
a srác mellett, ráadásul az is nagyon zavarta hogy Luka egész idő alatt őt bámulta.
Amikor minden órának vége lett, Luka megkérte Yukit, hogy vezesse őt körbe a suliban.
Nagy nehezen bele is egyezett.
- Nagyon furcsa vagy Yuki - mondta a fehér hajú srác.
- Miért is? - kérdezte kíváncsian a lány.
- Mert meg sem szólaltál egyszer sem, pedig az iskolát akartad nekem megmutatni! -
nevetett.
- Mi olyan nevetséges? Talán van valami az arcomon?-bámult nagy szemekkel a srácra.
- Neeem. Dehogyis. - válaszolt a fiú. - Csak azon csodálkoztam, hogy kiskorunkban mindig
együtt voltunk, és még most sem jutottam eszedbe, drága kis hugica..